Hidzsáb vagy sem?

Ez egy nagy vita egyrészt az iszlámban, másrészt az európai közbeszédben. Hordjanak, ne hordjanak, milyet hordjanak, ki dönti el, hogy hordhatnak-e, illetve nem utolsósorban a számomra legfontosabb kérdés: van-e bármilyen embernek, muszlimnak/zsidónak/szikhnek joga eldönteni, hogy mit vegyen fel, vagy beleszól az állam?

  1. Az európai érvelés az, hogy nyilvános terekben ne hordjanak az emberek vallási jelképeket. Azaz világosan különbséget tesz az ún. szekuláris és vallásos tér között*. Amellett, hogy tkp. nem értem, miért ne hordhatnának az emberek a nyilvános terekben is vallási jelképeket, kipát, reverendát, turbánt vagy kendőt, azt sem értem igazán, hogy miért pont a muszlim fejkendővel van a baj. Illetve érteni vélem: az európai kriptofeminizmus álláspontja kb. az, hogy a szabadság a meztelenséggel egyenlő, és a nők akkor szabadultak fel, amikor elnyerték a jogot a meztelenkedéshez. Ennek a “szellemi irányzatnak” értelmezhetetlen az a gondolat, hogy az emberek a. nem egyféle módon lehetnek csak szabadok, a szabadság fogalmát** nagyban meghatározza a kulturális háttér és a közoktatásban eltöltött időszak; b. ennek az irányzatnak meggyőződése, hogy egy muszlim nő nem önként dönt a kendő mellett, hiszen ki hordana kendőt, ha hordhat rövidnadrágot is, hanem egy gonosz patriarkhális társadalom az (amit az iszlámmal azonosítanak), amely mindenféle kényszerrel ráveszi a nőket arra, hogy eltakarják a testüket, amelyhez különben mindenkinek joga volna (őket kivéve).
  2. Az ílymódon értelmezett szekularizmus viszont egyértelműen ellentmondásban áll a szabadság eszméjével, azzal, hogy mindenki abban hisz, amiben akar, és ezt úgy fejezi ki, ahogyan akarja (amíg ezzel nem sért másokat). Arról nem is beszélve, hogy az állam betilthat ugyan önkényuralmi jelképeket, de nagy kérdés, hogy vallási jelképeket betilthat-e, illetve ha megteszi, akkor viszont minden vallási jelképet egyformán tiltani kell, már ha hiszünk abban, hogy az emberek egyenlőek. Akkor legyen tilos mindenkinek és kész, az apácák is hordjanak laikus ruhát a szekuláris terekben. De persze erről szó sincs.
  3. A legnagyobb kérdés azonban ebben az egészben mégiscsak az, hogy a muszlim nőknek joga van-e saját maguknak eldönteni, hogy mit vesznek fel akár az uszodában, akár nyilvánosan. Ez nemcsak európai részről kérdés, hanem iszlám oldalról is, azaz valóban szabadok-e a nők abban, hogy eldönthessék, hogy mit vesznek fel (az adott vallás keretein belül). Ha pedig kötelezően hordandó vallási jelképről beszélünk (ezt mind a mai napig vitatják), akkor ezen nincs mit vitatkozni (akkor lehetséges a vita, ha egy társadalmi konvencióról van szó). A vallási logikán belül szekuláris érvekkel érvelni teljesen felesleges, és ha ebbe az állam bele akar szólni, azzal csak az ellenállást erősíti. Másrészt viszont, ha az állam megszabja, hogy valaki mit vehet fel és mit nem, ugyanúgy tárgyiasítja a nőket, és lehetetlenné teszi, hogy saját narratívájuk szerint öltözködjenek. Ugyanezt teszi a kriptofeminizmus is, akkor, amikor elvitatja a muszlim nőktől, hogy a saját narratívájuk szerint hordják vagy sem, és azt mondja, hogy mivel a muszlim nők képtelenek ebben dönteni, fel kell őket szabadítani a nemkívánt elnyomás alól. Ezzel kapcsolatban persze több probléma is felmerül: fel lehet-e szabadítani valakit akarata ellenére; ki lehet-e jelenteni a kérdés nem-ismeretében, hogy a muszlim nőknek nincs saját narratívája (ez egész egyszerűen nem igaz, aki ismeri a témát, az tudja), és végső soron nem a Said által kritizált “orientalizáló” nézőpont megjelenése-e ez újra az európai narratívában, amely a Keletről szóló saját előítéletei oktrojálja az iszlámra, csak most épp a kriptofeminizmus köntésében.
  4. A vallási oldalon ebben nyilvánvalóan azt kell megvizsgálni, hogy kötelező-e hidzsábot hordani vagy sem (illetve hidzsábot hordani kötelező nőknek és férfiaknak is, csak hogy ez pontosan mit jelent, azaz mit jelent az, hogy valaki “el kell takarja magát”, ez nem egészen világos, és mindig az adott kor értelmezésétől függ; hogy ebbe beletartozik-e a haj vagy sem, ki lehet-e váltani sapkával és magasnyakú pulóverrel, el kell-e takarni az arcot, vagy a nagyobb kegyesség jele-e, ha valaki eltakarja az arcát, stb.). Másrészt viszont az egész iszlám az önkéntességen alapul: annak a vallási cselekedetnek van vallásilag értelmezhető értéke, amit valaki önként tesz. Így vallási értelemben nem beszélhetünk kényszerről, mert semmiféle vallási értéket nem képviselne egy olyan vallási cselekedet, amely nem önkéntes. Másrészt viszont manapság egyre inkább úgy tűnik, hogy a muszlim nők vallásosságának ez az egyetlen fokmérője, hogy valaki hord-e hidzsábot vagy sem – ami az iszlám alapján teljesen hibás, és tulajdonképpen egy eléggé marginális kérdés. Az iszlámban vannak ennél sokkal lényegesebb etikai problémák is, amiről keveset beszélünk, mert azok nem láthatóak.
  5. Ahogy én értem, a Korán alapján a hidzsáb célja kettős: az egyik a magán-szféra védelme (a magán-szférába tartozik az emberi test is), ezért hangzik el a férfiak felé, hogy süssék le a tekintetüket (an-Núr/A fény szúrája 24,30). Az ún. európai kultúrával ellentétben a Közel-Keleten a nyílt szembenézés idegenek között (főleg ha ellenkező neműek) adott esetben udvariatlanságnak is minősülhet (pl. az ilyen apró kulturális antropológiai sajátosságok értelmezése, mint a kézfogás jelentősége, a szembenézés, más konnotációval rendelkezhet, ezért nem feltétenül egyértelmű, hogy amit mi az őszinteség gesztusának látunk, azt más is annak látja). A magánszféra védelméről több Korán-ája is szól, és ez kiemelt helyen van a vallási tér beosztásánál. Ez megint csak egy kulturális-antropológiai eltérés (bár talán nem akkora, mint a kézfogás és a szembenézés), hogy a közel-keleti kultúrák a teret két részre osztják: az egyik a nyilvános tér, ami veszélyes, mert bármikor bármi történhet, és a privát tér, ami védelem alatt áll, ahol az ember biztonságban van, és ahol veszély nélkül “lehet önmaga”, bár ez a kifejezés a hagyományos kultúrákban nehezen értelmezhető. Az egészen nyilvánvaló, hogy a modern európai kultúra (már ha létezik ez a kategória) teljesen másképp kezeli a privát-szféra-magán-szféra kérdését. A hidzsáb másik célja egy elég fura helyzet (bővebb elemézését ld. Fatema Mernissi The Veil and the Male Elite c. könyvében): a Mohamed-korabeli Medinában van egy csoport, akiket a Korán hipokritáknak/álszenteknek nevez. Ezek olyan emberek, akik felvették ugyan az iszlámot, de elköteleződésük nem őszinte, és az a céljuk, hogy Mohamedet megbuktassák. Velük Mohamed többféle vitába keveredik, amelyeknek a közös jellemzője, hogy a hipokriták (az álszentek nem túl jó szó, a keresztény jelentéstartalma miatt) az iszlám tekintetében egyfajta kicsavart érvelést alkalmaznak. A hidzsábbal kapcsolatban az érvelés a következőképp hangzik: ha Mohamed feleségei nem hordanak megkülönböztető, a kornak megfelelő öltözetet, amely jelezné, hogy milyen társadalmi státussal rendelkeznek, akkor zaklatni fogják őket nyilvánosan. Erre érkezik az az ája, amely – ez is többször megjelenik az iszlámban – engedményt tesz a hipokritáknak, azzal a céllal, hogy esetleg meggondolják magukat, és elrendeli a Próféta feleségeinek (és a hívő nőknek), hogy különböztessék meg magukat (al-Ahzáb/A klánok 33,59), mert jobb az nekik. Itt az ája célja egyértelműen a ruha nyújtotta “védelem”. Nagyon feltűnő, hogy mind a kettő célja a védelem. A kérdés az, hogy ha a hidzsáb már nem tölti be azt a célt, amiért megszületett, akkor meg lehet-e változtatni. Erre tesz kísérletet Khaled Abou el-Fadl, aki az egyik kedvenc jogtudósom, egy fatwával, amely engedélyezi, hogy a nők ne viseljenek hidzsábot, ha ez veszélyezteti a testi épségüket. A fatwa nem feltétlenül a konklúziója, hanem az érvelése miatt érdekes, mert ebben látszik, hogy a sarí’a a gyakorlatban hogy működik és mik a céljai, és az iszlámjogban egy alacsonyabb rendű cél (a hidzsiáb viselése) nem állhat ellentétben egy magasabbrendű céllal (a testi épség védelme).

 

 

 

 

* Véleményem szerint ez egy lehetetlen vállalkozás, hacsak nem akarjuk teljesen betiltani a vallásokat, a vallások ugyanis – ha tetszik, ha nem – használják az ún. nyilvános tereket is, gondoljunk csak a körmenetekre, a Gangeszben való fürdésre, a tibeti imazászlókra, stb.

 

** Nem csak a szabadság fogalma nem egyetemes (csak mi gondoljuk azt, hogy igen, de különben nem), hanem a kulturális értékekhez, mint pl. az őszinteséghez való viszonyulás sem egyetemes, mint ahogy az sem, hogy egy adott kultúrán belül “mi a jó és mi a rossz”. Már régóta rágódom ezen, hogy hogy lehetne azt bővebben kifejteni, hogy a fogalmak egyetemes tudata (vagy egyetemesnek gondolása) alapvetően a monoteizmusokból fakad, mivel a monoteizmus kizárja a több, párhuzamos igazság meglétét.

 

(Ez a blogbejegyzés nem a téma teljes kifejtése, mert arra könyvtárnyi irodalom van, hanem csak egy gondolatkísérlet.)

Advertisements
Hidzsáb vagy sem?

Hidzsáb vagy sem?” bejegyzéshez ozzászólás

  1. pali1977 szerint:

    Ehhez csak annyit fűznék hozzá, hogyha az arab országokban elvárják, hogy egy európai túrista mondjuk viselkedjen úgy, mint egy arab, ha odautazik, akkor talán joggal várhatjuk el mi is az ellenkezőjét azoktól, akik idejönnek. Szerintem.

  2. Én jártam arab országban. 100 turistából 1 az, amelyik figyelembe veszi, hogy mit várnának el tőle. Ez egy. A másik, hogy azok, akik alkalmazkodtak a nemlétező normákhoz, nem láthatóak, csak azok, akik a hidzsábot nőként viselik vagy férfiként a hagyományos öltözetben járnak. Tényleg elvárás az a 21. században, hogy valaki ne salvár-kamiszban, hanem farmerben járjon?

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s