Mit hoztak nekünk a rómaiak?

Nem olyan rég voltunk Aquincumban a Floralián, ahol emberek, akiknek ez a hobbija, beöltöznek rómaiaknak. Gizellának ez volt az első nyilvános megjelenése, ahol a lábát megsütötte a nap (olyan fehér a bőre, hogy a 30-as naptej nem elég). Persze rómainak beöltözni szerintem sokkal értelmesebb dolog, mint egy labda után futkorászni béna műszálas ruhákban, de mondjuk én elfogult vagyok.

A legérdekesebb az egészben persze a korhű ruhák voltak, jó lett volna, ha többet tudok arról, hogy melyik ruha milyen társadalmi osztályhoz tartozik, és sajnos a fentebb belinkelt galériában kevés női ruha látható, de elhihetitek nekem, mint arbitra elegantiarumnak, hogy nagyon szépek, nőiesek, és abszolút hordhatók lennének a hétköznapokban. Különösen nagyon lelkesedtem a nagy kendők iránt, mekkora királyság lenne ilyet hordani, és végiglejteni benne a Moszkva téren. (Akit érdekel, itt nézegethet további ruhákat.)

Szóval ezek után egyáltalán nem meglepő, hogy ez a ruha rögtön belopta magát a szívembe:

SelfTimer18_06_2016 09_50_12 az idei nyár egyik legkedveltebb színe a rozsdabarna (egy szoknya, egy ruha és két póló), valamint a hegyes orrú tündércipőm, amit minden piros, rózsaszín és bordó kombinációhoz fel lehet venni, viszont mindig felsért (ez nem meglepő, engem egy ál-crocs is képes volt felsérteni). Nekem a rómaiak szép ruhát hoztak.

 

Visszatérve a fész-beszélgetésre (már aki követte, aki meg nem, annak csak mondom, hogy beszóltam a strandtestnek és a megfelelési kényszernek), ami végül is a hiúságra és a felettes énre fókuszált:

azon gondolkoztam, hogy mi a jó egy ilyen ruhában, azaz miért pont ennél a ruhánál gondolom azt, hogy szeretem hordani, és hogy ebben mennyi az a komponens, ami az utastársaimnak szól, és pontosan mik is ezek (mert ugye nem szép dolog olyasmit kritizálni, amit az ember maga is csinál).

  1. A ruha kényelmes, ez az egyik legfontosabb szempont. Jól szellőzik, nem gyűrődik, nem kell benne szépen ülni, nem látszik át, nem lógnak ki belőle a csöcseim, elég hosszú (idegesítenek azok a ruhák, amelyeket 150 centis nőkre terveztek, és tegnapelőtt végigjártam az akciós boltokat, és csak ilyen nadrágok vannak, apropó, eredetileg nadrágot akartam venni az ultramarinkék helyett, amit Marokkóban hagytam, de a fenti ok miatt nem sikerült).
  2. A floating effect. Ez az én külön kis tikkem, hogy szeretem, ha úszik utánam a ruha. Ennek a fokozása a népviselet, amikor a hat méter szoknya a forgásban úszik a zember után. Ez egy ilyen gyerekkori trauma, mikor én voltam gyerek, nem nagyon lehetett szép kislányruhákat kapni, olyan tíz éves lehettem, amikor kaptam egy babosat (bordó alapon fehér babok), valami nagyon könnyű anyagból, ami, ha megpördültem, repült utánam. Szerelmes voltam abba a ruhába.
  3. Nem jön szembe az utcán. Legalább 1,75-nek kell lenni, hogy a ruha ne seperje a földet (nekem sepri), vagy kell hozzá egy magassarkú. És csak s-es és m-es méret van.
  4. A színe. Ha valaki végignézte az albumot, ott látszik, hogy rajongok az élénk színekért. Annyi gyönyörű szín és anyag van a világon, és mégis sokan kék farmerben járnak. Miért jó az, ha valaki ugyanúgy néz ki, mint sok más ember?
  5. A kívülállás, mint póz. Ez nem egy túl szerethető tulajdonság, ezt elismerem, főleg, hogy beszólási hajlammal párosul. A ruha, ami – ha akarom, ha nem, de inkább igen, mint nem – ezt a kívülállást jelzi. Nem akarok beolvadni a tömegbe.
Advertisements
Mit hoztak nekünk a rómaiak?

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s