a nyári vakációm

leginkább abból áll, hogy végignézem a Trónok harcát, most tartok a hatodik évadnál. Szomorúan jöttem rá, hogy az első ötöt már láttam, és a könyvet is olvastam, így nagy meglepetést nem okozott.

Nyaralni nem megyünk az idén (voltunk ugye februárban), képtelenség ezt ennyi gyerekkel megszervezni, amíg még kettőt hurcolni kell belőlük, majd ha a saját lábukon jönnek, akkor talán.

Aletta egyébként példásan alszik (egész éjszaka) és eszik, de ő az első gyerekünk, aki rendszeresen visszahányja a kajáját (a szakirodalom ezt bukásnak hívja, de szerintem ez egy idióta szó erre a jelenségre), így én naponta négyszer-ötször öltözöm át, szerencsére annak idején a legnagyobb még nem-ipari mosógépet vettük meg.

Azóta, amióta írtam, mosogatógépet is vettünk, abból is a lehető legnagyobbat.

Amúgy a nyár munkával telik. A cég szervezésével, egyéb szerkesztési munkákkal, egy előadás megírásával, amit nagyon rosszul találtam ki, és most nincs kedvem foglalkozni vele, de muszáj, mert megyek Bukarestbe előadni szeptemberben, meg a disszertációmmal is haladni kellene, meg az arab nyelves tanulmányaimmal. Közben folyamatosan tanítok, persze, de az nem ugyanaz.

Emellett közben fogorvoshoz járok (a sofőrvizsga helyett), mert még a terhesség alatt begyulladt az egyik fogam, és igyekeznek rendbe tenni. Ez komoly erőfeszítést igényel, iszonyatosan félek közben, meg volt két pánikrohamom is, minden egyes alkalommal komoly közdelembe kerül, hogy ne szaladjak el, és utána két napig kissé sokkos állapotban vagyok.

És akkor emellett az alvási problémáim: további insomnia, rémálmok, irracionális félelmek éjszaka: mostanában legfőképp a betörőktől rettegek, hogy bejönnek a nyitott ablakon.

Milyen jó lenne most egy tengerparton ejtőzni, és a tengert bámulni. Nem ismerek ennél jobb pihenést.

Reklámok
a nyári vakációm

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s