Küzdelmeim a román állammal 1.

Amióta céget alapítottunk és előléptettem magam CEO-nak, ami magyarra lefordítva kb. annyit tesz, hogy minden fos munkát te végzel és te is vagy a felelős mindenért, azóta gyűjtöm az érdekes tapasztalatokat.

Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy a román adminisztráció alapjában véve nem bonyolult, és a hivatalnokok legtöbbször segítőkészek, hogy az olyan, cégvezetés szempontjából totál idióta állampolgároknak is érthetően és tagoltan elmagyarázzák, hogy mit kell csinálni. A cégbíróságon pedig kifejezetten kedvesek is voltak. Persze az ügyvéd, akivel voltunk (ő intézte a cégalapítást), figyelmeztetett, hogy az adóhatóság más tészta, készüljek fel a legrosszabbra. A héten az adóhatóságos fejezet köreit futottam.

Az egész úgy kezdődött, hogy meghívtak a pulzart fesztiválra előadni. És ott, ahogy futottuk a szerződéskötéses köröket, eszembe jutott, hogy miért is ne számlázhatna a cég, ha már van, legyen hivatalos. Mondják erre, hogy oké, de akkor kell számla az államkincstárnál, mert a szabál az szabál, önkormányzat nem utalhat csak kincstári számlára. Oké.

A legegyszerűbb dolog az lett volna persze, ha megkérdezem a könyvelő ismerősömet, aki eddig is sokat segített. De ő nyaral, és ez meg nem tűnt életbevágóan fontos problémának, amivel egy másik ember nyaralását érdemes megzavarni.

Mint az xyzabc generáció tagja (sose tudtam, mik ezek a betűjelek, az LMBTQ-t legalább tudom, de a LOL-t is évekbe telt megfejteni), ügyesen leültem a számítógép elé, beírtam a keresőbe, hogy kincstári számla nyitása, elolvastam, hogy milyen papírok kellenek.

Utána ügyesen legugliztam azt is, hogy hol van a kincstár: Avram Iancu/Bocskai tér 19. Az adóhatóság oldalán kizárólag ez az egy cím szerepel. Ez később fontos lesz.

Elvonultam, lefénymásoltam a céges papírokat, mindenből hármat, mert Kelet-Európában nem lehet fénymásolatok nélkül létezni, egyszer majd csak megérkezünk mi is az online ügyintézés világába. A lefénymásolt papírokkal bemerészkedtem az adóhatósághoz. Az információnál megkérdeztem, hogy hol kell ilyen számlát nyitni, Mondták, hogy a másik ablaknál. Odamegyek, egy nagyon barátságtalan néni borítékokat nyitogat. Mondom, hogy mit szeretnék. Mondja, hogy kézzel kell írni egy kérvényt (sic!), és majd kiküldik postán. Nagyon néztem, hogy mi van, nadehát adóhatóság, komolyemberek, agresszív néni, biztos igaza van, megírtam a kérvényt, és nem kért semmilyen papírokat. A kezembe nyomott egy iktatószámmal lepecsételt cetlit, hogy majd kiküldik.

Nagyon nyugtalanul és bizonytalanul hazamentem azzal, hogy ha nem történik semmi, csütörtökön visszamegyek érdeklődni. Ma reggel vissza is mentem. Ugyanaz a barátságtalan néni a kicsi termopán ablak mögött, amihez le kell hajolni, hogy minél megalázóbb helyzetben legyél. Kérdeztem, hogy mi van. Mondta, hogy kiküldték. Mondtam, hogy én akkor is tudni szeretném a számlaszámot, mert szerződést kell kötnöm. Mondta, hogy akkor menjek el a Dózsába.

excurzus 1: Namármost Kolozsvárról tudni kell, hogy az utcáknak kismillió neve van, és ha tájékozódni akarsz, 100 évre visszamenőleg tudnod kell fejből az összeset.

Kimentem az épület elé, kigugugliztam, hogy a str. Doja fent van a Hajnal-negyed felé (lakóövezet, nem valószínű, hogy ott hivatal legyen). felhívtam a zuramat, hogy nézze már meg, mert telefonon nem lehet úgy keresni, és különben sem találtam semmit, mint már említettem, a kincstárnál egy cím szerepel, és onnan épp elzavartak.

A zuram mondja, hogy a régi Dózsa utcáról lehet szó, ami kb. húsz éve Ferdinánd király sugárút, és biztosan van vagy két magyar neve is. De különben mindegy, mert úgysem tudtam volna, a városban alapvetően a tereptárgyak alapján, és nem az utcanevek alapján tájékozódom.

A zuram megnézte a guglimepszvjún, hogy van ott egy ANAF (adóhatóság) iroda. Kismilliószor elmentünk előtte, de sose figyeltük meg, hogy mi az. Na, mint ma kiderült, a kincstár ügyfélszolgálata.

Bemegyek, mondom a néninek, hogy mit szeretnék. Nagyon néz, hogy ő még ilyet nem hallott. Én csendben szentségelek magamban, hogy miért mindig velem történnek meg az ilyen sztorik. Felhívja a főnökét, de ő se hallott még ilyenről. Csodálkoznak.

Mondja a néni nagyon kedvesen, hogy semmi baj, itt kell nála számlát nyitni, menjek vissza az összes céges papír fénymásolatával aláírva, és azonnal megcsinálják, itt van az iratok jegyzéke, amik kellenek. Mondom, remek, mosolygok, mint egy idióta, köszönöm, nagyon kedves, méltóztatok visszafáradni, stb.

Hazamegyek a cégpapírokért, aláír, a ficujkán semmi nem az, mint a hivatalos papírokon (újabb anyázás, hogy egy okmányt miért nem lehet két helyen ugyanúgy hívni, odateszem az összeset, majd a néni kiválasztja, ami kell neki).

Vissza a központba, megint kiállom a sort (nem hosszú, szerencsére, még két ablaknál dolgoznak), néni már messziről köszön, közben még 3 klienst elintéz. Ellenőriz, megdicsér, minden papír ott van, kitöltet velem még két rubrikát, amihez nem tudtam mit írni, leírja a számlaszámot, visszaolvastatja velem, ami nem felesleges, mert még nálam is rondábban ír, ami teljesítmény.

Nagyon hálásan a gyors ügyintézésért megköszönöm, indulok. Közben ömlik belőlem a vér, érzem, fáj a fejem, szédülök (aki azt mondta, hogy szülés után könnyebb nőnek lenni, az nem bontotta ki az igazság minden részletét). Nézegetem magam a kirakatokban, hogy mennyire vagyok véres, szerencsére nem látszik, csak én érzem, pelenka kellett volna, vagy mi. Vonatjegy, dm, kenyér, haza, bazmegelek még egy sort a közlekedési vállalatra, hogy a Széchenyi-tér sarkánál csak lefelé menő villamosmegálló van, el kell másznom a színházig.

De megvan, elintéztem, jutalmul otthon megeszek egy fél tábla csokit zuhanyzás után.

 

 

Reklámok
Küzdelmeim a román állammal 1.

tegnap voltam négy gyerekkel

a strandon. Itt van nálunk három napot az unokahúgom is, és Alettát nem vittük, és minden remek volt addig, amíg Jakab szokás szerint be nem verte a fejét. Kaphatott egy kis agyrázkódást is, mert szinte azonnal elaludt (őt vittem hazafelé a babakocsiban, és Gizellát kézben), és aludt öt órát. Aztán fél 12-kor este felébredt, kért enni, inni, és odabújt hozzám. Nagyon megható tőle ez a ragaszkodás, hogy mostanában az anyás korszakát éli. Éjjel persze nem aludtam nyugodtan, egyrészt mert Gizella és Aletta is kért enni és inni éjjel (nagyon meleg van a házban, hogy nem lehet az utcára szellőztetni), másrészt mert aggódtam Jakabért, harmadrészt mert nagyon meleg volt.

Na de hogy a baj ne járjon egyedül, az én szemem begyulladt az éjjel (a naptól, valószínűleg, pedig volt rajtam napszemüveg), és reggel leforráztam a lábam egy adag frissen főtt kávéval. Úgyhogy most kissé megviseltnek érzem magam testileg.

Most nyugi van, Aletta alszik, a többiek elmentek a játszótérre, én kevertem magamnak egy hideg neszkávét, és megpróbálom összerántani magam.

tegnap voltam négy gyerekkel

a nyári vakációm

leginkább abból áll, hogy végignézem a Trónok harcát, most tartok a hatodik évadnál. Szomorúan jöttem rá, hogy az első ötöt már láttam, és a könyvet is olvastam, így nagy meglepetést nem okozott.

Nyaralni nem megyünk az idén (voltunk ugye februárban), képtelenség ezt ennyi gyerekkel megszervezni, amíg még kettőt hurcolni kell belőlük, majd ha a saját lábukon jönnek, akkor talán.

Aletta egyébként példásan alszik (egész éjszaka) és eszik, de ő az első gyerekünk, aki rendszeresen visszahányja a kajáját (a szakirodalom ezt bukásnak hívja, de szerintem ez egy idióta szó erre a jelenségre), így én naponta négyszer-ötször öltözöm át, szerencsére annak idején a legnagyobb még nem-ipari mosógépet vettük meg.

Azóta, amióta írtam, mosogatógépet is vettünk, abból is a lehető legnagyobbat.

Amúgy a nyár munkával telik. A cég szervezésével, egyéb szerkesztési munkákkal, egy előadás megírásával, amit nagyon rosszul találtam ki, és most nincs kedvem foglalkozni vele, de muszáj, mert megyek Bukarestbe előadni szeptemberben, meg a disszertációmmal is haladni kellene, meg az arab nyelves tanulmányaimmal. Közben folyamatosan tanítok, persze, de az nem ugyanaz.

Emellett közben fogorvoshoz járok (a sofőrvizsga helyett), mert még a terhesség alatt begyulladt az egyik fogam, és igyekeznek rendbe tenni. Ez komoly erőfeszítést igényel, iszonyatosan félek közben, meg volt két pánikrohamom is, minden egyes alkalommal komoly közdelembe kerül, hogy ne szaladjak el, és utána két napig kissé sokkos állapotban vagyok.

És akkor emellett az alvási problémáim: további insomnia, rémálmok, irracionális félelmek éjszaka: mostanában legfőképp a betörőktől rettegek, hogy bejönnek a nyitott ablakon.

Milyen jó lenne most egy tengerparton ejtőzni, és a tengert bámulni. Nem ismerek ennél jobb pihenést.

a nyári vakációm