szülőnevelés

Az elmúlt félévben két szülőnevelői foglalkozáson is részt vettem, mert nem gondolom, hogy tökéletesen csinálnám, van hova fejlődni, sőt. Az egyik az óvodáskori hisztiről, a másik a kisiskoláskori nevelési elvekről szólt, mind a kettő nagyon érdekes volt, hallottam jó ötleteket, hogy hogyan tudnánk javítani a nevelési módszereinken, az egyiket már ki is próbáltuk, be is vált.

Van mégis egy dolog, ami azóta sem hagy nyugodni, és amiről mindenképp írni szeretnék, és ez az, amit az oktatók úgy fejeztek ki, hogy “fejezzük ki érzelmeinket, amikor konfliktusban vagyunk a gyerekkel”.

Engem ez nagyon elgondolkoztatott, egyrészt, mert nekem soha eszembe sem jutott volna ilyesmi, másrészt ha meg igen, akkor érzelmi zsarolásnak tartom, illetve azt gondolom, hogy nagyon vékony a határ az érzelmek kifejezése és a gyerek számára feldolgozhatatlan érzelmi nyomás között.

A gyerekeimmel történő konfliktusok 99 %-a a szabályok betartásáról vagy be nem tartásáról szól. Rakd el a játékokat, ne rúgd a kisebbet, hallgasd végig a másikat, ne csapkodj, mert megütöd, ne mássz fel, mert leesel. Nincs túl sok szabály, ami viszont van (a másik testi épsége és a szociális normák betartása a cél), azt be kell tartani, nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk is. Ha véletlenül én vágok Gedeon szavába, mert nem veszem észre, és rám szól, természetesen igazat adok neki és bocsánatot kérek. Persze vannak dolgok, amiket mi felnőttek megtehetünk, ők meg nem, de ezek is el vannak magyarázva, hogy miért. De alapvetően az otthoni civilizál viselkedési szabályok mindenkire vonatkoznak, ránk is.

A szabályok pedig nem az én érzelmeimtől függnek. Soha eszembe sem jutott olyasmit mondani Gedeonnak (itt főleg róla van szó, Jakabbal most kezdjük a szabályok értelmének magyarázatát), hogy azért kell betartani egy szabályt, azért kell jól viselkedni, hogy én örüljek, vagy ne legyek szomorú. Ha el is hangzik ilyesmi (hogy rettenetesen fárasztó tízszer elismételni ugyanazt, és semmi eredménye), ez soha nem a saját Gedeonhoz való érzelmi viszonyulásomként jelenik meg, hanem a helyzetet tartom fárasztónak (nem a gyereket). A maximum, ameddig elmegyek, az, hogy “te szeretnéd, ha veled is így viselkednének? nem? akkor ne csináld te se másnak”. Szó sincs arról, hogy az én érzelmeimnek meg kellene felelnie egy szabály betartásával. Persze ha valamit jól csinál, jól teljesít, akkor elmondjuk neki, hogy nagyon ügyes és büszkék vagyunk rá, de ez mindig a valós teljesítményekhez, nem pedig a hétköznapi szabályokhoz kapcsolódik (pl. ha nem kell mondani, hogy szedje össze a játékait, hanem megcsinálja önállóan, azért jár a dicséret). Ennek a célja, hogy a szabályokat önmagukért tartsa be, azért, mert belátta, hogy jó (vagy ha megszegi, akkor indokolja meg, hogy miért, ez legalább olyan fontos, mint a betartásuk).

Ezek alapján én egyáltalán nem tartom helyesnek, hogy a szabálykövetésbe belevonjuk az érzelmeket, főleg a felnőttek érzelmeit (anya szomorú, mert nem raktad el a játékokat, pl.). Szerintem nem a gyerek dolga, hogy a felnőttek érzelmi szükségleteiről gondoskodjon (hogy az anyja ne legyen szomorú, pl.), és az életkorának nem megfelelő, elhordozhatatlan és ezáltal kifejezetten káros terhet rakunk rá, ha azt várjuk, hogy a viselkedésével nekünk örömet okozzon. A gyerek nem azért személyiség, hogy nekünk megfeleljen, és (bizonyos viselkedési normák betartása mellett, amelyek egyáltalán lehetővé teszik az együttélést), a gyerek számára biztosítani kell, hogy úgy érezzen és úgy viselkedjen, ahogy ő látja jónak.

Emellett azt gondolom, hogy bizonyos esetekben az érzelmek ilyen kifejezése az érzelmi bántalmazásig is elmehet, amit én azért tartok sokkal nagyobb problémának, mint a fizikai bántalmazást, mert egyrészt láthatatlan, szinte feldolgozhatatlan, és felnőtt korban is kibeszélhetetlen (a legtöbb érzelmi bántalmazó nem is érti, hogy ő mivel bántalmaz, ezáltal nem lehet vele “megbeszélni”, és ez által változtatni a helyzeten). Ez megint egy olyan téma, ami a családokban szinte tabu, és ezáltal azok, akik ennek áldozatai, sokszor nem tudnak kilépni a saját bűntudatuk és a játszmák keltette mókuskerékből, és nincs lehetőség a gyógyulásra, a kapcsolatok rendezésére pedig végképp. Az érzelmi bántalmazás a gyereket olyan korban éri, amikor nem tud ellene védekezni és ezáltal nem tudja feldolgozni: ez kihat majd az egész felnőtt életére. Főleg ez az érzelmi védtelenség az, amit én nagyon rémesnek látok, és ami által én ezt sokkal szigorúbban ítélem meg, mint egy elcsattanó pofont jogos büntetésként. Az érzelmi bántalmazás olyasmit vár el a gyerektől, amire az alapvetően nem képes (mert még nem elég érett hozzá, vagy mert letörik az akaratát), és mivel nem tudja teljesíteni (anya nem lesz boldog), ezért bűntudata lesz. Ez alól a bűntudat alól nagyon nehéz kiszabadulni. Ez a bűntudat az a fonál, amin keresztül a szülő manipulálni tudja a gyerekét (a legtöbben, akikkel eddig találkoztam, észre sem veszik, hogy ezt csinálják, és hogy ez milyen káros a gyerekre nézve), de úgy, hogy nem az érelmére hat, hanem mintegy a hátsó kapun megy be, olyan helyzetbe kényszeríti a gyereket, amikor az nem tud másképp reagálni, és ezáltal megfosztja a valós választási és a nemet-mondási lehetőségétől, azaz tárgyként kezeli, madzagon rángatja a saját érzelmi kielégülése érdekében. És ez az a pont, ahol én ezt nagyon etikátlannak és perverznek látom: a szülő (öntudatlanul, valószínűleg) felhasználja a saját gyerekét, hogy az érzelmi szükségletei, amiket másképp nem tud kielégíteni, mégis kielégüljenek. Számomra kevés ennél borzasztóbb dolog van, ami egy átlagos középosztálybeli szülő-gyermek-kapcsolatban megjelenhet.

Ennek pedig fokozott megjelenési formája a gyerekek sztárolása, amikor a szülők álmait valósítja meg a gyerek, vagy olyan pályát választ, amit a szülők szeretnének.

Advertisements
szülőnevelés

szülőnevelés” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Értem, mire gondolsz és igazad is van.
    Sajnos nem tudom, konkrétan milyen helyzetre vonatkozott a tanács.

    Remélem, inkább olyasmire, hogy megmondjuk a gyereknek: anya/apa most fáradt/ideges/fáj a feje, ezért kérlek, most legyél kissé türelmesebb a kívánságaiddal/most nem olvasok mesét/nem társasozok veled, majd egy kicsit később, ha pihentem/jobban leszek/stb.

    Meg arra, amit írtál, hogy a teljesítményét elismerjük, nem vesszük totál kézenfekvőnek, kifejezzük, hogy örülünk, büszkék vagyunk rá.

    Szerintem ez nem érzelmi zsarolás, hiszen nem a gyerek viselkedésére reagál közvetlenül, inkább megelőzi azt, hogy elfajulhassanak a dolgok.

  2. Na meg persze minden létező módon tudtára adjuk, hogy szeretjük. Akkor is, ha rosszalkodik :D
    Mondjuk is, meg ölelgetjük is (amíg hagyja :D ), meghitt pillanatokat biztosítunk részére, stb.

  3. Hát pl. hogy ha nem eszed meg a nemtommit, akkor nagyon szomorú leszek. Ha rossz vagy, akkor anya sírni fog. Nem csináltad ezt és ezt? Te nem is szeretsz engem (jajjj, hányszor hallottam).

  4. Ez rémes és ezt tényleg nem szabad csinálni.

    Emlékeim szerint olyasmihez, ami zsarolásnak nevezhető, egyetlen egyszer folyamodtam és igazában nem voltam túl büszke akkor sem, Csak teli lett a hócipőm azzal, hogy a jó képességű fiam hármasokkal jön haza a suliból és sosincs tanulnivalója.

    Nem akartam, hogy abból álljon az életünk, hogy zsandárkodjak a lecke miatt, ezért szépen leültettem, és higgadtan elmondtam neki, hogy ha nem tanul (12 éves volt amúgy és korábban nem volt vele probléma, sikerrel vette az új sulit és a felsőtagozatot, 6-ban állt le a tanulással), és nem lesz legalább valami szakmája/érettségije/nem tanul éppen, a 18. születésnapja után mennie kell, amerre a szeme lát. Arra ne számítson, hogy majd a szülei felnőtt naplopóként is eltartják.

    Amennyiben az iskolával van problémája, mondja el, megbeszéljük, megpróbáljuk a megoldást megkeresni, ha valami lecke nehézséget okoz, szóljon, átnézzük, stb.

    Akkor nem szólt semmit, de év végére a hármasokból min. négyesek, de több esetben ötösök lettek, minden extra foglalkozás nélkül.

    Néhány évvel később, már a középsuli után, mondta, hogy a legijesztőbb pont az volt, hogy nem veszekedtem vele, hanem higgadtan tájékoztattam a várható eredményről.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s