A szabadság és az ő mértéke

A nagy burkini-vita kapcsán két dolgon gondolkozom azóta is: az egyik a szolidaritás, a másik pedig a szabadság.

A burkinivel kapcsolatban az egyik ellenérv, ami gyakran elhangzik, hogy úristen, mennyire kényelmetlen (főleg azoktól, akik soha nem hordtak ilyet, tehát nyilván gazdag tapasztalatokkal rendelkeznek). Én Marokkóban fürödtem hosszú ujjú felsőben és rövidnadrágban, és cseppet sem találtam annak, mivel fürdőruha-anyagból volt, ugyanolyan gyorsan száradt, mint egy fürdőruha. A bikinit, ha már itt tartunk, sokkal kényelmetlenebbnek tartom, mert egyfeszt kiesik belőle az összes csöcsöm, igazgatni kell, úszni nem lehet benne, se ugrálni, annyira a napozásért sem vagyok oda (mások se), mert midnig leégek, de eszem ágába sem jutna, hogy azt gondoljam, hogy mindenkinek kényelmetlen.

De még ha a burkini kényelmetlen is lenne, és az ember felvenné, szolidaritásból: mi értelme olyan cselekedetet szolidaritásnak nevezni, amit amúgy is megtennék, és nem lenne benne semmi kényelmetlenség? Ez a mentalitás, hogy csak akkor vagyunk szolidárisak valakivel, ha az nekünk is jó, elég gyakran felmerülő probléma: elég sok emberrel összevitatkoztam ennek kapcsán, főleg, amikor a diáktüntetések is voltak, és a hallgatóim közül sokan egyáltalán nem voltak szolidárisak a saját társaikkal, mert az megzavarta a normcore kis életüket. A szolidaritás számomra épp hogy azt jelenti, hogy akkor is odaállok egy kiszolgáltatott csoport mellé, akik valami fontos ügyet képviselnek, ha nem teljesen értek egyet velük, vagy ha nekem ez személyes kényelmetlenséget/hátrányt okoz.

Ennek ellentéte az önzés: csak akkor csinálok valamit, ha nekem is jó, ha érdekemben áll, ha abból valamilyen formában én is részesülök*. Én ezt nagyon kontraproduktívnak tartom, ami a közösségi életet illeti, a sok kis önzés egymás mellett élését, de persze mindenki egyéniség, úgy csinálja, ahogy neki jólesik.

Ezért is tartom szép gesztusnak azt, amikor az ember kiteszi magát ugyanazoknak a sértéseknek, bugyuta kérdéseknek és elítélő tekinteteknek, ha csak egy napra is, vagy egy órácskára is, mint amivel ezek a nők szembesülni kénytelenek.

**

A másik része a diskurzusnak: engem mindig nagyon megdöbbent, hogy miközben itt Európában állandóan a nagy szabadságról szónokolunk, elképzelhetetlennek tartjuk, hogy valaki tőlünk eltérő módon legyen szabad, azaz ne a meztelenséget tartsa a szabadsága mértékének, hanem a ruhát. Egyszerűbb azt hinni, hogy ezek a nők el vannak nyomva (egy részük nyilván el is van, és tényleg vannak esetek, amikor ezt lehet a patriarchális elnyomás szimbólumának tekinteni), és hogy önként választják az elnyomást (ld. még neked kellett), úgy kell nekik, mint elfogadni azt, hogy nem feltétlenül a mi mércénk A mérce, és mások másképp gondolják. Az európai társadalom olyan sok energiát fektetett abba, hogy meztelenkedhessen, és olyan erős szabadság-mítoszok kötődnek hozzá (hogy a new age-es vissza a természetbe, az őskultuszhoz, ősanyasághoz fedőnevű ellencivilizációs kripto-hippiségről ne is beszéljek, persze mindenki azt hisz, amit akar, amíg nem gondolja azt, hogy csak ez az egyetlen módja az életvezetésnek), hogy nem is akarjuk tudomásul venni, hogy vannak emberek, akiknek a szabadság fogalma mást jelent, és nem a testi meztelenséget. Meg vagyok győződve róla, hogy ezek az emberek nem azért nem meztelenkednek, mert szégyenlik a testüket, hanem mert mást gondolnak a szabadságról a nyilvános terekről, mint amit mi.

És persze ott van az egésznek a proteszt-jellege is: a felöltözés is egyfajta identitás-válasz (és választás) az ún. nyugati meztelenség-áradatára, és arra, hogy a csapból is folyó áruba bocsátott szexuálitás mennyire személytelen, és (szerintem) mennyire dehonesztáló és mennyire tárgyiasítja a nőket. Azt gondolom, hogy a mi nőképünk sem sokkal egészségesebb, csak ezt már megszoktuk és ezért kevésbé gondolkodunk el rajta (például azon, hogy miért is kellene a szexualitásunkat idegenek arcába tolni minden nap, ahogy a divat diktálja), mint azon, azokon a nőkön, akik más véleményen vannak.

Ugyanakkor itt szeretném ismét, sokadszorra is leszögezni, a félreértések elkerülése végett: én semmi erkölcstelent nem találok az emberi testben, a meztelenkedésben sem, én is voltam nudista-strandon. Addig, amíg nem ítélkezünk egy másik ember felett és nem akarjuk megfosztani attól, hogy létrehozhassa a saját magáról szóló saját narratíváját, amiben meghatározza az identitásának építőelemeit, nekem édesmindegy, hogy ki mit vesz fel vagy mit nem. El tudom fogadni, hogy valaki a ruhát a vallási identitása részeként hordja (nem csak az iszlámban van ilyen), és azt is, ha valaki, vallásossága ellenére, szekulárisan öltözik, mert nem a ruhat eszi, ugye. Sőt, azt is elfogadhatónak tartom, hogy bizonyos ruhadarabok, pl. a niqáb, bizonyos egyedi esetekben ellentétben állhatnak egy ország jogi viszonyaival (ha pl. azonosítani kell valakit az arca alapján, bár fel nem foghatom, miért nem lehetne ezt pl. az ujjlenyomatával megtenni, de mindegy). De az, hogy bárkiket kollektíve elítéljünk azért, ahogy öltöznek, legyenek itt most burkinisek Franciaországban, vagy bikinisek Izraelben, vagy nyugati turisták Indiában, ez nem az európai demokráciához méltó tendencia, és a világban főleg a diktatúráa hajlamos országok és közösségek gyakorolják.

 

 

*Számomra a szolidaritás egy vallási aktus és kötelesség is, de nem gondolom azt, hogy mindenkinek így kellene csinálnia. A szolidaritásnak számomra csak akkor van értelme, ha önzetlen, mert ha nem az, ha nekem is jó, akkor az ember “már elvette érte a jutalmát”. Ha van kiemelt része a jézusi etikának, ami szerintem a hétköznapokban is működik, működhet, akkor az pont ez a fajta önzetlenség, az ún. jótékony cselekedeteink megtisztítása az önérdektől: ez egy folyamat, és nem gondolom, hogy már elértem volna, de igyekszem. De ahhoz, hogy a rejtett hazugságainkat (mindenki hazudik magának) később felismerjük, a tudatosságnak egy nagyon magas szintjén kell állni, és ha más előtt nem is, de Isten előtt be kell ismerni a hazugságot.

Reklámok
A szabadság és az ő mértéke

1/11, ez a mai nap is

jó lett volna, ha később kezdődik, nem tizenkettőkor, fél négykor, fél ötkor és hétkor, nem fejfásással, fülbedugulással és fronttal, fáradtsággal és hányingerrel, a reggeli kávé közben nyafogó gyerekekkel, hanem … nem is tudom. Nem is tudom, mi kellene ahhoz, hogy jól induljon a nap, reggelente annyira kómás vagyok és olyan nehezen bútolok, hogy nem tudok elképzelni a csenden és a békén hagyáson kívül bármit, ami ezt megkönnyítené, de ezt most nem sikerült megvalósítani, mert három napig egyedül voltam a gyerekekkel, a törött lábujjammal meg ezzel a dög influenzával, ami nem és nem akar se elmúlni, se valódi betegséggé alakulni, csak a takony, a köhögés és a rossz közérzet van meg belőle. Máskor, amikor majd sajnálom magam, fel fogom idézni, hogy lehetne sokkal rosszabb is, mint pl., hogy csak sántítva tudtam közlekedni két napig, és a gyerekek folyton belerúgtak a lábujjkámba, régen nem káromkodtam ennyit.

Mindenesetre a következő félév syllabusát megírtam az ordibálások, sebesülések, hisztik és ötpercenkénti megszakítások ellenére, és el is küldtem. Ma, ha végre magamhoz térek egy cseppet és a gézengúzok hagyják, megírom a lektorált könyvhöz a lábjegyzeteket, és ha G. megérkezik, elmegyek nyomtatni (és vásárolni*), egy konferenciára megyek szeptember végén, és arra neki kellene kezdenem készülni, nagyon nem szeretnék szégyent vallani, emellett cikket kell írnom, és a szakvizsgámra is el kellene kezdenem tanulni, mert megint hiába megyek majd Bukarestbe. Ehhez képest képtelen vagyok koncentrálni, pedig már a második kávét is megittam, reggeliztem, és csend is van.

SelfTimer30_08_2016 11_36_59

 

*Három napig ki se mozdultam itthonról, nem éreztem magam jól, Gizella nagyon taknyos volt, és mára Gedeon is köhög, még annyi erőt sem éreztem magamban, hogy a boltig elcipeljem a három gyereket. Hívhatjuk ezt hétköznapi módon lustaságnak is.

1/11, ez a mai nap is

1/10: amit senki se venne fel

Az idióta ruhák gyűjtése természetesen hozzátartozik a kivülállási pózhoz, amiben tetszelegni szoktam. Ez a nadrág ennek az eredménye: utcára nem lehet felvenni, csak tunikával, viszont nagyszerű színe van és kényelmes, terhesen pedig végképp, amikor a zember felrántja hónaljig. Külön tetszik, hogy a szára, egyes indiai nadrágokhoz hasonlóan, amilyeneket varrni fogok ha lesz időm s varrógépem, lent kicsit buggyos és szűk, fent viszont kényelmesen nem feszül. Csak hát nézzünk már a képre, hogy néz ki.

Ettől függetlenül ez egy számozott darab (aki nem tudja, annak mondom, hogy bizonyos márkák limitált szériát készítenek a cuccaikból, és beszámozzák őket, ez a svéd Object márka terméke, sok mindenem volt tőlük, amíg lehetett őket Kolozsváron kapni). Ez régebbi kollekciójukból származik, mert most megnéztem az oldalukat, és nagyon mainstream cuccokat gyártanak, ugyanez történt a terra plana cipőkkel is, sajnos.

Ez már a szerelés után van, de még a mosogatás előtt: ma reggel senki sem evett le meg egyebek. Két maradék bútort összeraktam ma reggel. Még porszívóznom kell (iszonyatosan hullik a hajam), és akkor mára meg is vagyok a házimunkával, kár, hogy a nap legproduktívabb időszaka, amikor a nagyok filmet néznek, Gizella meg alszik, elment házimunkával.

 

SelfTimer29_08_2016 11_39_33

1/10: amit senki se venne fel

1/9: az első darab, ami

ki lesz lakoltatva a szekrényből, nem számít, hogy másképp milyen jó kis blúz. Pedig minden adott lenne hozzá, hogy hordható legyen: jó a színe, a szabása, az anyaga, csak az a vacak pántja ne csúszna le állandóan, amitől roppant idegesítő lesz. A másik megoldás, hogy levágom a pántját és alsószoknya lesz belőle, mindjárt megyek is és kipróbálom, hogy feljön-e rám. Milyen jó lenne, ha lenne varrógépem.

Amúgy ma sem volt egy eseménytelen nap (még nincs vége): valószínűleg eltört az egyik lábujjam, mert teljes erőmből belerúgtam a falba mezítláb és most rohadtul fáj; persze nem szándékosan rúgtam bele, de ez az eredmény szempontjából mindegy is. Jakabon van egy seb, és elaludt a fotelben, miután megint összefirkálta a frissen meszelt falat, Gedeonnak pedig három sebesülése is van ma.

 

SelfTimer28_08_2016 12_37_01

1/9: az első darab, ami

1/7 és 1/8: hát ez van, ezért

nem haladok én a szellemi tevékenységeimmel sehogyse: itt van fél 12 (hétkor keltem harmadszor, mert először kettőkor, aztán négykor), mire befejezem a házimunkát, és a főzés még sehol. És többé-kevésbé minden nap ez van. Egyszerűen nyomába sem tudok érni egy olyan kutatónak, akinek nincs más dolga egész nap, mint kutatni, és ha van valami, ami igazán frusztrál, akkor ez.

Arról nem is beszélve, hogy bármennyire összeszedett vagyok, nem mindig vagyok képes koncentrálni, főleg, ha beteg is vagyok, mint most, és hetek óta fájdalomcsillapítóval indítom a napot, mert a fejem kétszer akkora, mint egy dinnye. Persze sokszor elhangzik barátok és egyebek részéről, hogy “te kemény vagy, megoldod”, és persze, általában meg is szoktam, de azért lássuk már be, hogy ez a nagy keménység kényszer, és nem élvezetből csinálom, hanem mert másképp nem tudom, és ennek legtöbbször az az ára, hogy senki se veszi komolyan, ha arról beszélek, hogy el vagyok fáradva és nehezen bírom a gyűrődést, mert eddig is mindig megoldottam valahogy, vagy elvágja a nyafogást azzal, hogy neki is nehéz volt, oszt mégse nyafogott, azt éreztetve ezzel, hogy mekkora lúzer vagyok már, hogy nem tűrön szótlanul a választott sorsom. Az idénből nagyon hiányzik a nyugodt alvás és a két hét tenger-bámulás. És az sem megoldás, ahogy BM is írta, hogy az orrom alá dörgölik, hogy te akartad, most akkor ne nyafogj.

Azért a nyafogások mellett fut az öltözködős projekt is, meg a sportolós is futna, ha nem lettem volna a sportolás után még szarabbul, meg kellene várni, amíg meggyógyulok, de mivel az elmúlt napokban a lektorálás miatt tényleg csak a boltig mentem, nagy dolgot ne várjatok: találomra magamra rántottam, ami legelől volt a szekrényben.

SelfTimer25_08_2016 13_43_52

Ez a vinetta-vásároló outfitem, gyalog megjártam benne a piacot, közben megnéztem az óvoda+bölcsődét kívülről, a szobatisztasági projekt sehogy se haladt, szóval bölcsődébe adjuk Jakabot, ha van hely, és majd jövőre megy óvodába, iskolába úgyis csak hétévesen fog menni, mint Gedeon.

SelfTimer28_08_2016 08_00_41

Ez meg a ma reggeli kávé előtti kinézetem, megint arra ébredtem, hogy Jakab ordítva sír, szóval vannak jobb reggelek is, mint a mai. Reggel még poláros idő van, kellemesen hűvös, de aztán a verandán nagyon meleg lesz.

Két kávé és a levezényelt reggelik, tisztába tevések és egyéb igények után már jobb fejem lett, bár azóta már kétszer átöltöztem.

1/7 és 1/8: hát ez van, ezért

1/5 és 1/6: sok víg hétköznap

Tegnap is volt nap, ami az öltözködést tekinti, bár már kora reggel foltos lett és estére csak rosszabbodott a helyzet. Egy átlagos napon, a gyerekek állapotától függően 3-4 rend ruhát használok el, mert nem szeretem, ha le vagyok éve, pisilve, nyálazva, stb.

SelfTimer24_08_2016 08_07_27

A rendrakással egészen jól haladok, már a Gedeon íróasztala is össze van rakva. Vinetta megsütve (kéne még öt kiló), zakuszka eltéve (14 üveg, elég jó lett), az íróasztalomhoz hozzá lehet férni, a szekrénykémet megoldottam diy módra,

SelfTimer25_08_2016 10_15_27

 

a lektorált könyvvel haladtam, a gardróbot rendbe tettem, és szorgalmasan sajnálom magam, hogy minél gyorsabban meggyógyuljak. A köhögési ellen, ahogy Gedeon a teát nevezte kiskorában, tényleg használ, pontosabban ez az egyetlen, ami használ.

Az egy kiválóan nagy szerencse, hogy itt lakunk a sétatér mellett, mert ma reggel elmentem futni (najó, csak odáig futottam, de akkor is, utálok futni), meg játszani kicsit a street workout-gépekkel, amik a tó mellett vannak. Ilyenkor alig vannak a parkban, a gépek is üresek voltak, a hattyúk kíváncsian nézték, hogy én, öt tata, egy mama és egy kutya mit csinálunk. Ha ezt tudnám tartani, hogy heti kétszer-háromszor elmenjek és egy órát nyújtsak és erősítsek, az nagyon király lenne, de ehhez fél hatkor kell kelni, hogy hétre itthon legyek. Nem tudom, hogy képes leszek-e erre, este viszont már túl fáradt és lusta vagyok. Viszont tíz kiló zsírt kellene lefogyjak, felrakjak némi izmokat, mert a három terhesség alatt minden lement rólam, és egy kicsit megerősítsem a bal térdem és a bokáim.

SelfTimer25_08_2016 07_46_14

1/5 és 1/6: sok víg hétköznap

a nagy burkini-vita

Napok óta attól hangos a világsajtó, hogy francia fegyveres rendőrök a cannes-i strandon muszlim nőket zaklatnak. Joguk van hozzá, mert a polgármester betiltotta az iszlám szabályainak megfelelő fürdőruhát. Ennek természetesen nem az lett az eredménye, mint más ostoba törvényeknek, hogy tudjuk, hogy van, de senki se tartja be, hanem a francia rendőrök tényleg kimennek a strandra, és elkezdik vegzálni a kendős nőket. Nem csak azokat, akik tényleg burkinit hordanak, hanem azokat is, akik muszlimként strandra viszik a gyereküket.

Számomra az egész történetnek több tanulsága van:

  1. az első és legfontosabb, hogy Said probléma-felvetése ugyanúgy érvényes ma, mint akkor, azaz azok, akik a betiltás mellett érvelnek, elvitatják a muszlim nőktől a saját narratíva lehetőségét, hogy ők mondják meg magukról, hogy el vannak-e nyomva vagy sem. Ez a “mi jobban tudjuk, mi a jó neked”-attitűd szoros kapcsolatban áll a nyugati feminizmussal, amely csak egyféle, nyugati módon tudja elképzelni a nők felszabadítását, azaz csak a meztelenség lehet szabadság, a felöltözés nem. Ez összhangban áll azzal, amit az elmúlt néhány száz évben az ún. Keletről gondolunk: majd mi megmondjuk Afrikának, a Közel-Keletnek, bárkinek, hogy hogy csinálják, aztán fogjuk a fejünket, ha nem működik. Itt ugyanaz a paternalista ideológia van a háttérben, mint amitől az illetők meg akarják menteni a muszlim nőket, csak fehérben: azok a szemét imámok megmondják neked, hogy mit vegyél fel? Na, majd mi felszabadítunk, hordj bikinit.
  2. A New York Times írt egy fontos véleménycikket arról, hogy ez az egész burkini-kérdés nem egy ruhadarabról, hanem a párhuzamos identitásokról szól: azaz lehet-e valakinek más nyilvánosan hordható identitása a francia mellett (nem lehet). Ez azért is fontos kérdés, mert Kelet-Európa évtizedek óta küzd hasonló problémával: lehet-e valakinek a nacionalizmustól független többnyelvű, többkultúrájú identitása, ahol az identitások nem versenyeznek egymással? Vagy aki a maga nemzeti identitása mellé egy másik nyelvi-kulturális identitást is választ, az áruló-e rögtön?
  3. Ezek a nők, akiket most a francia hatóságok vegzálnak, akik ezzel Irán és Szaúd-Arábia ruharendőrsége szintjére kerültek, ezúton is gratulálok!, nem találkoznak a társadalom szimpátiájával, azaz amikor megtörténik az eset, nincs senki a tömegben, aki kiállna mellettük a rendőrökkel szemben. A francia társadalom, amelyik sportot csinál a hatalom elleni lázadásból, most ebben a kérdésben hirtelen az ellenség, a hatalom oldalára áll. Szép tanulság ez nekünk, erdélyieknek, akik egészen addig szidtuk az ortodox egyházat és a hagymakupolás honfoglalást, amíg szövetségesekre nem leltünk bennük a buzik ellen.
  4. Ha a tiltás célja az volt, hogy ezek a nők integrálódjanak, hát ettől nem fognak, hanem még sokkal inkább kiszorulnak a közterekről, ami a radikalizmus malmára hajtja a vizet, ez már többször is bebizonyosodott. Mint ahogy több újság is megírta, itt pont azokat a nőket sikerült megbüntetni, akik tettek egy nagy lépést az integráció felé azzal, hogy strandra, közterekre, nyilvános helyekre mentek (azokkal szemben, akik nem mennek sehova, nem akarnak sportolni, stb.).
  5. Mit lehet tenni? Szerintem az egyetlen jó megoldás az, ha annyian kezdenek el kendőben járni, és teljes testet eltakaró fürdőruhát viselni pl. azért, mert akkor nem kell naptejezni, hogy nem fog feltűnni az, aki vallási okokból hordja. Divatot kell csinálni neki, régebb is kúl volt kendőben járni, a hasznáról nem is beszélve, hogy nem süti a zember fejét a nap, és az elől levő rövidebb hajszálak nem birizgálják az arcot, ami roppant idegesítő.
  6. Ugyanakkor legyen ez minden nőnek a saját döntése. Senki ne szóljon bele abba, hogy mit veszek fel. Nem hiszem el, hogy a 21. században ezt le kell írni Európában.
a nagy burkini-vita

a kolozsvári magyar napokról

és arról, hogy miért volt nekem hiányérzetem.

Először is le szeretném szögezni, hogy nagyszerű dolog, hogy vannak magyar napok, a kilencvenes években ez elképzelhetetlen lett volna, ez is mutatja, hogy mégiscsak van valamiféle társadalmi haladás, aztán hogy ez fejlődés-e vagy sem, most ne menjünk bele.

Azt is értem, hogy itten tömegeket kell felmutatni, és nem rétegrendezvényekre van szükség. Kellenek a populáris dolgok, rendben van. Na de a Beatrice? Ami már 20 évvel ezelőtt is gáz volt? Tényleg kell nekünk Erdélybe uszítás és gyűlölet? Nincs nekünk itthon elég ebből, hanem importra van szükségünk? Arról nem is beszélve, hogy mennyire unom már ezeket a magyarországi zenekarokat, akik a hetvene-nyolcvanas években élték virágkorukat. Mintha nem történt volna semmi azóta a magyar zenében, vagy csak Ákos. Mintha nem lenne Kolozsváron Nightlosers, akik tényleg egyedi zenét játszanak, és van tavalyról egy új albumuk.

Azt is értem, hogy az erdélyi magyar kulturális élet jelentős része történelem és esetleg irodalom. Volt könyvbemutató, rendben van. Sok történelmi séta, meg középkori Kolozsvár. Oké. Meg vásár (minden évben ugyanaz, amit mindenhol máshol lehet kapni: álnépviselet, korondi cserép, kézműves ékszerek, kézműves termékek drágán. Nincsenek magyar iparművészek? Csak és kizárólag népi hagyományok léteznek? Csak arra tudunk fúkuszálni, ami a múltban volt és azt konzerválni?)

Szóval nagyon hiányoltam az innovációt az egész rendezvényből: az olyan programokat, mint a vetítés a templomra (ez tényleg innovatív volt, ilyesmi kellene sokkal több), vagy a sok gyermek-kézműves foglalkozás mellett (mert mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem szeretnek se bábozni, se gyurmázni, se korongozni) az olyan innovatív dolgok, mint a Fizika Intézet gyerekeknek szóló kísérletei.

És persze volt kiállítás-megnyitó, amiről lemaradtunk, amit utólag is nagyon sajnálok.

Szóval hiányolom az egész rendezvényből a 21. századot, a jelenkort és a jövőképet. Ha a magyar napok leképezi a közösség szellemi állapotát, akkor elmondható az, hogy szinte kizárólag a múltban élünk, és annyira el vagyunk foglalva magunkkal, hogy nincs időnk szétnézni a világban. Ami elég szomorú.

a kolozsvári magyar napokról

1/4: ma nem megyek sehova

Délelőtt a következő dolgokkal kellene haladnom:

  1. a lektorált könyv
  2. az asztalom rendbetétele (várom, hogy G.nek legyen ideje négy lábat vágni a kisszekrényeimhez, hogy a vacakjaimat elrakhassam, olyan görbe a padló, hogy kiesnek belőle a fiókok)
  3. a gardróbom rendbetétele: átszervezem Gizella cuccait, mert így nem férünk
  4. a megfázásom kúrálása (tea, önsajnálat)

SelfTimer23_08_2016 08_46_56

Délután pediglen vinettasütés és zakuszkafőzés. Addig kellene haladni a saját dolgaimmal.

1/4: ma nem megyek sehova

vannak napok, amik – sokadik kiadás. plusz 1/3, amikor nyanyának öltöztem

Jakab:

  1. ma elhasznált 6 bugyit (nem túl sikeres a vécére szoktató projektünk)
  2. egyszer beszart reggel
  3. lepisilte a lépcsőt, majd belefetrengett
  4. délután összekente szarral az ágytakaróját és egy könyvet
  5. összefirkálta a frissen meszelt falat kb. 2 m2 méretben
  6. összefirkálta a lepedőjét

SelfTimer22_08_2016 17_37_22

Az öltözködésre visszatérve: ezt sajnos csak későn láttam, mert levettem volna. Nagyon borzasztó. Le kell fogynom, ha meggyógyultam.

SelfTimer22_08_2016 13_42_19

Update 1 (még nem feküdtek le):

Jakab harmadszor is beszart és Gedeon lerúgta a laptopot. Kezdődjön már az iskola.

Update 2: hát ezt nem hiszem el, bazmeg, Jakab odaszart a sarokba, és én meg belenyúltam.

vannak napok, amik – sokadik kiadás. plusz 1/3, amikor nyanyának öltöztem

1/2 – gyűrött barnák és zöld ragtapaszok

Ma végre kijutottam a vásárba, hogy nézzek szét. Igazából rongyszőnyeget kellene venni, de 200 lejért árulták darabját (ami tényleg szép volt, de na, nekem kellene vagy tíz). A vásárba menéssel nem is feltétlenül a vásárlás volt a cél, hanem az, hogy Jakab aludjon egyet, és ez mostanában csak úgy megy, ha kocsival taszítom valahova délután, ilyenkor rendszerint elalszik kb. húsz perc séta után. Úgyhogy a vásárban végig aludt. Végül vettem két kenyereskosarat, egy kisebbet és egy nagyobbat, meg Moldovannál vettem ebédet, és azzal hazajöttünk.

 

SelfTimer21_08_2016 13_38_44

Fel szeretném még hívni a figyelmet az uv-zöld ragtapaszomra (van egy vízhólyag a nagylábujjamon), amit találtattam a szoknyámban levő zöld csíkokkal. Vasalni is keletett volna, mert van új vasalóm, de akkor igazán sose indulok el.

 

1/2 – gyűrött barnák és zöld ragtapaszok

1/1: nos, akkor kezdjük meg

a kísérletet, ami MÁK ötlete volt, de mindenki utánozhatja, akinek tele van a ruhásszekrénye, és mégsincs, amit felvegyen.

A kísérlet lényege, hogy a zember visszanyerje fennhatóságát a ruhásszekrénye felett, és csak olyan ruhákat tartson meg, amiket tényleg visel. Minden, amihez a zembert érzelmi szálak fűzik, megy dobozba a gardrób legfelső polcára, a többi átlagos konfekció viszont, amit egy év alatt nem veszek fel egyszer sem, megy a ruhagyűjtő konténerbe (hogy aztán szembe jöjjön velem egy turkálóban). A másik cél a gyűjtögetés elkerülése, a kevesebb holmi és a tudatosabb vásárlás.

Az én generációm, aki még élt a kommunizmus alatt, amikor semmi nem volt, és az is ronda volt, mániákusan vásárol ruhákat és spájzol be olyasmikből, amik majd egyszer jók lesznek valamire. Életem egyik legmeghatározóbb emléke, amikor 89 novemberében megérkeztünk Pestre, és én perceket álltam a boltban a joghurtos polc előtt, és nem tudtam felfogni, hogy van a polcon áru, amiből választani lehet.

Utána aztán jött a turkálók fénykora, a hihetetlenül sok és olcsó ruhával, ami pont egybe esett az én anyagi függetlenedésemmel. Azóta eltelt 15-20 év, és lassan tudatosodik bennem, hogy mennyire felesleges ennyi tárgyat hurcolni magammal.

Ugyanakkor vannak jobb darabok is, amik feleslegesek, ezeket itt meg fogom osztani, hátha kell valakinek.

A szabályokról:

  1. a zember a ruhásszekrénye tartalmából öltözködik
  2. turkálás vagy ruha vásárlása csak sürgősségi esetben, ha muszáj, vagy a gyerekeknek, vagy havonta egyszer
  3. ha ruhavásárlás: ahány és amilyen ruha bejön a szekrénybe, annyi megy ki
  4. a dokumentálásra azért van szükség, mert így emlékezni fogok egy év után is, hogy mi az, amit érdemes megtartani, és mi az, ami tényleg felesleges
  5. tekintettel arra, hogy most már van egy lányom, lesznek olyan darabok, amiket én már nem hordok, de elteszek neki (van egy-két ilyen örökké hordható darabom)

SelfTimer20_08_2016 09_38_58

Kezdhetünk rögtön egy örök darabbal, ami még az anyámé volt. Ez egy méretre csináltatott ruha, ami érdekes módon nem vesztette el a színét, nem lett pecsétes az idők folyamán, és továbbra is hordható. Kicsit fura a szabása, a dereka feljebb van, mint kéne, a mellbevarrásoknál kissé idétlen a megoldása, de ettől eltekintve az egyik legjobb ruhám, amit mindig elő lehet kapni gyorsan. Aki régebb óta követi a blogot, majd az öltözködős blogot, ezt többször láthatta rajtam különféle kombinációkban. Itt van például, amikor terhes voltam Jakabbal, vagy amikor Gedeon még kicsi volt és a játszótérre mentünk a Szamóca utcából.

Tegnap volt G. húszéves érettségi találkozója, és hirtelen ezt sikerült előrántani. A találkozó számomra leginkább az irigységről szólt: roppantul irigyeltem Gézát, hogy részese volt a kilencvenes évek kolozsvári diákságának, amiből én kimaradtam. Az én középiskolás négy évem nagyjából olvasással és a helyem nem találásával telt, nem szerettem az osztályomat és ezt az osztályom viszonozta, nem találtam a helyem, és egyáltalán, nem éreztem jól magam a bőrömben. Nekem a középiskolás közösség a teológián volt, úgyhogy tegnap ennek örömére fejest ugrottam a találkozó szervezésébe jövőre, hátha lesz, aki eljön.

Nekem az az öt év volt az a közösségi élmény, ami másnak a középiskola, noha világosan emlékszem, hogy ott is mennyire éliennek éreztem magam (ez az érzés sosem múlik el, gyengébben-erősebben mindig ott van, hogy én csak egy megtűrt kívülálló vagyok, aki a fehéreknek túl fekete, a feketéknek túl fehér, és képtelen bármiféle értelmes közösségi létre). Ez most már kevésbé zavar, mint akkor, és kevésbé hibáztatok másokat ezért.

A cipő egy olyan zara, amit újonnan turkáltam: kényelmes is meg nem is, arra pl. nem jó, hogy gyalogoljak benne, de mégsem tízcentis sarkú. Nem tudom, még nem döntöttem el, hogy kell-e nekem, mindenesetre ha igen, akkor kell hozzá egy piros lakk-táska.

A kép egyébként a bérelt lakásunk verandáján készült.

1/1: nos, akkor kezdjük meg

nem akarom elkiabálni, de

ez már a második éjszaka, hogy Jakab nem ébred fel. Igaz, tegnap annyira ki volt merülve, hogy egy gyors olvasás után egy perc alatt elaludt. Máskor ez egy fél-másfél órás program szokott lenni. Így – csodák csodája – én is ágyban voltam este tízkor, és rá öt percre már aludtam is.

Az én megfázásom nem javult, pedig ma fitt kellene legyek meg üde meg szexi, hogy beteljesítsem a női princípiumom, mert G.-nak ma van a húsz éves érettségi találkozója. Az enyém megvolt még Pesten, érdekes volt, de egyáltalán nem olyan volt, ahogy egy érettségi találkozó ki kellene nézzen.

Szóval a plán az volt, hogy egy zöld ruhát veszek fel zöld és lila stólával (nincs ehhez megfelelő cipőm, sajnos), de a zöld eléggé aligruha, azt hiszem, nincsenek ehhez megfelelő időjárási körülmények, és én sem érzem úgy magam. Egyáltalán, elég vacakul érzem magam, és mindenesetre elég nagy táskát kell vinnem magammal, hogy beleférjen a sok guriga wc-papír, amibe az orromat fújom.

Ha minden igaz, ma kijutok a kolozsvári magyar napok vásárára is, kellene venni rongyszőnyegeket, kenyértartót, vajtartót.

nem akarom elkiabálni, de

ma azért haladtam

a dolgaimmal, akkor is, ha mindenkit leköhögtem mindenhol, és letüsszögtem őket (ki kéne próbáljam ezt a festéktüsszentést, mint Hapci Benő), felmartam a buletinem (tényleg meglett öt munkanap alatt, mától hivatalosan is polgár vagyok Kolozsváron), aztán voltam dm-ben (már muszáj volt, fogyóban volt a pelenka), meg benéztem egy turkálóba függöny után (nem volt), és kötöttem telefonos előfizetést.

Namármost 9,6 euróért havonta, ami 3000 forint, a következő dolgokat kapom:

  • korlátlan beszélgetés Románia minden hálózatában
  • korlátlan beszélgetés az Únió, Amerika és Kína minden vezetékes hálózatában
  • 3000 (háromezer, nem elírás) perc a fent említettek főbb mobil-szolgáltatóival
  • korlátlan internetezés (3G-ben 10 gigáig, 4g-ben 30 gigáig, onnan csökken a sebesség)
  • korlátlan sms hálózaton belül

 

És akkor vettem hozzá egy telefont is, megint Lumiát. Kevés dologban vagyok hajlandó a márkahűségre, de ez a rendszer annyira bejött, hogy amíg lehet, ezt fogom használni.

ma azért haladtam

ma is egy nappal szarabbul vagyok

Kevés komolytalanabb és rosszabb betegség van a náthánál (mármint senki nem veszi komolyan, de mégis nagyon szar, nem egy rák, vagy Parkinson-kór, ugyanakkor roppant kellemetlen, főleg, ha a zember nem tud ágyban ülni vele és sajnálni magát. Meg vagyok róla győződve, hogy a nátha egyetlen hasznos ellenszere az önsajnálat, meg ha nem szólnak az emberhez és nem kell csináljon semmit.).

Milyen lenne, ha kivennék három nap szabadságot, és elmennék valahova meggyógyulni?

 

 

ma is egy nappal szarabbul vagyok

no, beköltöztünk

Ennek megfelelően óriási a káosz. A gyerekszobát megpróbáltuk rendbe tenni, csak a játékok vannak szanaszét, de azok máskor is úgy vannak, meg a gardróbot, hogy fel lehessen öltözni.

Apropó gardrób: a ruhák egyharmadát ki fogom dobni, mert az talán túlzás, hogy egy szobányi gardróbban nem férünk el Gizellával ketten. Jakabnak és Gedeonnak is megtelt a frissen vásárolt szekrénye, túlzás, na. Egyszerűen nem hordunk ennyi ruhát.

A könyvek a polcon, de nem vettünk a polcrendszerbe elég polcot (két bölcsész, érted, nem tudtunk hetvenig számolni, vagy mennyi is kellett volna). Az én könyveim meg G. wired-jei (kb. 100 darab, no comment) most a földön parkolnak, Gizella ágya a szoba közepén egy-két doboz társaságában.

Az asztalom be van állítva, de a padló annyira görbe, hogy a széken ülve kapaszkodnom kell, hogy ne csússzak le (na jó, ez túlzás, de majdnem).

Emellett meg vagyok fázva, fullasztóan köhögök, de tényleg annyira, hogy nem kapok levegőt, herpeszem van és menstruálok. Ilyenkor nagyon utálatos dolog nőnek lenni, sokan mondták, hogy a szülés után jobb lesz, de nem lett jobb, hanem sokkal rosszabb, előtte egy héttel már fáj a fejem, és alatta is végig, meg a derekam is, reggel kávé mellett fájdalomcsillapítóval indul a nap.

És akkor itt van még a sok minden, amit el kell rakni meg össze kell szerelni, ki kell találni, hogy hol legyen a helye, Jakab fullba nyomja a hisztit bármiért, Gedeon meg sokszor szándékosan bosszantja, tegnap meg kimentünk a Kolozsvári Magyar Napokra, és szarrá áztunk egy nagy felhőszakadásban egy sátor alatt, amitől Gizellának is elkezdett csorogni az orra amellett, hogy Jakab még mindig köhög és éjjel ordítva ébred és felordítja Gizellát is.

Emellett el kellene mennem

  1. függönyt venni
  2. elosztókat venni (nincs elég konnektor)
  3. bevinni a sötétítő anyagát megvarratni
  4. bevásárolni hétvégére

 

Emellett haladnom kellene a lektorálással, ami most a legfontosabb.

Emellett Jakabot vécére szoktatjuk, ami azt jelenti, hogy napi 2 szaros bugyi és sok pisis nadrág, hihetetlen, hogy ezt a gyereket nem zavarja, hogy a szarban ül.

Emellett mindenki mindent rajtam keres, amitől elég ideges vagyok. Meg amúgy is az vagyok, utálom a rendetlenséget magam körül, képtelenség így bármit is csinálni.

Emellett érezhetően vége a nyárnak, ami nem is volt az idén. Nem voltunk nyaralni. Nem pihentem egyáltalán.

no, beköltöztünk

ma reggel arra ébredtem, hogy

a kicsi emberke a fejemben, akinek a kalapácsa van, buzgón püföli a püfölnivalót. Szóval akkora fejfájással, hogy kilógott a házból. Úgy gondolom, hogy a tegnap este a tiszteletemre elfogyasztott egy pohár pálinka, egy pohár pezsgő és egy fél pohár bor nem indokolta, hogy az emberke ekkora aktivitással kezdje a napot.

Kezd kissé elegem lenni ebből a költözésből, jó lenne, ha a dolgok a helyükön lennének már, és én hátradőlve a kanapén írhatnám az előadásomat, a lecketervemet meg a bibliográfiát a lektorált könyvhöz.

Annyira ki vagyunk nyiffanva, hogy a tizedik házassági évfordulónkra is a G. szülei kellett minket emlékeztessenek, mert másképp elfelejtettük volna.

Köszönöm a sok köszöntést.

És akkor itt en bloc válaszolok a kérdésekre, amiket a tegnap születésnapom alkalmával feltettetek:

  1. Hogyan fogod megünnepelni? – Egy kis pakolászással. A tegnapi napba tényleg csak egy kicsi fért, mert csak délután tudtunk lejönni. Tegnap este persze ünnepeltünk kicsit, azzal, hogy jó protestáns kálvinistákhoz (és evangélikushoz) híven egy prédikációról vitatkoztunk (én nem, mert én nem hallottam, közben a gyerekeknek építettem egy legóházat, aminek nagyon örültek reggel. Eközben fogyott el az említett alkohol).
  2. Hogyan akklimatizálódtok? Egyelőre nem érzem, hogy Kolozsváron lennék, mert ingázom a ház és a G. szüleinek lakása között, ahol parkolunk. Két dolog viszont már most feltűnt: rengeteg olcsópálinka-szagú ember van a tömegközlekedésen. Aki a munkásosztályból származik, mint én félig, az jól ismeri ezt a fémes-szúrós szagot. Engem igazán az lepett meg, hogy ennyi emberen érezni. A másik dolog, hogy kicsit zavar egyelőre, hogy a belvárosban szét vannak szórva a dolgok és nem tudom egy helyen megvenni, mint Pesten a Mammutban. Ha kacsát akarok venni, akkor a Bolyai utcába kell menjek, a piac a Széchenyi téren, a troli meg a Motiloron jár, sokkal többet fogok gyalogolni vagy biciklizni. A levegőváltozás miatt viszont sokkal többet eszek, és el vagyok hízva (mondjuk ebben a hormonok a hibásak, már harmadszor történik meg ez, és ha érvényesül a papírforma, Gizella egyéves születésnapja előtt nem is érdemes próbálkozni a fogyókúrával). Ami viszont fontos és jó dolog Kolozsváron: vettem három kiló rókagombát, amit eltettem a fagyasztóba, és tíz kiló áfonyát (16 lej volt kilója, lealkudtam), amit ma vagy holnap be fogok főzni pihenésképp.
  3. Milyen Bukarest? :) Jó, gondolom, kissé messze van, de van oda repülő. Majd októberben megmondom.
  4. Kipakoltatok már? Nem. Még mindig a bútorokkal legózunk, én ma a könyveket rakom fel, és egyúttal kiderült, hogy nem vettünk elég polcot a könyvespolcba. Kb. 15 polc hiányzik.
ma reggel arra ébredtem, hogy