1/17: ügyintézős és vigasztalódós

Namármost gyakorlatilag semmi különbséget nem látok, az udvar kivételével, ami azért elég nagy különbség, hogy a Pesten nem megyek ki vagy Kolozsváron nem megyek ki. Kissé bezárva érzem magam, vagy tudja a csuda, mi is a bajom, nincs időm analizálgatni. A betegség és a határidők határozottan nem segítenek, csak még rosszabb kedvem lesz.

Így ma megejtettem az augusztus hónap vigasztaló turkálását (szeptemberben Pesten még megyek egy kört, augusztusban úgysem vettem semmit). Miért van az, hogy a vásárlás ilyen vigasztaló jelleggel bír? Na jó, ez legalább nem csoki (viszont nem is mozgás).

Közben voltam a bankban, lecseréltem az útleveles azonosítómat buletinesre, és rendeltem bankkártyát, átvettem a lefordított diplomámat, voltam irodaszereket vásárolni, ami főleg iratrendezőket jelent, mert már nem is tudom, hányadszor fordul elő, hogy nem találjuk a fontos papírokat, Gizellának is kell kérvényezzek új születési bizonyítványt, mert az eredetit egyszerűen elhánytuk. Gedeonnak is két magyar van, mert az övé utóbb megkerült, plusz egy román. Kissé bonyolítja a dolgokat, hogy minden papírunkból kettő van, annyira szeretném, ha minden egy kártyán lenne, és csak két baszra kellene vigyázni.

selftimer06_09_2016-14_36_32

Ezen a képen kiválóan látszik, honnan kell lefogynom. Igaz, hogy ez a nadrág 42-es, és Jakab születése előtt hordtam utoljára, akkor is szűk volt, de a hasam körüli úszógumikból feltétlenül el szeretnék égetni.

Ma nem sütött a nap, ennek ellenére kendő volt a fejemen, mert ugye nincs vizünk és nem tudok hajat mosni.

És akkor ezek az új szerzemények: wp_20160906_19_55_18_pro

Ez egy csíkos cicanadrág, úgynevezett legging, egy fehér cipő, egy póló, egy hosszú újjú fekete pulóver a kivágott ruháim alá, és két magas nyakú melltartó, eddig nem is tudtam, hogy létezik ez a műfaj, úgyhogy majd meglátjuk, hogy beválnak-e, jó lenne, ha igen, mert akkor vehetnék kivágottabb blúzt is rájuk.

Namármost az volt a szabály, hogy ugyanabból a típusból ugyanannyit ki kell selejteznem. De erre már csak holnap fog sor kerülni.

Advertisements
1/17: ügyintézős és vigasztalódós

1/17: ügyintézős és vigasztalódós” bejegyzéshez ozzászólás

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s