a mosogatás, a

narancsfacsarás* megvan, egy adag kimosva, a másikat már mossa az új gépünk, minden háziasszony legjobb barinője, maradt a vasalás, a terítés, a tiszta ruhák leszedése és elrakása.

Emellett begépeltem az egyik melléknév alakjait, meg olvastam egy kis nyelvtant. Szóval ma sem vagyok elégedett.

*narancsfacsarás: Gedeon lelki eredetű szarási problémáira ez volt az egyetlen megoldás, ami bevált. Amióta minden reggel facsart narancslevet iszik, minden nap megy a gyomra rendesen. Gyűlölni fogja a narancsot, ezt is úgy kell lelki terrorral beleerőltetni. Egy alkalommal 4 kg narancsot szoktam kifacsarni, ami kb. két liter narancslé, és kb. egy óra, plusz mosogatás. Most ideteszem az önfeláldozó hősanya képét (nem).

Reklámok
a mosogatás, a

néha, azaz minden nap

kb. háromszor elkap a lelkiismeret-furdalás. Mert az a fránya kálvinista munkamorál, amelyik minden, nem hasznos munkával eltöltött percet feleslegesnek tart, és képtelen leereszteni egy kicsit, az állandóan ott van mögöttem és sarkantyúz és sugdos a fülembe.

Maradjunk annyiban, hogy ebben a félévben nem csináltam semmi hasznosat, mert állandóan vagy beteg voltam (influenza, hányós-fosós, migrén), vagy iszonyatosan fáradt a nemalvásoktól, amitől állandó jelleggel fájt a fejem, vagy a napi iszlámot szerkesztettem és írtam (ez tkp. nem vett el nagyon sok időt, de rengeteg belső energiát igen, aminek során rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok egy közösségi ember, és ha nem mennek a dolgok maguktól, külön energiabefektetés nélkül, akkor annyira nem is tetszenek), vagy a gyerekeket cibáltam ide-oda, orvoshoz, óvodába, bölcsődébe, vagy mindenféléket intéztem, amivel elment az idő, illetve tanítottam iszlámot és arabot (na jó, ez hasznos volt).

A hasznosan eltöltött időn meg azt értem, hogy nem írtam a disszertációm, ami pedig fontos lett volna, hogy még egy fejezettel és a fordítással elkészüljek, illetve nem készültem az októberi szakvizsgára (na jó, kinyomtattam hozzá egy könyvet és bejelöltem fészen két román kollégát).

Emellett meg kell írnom a jövő félévi syllabust (most a jelenkori iszlámról fogok előadni), két absztraktot konferenciákra, de egyet mindenképp, a holnapi dupla órám anyagát, és még egy cikket is. Emellett mosogatnom kell és vasalnom. Sose érem utol magam.

néha, azaz minden nap

a három gyerek

gyalogszerrel való hazavonszolásánál már csak az rosszabb, ha mindez egy pakkal (bevásárlás), két esernyővel és zuhogó esővel van súlyosbítva. Jakabnak a lépcső aljában leesett a cipője, de én Gizellával a mellkasomon és hátizsákkal a hátamon nem tudok lehajolni, hogy visszaadjam, úgyhogy mezítláb jött haza az esőben. nagyon kell egy autó és egy sofőrkönyv. nem panaszképp mondom, csak úgy

a három gyerek

szombaton, amíg

azon anyáztam magamban felfele jövet, hogy megint minek kellett ennyi szart vásárolni, hogy ilyen nehéz lett a banyatank, meg miért lakunk mi mindig a hegy tetején, és hasonló parttalan vitákat folytattam magammal, végül arra az elhatározásra jutottam, hogy muszáj nekem rendszeresen mozogni valamit, mert hiú vagyok és nem férek be a nadrágjaimba, mert idegesít, hogy ennyire le vagyok gyengülve, és erre az lesz az ideális, ha a bölcsődétől gyalog jövök haza, ami, ha a Pasarétin jövök, 3,5 km, ha a Filléren, 3,4, de ott emelkedőt is kell mászni, ami végül is nem baj az elégetett kalóriák szempontjából. Gyalogolni mindig is szerettem.

Futni utálok, meg nem is nagyon tudok a térdem miatt, balettre most nem tudok visszamenni, majd Kolozsváron, az uszoda messze van, másra meg egyszerűen nincs időm, így is az értékes délelőttből csípek le még további fél órát.

A 60 és 65 kiló közötti súly lenne az ideális. Ez azt jelenti, hogy legalább öt, de inkább hét-nyolc kilót kellene fogynom, és azt is inkább csak a hasamból, ahova sikeresen felküzdötték magukat az úszógumik. Meg persze vissza kellene menjem a csípőm az eredeti állapotba.

De nem csak ezen problémázok: most épp olyan időszakom van, hogy nem tudok a ruháimmal mit kezdeni, nem tudok normálisan felöltözni, hogy jól érezzem magam bennük. Vagy nagyon hippire sikeredik, ami a komoly szelfemet zavarja, vagy nagyon komolyra, amit elég nevetségesnek érzek, tekintve, hogy az óvodáig és bölcsődéig szoktam elmenni, és rohadtul senkit nem érdekel, hogy hogy nézek ki, akár pizsamában is mehetnék. Ugyanez a helyzet a sminkkel: végre egyszer van egy remek sminkpalettám, na de most komolyan fessem ki magam azért, hogy elmenjek a bölcsődéig? Ez olyan pazarlásnak tűnik.

Jó, tudom, hogy csak 3,5 hónap telt el a szülés óta, de most már így három gyerek után szeretném visszakapni a saját egykori testem, amiben annak idején jól éreztem magam, és szeretnék végre megbékélni azzal, hogy hogy nézek ki és milyen ruhákat veszek fel.

szombaton, amíg

van egy imám,

aki a közelgő ramadán alkalmával csinált egy zárt csoportot, ahova lehetett jelentkezni, és ahol a Tehén-szúrát fogja végigmagyarázni egy hónap alatt, esténként. A zárt csoportnak jelenleg 67.000 tagja van. Csak hogy lássuk, milyen mások a perspektívák, ha valaki beszél angolul.

van egy imám,

influensaga

Az influenza egyik nagyon kellemetlen mellékhatása, hogy valószínűleg ínhüvely-gyulladásom lett a bal lábam csípőjében, mert nagyon fáj, alig tudok mozogni és ráállni. Emellett lázas is vagyok, úgyhogy advilt és tamtum verde-t reggeliztem, mert nagyon fáj a torkom. Más persze mindenki jól van, szokásos ordítozós kedvükben.

influensaga

mindenki hülye, csak én vagyok helikopter

Az egyik igazán nagyon fontos dolog, amiért szeretnék már hazamenni, bár maga a költözés semmit nem old meg, az a jelenség, amiről már rengetegszer nyafogtam itt a blogon, mégpedig az a skizofrén állapot, hogy hiába beszélünk magyarul, hiába értem a szavakat, a szavak mögött levő szándékot nem tudom dekódolni, ugyanígy az enyémet sem tudják. Ez két dolgot eredményez: egyrészt állandóan megkérdőjelezem a magam szellemi épségét és azt, ahogy én értem a világot, másrészt szinte minden beszélgetést lehetetlenné tesz. Ez a helyzet nem áll fenn, ha erdélyiekkel (akár románokkal is) beszélgetek, ott nincs ez az állandóan fura érzésem, mintha szembe mennék az autópályán.

Ez az egyik lényege összetevője annak az érzésnek, hogy miért nem fogom magam soha itthon érezni Magyarországon: képtelen vagyok kommunikálni az emberekkel, néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve, akik valószínűleg az átlagnál jóval nagyobb empátiával rendelkeznek, és kitalálják, hogy mit akarok mondani, vagy maguk is sokat jártak Erdélyben, és van valami fogalmuk a jelenségről.

Azt nem tudom, hogy másnak is vannak-e ilyen élményei, megnyugtató lenne, ha nem csak én lennék ilyen idióta, nem érezném magam ennyire kívülállónak.

mindenki hülye, csak én vagyok helikopter

ismét csak

2-3 órát sikerült aludni, egyrészt mert influenzás vagyok, és nagyon fájnak az izületeim, másrészt mert kitúrtak az ágyamból és a kanapén kellett aludnom, harmadrészt mert nem tudom, hogyan óvhatnám meg saját magam az érzelmektől, amikre most igazán nincs energiám, és az olyan emberektől, akik leszívják az energiáimat.

Szeretnék egy kis pihenőt. Nagyon remélem, hogy felvettek a nyári egyetemre, hogy kipihenhessem magam.

ismét csak

tárkonyos lebbencs

Mostanában ez a sztárleves. Jakab nagyon szereti, Gedeonnak meg úgyis mindegy, mert semmit nem eszik meg.

Kell hozzá: fél kiló krumpli, egy kiló disznó színhús kockára vágva, pl. comb, egy adag lebbencs-tészta, 4 murok, 1 petrezselyem, egy petrezselyemzöld, egy hagyma, 3 dl. tejszín, 1 kanál liszt, só, bors, tárkony.

Odateszem főni az összetevőket, kivéve a tejszínt és a lisztet. Mikor Megfőtt a hús és a krumpli, nagyon kis lángon odateszem melegedni a tejszínt, és bele a lisztet, és alaposan elkavarom, majd óvatosan belecsorgatom a levesbe. Az a lényeg, hogy ne fusson össze.

A murkot, a hagymát és a petrezselymet ki lehet venni utólag, ha valaki nem szereti (mint én), illetve lehet bele tojást is csorgatni, ha egytálételnek akarjuk.

 

 

tárkonyos lebbencs

panaszkodós poszt

Aztán majd jól beperelnek, ha nagyok lesznek, hogy árulkodtam.

Annyira lemerültek a tartalékaim, hogy gyakorlatilag arra is csak agresszíven vagyok képes válaszolni, hogy ha azt mondják nekem, hogy szervusz. Olyan kontrollálatlanul dühös vagyok állandóan, mint az agresszív kismalac. Ennek persze több oka is van:

– egyrészt a krónikus kialvatlanság. Hiába igyekszem napközben pótolni valamennyit az éjszakai alvásból, az nem ugyanaz. Ennek két összetevője is van: egyrészt nem alszom eleget, 5-6 órákat sikerül, ez pont hárommal kevesebb, mint ami nekem a normális működéshez szükséges. Másrészt ez az 5-6 óra is megszakításokkal ennyi. Az egy dolog, hogy Jakab minden éjjel sírva ébred, és átkérezik hozzánk (jó, most már nincsenek háromnegyed órás sírógörcsök, ha kap kiflit és szörpöt, jó esetben tíz perc múlva csend van), és én nem tudok azonnal visszaaludni, de éjjel kettő körül felkelni sem tudok még. Gizella elég jól alszik, elég gyakran átalussza az éjszakát, kilenctől ötig, fél hatig, de én arra is felébredek, ha álmában mocorog.

– reggelente én viszem a gyerekeket. Három gyereket összekészíteni úgy, hogy egyáltalán nem működnek együtt, sőt, mindegyik ellenáll a maga módján, Gedeon szabotázzsal és piszmogással, Jakab hisztériával, Gizella ordítással, elég komplikált feladat. Gedeon csak erőteljes nyomásra hajlandó öltözni, reggelizni, cipőt húzni, bármit csinálni. Semmi enm használ. A fáradtsági szintemtől függően 1. tűröm; 2. moralizálok (neked hogy esne, ha én is ezt csinálnám veled?); 3. kiabálok; 4. megrángatom a fülét. De különben teljesen mindegy, másnap reggel minden kezdődik elölről. Annyira fel tudom húzni magam ezen, hogy az valami elképesztő. Este ugyanez a lefekvéssel.

– Jakab mostanában csak kétféleképp tud kommunikálni: nyafogva vagy ordítva. Gyakorlatilag a felkeléstől kezdve addig, hogy leadom a bölcsödében, és a hazajöveteltől a lefekvésig áll a bál, ma az egész Maros utca visszhangzott az ordítástól. Engem ez az érzelmi feszültség teljesen lemerít.

– Gizella kb. öttől ordít lefekvésig. Fáj a hasa, elfárad, nyűgös.

– a sok kurva házimunka. Gyakorlatilag mindent nekem kell csinálni, vagy ha nem, akkor is mondani kell, amin annyira felhúzom magam, hogy jobb, ha megcsinálom, de akkor is felhúzom magam. Ez mostanában napi minimum 3-4 óra házimunkát jelent, és soha nem sikerül úgy lefeküdni, hogy a végére értem volna.

– hogy mindent mondani kell, mindent szervezni kell, és nekem kell mindent észben tartani, mert senki sem emlékszik rá, hogy hova tette a játékát, a kutyáját, a bármijét, és lusta megkeresni.

– hogy senki nem vigyáz a nehezen kialakított rendre. Esküszöm, én nem vagyok egy rendmániás típus, de egy kis lakásban egyszerűen nincs más megoldás, mint rendet tartani, amennyire lehet. A házimunkából legalább egy óra telik el azzal, hogy elpakolok: a reggeli maradékát, a játékokat, a széthagyott ruhákat. A konyhai pult mindig vizes (és én mindig belenyúlok, ami undorító), a lapíttó mindig morzsás (ezt is utálom), az abrosz mindig le van éve, hát ettől a falra tudok mászni.

Ha tízre hazaérek, mert épp véletlenül nincs semmi intéznivaló, utána fél tizenkettőig rendbe szedem a házat. Ekkor még nem reggeliztem, csak egy kávét ittam reggel. Gyorsan elintézem az üzeneteimet és a leveleimet, igyekszem válaszolni, ahol kell. Ha nem vagyok nagyon éhes, akkor alkotok valamit, vagy olvasok: újságcikket, szakirodalmat. Nehezen megy az írás: általában járkálok közben, cigarettázom, iszom még egy kávét, gyötrődöm, fogalmazgatok, törlök, fogalmazgatok. Ha szerencsés vagyok, Gizella alszik, és van egy-másfél órám szellemi munkát végezni. Ha nincs szerencsém, akkor se házimunka, se szellemi, ringatom Gizellát és pasziánszozok, azt tudok egy kézzel is.  Közben a feszült tudat, hogy megint elpocsékoltam egy napot. Aztán ebédelek valamit, vagy azt sem. Sajnálom evéssel tölteni az időt (mégis egyre kövérebb leszek, szevasztok, hormonok). Ha szerencsém van, Gizella alszik ebéd után (ha délelőtt aludt, akkor nem), így én is alhatok. Összetörve ébredek fel, nem jó a délutáni alvás. Mire megiszom a kávét, hogy felébredjek, általában jönnek a gyerekek, és áll a bál kilencig. Ilyenkor megy a házimunka második köre: terítés, vasalás, mosogatás, ruhák összehajtogatása és elrakása, egyéb, ami adódik. Vacsora, fürdetés. Utána minden második nap meseolvasás, és kb. fél óra, óra üldögélés Jakabbal, amíg elalszik. És akkor még nem főztem, nem sportoltam, nem készültem az óráimra.

Szükségem van egy bejárónőre.

panaszkodós poszt

azért meg tudtam volna

lenni a tegnap esti hányós-fosós rám eső fordulója nélkül is, régen voltam ennyire rosszul. Egész éjjel tevékkel és imbolygással álmodtam, amikor épp nem az ébrenlét határán lebegtem és hallgatóztam, hogy mikor kell Jakabhoz ugrani. Reggel úgy éreztem magam, mint akit összetörtek egy mozsárban, de aztán ez elmúlt.

azért meg tudtam volna

és akkor egy kis

reklám, nem nekem, hanem egy érdekes könyvnek (két könyvnek), amiben én segítettem némi arab átírással és ezért a fordító rendessége miatt kaptam belőle tiszteletpéldányt:

Tiit Aleksejev: A zarándokút és Az erős város.

A sztori az első keresztes hadjárat idején játszódik, és aki szereti a misztikus történelmi regényeket, annak jó kis olvasmány lesz. Mondjuk én két nap alatt elolvastam mind a kettőt, mert átugrottam a misztikus részeket (soha semmi hajlamom nem volt a misztikára, nem véletlenül foglalkozom racionális teológiával, hányjátok ezt a puritán kálvinista szememre). Van benne egy főhős, sok mellékhős, coleur locale, és a vége felé feszültség, de nem akarok szpoilerezni.

és akkor egy kis

annyit még mindenképp

el kell mondanom, hogy lett új laptopom (csak nekem új, G. régi MAC-je). Még sosem volt macem, így meglehetősen el vagyok benne tévedve. Mindenhol újra meg kell adni minden kurva jelszót. És arra ugyan emlékszem, hogy egy népdalnak a sora volt, csak arra nem, hogy melyik népdal melyik sora, és mit írtam nagybetűvel.

És nagyon remélem, hogy ennek a billentyűzete nem fog lerohadni egy év után, mint a nagyon csinoska, de annál nagyobb csalódást okozó VAIO-é, ami a billentyűzetcsere után sem működött rendesen. Ha ez nem motivál az írásra, akkor semmi.

annyit még mindenképp

Jakab alszik, Gizella alszik

Gedeon nincs itthon, mert hosszú hétvégézik, és én nyugodtan iszom a kávém. A másodikat. Ilyenkor szoktak a nagy és időhiány miatt megvalósíthatatlan projektek eszembe jutni:

katalogizálom a könyvtáramat (apropó, nem tudtok egy jó könyvtárprogramot?)

egy ültő helyemben végigolvasom az Ihjá’-t (al-Gazáli vallástudományi munkája, 1000 oldal arabul)

befejezem a disszertációm (még egy év, ha lesz időm hozzáfogni)

befejezem annak az arab nyelvtannak a fordítását, aminek nekikezdtem

minden házimunkát befejezek estig, és úgy fekszem le, hogy elégedett vagyok magammal

Jakab alszik, Gizella alszik

régen minden jobb volt

Legalábbis én nem emlékszem ilyen durva vírusokra. Jakab tegnap este óta folyamatosan hányik, éjjel tízpercenként, fél háromra nyugodott meg annyira a gyomra, hogy onnantól csak óránként egyszer hányt. Most megint számoljuk a perceket és sziringával itatjuk. Legutóbb fél tízkor hányt, azóta ivott egy deci vizet, remélem, ez már benne marad.

Minden ágy, ágynemű, törülköző, ruha, pokróc, takaró hányásos, maratoni mosásra számítok.

Ha jól összeszámolom, két és fél órát sikerült éjszaka aludnom, több megszakítással, nem kell ide alkohol, mert így is úgy érzem magam, mint aki szétitta magát. Benyomtam három kávét egy advillal, de nem használ.

régen minden jobb volt

ponty toszkán mártásban

Én ugyan nem szeretem a halat, de G.-nak, aki viszont igen, szívesen elkészítem, feltéve, ha nem nekem kell kibelezni, úgyhogy bármennyire is elletétes ez a Váncsa-féle ideológiával (ld. Itáliai szakácskönyv), én bizony fagyasztott halat sütök.

Szóval kell hozzá valami hal, jelen esetben négy szelet hortobágyi ponyt, két gerezd fokhagyma, egy zöldhagyma, 1-2 paradicsom, egy szár zeller, két fej gomba, rozmaring, egy pohár bor, kacsazsír/olivaolaj. A zöldségeket apróra vágom a robotgépben, és a pépre ráteszem a halszeleteket, sózom, borsozom, ráöntöm a pohár bort és citrommal díszitem.

ponty toszkán mártásban