rohangálós

mivel a múlt héten eldöntöttük (-tem), hogy én leszek a közös cégünk adminisztrátora, mert mindig CEO akartam lenni, amióta rájöttem, hogy munkahelyen a demokrácia nem, vagy nagyon nehezen megvalósítható (apropó, ez az, amit én még tanítanék a teológián: vezetési stratégiákat), ebből az következik, hogy nekem kell ügyeket intézni, ez ma reggel nyolckor kezdődött nyomtatással, mert nem vettünk még nyomtatót

ha már a nyomtatásnál voltam, kinyomtattam néhány könyvet, a következő félév szakirodalmát, hogy előre olvassam el

közben beugrottam a dm-be pelenkáért, és emellett vettem két vagány színű körömlakkot, egy sárgát és egy világoszöldet

aztán elmentem a fogorvoshoz, ahol kellett egy kicsit várni, de kis híja volt, hogy a várakozás közben nem ugrottam fel és szaladtam el szégyenszemre, azóta nem ostobácska gyerekdalok mennek a fejemben, hanem a vííííí, és most csak a fogkövet szedte le első lépésben, ha nem fájna az egyik fogam, most se mentem volna, annyira kellemetlen dolog a fogorvos, ennél még a szülés is jobb

aztán megint hazamentem, nagyon zsibbadt szájjal, közben meg hívtak a polgármesteri hivatalból, hogy Alettának kész a születési bizonyítványa, úgyhogy visszamentem még egy kört a városba

fél négy lett, mire végeztem, ettem, és lefeküdtem aludni, amit időnként megszakított Gizella visibálása, ami most visítva (fejhangon) kommunikál

de most épp nyugi van, és a tegnap írtam a szeptemberi előadásomba másfél oldalt, és ha mér marad egy kicsit a nyugi, még szavakat is fogok tanulni, vagy olvasok egy oldalt arabul az 1984-ből

Advertisements
rohangálós

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s