menj szülni,

vigyázz a gyerekekre, adj nekik enni, írj pályázatot, de fogd meg, mert beszart, menj a bankba, menj a cégbíróságra, menj tanítani, csinálj tananyagokat, olvass mesét, írj fellebbezést, keresd meg a kutyát, rakd össze a csomagját, vidd el itthonról a gyerekeket, vegyél mosogatógépet, beszélj a szállítókkal, hallgasd meg mindenkinek az agymenését, légy udvarias, hát komolyan, bm, elegem van.

menj szülni,

rohangálós

mivel a múlt héten eldöntöttük (-tem), hogy én leszek a közös cégünk adminisztrátora, mert mindig CEO akartam lenni, amióta rájöttem, hogy munkahelyen a demokrácia nem, vagy nagyon nehezen megvalósítható (apropó, ez az, amit én még tanítanék a teológián: vezetési stratégiákat), ebből az következik, hogy nekem kell ügyeket intézni, ez ma reggel nyolckor kezdődött nyomtatással, mert nem vettünk még nyomtatót

ha már a nyomtatásnál voltam, kinyomtattam néhány könyvet, a következő félév szakirodalmát, hogy előre olvassam el

közben beugrottam a dm-be pelenkáért, és emellett vettem két vagány színű körömlakkot, egy sárgát és egy világoszöldet

aztán elmentem a fogorvoshoz, ahol kellett egy kicsit várni, de kis híja volt, hogy a várakozás közben nem ugrottam fel és szaladtam el szégyenszemre, azóta nem ostobácska gyerekdalok mennek a fejemben, hanem a vííííí, és most csak a fogkövet szedte le első lépésben, ha nem fájna az egyik fogam, most se mentem volna, annyira kellemetlen dolog a fogorvos, ennél még a szülés is jobb

aztán megint hazamentem, nagyon zsibbadt szájjal, közben meg hívtak a polgármesteri hivatalból, hogy Alettának kész a születési bizonyítványa, úgyhogy visszamentem még egy kört a városba

fél négy lett, mire végeztem, ettem, és lefeküdtem aludni, amit időnként megszakított Gizella visibálása, ami most visítva (fejhangon) kommunikál

de most épp nyugi van, és a tegnap írtam a szeptemberi előadásomba másfél oldalt, és ha mér marad egy kicsit a nyugi, még szavakat is fogok tanulni, vagy olvasok egy oldalt arabul az 1984-ből

rohangálós

azt hiszem, főleg

azért járok tüntetni, mert ilyenkor nyugodtan beszélgethetek az ismerőseimmel és a soon-to-be ismerőseimmel. A világ szavak által történő megváltása nem múlik el az évekkel, és úgy tűnik, mostanában nekem és más kisgyerekes szülőknek ez egy lehetőség, hogy befejezhetnek egy mondatot anélkül, hogy megszakítanák őket.

A tegnapi pride egyik legjobb kérdése és felvetése az volt, hogy miért nincsenek a sajtóban pozitív történetek, mintha Romániában nem történne semmi jó. Ez egy nagy erdmagy közhely, hogy csak és kizárólag a rosszat vesszük észre (és úgy gondoljuk, hogy a szóbeli elégedetlenkedéssel eleget is tettünk a jus murmurandinak és megoldottuk a problémát, rajtunk nem múlt), és ez a mentalitás a sajtóban is megjelenik, mindig csak és kizárólag azt látjuk, hogy a pohár félig üres, és nem azt, hogy félig tele van.

Nekünk lassan eltelik egy év, amióta hazajöttünk, és a mérleg egyértelműen pozitív, a román közigazgatás és adminisztráció nagyon sokat fejlődött (volt honnan), az ügyeket viszonylag gördülékenyen lehet intézni, és általános benyomás, hogy ha lassan is, de jó irányba mennek a dolgok, illetve legalább az irány jó. Én nem várok el egy társadalomtól tökéletességet, csak azt, hogy a lehetőségekhez képest élhető legyen, engem, mint állampolgárt hagyjanak élni (és ne baszogassanak hülyeségekkel), hagyjanak dolgozni, és legyen fejlődés. Én szeretem a pohár tele felét látni, és Kolozsvár határozottan élhető hely lett az utóbbi időben. Jó lenne erről az újságokban is többet olvasni, hogy akik hazajönnek külföldről (magyarok is vannak sokan, csak az én ismeretségi körömben is többen), azok miért kezdték el úgy gondolni, hogy itt jobb lesz nekik.

 

azt hiszem, főleg