1/1: nos, akkor kezdjük meg

a kísérletet, ami MÁK ötlete volt, de mindenki utánozhatja, akinek tele van a ruhásszekrénye, és mégsincs, amit felvegyen.

A kísérlet lényege, hogy a zember visszanyerje fennhatóságát a ruhásszekrénye felett, és csak olyan ruhákat tartson meg, amiket tényleg visel. Minden, amihez a zembert érzelmi szálak fűzik, megy dobozba a gardrób legfelső polcára, a többi átlagos konfekció viszont, amit egy év alatt nem veszek fel egyszer sem, megy a ruhagyűjtő konténerbe (hogy aztán szembe jöjjön velem egy turkálóban). A másik cél a gyűjtögetés elkerülése, a kevesebb holmi és a tudatosabb vásárlás.

Az én generációm, aki még élt a kommunizmus alatt, amikor semmi nem volt, és az is ronda volt, mániákusan vásárol ruhákat és spájzol be olyasmikből, amik majd egyszer jók lesznek valamire. Életem egyik legmeghatározóbb emléke, amikor 89 novemberében megérkeztünk Pestre, és én perceket álltam a boltban a joghurtos polc előtt, és nem tudtam felfogni, hogy van a polcon áru, amiből választani lehet.

Utána aztán jött a turkálók fénykora, a hihetetlenül sok és olcsó ruhával, ami pont egybe esett az én anyagi függetlenedésemmel. Azóta eltelt 15-20 év, és lassan tudatosodik bennem, hogy mennyire felesleges ennyi tárgyat hurcolni magammal.

Ugyanakkor vannak jobb darabok is, amik feleslegesek, ezeket itt meg fogom osztani, hátha kell valakinek.

A szabályokról:

  1. a zember a ruhásszekrénye tartalmából öltözködik
  2. turkálás vagy ruha vásárlása csak sürgősségi esetben, ha muszáj, vagy a gyerekeknek, vagy havonta egyszer
  3. ha ruhavásárlás: ahány és amilyen ruha bejön a szekrénybe, annyi megy ki
  4. a dokumentálásra azért van szükség, mert így emlékezni fogok egy év után is, hogy mi az, amit érdemes megtartani, és mi az, ami tényleg felesleges
  5. tekintettel arra, hogy most már van egy lányom, lesznek olyan darabok, amiket én már nem hordok, de elteszek neki (van egy-két ilyen örökké hordható darabom)

SelfTimer20_08_2016 09_38_58

Kezdhetünk rögtön egy örök darabbal, ami még az anyámé volt. Ez egy méretre csináltatott ruha, ami érdekes módon nem vesztette el a színét, nem lett pecsétes az idők folyamán, és továbbra is hordható. Kicsit fura a szabása, a dereka feljebb van, mint kéne, a mellbevarrásoknál kissé idétlen a megoldása, de ettől eltekintve az egyik legjobb ruhám, amit mindig elő lehet kapni gyorsan. Aki régebb óta követi a blogot, majd az öltözködős blogot, ezt többször láthatta rajtam különféle kombinációkban. Itt van például, amikor terhes voltam Jakabbal, vagy amikor Gedeon még kicsi volt és a játszótérre mentünk a Szamóca utcából.

Tegnap volt G. húszéves érettségi találkozója, és hirtelen ezt sikerült előrántani. A találkozó számomra leginkább az irigységről szólt: roppantul irigyeltem Gézát, hogy részese volt a kilencvenes évek kolozsvári diákságának, amiből én kimaradtam. Az én középiskolás négy évem nagyjából olvasással és a helyem nem találásával telt, nem szerettem az osztályomat és ezt az osztályom viszonozta, nem találtam a helyem, és egyáltalán, nem éreztem jól magam a bőrömben. Nekem a középiskolás közösség a teológián volt, úgyhogy tegnap ennek örömére fejest ugrottam a találkozó szervezésébe jövőre, hátha lesz, aki eljön.

Nekem az az öt év volt az a közösségi élmény, ami másnak a középiskola, noha világosan emlékszem, hogy ott is mennyire éliennek éreztem magam (ez az érzés sosem múlik el, gyengébben-erősebben mindig ott van, hogy én csak egy megtűrt kívülálló vagyok, aki a fehéreknek túl fekete, a feketéknek túl fehér, és képtelen bármiféle értelmes közösségi létre). Ez most már kevésbé zavar, mint akkor, és kevésbé hibáztatok másokat ezért.

A cipő egy olyan zara, amit újonnan turkáltam: kényelmes is meg nem is, arra pl. nem jó, hogy gyalogoljak benne, de mégsem tízcentis sarkú. Nem tudom, még nem döntöttem el, hogy kell-e nekem, mindenesetre ha igen, akkor kell hozzá egy piros lakk-táska.

A kép egyébként a bérelt lakásunk verandáján készült.

Reklámok
1/1: nos, akkor kezdjük meg

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s