amint látjátok,

még a napi egy rövid posztra sem telik. Elmeséljem a napom?

Éjszaka két órát dajkáltam Gizellát, mert ő is Jeff Bridges-t akarta nézni a a Hell or High Waterben, amit teljesen meg tudok érteni, a Grand Torino óta nem volt még egy ilyen antipatikus faszfej szereplő, akit ennyire kedveltem volna.

Jakab átjött valamikor, adtam neki szörpöt.

Fél hétkor keltünk, Gizella visibált ki az ágyából, hogy ő már ébren van.

Fél hét és fél nyolc között van a reggeli őrület, amikor két gyereket ki kell vakarni az ágyból, fel kell öltöztetni, meg kell etetni és útnak kell indítani, aktív ellenállásukkal szemben. Sose gondoltam volna, hogy a gyereknevelés ennyi őrmesterkedést fog tartalmazni.

Fél nyolc után leülök meginni a kávémat és híreket olvasni, miközben Gizella tovább visít, mert a. álmos; b. pisis; c. éhes; d. a laptopkábelt akarja rágni, de nem engedem

Fél kilenckor kiporszívóztam a fürdőt, kipucoltam és felmostam. Közben a felmosóval időnként odébb taszítottam Gizellát, aki mindebben aktívan részt vett.

Kilenckor leültem fordítani, Gizella elaludt, megszakításokkal fordítottam fél egyig, közben reggeliztem, elintéztem a levelezésem, összeszedtem a házat.

Egykor elindultam ügyintézni és vásárolni, majd 4-re mentem Gedeonért, onnan a varrónőhöz (elromlott cippzárak, szevasztok), onnan Jakabért. Kb. ötre értem haza.

Levelezés második kör, egy hallgató nem érti, hogy kaphatott kettest. Hosszú levélben magyarázom el neki, mert fontos lenne, hogy értse, hogy hiába tanulja meg a tényeket, ha nem érti a miérteket és a kontextust. Közben a gyerekek 1. filmet néztek; 2. verekedtek; 3. visítottak; 4. mindezt egyszerre.

Váltottunk a zurammal pár szót.

Fél hétkor nekifogtam a gulyáslevesnek, amit nyolckor fejeztem be, közben Gizella és Jakab is megfürdött, Gizellának csináltam ételt, G. megetette, közben megcsinálta a plakátomat.

Nyolckor vacsorázunk. Visításokkal, nyávogásokkal, nyomasztásokkal és elszaladgálásokkal együtt kb. fél óra. Gizella csendben sírdogál az ágyában kicsit, aztán feladja és elalszik. A reggeli őrület ismét, csak visszafele: Jakab közli, hogy márpedig ő nem rakja el a játékokat, mire én közlöm, hogy akkor én nem öltöztetem fel (óóó, Hervay Gizella, nem gondoltam volna, hogy minden nap újrajátsszuk a meséidet). Ismét aktív ellenállás minden iránt, ami a lefekvés irányába mutat.

Háromnegyed kilenc körül meseolvasás, AHL ma nem én vagyok a soros, mondtam is Gedeonnak, hogy nekem annyira nem tetszik ez a Rumini, mire ő közölte, hogy az ajándék könyveket, amiket a gyerekek kapnak, a felnőtteknek is kötelező szeretni, mire én mondtam, hogy semmi akadálya, hogy ő szeresse, nem muszáj az ízlésünknek egyformának lennie.

Újabb kör levelezés, ezúttal már csendben, senki nem baszkurálja a laptopot, nem rángatja ki a kábelt, nem szakítja meg a gondolatmenetet. Közben elolvasok egy cikket, ami egy ismerősöm szerint jó, szerintem nem annyira.

Megírom ezt a bejegyzést, mindjárt tíz óra van. Végre csend. Gyalogoltam kb. tíz kilométert (úgy is érzem magam, fáj a térdem, a hátam, kicsit görcsöl a hasam, ami miatt aggódom). Végeztem egy csomó szellemi munkát. Kellene még kb. 8 oldalt fordítanom, de nem fogok. Hajat kell mosnom. Elfáradtam.

 

 

 

Reklámok
amint látjátok,

Hidzsáb vagy sem?

Ez egy nagy vita egyrészt az iszlámban, másrészt az európai közbeszédben. Hordjanak, ne hordjanak, milyet hordjanak, ki dönti el, hogy hordhatnak-e, illetve nem utolsósorban a számomra legfontosabb kérdés: van-e bármilyen embernek, muszlimnak/zsidónak/szikhnek joga eldönteni, hogy mit vegyen fel, vagy beleszól az állam?

  1. Az európai érvelés az, hogy nyilvános terekben ne hordjanak az emberek vallási jelképeket. Azaz világosan különbséget tesz az ún. szekuláris és vallásos tér között*. Amellett, hogy tkp. nem értem, miért ne hordhatnának az emberek a nyilvános terekben is vallási jelképeket, kipát, reverendát, turbánt vagy kendőt, azt sem értem igazán, hogy miért pont a muszlim fejkendővel van a baj. Illetve érteni vélem: az európai kriptofeminizmus álláspontja kb. az, hogy a szabadság a meztelenséggel egyenlő, és a nők akkor szabadultak fel, amikor elnyerték a jogot a meztelenkedéshez. Ennek a “szellemi irányzatnak” értelmezhetetlen az a gondolat, hogy az emberek a. nem egyféle módon lehetnek csak szabadok, a szabadság fogalmát** nagyban meghatározza a kulturális háttér és a közoktatásban eltöltött időszak; b. ennek az irányzatnak meggyőződése, hogy egy muszlim nő nem önként dönt a kendő mellett, hiszen ki hordana kendőt, ha hordhat rövidnadrágot is, hanem egy gonosz patriarkhális társadalom az (amit az iszlámmal azonosítanak), amely mindenféle kényszerrel ráveszi a nőket arra, hogy eltakarják a testüket, amelyhez különben mindenkinek joga volna (őket kivéve).
  2. Az ílymódon értelmezett szekularizmus viszont egyértelműen ellentmondásban áll a szabadság eszméjével, azzal, hogy mindenki abban hisz, amiben akar, és ezt úgy fejezi ki, ahogyan akarja (amíg ezzel nem sért másokat). Arról nem is beszélve, hogy az állam betilthat ugyan önkényuralmi jelképeket, de nagy kérdés, hogy vallási jelképeket betilthat-e, illetve ha megteszi, akkor viszont minden vallási jelképet egyformán tiltani kell, már ha hiszünk abban, hogy az emberek egyenlőek. Akkor legyen tilos mindenkinek és kész, az apácák is hordjanak laikus ruhát a szekuláris terekben. De persze erről szó sincs.
  3. A legnagyobb kérdés azonban ebben az egészben mégiscsak az, hogy a muszlim nőknek joga van-e saját maguknak eldönteni, hogy mit vesznek fel akár az uszodában, akár nyilvánosan. Ez nemcsak európai részről kérdés, hanem iszlám oldalról is, azaz valóban szabadok-e a nők abban, hogy eldönthessék, hogy mit vesznek fel (az adott vallás keretein belül). Ha pedig kötelezően hordandó vallási jelképről beszélünk (ezt mind a mai napig vitatják), akkor ezen nincs mit vitatkozni (akkor lehetséges a vita, ha egy társadalmi konvencióról van szó). A vallási logikán belül szekuláris érvekkel érvelni teljesen felesleges, és ha ebbe az állam bele akar szólni, azzal csak az ellenállást erősíti. Másrészt viszont, ha az állam megszabja, hogy valaki mit vehet fel és mit nem, ugyanúgy tárgyiasítja a nőket, és lehetetlenné teszi, hogy saját narratívájuk szerint öltözködjenek. Ugyanezt teszi a kriptofeminizmus is, akkor, amikor elvitatja a muszlim nőktől, hogy a saját narratívájuk szerint hordják vagy sem, és azt mondja, hogy mivel a muszlim nők képtelenek ebben dönteni, fel kell őket szabadítani a nemkívánt elnyomás alól. Ezzel kapcsolatban persze több probléma is felmerül: fel lehet-e szabadítani valakit akarata ellenére; ki lehet-e jelenteni a kérdés nem-ismeretében, hogy a muszlim nőknek nincs saját narratívája (ez egész egyszerűen nem igaz, aki ismeri a témát, az tudja), és végső soron nem a Said által kritizált “orientalizáló” nézőpont megjelenése-e ez újra az európai narratívában, amely a Keletről szóló saját előítéletei oktrojálja az iszlámra, csak most épp a kriptofeminizmus köntésében.
  4. A vallási oldalon ebben nyilvánvalóan azt kell megvizsgálni, hogy kötelező-e hidzsábot hordani vagy sem (illetve hidzsábot hordani kötelező nőknek és férfiaknak is, csak hogy ez pontosan mit jelent, azaz mit jelent az, hogy valaki “el kell takarja magát”, ez nem egészen világos, és mindig az adott kor értelmezésétől függ; hogy ebbe beletartozik-e a haj vagy sem, ki lehet-e váltani sapkával és magasnyakú pulóverrel, el kell-e takarni az arcot, vagy a nagyobb kegyesség jele-e, ha valaki eltakarja az arcát, stb.). Másrészt viszont az egész iszlám az önkéntességen alapul: annak a vallási cselekedetnek van vallásilag értelmezhető értéke, amit valaki önként tesz. Így vallási értelemben nem beszélhetünk kényszerről, mert semmiféle vallási értéket nem képviselne egy olyan vallási cselekedet, amely nem önkéntes. Másrészt viszont manapság egyre inkább úgy tűnik, hogy a muszlim nők vallásosságának ez az egyetlen fokmérője, hogy valaki hord-e hidzsábot vagy sem – ami az iszlám alapján teljesen hibás, és tulajdonképpen egy eléggé marginális kérdés. Az iszlámban vannak ennél sokkal lényegesebb etikai problémák is, amiről keveset beszélünk, mert azok nem láthatóak.
  5. Ahogy én értem, a Korán alapján a hidzsáb célja kettős: az egyik a magán-szféra védelme (a magán-szférába tartozik az emberi test is), ezért hangzik el a férfiak felé, hogy süssék le a tekintetüket (an-Núr/A fény szúrája 24,30). Az ún. európai kultúrával ellentétben a Közel-Keleten a nyílt szembenézés idegenek között (főleg ha ellenkező neműek) adott esetben udvariatlanságnak is minősülhet (pl. az ilyen apró kulturális antropológiai sajátosságok értelmezése, mint a kézfogás jelentősége, a szembenézés, más konnotációval rendelkezhet, ezért nem feltétenül egyértelmű, hogy amit mi az őszinteség gesztusának látunk, azt más is annak látja). A magánszféra védelméről több Korán-ája is szól, és ez kiemelt helyen van a vallási tér beosztásánál. Ez megint csak egy kulturális-antropológiai eltérés (bár talán nem akkora, mint a kézfogás és a szembenézés), hogy a közel-keleti kultúrák a teret két részre osztják: az egyik a nyilvános tér, ami veszélyes, mert bármikor bármi történhet, és a privát tér, ami védelem alatt áll, ahol az ember biztonságban van, és ahol veszély nélkül “lehet önmaga”, bár ez a kifejezés a hagyományos kultúrákban nehezen értelmezhető. Az egészen nyilvánvaló, hogy a modern európai kultúra (már ha létezik ez a kategória) teljesen másképp kezeli a privát-szféra-magán-szféra kérdését. A hidzsáb másik célja egy elég fura helyzet (bővebb elemézését ld. Fatema Mernissi The Veil and the Male Elite c. könyvében): a Mohamed-korabeli Medinában van egy csoport, akiket a Korán hipokritáknak/álszenteknek nevez. Ezek olyan emberek, akik felvették ugyan az iszlámot, de elköteleződésük nem őszinte, és az a céljuk, hogy Mohamedet megbuktassák. Velük Mohamed többféle vitába keveredik, amelyeknek a közös jellemzője, hogy a hipokriták (az álszentek nem túl jó szó, a keresztény jelentéstartalma miatt) az iszlám tekintetében egyfajta kicsavart érvelést alkalmaznak. A hidzsábbal kapcsolatban az érvelés a következőképp hangzik: ha Mohamed feleségei nem hordanak megkülönböztető, a kornak megfelelő öltözetet, amely jelezné, hogy milyen társadalmi státussal rendelkeznek, akkor zaklatni fogják őket nyilvánosan. Erre érkezik az az ája, amely – ez is többször megjelenik az iszlámban – engedményt tesz a hipokritáknak, azzal a céllal, hogy esetleg meggondolják magukat, és elrendeli a Próféta feleségeinek (és a hívő nőknek), hogy különböztessék meg magukat (al-Ahzáb/A klánok 33,59), mert jobb az nekik. Itt az ája célja egyértelműen a ruha nyújtotta “védelem”. Nagyon feltűnő, hogy mind a kettő célja a védelem. A kérdés az, hogy ha a hidzsáb már nem tölti be azt a célt, amiért megszületett, akkor meg lehet-e változtatni. Erre tesz kísérletet Khaled Abou el-Fadl, aki az egyik kedvenc jogtudósom, egy fatwával, amely engedélyezi, hogy a nők ne viseljenek hidzsábot, ha ez veszélyezteti a testi épségüket. A fatwa nem feltétlenül a konklúziója, hanem az érvelése miatt érdekes, mert ebben látszik, hogy a sarí’a a gyakorlatban hogy működik és mik a céljai, és az iszlámjogban egy alacsonyabb rendű cél (a hidzsiáb viselése) nem állhat ellentétben egy magasabbrendű céllal (a testi épség védelme).

 

 

 

 

* Véleményem szerint ez egy lehetetlen vállalkozás, hacsak nem akarjuk teljesen betiltani a vallásokat, a vallások ugyanis – ha tetszik, ha nem – használják az ún. nyilvános tereket is, gondoljunk csak a körmenetekre, a Gangeszben való fürdésre, a tibeti imazászlókra, stb.

 

** Nem csak a szabadság fogalma nem egyetemes (csak mi gondoljuk azt, hogy igen, de különben nem), hanem a kulturális értékekhez, mint pl. az őszinteséghez való viszonyulás sem egyetemes, mint ahogy az sem, hogy egy adott kultúrán belül “mi a jó és mi a rossz”. Már régóta rágódom ezen, hogy hogy lehetne azt bővebben kifejteni, hogy a fogalmak egyetemes tudata (vagy egyetemesnek gondolása) alapvetően a monoteizmusokból fakad, mivel a monoteizmus kizárja a több, párhuzamos igazság meglétét.

 

(Ez a blogbejegyzés nem a téma teljes kifejtése, mert arra könyvtárnyi irodalom van, hanem csak egy gondolatkísérlet.)

Hidzsáb vagy sem?

a mai nap jelmondata

amit akár Coelho is mondhatott volna, de nem ő mondta, hanem  Anthony de Mello lopta valahonnan és adta ki a saját neve alatt: ha nem tudod az egész világot szőnyeggel borítani, akkor húzz szandált a lábadra.

És ebben méy és örökérvényű bölcsesség rejlik, függetlenül attól, hogy ki honnan lopta: a külső körülményeket nem lehet (vagy nem tudod) megváltoztatni, pl. egy közel negyven éves érzelmi játszmát nem tudsz kikapcsolni. Annyit lehetsz, hogy magadat megvéded tőle, és nem mész bele. Ez persze átlatolhatatlan és biztonságos falak építéséről is szól, a kicsike biztonságos komfortzónácskáról, és annak az illúziójáról, hogy az ember mögötte biztonságban van.

És annak tudatáról is szól, hogy végre a zember eljut odáig, hogy nem érdekli és nem érinti mélyen, hogy az anyja szerint az, amit csinál, értéktelen, mert a munkája nem függ attól, hogy mások mit gondolnak róla. És ez mekkora megkönnyebbülés, ez az érzelmi érinthetetlenség.

a mai nap jelmondata

tegnap este tizenegyre

G.-nak az összes inge ki volt vasalva (kivéve kettő, amit ne vegyen fel és kész), minden mosás kimosva és kiterítve, megnéztem a Trolls című iszonyatosan bugyuta gyerekfilmet (de legalább nagyon színes és jó zenék vannak benne), és elkezdtem harmadszor is megnézni a The Martian-t, megittam az engedélyezett kis pohár bort (és még egy kicsit), G. felfedezett a helyi kisboltban egy nagyon finom moldovai desszertbort, ami pont az ilyen borhoz nem értő laikusoknak való, mint én.

A durrogtatásra és a szomszédban a székelyhimnusz-éneklésre Jakab persze felébredt, de viszonylag könnyen meg lehetett vigasztalni egy kis szörppel és csokikával.

Aztán befejeztük a filmnézést, amibe én belealudtam, és így megérkezett az új év is, semmi extrával. Amúgy sem éreztem semmiféle ingerenciát arra, hogy bárhova elmenjünk, vendégeket hívjunk, vagy egyáltalán szervezzünk valamit, úgyhogy jó is volt ez így, majd ha nem leszek ennyire fáradt, mint akin átment egy egész traktor, akkor talán több energiám lesz szociális életet élni (ami nekem különben egy erőfeszítés).

Hát szóval így. Sok tervem van a következő évre; ha a fele megvalósul, már az is jó lesz.

tegnap este tizenegyre