És akkor jobb Romániában? 2. rész

5. A multikulturalitás, a román nyelv és a kisebbségi lét, mint érték. Ez megint csak az oktatással függ össze: szerintem az, hogy első perctől kezdve tanulhat egy másik nyelvet, hihetetlenül nagy lehetőség. Ráadásul a román nem egy olyan majdnem-szigetnyelv, mint a magyar, amit tényleg csak akkor érdemes megtanulni, ha az ember használja, hanem a román nyelv struktúráján keresztül megtanulja az újlatin nyelvek szerkezetét. Annak idején nekem a spanyol hihetetlenül könnyűnek tűnt, mert nem kellett gondolkoznom sem a szórenden, sem a szerkezeteken, hogy miért pont azt használjuk, mert természetes módon adódott a hasonlóság (az angollal nem volt meg ez a könnyebbség). Az, hogy egyesek a román nyelv oktatására mutogatnak, és szándékosan egy nyelvi gettóban tartják a gyereket (magyar orvos, magyar edző, magyar eladó, stb.) oda vezet, hogy Kolozsváron is előfordul, hogy egy gyerek nem tanul meg románul, mert nincs rákényszerítve; vagy egyenesen ideológiai alapon ellenzik a román nyelv tanulását (aka a románok se tudnak magyarul). Nekem soha semmiféle hátrányom nem származott abból, hogy jártam román iskolába is két évet, nem lettem ettől román (ez a legáltalánosabb félelem, hogy ha a gyereket román iskolába adjuk, vagy ne adj Isten jár egy évet román csoportba, akkor attól román lesz). Az identitás mostanában sokkal bonyolultabb dolog, mint hogy ilyen egyszerűen felül lehetne írni (noha valóban, főleg falusi környezetben, ahol mindenki a könnyebb ellenállás felé mozdul, létezik a jelenség). Kolozsvár több kultúrájú város, igaz, hogy kevés kivételtől eltekintve ez inkább két párhuzamos kultúrát jelent, és nem pedig ezek kreatív találkozását.

Kisebbségnek lenni pedig, ha az ember túljut a kezdeti frusztrációkon, szerintem kifejezett előny, főleg a nevelésben. Van motiváció (neked magyarként kétszer olyan jónak kell lenned), és el lehet sajátítani egy nagyon fontos érzékenységet más kisebbségek felé (ebben sajnos az erdmagy közösség nem jeleskedik).

Én azt gondolom, hogy az a leginkább előremutató út, ha a fogyatékosságainkból (mennyi jogunk nincs, jaj, szegény mi) előnyt kovácsolunk (de vannak fontos szkilljeink és tudunk egy másik nyelvet). Én nem nagyon hiszek a leegyszerűsítő dolgokban (úgyismind pozitív gondolkodás), de azt nagyon fontosnak tartom, hogy egy helyzetnek inkább az előnyeit lássuk, és ne a hátrányait, a magyarok amúgy is hajlamosak az önsajnálattól a kardjukba dőlni ahelyett, hogy perspektívában látnák azt, hogy honnan indultunk és hova jutottunk.

6. Az a tény, hogy eljutottunk odáig mind emberileg, mind szakmailag, hogy választhatunk, hogy hol élünk. Ez akkora luxus, hogy nem tudok elég hálás lenni emiatt. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy így alakult az életünk, nem vagyunk odakötve egy olyan helyzetbe, amit nem szeretünk, hanem van választási lehetőségünk.

7. Romániában, mindentől függetlenül még mindig olcsóbb az élet (jó, a lakás nem lesz az, kibéreltünk egy egész házat). Remélem, hogy itt eljutunk oda, hogy félre is tudunk tenni.

8. És miért nem Nyugat? Kétségtelenül sokkal több pénzt lehetne keresni, biztosabb, nyugodtabb életre lehetne számítani (vagy nem, ki tudja). De az, ami miatt épp haza jöttünk, a valóságnak az a szövete, amit a Szövő foltoz be szabadvers kíséretében (ha valaki olvasta a Perdido pályaudvart), ez csak itt ilyen. Én nagyon erősen reménykedem abban, hogy Romániát inkább reál-politikusok vezetik, akiknek esze ágába sem jut, hogy Románia ne legyen része az úniónak, sőt inkább arra törekszenek, hogy a lehető legtöbb hasznot húzzák belőle (teljesen értelmetlennek látom azt a gazdasági adatokkal szembemenő hősködést, hogy egy kis ország, amelyiknek nincsenek Svájchoz hasonló adottságai, talpon tudna maradni, ha lekapcsolják az únióról). Romániának arra kellene törekednie, hogy valahogy bevonzza a tehetséges, innovatív munkaerőt, és hagyja ezeket az embereket nyugodtan dolgozni (és a politikusok lehetőleg ne lopják el az egész adót, amit az innovatív emberek megtermelnek).

Reklámok
És akkor jobb Romániában? 2. rész

És akkor jobb Romániában?

Az, hogy hazaköltözünk, számtalan értetlenkedő kérdést szült mindenféle ismerőseinktől. A legtájékozatlanabbak azok voltak, akik azt hitték, hogy Gedeont román iskolába fogjuk adni, és nagyon elcsodálkoztak azon, hogy Erdélyben vannak jó magyar iskolák, amiket az állam tart fent. De sok olyan kérdés is elhangzott, hogy mit fogunk mi ott csinálni (mintha Pestről keletre megkezdődne a puszta, ahol semmiféle szellemi tevékenységet nem lehet végezni), miért nem Nyugatra megyünk, ha már elindulunk, és miért nem jö nekünk itthon (kinek mi az itthon, ugyi).

  1. Az első és legfontosabb szempont, hogy egyikünk sem szereti Pestet. Ez egy pestinek roppant furcsa lehet, de mi nem érezzük magunkat otthon. A város túl nagy, túl zajos, túl sokat kell utazni, nem tudjuk megszokni az éneklő hangsúlyt és az áludvariaskodást, azokat a szabályokat, ami alapján a város működik. Hiába voltak kis szigetek, ahol minden rendben volt (mint a Filozófia Intézet, ahol a város kényelmetlenségeiből semmit nem éreztem), ezek nem bizonyultak elégségesnek ahhoz, hogy az élet jó minőségű legyen. Emellett nem sikerült azt az informális hálót kialakítani, ahol az ember otthon érezheti magát: persze vannak nekem is random barátaim, akikkel jól megvagyok, de valahogy az egész nem áll össze egy olyan szövetté, mint itthon. Ebben persze mi is, én is hibás vagyok, nehezen és rosszul barátkozom, és nincs túl sok időm és energiám a három gyerek mellett a barátságaimat ápolni, ez tény.
  2. Hiányzik a perspektíva. A társadalmi hangulat Magyarországon nagyon rossz. Nagyon kevés valóban előremutató dolog történik, valahogy hiányoznak a környezetünkből azok az emberek, akik pozitívan tekintenének a jövőbe (szemben Kolozsvárral, hol több ilyen barátunk is van, aki épp most találja ki, hogy milyen innovatív dolgot szeretne csinálni). Mindenki vegetál és megpróbál túlélni. Én szerettem volna maradni az ELTÉn tanítani (főállásban), de erre nem volt lehetőség. Így kénytelen vagyok kitalálni, hogy a sokféle szkillemet hogy lehet pénzzé tenni: ez fog kiderülni az elkövetkező egy-két évben. Kolozsvár nagy egyetemi város, remélem, hogy lesz erre fizetőképes kereslet.
  3. Ha az ember csinál egy céget, adózási szempontból Románia előnyösebb. Ehhez nincs is mit hozzátenni.
  4. Az oktatás. Nem is az a gond, hogy Pesten ne lennének jó iskolák. Hanem egyrészt mi nem értünk egyet azzal az oktatási vonallal, ami most érvényesül Magyarországon, sem pedig azzal az uniformizálásra való törekvéssel, amivel mi már az óvodában találkoztunk (és azzal, hogy szinte semmilyen tapasztalata nem lesz egy gyereknek a bármilyen fajta másságról, ha Pesten jár iskolába). A jó iskolák toborzási köre meglehetősen szűk, nagyon hasonló gyerekek járnak együtt, és inkább látok arra esélyt, hogy a gyerekek több féle társadalmi környezetből származó gyerekkel járjanak együtt Kolozsváron, ahol az iskolák nem engedhetik meg maguknak, hogy szegregáljanak,  mint Pesten. Az is fontos a nevelés szempontjából, hogy itt természetes módon arra szocializálódik a gyerek, hogy egyrészt vannak mások, akik nem ugyanolyanok mint mi (más nyelven beszélnek, más ünnepeik vannak), és ugyanakkor van egyfajta társadalmi szolidaritás a dolgok mélyén (régóta próbálom ezt megfogalmazni, hogy hogy is működik ez), valami olyasmi, hogy ha minden kötél szakad, ez még mindig ott van. Ez Magyarországon nincs. Én nagyon fontosnak tartom, hogy ezt a másság-tudatot, közösségi érzést és utmost szolidaritást (ami csak akkor látszik, mikor nincs, és az ember nem otthon van) a gyerekeim megtanulják. Ugyanakkor a szociális szkillek (társas viselkedés szabályai) szintén fontosak, és én azt szeretném, ha az itteni társadalom szkilljeit tanulja meg, ne a pestit (amivel mi sem mindig tudunk mit kezdeni). nem álltatom magam azzal, hogy ezt csak a a gyerekekért csináljuk, mert nem lenne igaz, hanem magunkért is.
És akkor jobb Romániában?

egyelőre persze

olybá tűnik az egész, mint egy nyaralás, olyan rég volt ugyanis, amikor még itt laktam (14 éve utoljára), és azóta csak mindenféle vakációkor jöttem, aztán meg jöttünk külömbféle jerekekkel. Szóval most is inkább úgy tűnik, mintha egy vakáció lenne, és nem pedig egy végleges döntés első napjai. Merthát, hacsak valami háború, vagy egyéb, hasonló súlyú esemény be nem következik, nem megyünk el innen, amíg a gyerekek be nem fejezik a középiskolát, és akkor már elég öregek leszünk.

Olyan ez kicsit, mint a karácsony, mind mondogatja az ember a karácsony előtti készülődésben, hogy nincs ünnepi hangulata, aztáncsak hipphopp itt is van, végigrohan és elmúlik. Így lett ez a hazajövetellel is, annyira el voltam foglalva azzal, hogy a gyerekeknek minden meglegyen, ne verekedjenek (Váradon azért mégis összeverekedtek), ne száradjanak ki, hogy észre se vettem és itt voltunk.

Közben aztán tornyosulnak a feladatok, egy elsumákolt kötelezettség, amit nem lehet megúszni, egy lektorálásra váró könyv (ennek hurrá), szervezések halmai. Gizella közben megfázott az úton, ami nem csoda, iszonyú meleg volt, vele sétálnom kellett egész nap, amikor épp nem aludt.

Nincs idő megállni, és elmerengeni, hogy milyen is az, amikor visszaültetjük magunkat az eredeti talajba.

egyelőre persze

Újabb dolgok állása poszt

aki unja, ne olvassa.

A mai nap (és az elmúlt hónap) kiemelkedő teljesítménye, hogy befejeztem a könyveink katalogizálását, bár többször kísértésbe estem, hogy hagyom a francba az egészet. Egy fél doboznyi valahol hiányzik a katalógusból, mert elfelejtettem közben menteni, és a több kötetes könyveket egy rekordnak vettem, szóval a könyvek tényleges száma valahol 1600 körül lehet, ebből kb. az egyharmada olyan, amit sem én, sem G., sem a gyerekek soha nem fognak levenni a polcról, és nyugodtan ki lehetne szórni. Amúgy kb. két polcnyi könyvtől szabadultam meg, ez főleg a teológiai könyvtáram azon része, amit soha nem olvastam, vagy olvastam, de minek, vagy egyszerűen nem vagyok rá többet kíváncsi (és különben is, Kolozsváron a Protestáns Teológiának remek könyvtára van, ha mindenáron teológiát akarnék olvasni, de mostanában csak rendszeres teológiát és patrisztikát olvasok szívesen, a többi része a teológiának nem érdekel).

Összesen 63 dobozunk telt meg könyvekkel és ruhákkal.

Emellett elkezdtem összerakni a törékenyeket, a kencéket meg az edényeket műanyag ikeás dobozokba, amiket amúgy is használunk, a mindenféle, felgyűlő bizbaszokat, játékokat (egy egész doboz plüss, wzzz).

Rengeteg holmink van. rengeteg. A sok csomagolás alatt komolyan felmerült bennem, hogy tartok én is egy nem-vásárolok-több-kibsztt-ruhát-évet, ami abszurd, mert a gyerekeknek úgyis kell, és akkor nem fogom tudni megállni, hogy magamnak ne vegyek semmit, de legalább meg kellene próbálni, elképesztő, hogy mennyi ruhánk van. Szóval meg kellene próbálnom, hogy egy hónapban csak egyszer megyek vásárolni. A táskákat szerencsére most kiszelektáltam, alig maradt valami, úgyis hátizsákkal járok, abból meg van három. A cipőimet is nagyon megrostáltam, de még mindig túl sok van belőle.

Holnap játszótér, mert megvadulnak, ha nem, és még a maradék baszok összerakása, a szekrény és a piros polcaink leszerelése. A többit G. megcsinálja majd egyedül, én ugyanis a gyerekekkel hétfőn elhúzok, és ő csak pénteken jön utánunk a bútorokkal. Jövő vasárnap meg keresztelő.

Most, hogy végre már nem kell katalogizálnom, játszhatok tovább az arab-angol duolingoval, ha meg azt befejeztem, jön a török.

Újabb dolgok állása poszt

nah

Két hivatal Magyaroszágon, amelyik működik:

csináltattam Gedeonnak és magamnak új lakcímkártyát, amin csak az állandó lakcímünk szerepel, valamint meglettem az egészségügyi kártyával is, minden könnyen, gyorsan, udvariasan ment, negyed 11-re megvoltam az egésszel, úgy, hogy negyed kilenckor indultam itthonról, és az OEP kint van a Teve utcában, a lakcímbejelentő meg a Margit körúton.

Két dolog is van, ami jó, ha a zember gyerekkel ügyintéz: egyrészt elnézik neki, ha kissé zakkant (nincs kitöltve nyomtatvány, nincs nála toll, ilyenek), másrészt meg előre veszik. Ha becsületes lennék 100%-ig (nem vagyok), akkor mondhattam volna, hogy á, nem, köszönöm, alszik a gyerek, kivárom a sorom, de nem mondtam, így minden igen gyorsan ment. Nem tudom, hogy ez ilyen esetben jogosulatlan előny-e vagy sem, de én ilyen esetekben nem szoktam nemet mondani.

És végre, másfél év alatt sikerült egy olyan, indigókék nadrágot vennem, mint amilyent ott hagytunk Marokkóban, amit azóta is nagyon sajnálok. Képek majd lesznek, egyszer.

nah

ezt is inkább csak magamnak írom,

hogy lássam, hogy haladtam a költözéssel és mit kell még csinálnom.

  1. EÜ-kártya – még nincs meg. – holnap
  2. Kijelentkezés ideiglenes lakcímről – holnap
  3. Katalogizálás – egy polc van még, főleg nagy könyvek, ami gyorsabban fog menni, mint a kis bizbaszok
  4. Ikea – megvolt
  5. szállítódoboz a macskának – megvan
  6. VT-könyvtár – elintézve
  7. használt ruhák a Lövőház utcába
  8. holnap elkezdjük szét- és leszerelni a bútorokat

A fürdő összerakása szinte kész, a konyhával 2/3-részt megvagyok. A felfordulásban mindenki elég ideges, de még nem vesztünk össze.

ezt is inkább csak magamnak írom,

a dolgok állása

Nos, kezd körvonalazódni a költözés, épp ideje már. Megegyeztünk a szállítóval az időpontban és az árban, meg van beszélve a festés és a takarítás (köszönet ezért az otthoniaknak), hazajöttek a gyerekek, Jakab fullba nyomja a hisztikorszakot.

Ezen a héten még járnak a Jakab bölcsődéjébe, és mához egy hétre utazunk (én és a három gyerek). A bútorok és a macska egy kicsit később jönnek G.-val, de nem tudjuk másképp megoldani, jobb lesz a gyerekeknek, ha nem a szétszedett bútorok között kell eltöltsenek egy hetet.

A könyveink kétharmada katalogizálva, elcsomagolva. A ruháink jelentős része is. A törékenyek is. Megvettük az ikeás cuccokat.

Nem is tudom, hogy örülök-e vagy sem, mindenesetre éjjelente annyira aggódom, hogy nem tudok aludni.

Addig is, hogy úgy érezzem, hogy csináltam valamit, létrehoztam egy fészbúk oldalt azoknak, akik Kolozsváron arabul akarnak tanulni, eddig egy tanítványom biztos van, ha nem gondolta meg magát. Ugyanakkor szkájpon is fogok tanítani, ezt sem csináltam eddig, meglátjuk, hogy megy. Továbbá van egy tanítványom Pesten, akit továbbra is tanítani fogok, de még ez sem körvonalazódott, hogy pontosan hogy lesz. Csupa bizonytalanság. Nem igazán élvezem a bizonytalanságot.

a dolgok állása

én nem vagyok Törökország-szakértő,

de ha jól értem a dolgokat, akkor Erdogan, hogy megvédhesse a “demokráciát”, aminek ő a törvényesen megválasztott képviselője és lebontója, felszólította híveit, hogy verjék le annak a katonaságnak a puccsát, aki Törökországban a demokrácia letéteményese, és azért lázadt fel Erdogan ellen, mert megpróbálta lebontani azt a demokráciát, ami őt hatalomra juttatta. Most azok a hívek, akik az Erdogan-féle demokrácia hívei, és erre büszkék, halálbüntetést követelnek a katonákra, akik egy esetleges polgárháború és egy valódi háború szélén álló országban a legfőbb erőt képviselik, és ellenségként kezelik őket egy olyan helyzetben, amikor nincsenek barátaik. Erdogan a puccsot azon az eszközön fojtotta el, amit maga is előszeretettel korlátoz, persze csak a demokrácia nevében.

én nem vagyok Törökország-szakértő,

teljesen értelmetlen

időpocsékolás fészbúkon vitatkozni. Nekifogtam elmagyarázni, hogy szerintem (és kizárólag szerintem) miért hívjuk a muszlimokat muszlimoknak, és nem muzulmánoknak (vagy ne adj Isten mohamedánoknak). (A megfejtés: azért, mert ők, az arab anyanyelvűek, és a Korán arabul van, tehát ez a lényeges ebből a szempontból, annak hívják magukat.) Utánanéztem, és a muzulmán a muszlim perzsa megfelelője, de ebben az esetben ez teljesen irreleváns, amúgy meg úgy tűnik, hogy az arab muszlim szó kettesszáma szivárgott át a perzsába, számomra valamilyen felfoghatatlan okból (arabul a két muszlim úgy van, hogy muszlimán).

Ha egyszer a Korán azt mondja a hívőkre, hogy muszlimok (és akkor itt nem megyek bele abba, hogy Mohamed prófétasága idején hogyan változott a szó jelentéstartalma), és maguk a muszlimok azt mondják magukra, hogy muszlimok, akkor mi, nem muszlimok miért használnánk rájuk olyan kifejezést, amit ők nem használnak magukra, ha más nem, udvariasságból, ami – úgy tűnik – a “túlságosan píszí” kategóriába tartozik. Na, szerintetek el tudtam magyarázni, hogy miért sértő az, ha rám azt mondják, hogy bozgor? Nem.

WP_20160716_007

De azt, hogy a 444 összemossa a muszlimot az iszlamistával, mégpedig az a Magyari Péter, aki különben jó dolgokat szokott írni, már nem is kommentálom, csak itt.

Namármost eddigi tudásunk szerint azok az iszlamisták, akik robbantottak, éppen hogy úgy éltek, mint ez a mostani tag, azaz nem tartották be az iszlám előírásait. Ezért, bár nem lehet azt mondani róluk, hogy ne lettek volna muszlimok, de ettől még nem lehet őket az iszlámra nézve reprezentatívnak tekinteni. Műsképp pedig itt van egy jó összefoglaló, a napi iszlámról.

teljesen értelmetlen

vannak napok, amiknek

jobb lenne, ha el sem kezdődnének. A mai is ilyen. Gizella egész nap ordított, és kiborítottam egy nagy csupor kávét a Jakab ágyára, aztán beraktam a mosógépbe egy egész üveg foltkiveszővel (ahogy Gedeon mondja ennek a cuccnak), ami iszonyatosan habzik, hol volt az eszem, nem tudom. Aztán meg az alkoholos filcet, amivel a dobozokat feliratozom, felráztam kupak nélkül, és minden csupa kék lett. És ugye még nincs este.

vannak napok, amiknek

újabb fejezetek a pakolásból

Ma végre sikerült a régi babakocsinkat kidobni, annyit mérgelődtünk vele, hogy nem is értem, miért vártunk eddig. Gizellát eléggé kimerítettük a hétvégén (szombaton társadalmi esemény, vasárnap kirándulás), hogy most békésen alszik, úgyhogy nem zörgök, pihenje ki magát.

Közben szépen gyűlnek a dobozok és fogynak a könyvek.

Közben a szállító jön pénteken megnézni, mennyi holmink van, milyen autóra van szüksége.

Már csak a meszelés és a takarítás megbeszélése kérdéses, de ez is folyamatban van. Kezdenek a dolgok mozgásba lendülni, és ezt szeretem.

 

újabb fejezetek a pakolásból

pakolás, takarítás, bulika

Ma, hogy nem egyedül kell csinálnom, hátha jobban haladunk: szét kell szedni három könyvespolcot és levinni a pincébe, mert arról már leszedtük a könyveket. Át kell válogatni a cd-ket. Össze kell rakni még 1-2 dobozt és felstócolni a könyvespolcok helyébe. Átrendezni a lakást egy kicsit és kitakarítani, mert este búcsúbuli azoknak a barátainknak, akik itt vannak Pesten és el tudnak jönni. Rendet csinálni az asztalomon. Megcsinálni a vinettát meg az egyéb kaját.

Nem fogok ma unakozni.

 

pakolás, takarítás, bulika

teendőim a jövő hétre

  1. EU-s egészségügyi kártya nekem és az összes gyereknek
  2. Ikea (péntek)
  3. Találni egy lila cipőt a keresztelőre, vagy egy uv-zöld szandált. Ha egyik sem sikerül, akkor kénytelen leszek kékben menni, és az olyan unalmas. Amúgy nőtt egy bog a lábamra, szóval egyáltalán nem biztos, hogy a magassarkú cipőimet fel tudom venni, vagy hogy megtalálom a cipőmet a dobozokban, bár vezettem nyilvántartást arról, hogy mi hol van.
  4. Befejezni azoknak a dolgoknak a csomagolását, amiket nem használunk minden nap.
  5. Befejezni a fordítást.
  6. Megnézni a Picasso-kiállítást.
  7. Bevinni a VT-könyvtárba a könyveket
  8. Venni szállítódobozt a macskának, hogy fogja szegény utálni.
  9. a lista bűvül, ahogy eszembe jutnak a dolgok.

***

Ma egyébként megnéztük a Modigliani-kiállítást, G. csendben végigaludta, igazán jó kislány, és a 3000 forintos jegyért kissé keveselltük a kiállított műveket, de főleg a koncepciót. A tér, ahol kiállították, kicsi, szűk, sokan vannak (ez mondjuk nem baj), sorba kell állni a jegyért, sokat (mondjuk nekünk nem kellett, mert G. vett neten, de miért nem lehet egyel több kasszát beállítani?), de ez mind elviselhető lenne, ha nem ugyanarra az unalmas koncepcióra húzták volna fel ezt a kiállítást is, mint sok mást: néhány fontos alkotása, kortársak, egyéb hatások, néhány videó, hogy interaktív legyen, slussz. Pedig a szöveg rengetegszer hivatkozik anekdotákra Modiglianival kapcsolatban: ezekkel meg lehetett volna szórni a falat, máris sokkal szórakoztatóbb lett volna. Olyan volt az egész, mint a hagyományos irodalom-tankönyvek: megszületett, élt, összejött valakivel (megihlette vagy sem), alkotott, meghalt. Nekem ez így egy kicsit kevés. Viszont, hála a babakocsinak, végre nem kellett G.-t cipelnem, az utóbbi időben nagyon nehéz volt és nagyon fáj a csípőm, este sokszor még az ágyból is felkelek, hogy bekenjem, mert nem tudok elaludni.

SelfTimer08_07_2016 12_05_02

 

 

Újraolvastam Brunella Gasperini Egy nő és egyéb állatfajták c. könyvét. Ami fiatalabb koromban vicces volt, azt most már nem találom humorosnak: hiába igyekszik, hogy viccesen írjon a férjéről, aki állandóan üvöltözik vele, cseszegeti, valahogy nem sikerül. Egyszer írni kellene már ezekről a mellékszereplőkről, mint pl. Maigret feleségéről, akinek semmi más életcélja nincs, mint hogy megtöltse Maigret pipáját.

***

Kolozsvári tudúliszt:

-1: A keresztelő megszervezése: még nincs vendéglő, nincs meg a keresztelési beszélgetés dátuma (kötelező; írtam is kb. egy hete mind a három lelkésznek, akik közül csak az egyik válaszolt, hogy rá ne számítsunk, mert nem lesz otthon). Mondjuk nekem mindegy, mert én tudom, miről szól a keresztelő, meg a keresztszülők is tudatos reformátusok, ez is volt az egyik szempont, amikor megkértük őket, Gizella meg nem érti, ugye.

  1. Szerződés-kötés a háztulajdonosokkal közjegyző előtt
  2. Buletin, ha ez megvan:
  3. Egészségügyi szerződés az egészségpénztárral
  4. Biztosítás
  5. Nyugdíjpénztár-szerződés
  6. Óvoda keresése Jakabnak
  7. Vodafone
  8. Internet
  9. Háziorvos, gyerekorvos
  10. Valamint a következő egészségügyi vizsgálatok: nőgyógyász (mellrák, méhnyakrák, hasfal); vércurkor-szint; bőrgyógyász (nem bukkant fel az a 4 cm cérna, amit a hasamban hagytak + anyajegyek); ortopédia;
teendőim a jövő hétre

ma megvettem a babakocsit

10.000 forintért. Ki kellett mennem érte a Camponába, ahol találkoztam egy nagyon kedves fiatalemberrel. Az ügylet teljesen korrekt volt, a babakocsin minden működik, a huzata piszkos egy kicsit, ahogy a hirdetésben le volt írva. A több hirdetés közül azért ezt választottam, mert a képen a háttérben könyvek voltak.

Ez az ötödik babakocsink: az egyik Kolozsváron van és még használható, a második, amivel megjártuk Marokkót, eltört, a harmadik dögnehéz és nincs rajta fék, a negyedik eltört, és most itt van ez, remélem, ezzel kihúzza Gizella.

WP_20160707_002

Ma különben iszonyatosan hatékony voltam, mert G. szépen játszott a földön, hat dobozt sikerült összeraknom, kiszelektáltam a játékokat, kidobtam egy vedernyi követ, amit Gedeon gyűjtött össze, meg egy csomó olyan gyerekruhát, amit elhordtak, ezt majd levisszük a Lövőház utcai cseritibe a dögnehéz babakocsival együtt. A költözésnek ez az egyik legnagyobb előnye, hogy egy csomó szemetet ki lehet hajítani.

Tegnap néztem a meccset, de még a medvék is érdekesebbek, komolyan.

Nagyon el vagyok fáradva, ma nem gondolkoztam semmi hasznoson vagy fontoson, illetve az ésben van egy cikk, amiből G. felolvasott nekem (az iszlámmal kapcsolatos, ezt rendszeresen csináljuk, hogy felolvassuk egymásnak az érdekes részeket), és ez akkora hülyeség, hogy még az is lehet, hogy elolvasom és reagálok rá.

ma megvettem a babakocsit

megint asse

tudom, mihez fogjak hamarabb.

  1. Ma be kell vinnem néhány könyvet a vallástudományi könyvtárba, de G. közben elaludt, addig nem tudok elindulni. Utána egy bevásárló túr, Aldi, Yves Rocher, gyógyszertár.
  2. Könyvek pakolása és katalogizálás.
  3. Fordítás.
  4. Holnapra megszerveztem, hogy megnézzek egy babakocsit, ha jó, megveszem.
  5. Pakolás és csomagolás, nem hagynék mindent az utolsó hétre.
  6. Ezek helyett természetesen leültem blogot írni, a csomagolás megvár, sajnos nem csinálja meg helyettem senki.

Tegnap voltunk a könyvtárban, meghosszabbítani a könyvtári belépőinket (na, ez egy olyan dolog, ami nagyon fog Pestről hiányozni, egy jó könyvtár). Egy kivételesen kedves néni volt a könyvtáros, így kedvezményt is kaptam, mert ott volt G. a hátamon, és nem is kellett igazolnom, hogy az enyém, mint ahogy máshol mindenhol. Végre egy olyan hivatalnok, akinek nem a gyanakvás az első gondolata. A könyvtár előtt parkol egy antikvárius, ahol 300 forintért lehet könyvet venni, gyorsan vettünk is 11 könyvet, ezzel megvan a nyári olvasnivaló, mert megint kifogytam a könyvekből, amióta befejeztem két Elmore Leonard-ot (A Tishomingo Blues jó volt, a Született bűnözők nem). Magamnak vettem két Charlotte Bronte-t, mert a Jane Eyre az egyik kedvenc regényem evör, meg Brunella Gasperinit, meg Robert Graves-t (a két Claudiust), Ethan Hawke-t. Aztán ittunk egy sört a Prágában.

 

Azért ezt a citromsárga kendőt elég sokan megbámulták. Aki meg nem a kendőt bámulja, az a gyereket. Általában a metrón is napszemüvegben közlekedem, így, mikor nagyon agresszíven bámulnak, leveszem és visszabámulok. Olyankor aztán zavarba jönnek és elfordulnak. Pedig aki egy kicsit is tisztában van az iszlám öltözködési szokásokkal (ez gyakorlatilag a társadalom mínusz egy százaléka), az tudhatná, hogy ha valóban muszlim lennék és hidzsábos muszlim (mármint olyan, aki vallási okokból hordja), akkor nem hordanék hozzá rövid ujjú blúzt és a nyakamat is eltakarnám, de Pesten kendőben járni továbbra is annyira feltűnő jelenség, hogy az emberek semmit sem tudnak erről az egészről. Pedig:

  1. praktikus. Nekem pl. annyira zsíros a hajam, hogy minden nap meg kellene mosnom, de ezt három gyerek mellett lehetetlen abszolválni. A második napon már látszik a hajamon, hogy nincs megmosva. Arról nem is beszélve, hogy már kezd elég hosszú lenni, és ha be is fonom, hogy be tudjam rakni a kalap alá, G.-t birizgálja a vége. Annyira még nem hosszú, hogy előre tudjam húzni. Ha viszont kontyba rakom, akkor nem tudok kalapot tenni, és ebben a napsütésben kell valami a fejemre. Emellett a hosszú haj egyik idegesítő szokása, hogy sosem lehet teljesen összekötni, néhány hajszál mindig az ember arca körül röpköd és birizgálja. Hát kevés idegesítőbb dolgot tudok ennél elképzelni. Jó, persze, le lehetne lakkozni, de akkor büdös. Szóval vagy hajpánt, vagy kendő.
  2. Öltöztet. Ehhez talán nem is kell semmit hozzátenni.
  3. Ha sokan járnánk kendőben, az emberek megszoknák és abbahagynák a bámulást. Az utóbbi időben nyugaton eléggé megszaporodtak az ezzel kapcsolatos beszólogatások, gyűlölet-cselekvések. Azt gondolom, hogy a kendő-letépegetős akciók ellen az egyik védekezési technika az lehet, ha annyian kezdenek el kendőt hordani, hogy nem lehet különbséget tenni, azaz divatba jön, mint a szakáll (ami ugye a másik vallásos attribútum, de amióta a hipszterek divatba hozták, a vallási okból szakállt hordók nem azonosíthatók egyértelműen).
  4. Arról már nem is beszélve, hogy senkinek nincs és nem is lehet beleszólása abba, hogy mit veszek fel, egészen addig, amíg azzal nem sértek meg másokat: se idegennek, se államnak. Bár azért velem előfordult, egyszer, hogy az egyetemen levetettek velem egy ruhadarabot, mert sértette az illető tanár „érzékenységét”, ami egy faszság volt, és ott is hagytam őket, fura dolgok fordulnak elő egy állami, szekuláris egyetemen.
  5. Ez különben egy érdekes jelenség: Marokkóban senkit nem érdekelt, hogy vagyok felöltözve, senki nem foglalkozott vele, nem bámultak az utcán, nem éreztem semmiféle megfelelési kényszert, jó, kicsit kívülállók is voltunk, megengedhettük magunknak, hogy ne foglalkozzunk vele. Itt viszont van bizonyos fajta nyomás az emberen, azaz nem tudsz teljesen függetlenedni a környezettől, én pl. nem tudom tiszta szívvel azt mondani, hogy leszarom, mert az hazugság lenne. Ebből is látszik, hogy akármennyire igyekszik is az ember, valamennyire mégiscsak a társadalmi elvárásoknak öltözünk (na jó, én, valószínűleg mást ez nem foglalkoztat). A polgárpukkasztás is egy ugyanilyen társadalmi elvárás, csak ellentétes előjellel, de lényeg benne ugyanaz, hogy az ember nem azért öltözik, mert jól érzi benne magát, hanem mert hogy meg fogják bámulni. Ez egy kicsit zavaró, hogy a felszín ennyire fontos.
megint asse

mínusz 25. nap

Tegnap letudtuk az első kört az ikeában, megvettük azokat a bizbaszokat, amikhez nem kell szállító, de ki se csomagolom őket, mert minek erre a 3 hétre. Persze G.-t nem lehet itthon hagyni, mikor vásárolni megyünk, így megint úgy néztünk ki, mintha az egész házunkat magunkkal hurcolnánk. A babakocsi sajnos nem vált be, úgyhogy ezt ki fogjuk dobni, épp most vadászok másikat, a banyatank viszont nagyon is bevált, pedig olcsó kínai, kb. két éve használjuk, és még mindig semmi baja.

Egyelőre még továbbra sem tudjuk, mikor jön a szállító, kezdem lövögetni az összes családtagjaimat, hogy szervezzük, mert kifutunk az időből.

 

 

Tegnap végül valóban nekifogtam a maradék fordításnak, haladtam is egy oldalt, amikor Gizella aludt. Jó lenne ez alatt a két hét alatt befejezni, hogy legalább ezzel a részével meglegyek a disszertációmnak.

mínusz 25. nap

mától vakáció

Ma megtartottam a félév utolsó arab óráját, Zs. is elmegy nyaralni, egészen jól haladtunk vele ebben a félévben.

Megvonhatom a mérleget, hogy mennyi mindent nem csináltam ebben a félévben, de ezzel kapcsolatban már rengeteget nyafogtam, hogy sokkal többet kellett volna teljesítenem, szóval egyáltalán nem vagyok elégedett a szakmai részével a dolognak. De most mindenképp szeretnék pihenni kicsit, olvasni, nyelvtanozni, és fordítani, amíg a gyerekek nincsenek itthon, kivéve Gizella.

Ez azt is jelenti, hogy nem kell napi 2 órát mászkálással töltenem, punnyadhatok itthon  aligruhákban, Gizellának jól vagyok így is, és azt is jelenti, hogy témám nem sok lesz mostanában, nem tudom, mikről fogok írni.

SelfTimer02_07_2016 08_53_24

Ma reggel ez az öltözet jó ötletnek tűnt, de délben, amikor volt vagy 35 fok, a műszálas pizsama nem bizonyult túl jó választásnak. A ruha viszont nagyon kényelmes, szellős.

mától vakáció

mínusz 30. utolsó nap az óvodában.

Nem lesz mindennapi reggeli körút (de lesz még egy hétig, júliusban, csak a Jakab bölcsödéjében). Ma nem kellett Gizellát magammal hurcolnom, úgyhogy kiengedtem a hajam. Aztán délután a két fiú el is ment az éves szabadságunkra, Gizella meg fél nyolckor elaludt. Vasárnap fogok neki, hogy befejezzem a fordítást, lesz rá két hetem.

SelfTimer01_07_2016 08_01_33

3×50 mp planking teljesítve. Strandtest még sehol.

mínusz 30. utolsó nap az óvodában.