luxus

Sokat gondolkozom mostanában azon, hogy hogyan fogjuk fel a luxust, mi számít annak. Annak kapcsán jutott eszembe, hogy vettem a múlt hónapban egy szoknyát a hm-ben, horribile dictu teljes áron (aztán egy hétre rá vertem a fejem a falba, mert az utolsót megvehettem volna féláron, de ez mellékszál). Szóval az a tény, hogy a zember egy szoknyát vesz újan (nem turkáló, nem outlet, nem leárazás), hanem bemegy a boltba és vesz egy szoknyát (ne menjünk bele a kérdésbe, hogy szükségem volt-e rá vagy sem), az számomra nagy luxusnak tűnt, szinte sose csinálok ilyet. Legfeljebb a gyerekek fehérneműivel. (Abba se menjünk bele, hogy jobban szeretem a kicsit extrább turkálókat, ahol valóban egyedi darabokat lehet találni, mint pl. azt a turkálót, amit a múlt héten fedeztem fel, ahol indiai ruhákat lehet kapni, de valamiért szinte mind kis méret, azaz maximum 10-12-es, ami rám kiskanállal se jön fel, beállt megint a szokásos hízás a szülés után, de végül aztán találtam egy narancssárga és egy sárga kamiszt, a narancssárgát láthattátok a fészen is, abban voltam színházban, meg indiai nadrágot, ami kényelmes, mert továbbra sem értem, miért paszírozzuk be magunkat a nagyon kényelmetlen farmernadrágokba.)

Erről aztán eszembe jutott, hogy akkor, amikor én először voltam egyetemista, az számított luxusnak, ha a busz megállt egy benzinkútnál, és ott az ember vett magának csipszet és elment a vécére (és nem az út szélén végezte a dolgát). Vagy hogy vett jegyet a Coronára és nem blattolt, de ez már a rongyrázós kategória volt, akiknek burzsujok voltak a szülei, mert mindenki blattolt. Vagy hogy a legáció után a zember elment pizzázni, vagy a McDonaldsba, és nem csak egy pujos szendvicset vett a szórában. Vagy hogy a normálisan kinéző benzinkút extraságnak számított, és a zembert elfogta valami kmondhatatlan honvágy a nyugat és a normalitás iránt.

Azóta persze sok minden normálissá, megszokottá vált, ma már másképp mérjük a luxust (sajtban, borban, szoknyában, vacsorában, könyvben), csak elgondolkodom néha, hogy természetesnek veszük a dolgokat, pedig nem biztos, hogy azok.

Na de ebben a gondolatban sincs több, mint három bekezdés, pedig mennyit agyaltam rajta.

Reklámok
luxus

cím nélkül

Amióta hazajöttünk Kolozsvárra, és épp nem a terhességgel/gyerekekkel, családi logisztikával, házimunkával és a kerttel voltam elfoglalva, akkor a disszertációmon agyaltam, arabot tanítottam és tanultam, illetve elkezdtem felépíteni egy vállalkozást a nyelvtudásomra és a szaktudásomra. Mivel az erre fordítható idő egyelőre nagyon kevés, nem is haladtam vele nagyon jól, ami nem baj tkp., mert úgysem tudtam volna több tanítványt vállalni, illetve ezen a nyáron jó lett volna egy állandó tanítvány, de nem így alakult.

Előrelépésként mindenesetre megkértem azokat a tanítványaimat, akikkel közelebbi baráti viszonyba kerültem, hogy írjanak értékelést a tanári munkámról, arról, hogy ők, mint hallgatók/diákok hogyan értékelik a munkámat. Fura ezt így kérni, mert ez kicsit olyan, mintha arra kérnél valakit, hogy dicsérjen szembe, másrészt eddig én írtam ajánlásokat mindenféle hallgatónak mindenféle továbbtanuláshoz, vagy a tanáraimat kértem, hogy írjanak nekem ajánlásokat. Szóval zavarba ejtő kicsit ez a fordított helyzet. Ugyanakkor arra is rájöttem, hogy akiket megkértem, szinte mind ugyanabból az évfolyamból vannak. Az volt a második vagy harmadik év, hogy tanítottam, és nem csak arabra, hanem iszlámra is tanítottam őket, és azóta is nagy nosztalgiával gondolok erre a csoportra; jó lenne, ha Kolozsváron is összeállna egy ilyen csoport, akikkel egy évet együtt dolgozunk.

cím nélkül

Kelet-Európa

Két dologról lehet tévedhetetlenül felismerni, hogy Kelet-Európában vagy:

az egyik, hogy amikor rákérdezel egy szabályra, hogy mégis mi értelme van, vagy mit tanul meg általa a gyerek, akkor az a válasz, hogy azért van az a szabály, hogy megtanulja, hogy az a szabály. (Ha én lennék a tanügyminiszter, jövő tanévtől mindenki tanulna logikát és érveléstechnikát.)

a másik, hogy ha problémád van az értelmetlen szabályokkal, rögtön lesz valaki, aki kifejti neked, hogy értelmetlen dolgokkal foglalkozol, sok ilyennel fogsz még találkozni (mintha ez felmentés lenne bármi alól), és foglalkozz inkább fontosabb dolgokkal, mert a rendszert úgysem lehet megváltoztatni. Nos, valóban nem, ha meg se próbáljuk, illetve ha elbagatellizáljuk a problémákat.

Kelet-Európa