a biztonság hamis illúziója

Ha van valami, ami számomra tanulság az egész #Brexitből, akkor az az, hogy soha, semmilyen körülmények között nem szabad az embernek a hamis biztonság illúziójába ringatnia magát.

Az én generációm számos nagy változást átélt, amikor az általa ismert biztonságos világ összeomlott hosszú évek szorgalmas építkezése után:

  • ott volt a kommunizmus leomlása, amikor mindenki abban reménykedett, hogy végre jobb lesz
  • ott volt a Caritas-botrány, ami egy egész társadalmi csoportot tett egyszerre szegény emberré
  • a jugoszláv háború, ami engem ugyan személyesen nem érintett, de nem hagyott hidegen
  • a világgazdasági válság, a felelőtlen elitek rossz gazdaságpolitikájának eredménye
  • a nemzeti érzelem hitelességének elvesztése és a nacionalizmus populizmussá degradálódása
  • és most annak a réme, hogy az Únió, ami az utóbbi időben a legpozitívabb fejlemény volt egy olyan kelet-európai életében, mint én (szabad utazás, szabad tanulás, olcsó repjegyek, angol turkálók, francia borok és sajtok, és az egyenlőségnek az az érzése, ami ritkán jut osztályrészül egy kelet-európainak) a szélsőjobb prédájául esik.

Nagyon szeretjük biztonságban érezni magunkat: az EU ezt a biztonságérzetet adta nekem mindenféle kiszolgáltatottsággal szemben: hogy ha a nemzeti elitek el is árulnak, ha Kelet-Európában be is szűkülnek a lehetőségek, nyerésre állnak is a populista erők és a gyűlölet, még mindig ott a lehetőség, hogy egy normálisabb helyre költözzünk, ha minden kötél szakad, ahol az energiák jelentős részét nem a rendszerrel való hadakozás, hanem a valódi építkezés szívja el. Ez a hamis illúzió foszlott el most a semmibe: ha egy nagy hagyományokkal rendelkező demokráciában ilyen könnyen lehet ilyen ostoba döntéseket hozni úgy, hogy a döntéshozók jelentős részének fogalma sincs arról, hogy miről szavaz, akkor semmi garanciát nem látok arra, hogy egy hasonlóan opportunista politikus ne vinné véghez ugyanezt Kelet-Európában, ahol a demokrácia sokkal sérülékenyebb, az emberek sokkal frusztráltabban és ezáltal könnyebben hatnak rájuk az ösztönérvek.

Ugyanez van a háborúval: senki szír nem gondolta évekkel ezelőtt, hogy földönfutók lesznek. Gyakorlatilag bármikor bárki ugyanebbe a helyzetbe kerülhet. Miből vagyunk benne annyira biztosak, hogy Európában nem törhet ki újabb háború?

És ugyanez a magánéletben: tegnap volt a húsz éves osztálytalálkozóm, és többen elmondták, hogy sok éves kapcsolatuk ment tönkre – látszólag egyik pillanatról a másikra.

Számomra ebből az a tanulság, hogy nincs ezen a világon semmi, ami arra adna okot, hogy az ember akár egy pillanatig is biztonságban érezze magát. Bármikor, bárhol történhet valami, ami a szépen felépített életet egyből a levegőbe röpíti, és kezdődhet az újratervezés. Soha nem ülhet az ember a babérjain, a megtakarításain (ha vannak), a családi állapotán, az emberi kapcsolatain, a politikai helyzeten nyugodtan, hogy akkor most rend van, és a “fennálló rend örökké fog tartani” (ld. Anti-Climacus). Amellett, hogy az ember örül annak, amije van, és nem panaszkodik azon, hogy mije nincs, valahol mindig tudatában kell lenni annak, hogy az, hogy béke van, emberi kapcsolatok vannak, ami motivál és előre visz, hogy van mit enni, van mit felvenni, hogy a gyerekem viszonylag normálisan nő fel, mind egy többismeretlenes játszma, és akkor sem biztos, hogy minden úgy alakul, ahogy tervezzük, ha mi mindent megteszünk (aka. everything is gonna be fine. egy faszt.)

Azt hiszem, azt a legnehezebb megérteni, hogy még akkor is, ha az ember a maga értékrendje szerint mindent jól csinál, akkor is van az életben egy bizonytalansági tényező, amit nem lehet kivédeni, és az élet és a történelem nem úgy működik, hogy ha mindent jól csináltál, akkor az élet is kegyes lesz veled. Nem lesz. Az élet – ha nem hiszünk Istenben – kiszámíthatatlan és közömbös véletlenek sora, ha pedig hiszünk, egy olyan Isten akaratának sorozata, akinek a szándékait nem lehet felfogni. Ez már majdnem olyan jó, mint a véletlen. Arra, hogy miért halnak meg gyerekek a Földközi-tengeren, miért viselkednek az emberek egymással úgy, ahogy, és mi a garancia arra, hogy az embert nem üti el egy részeg sofőr, vagy nem esik rá egy repülő, nincs értelmes és egységes magyarázat. Hogy miért vesznek meg az emberek jódolgukban.

Valahol mindig tudatában kell lenni annak, hogy minden, ami itt van, mennyire esetleges, és sokszor mennyire nem rajtunk múlik, hogy hogyan alakul az életünk. Ugyanakkor fent kell tartani azt a szilárd elhatározást is, hogy ennek ellenére, vagy éppen ezért mindent meg kell tennünk, ami tőlünk telik, ez nem sok, de nem is kevés. Ha az ember azzal fekszik le esténként, hogy azt, ami tőle telt, megtette, próbálkozott, hogy egy jobb világban éljünk, az már elég. Addig, amíg azzal foglalkozunk, és sok hasznos energiát arra pazarlunk, hogy azon nyafogjunk, hogy mások mit csinálnak rosszul, nem marad időnk megtenni azt a keveset, amit mi megtehetnénk.

Reklámok
a biztonság hamis illúziója

a biztonság hamis illúziója” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Mária: Az életben nincs védelem, ha van, akkor sincs. Minden biztonság pillanatnyi, minden biztonság illúzió.
    Filerimé: Te nem bízol a falakban, asszonyom?
    Mária: Nem, Filerimé. Valami más kell, olyan, amitől az, akit már kiszemelt a halál magának, erőt érez ahhoz, hogy ennek ellenére is folytassa az életet.
    Szabó Magda

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s