kommunikációs csapda 1.

A szívességek elfogadásáról (olyan szintű szívességről van szó, hogy az apám bevigyen-e kocsival a vonatig vagy sem, ami kocsival tíz percre, gyalog 5 km-re van)

  1. Ha elfogadjuk a szívességet, akkor az a baj, hogy milyen hálátlanok vagyunk, pedig a seggünk is ki van nyalva.
  2. Ha nem fogadjuk el, akkor az a baj, hogy mindent a magunk feje után akarunk csinálni, és amit ők tesznek, az nem jó.

 

Reklámok
kommunikációs csapda 1.

kommunikációs csapda 1.” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Egyre kevésbé értem, miért érzed a megbocsátás szükségességét, miért rágódsz annyit rajta…
    Korábban is említettél egyet-mást az eltelt évek alatt, mióta olvaslak, az is sok volt.
    Ismerem ezt a fajta kommunikációt, amikor semmi nem jó, akármit csinálsz, mindenbe bele lehet kötni.
    Nekem az exem volt ilyen és pont ezért lett belőle ex (igaz, 20 év után, mert én is próbáltam elviselni, amíg bírtam, megmagyarázni ezzel-azzal).
    Tudom, az más, mint a gyerek-szülő kapcsolat, de mindkettő ugyanúgy mérgező.

    Tudom, hogy most kiírod magadból, és ez sokat segít, hogy végig gondoljad, elviseljed. Talán egyszer meg is bocsássad.

    Drukkolok neked, hogy sikerüljön jól megbirkózni a feladattal. Aztán szárnyalhass szabadon, kiegyensúlyozottan, sőt, boldogan :)

  2. Mert a saját nyugodt lelkiismeretemhez hozzátartoznak a lezárt, megértett, megbocsátott kapcsolatok. Akkor lehet tovább lépni, adott esetben jobban csinálni, ha le van zárva.

    A megbocsátás különben egy trükkös dolog – tudta ezt Jézus, azért javasolta szerintem -, mert az elengedés aktusában az is benne van, hogy nem érdekel többé a dolog, nem nyomaszt, nem zavar. Ha valakinél az ilyen játszmák a szeretet jelei (mint a bántalmazóknál általában), akkor ezt értelmezhetik úgy, hogy elmúlt a szeretet. És nem vagyok benne biztos, hogy nem erről van szó, hogy a megbocsátás valójában nem közömbösség-e.

  3. Na, pont valami hasonlót akartam írni, hogy nálam bizonyos helyzetekben a megbocsátás/elengedés bizony közömbösség (is). Vagy beletörődés, hogy akármit is csinálok, úgysem tudok változtatni rajta, de cserébe csak magamat hergelem. Persze ezt így nagyon szépen le tudom írni, és néha összejön a megvalósítás is, máskor meg nem.

    Egyik barátnőm fogalmazott egyszer úgy, hogy a világon háromféle ember van a velem való viszonyban: 1. az, aki segíteni akar; 2. az, aki kedves és érdeklődő, de felületes a viszonyunk; 3. és az, aki kifejezetten gáncsol és leszívja az energiáimat. Innentől kezdve tökmindegy, hogy van-e vérségi viszony köztünk, mert nem ez határozza meg a viszonyunkat. Ami nyilván ugyanúgy nem teljesen igaz, és nagyon leegyszerűsítő, de esetleg segíthet kicsit távolodni, vagy mit tudom én… (a következő krízisig).

    Ami nekem nagyon segített, az igazából egyetlen szó volt: elmúlik.
    (Igen, tudom, hogy ez sem ilyen egyszerű…)

  4. hajni szerint:

    ha mindenképp rossz lesz a végeredmény, mármint a reakció, akkor legalább válaszd azt, ami nektek előnyösebb (pl.hogy vigyenek ki az állomásra)…

  5. H: ez egy jó kérdés, hogy mi a rosszabb: azonnal beleállni a konfliktusba, azaz elutasítani a szívességet, vagy elfogadni, és aztán hallgatni, hogy hálátlan vagy évekig.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s