mivel Marokkóban

csak három hónapig lehet vízum nélkül ülni, a probléma legegyszerűbb megoldása, ha a zember átlépi valahol a határt. Mi átkompoztunk Algecirasba.

***

Reggel indultunk vonattal, Tangerben átszálltunk a kikötői vonatra, Tanger Medben pedig egy kompra, amit az Intershipping üzemeltet, de egyiptomi zászló alatt hajózik. A kompnak teljesen nyolcvanas évekbeli hangulata volt, mintha a kocsárdi állomás kávézójában találtuk volna magunkat egyszerre. Ettől függetlenül a hajó áthozott minket Európába, bár azért a nyílt tengeren akkora volt a hullámzás, hogy a hajó 35 fokos szögben dőlt meg, és vadul ugrált. Egyesek diszkrétan hánytak a korlát mellett. Szerencsére ez a billegés nem tartott nagyon sokáig.

Algecirasban gyorsan megkerestük a szállodát, ami az óvárosban van, ahol mindenki arabul beszél. Marokkó, csak minden működik. Például természetes volt, hogy lehet kártyával fizetni, még nézett is kicsit a fickó, hogy honnan jövünk. És az is nagyszerű érzés volt, hogy nem akartak az első pillanatban halálra gázolni.

Elfoglaltuk a szobáinkat, és én gyorsan kimentem, venni vacsorát és reggelre neszkávét, és a boltban megismerkedtem egy nigeri fiatalemberrel, akivel egyszerre három nyelven beszéltünk a pelenkák és a törlőkendők előtt, spanyolul, angolul és arabul, és aki odáig és vissza volt attól, hogy én arabul is tudok (mert ő azért nem tudott annyira jól).

Rettentő nehéz az arab és az angol után egy másik nyelvre váltani, amin tizenöt éve beszéltem utoljára. De itt látszik meg, hogy milyen tanára volt a zembernek: nekem a spanyol- és történelemtanárnőm akkoriban a példaképem volt, és kissé azóta is, nem csak nyelvet és történelmet tanultam tőle, hanem módszertant is, amit azóta is használok a tanításban, Mácsár Melindának hívják, és ha véletleül egyszer olvassa ezt, akkor köszönöm neki. Olyan jól megtanított spanyolul, hogy így, tizenöt év kihagyás után is teljesen természetes, hogy megszólalok spanyolul, minden eszembe jut, amit tanultunk (na jó, azért kicsit kell gondolkodnom), és teljesen jól feltalálom magam a nyelvben. Mind a mai napig előttem van, ahogy ülünk az órán, és magnóról (!) Neruda-verset hallgatunk spanyolul, Joan Baez előadásában, amit mind a mai napig el tudok szavalni kívülről. Most, hogy már annyi nyelvet megtanultam, azt kell mondanom, hogy messzemenőleg a spanyol volt a legkönnyebb, és ebben nagy szerepet játszott az, hogy szisztematikusan, logikusan tanította, és hogy engem kiválóan tudott motiválni a tanulásra.

És akkor a képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Advertisements
mivel Marokkóban

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s