az eddigi marokkói

tartózkodás egyik legérdekesebb, legmeghatóbb, és legelgondolkoztatóbb pillanata azért mégiscsak az volt, amikor tegnap este G.-val elmentünk a medinába ketten, kézenfogva. Nem sok alkalmunk volt erre az utóbbi időben, vagy a babakocsit taszítottuk, vagy a kezüket fogtuk, vagy megpróbáltuk magunkat átküzdeni a tömegen. A gyerekekre G. szülei vigyáztak.

Reklámok
az eddigi marokkói

az algecirasi és gibraltári beszámolóval

még adós vagyok, az elmúlt időszakban egyszerűen nem volt időm blogot írni.

***

Algeciras egy nagyon barátságos, kicsi, de érdekes spanyol kisváros, nagyon szép belvárossal, egy “medinával”, ahol főleg bevándorló arabok laknak, jó hostelekkel (Versalles). Egy olyan kisváros, ahova érdemes még egyszer visszamenni, főleg egy esetleges dél-spanyolországi körút keretén belül.

Gibraltár viszont az egyik legnagyobb utazási csalódásom, ami életemben ért. Nagyon drága, mindenhol ugyanazt kapni, az ember szinte csak turistákat lát. Azt is mondhatnám, hogy Gibraltár a kapitalizmus esszenciája, a város nem tűnik igazi városnak, a turista-utcákon kívül eső utcák elhagyatottak, a házak elég lepusztultak, az ott dolgozók főleg spanyolok, a spanyoloknál dolgozók pedig főleg arabok. Teljesen értelmetlen volt átmenni Gibraltárba, az biztos, hogy többet nem fordul elő.

Az egyetlen érdekesség a leszállópálya, pont akkor szállt fel egy gép, amit másképp nem lehetne ilyen közelről látni.

Másnap a hajóút visszafelé sokkal kellemesebb volt, nem rázott annyira a hajó.

És akkor a képek:

az algecirasi és gibraltári beszámolóval

mivel Marokkóban

csak három hónapig lehet vízum nélkül ülni, a probléma legegyszerűbb megoldása, ha a zember átlépi valahol a határt. Mi átkompoztunk Algecirasba.

***

Reggel indultunk vonattal, Tangerben átszálltunk a kikötői vonatra, Tanger Medben pedig egy kompra, amit az Intershipping üzemeltet, de egyiptomi zászló alatt hajózik. A kompnak teljesen nyolcvanas évekbeli hangulata volt, mintha a kocsárdi állomás kávézójában találtuk volna magunkat egyszerre. Ettől függetlenül a hajó áthozott minket Európába, bár azért a nyílt tengeren akkora volt a hullámzás, hogy a hajó 35 fokos szögben dőlt meg, és vadul ugrált. Egyesek diszkrétan hánytak a korlát mellett. Szerencsére ez a billegés nem tartott nagyon sokáig.

Algecirasban gyorsan megkerestük a szállodát, ami az óvárosban van, ahol mindenki arabul beszél. Marokkó, csak minden működik. Például természetes volt, hogy lehet kártyával fizetni, még nézett is kicsit a fickó, hogy honnan jövünk. És az is nagyszerű érzés volt, hogy nem akartak az első pillanatban halálra gázolni.

Elfoglaltuk a szobáinkat, és én gyorsan kimentem, venni vacsorát és reggelre neszkávét, és a boltban megismerkedtem egy nigeri fiatalemberrel, akivel egyszerre három nyelven beszéltünk a pelenkák és a törlőkendők előtt, spanyolul, angolul és arabul, és aki odáig és vissza volt attól, hogy én arabul is tudok (mert ő azért nem tudott annyira jól).

Rettentő nehéz az arab és az angol után egy másik nyelvre váltani, amin tizenöt éve beszéltem utoljára. De itt látszik meg, hogy milyen tanára volt a zembernek: nekem a spanyol- és történelemtanárnőm akkoriban a példaképem volt, és kissé azóta is, nem csak nyelvet és történelmet tanultam tőle, hanem módszertant is, amit azóta is használok a tanításban, Mácsár Melindának hívják, és ha véletleül egyszer olvassa ezt, akkor köszönöm neki. Olyan jól megtanított spanyolul, hogy így, tizenöt év kihagyás után is teljesen természetes, hogy megszólalok spanyolul, minden eszembe jut, amit tanultunk (na jó, azért kicsit kell gondolkodnom), és teljesen jól feltalálom magam a nyelvben. Mind a mai napig előttem van, ahogy ülünk az órán, és magnóról (!) Neruda-verset hallgatunk spanyolul, Joan Baez előadásában, amit mind a mai napig el tudok szavalni kívülről. Most, hogy már annyi nyelvet megtanultam, azt kell mondanom, hogy messzemenőleg a spanyol volt a legkönnyebb, és ebben nagy szerepet játszott az, hogy szisztematikusan, logikusan tanította, és hogy engem kiválóan tudott motiválni a tanulásra.

És akkor a képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

mivel Marokkóban

a telefonos történet újabb fordulata

Emlékeztek még erre a sztorira? Én nem felejtettem el, annyira különleges volt.

***

Ma jöttem haza a medinából, és megállított egy nő, és megkérdezte, hogy én vagyok az, akinek ellopták a telefonját (egy mililós városban vagyunk). Mondom, hogy igen, de az egy hónapja volt. És kérdezte, hogy megkerült-e, mert hogy ő volt az, aki látta az eseményeket és szólt valakinek, hogy keressék meg a telefont, és tudni szerette volna, hogy visszakaptam-e.

Mondtam neki, hogy igen, persze, egy srác a medinából visszahozta, és hogy ez mennyire nagyszerű.

Erre azt mondta, hogy azért csinálta, mert “az arcodra van írva a lelked”. És ezzel elsietett a dolgára.

Én meg sírva jöttem hazáig.

a telefonos történet újabb fordulata

áj szív Románia

A következő dolgok miatt tartom fontosnak, hogy Klaus Johannis elnökválasztást nyert Romániában:

1. Elsősorban azért, mert ez az első eset, hogy Kelet-Európa nemzetállamaiban nyerni tudott egy, nem a többségi nemzethez tartozó politikus. Teljesen mindegy, hogy Johannis mit gondol magáról, hogy ő mennyire román, a román sajtóban ő nem számított románnak. Ez azt jelenti, hogy Romániában volt egy eset, amikor a nemzeti kártyát nem lehetett előrántani, mert 54 százalék gondolta azt, hogy van fontosabb, mint az, hogy ki milyen nemzetiségű. Ha valaki kelet-európai, akkor tisztában van azzal, hogy ez önmagában mekkora eredmény, hogy Románia eljutott idáig. Ez engem is megerősít abban, hogy lehet, van a nacionalizmusokon túl is egy csomó ember, akikkel van valamiféle szolidaritás, és egyáltalán Romániában nem csak az erdélyi magyar kisebbséggel lehet szolidárisnak lenni, hanem más csoportokkal is, ahol a nemzetiségek vegyesen vannak.

2. A másik fontos dolog az, ami az emberekkel történt: kimentek tüntetni, és lett eredménye. Ezt már láthattuk Verespatak esetében is, de most megint. Romániában egyszerűen van értelme utcára menni, mozgósítani, egyáltalán, közbeszédet folytatni, még a nemzetiségek között is. A román többségben is van egy rész, akivel érdemes és lehet párbeszédet folytatni.

3. Klaus Johannis mögött nem feltétlelül egy párt állt (bár az is, ez nem is lehet kétséges, egy olyan nagyon ellentmondásos személyiséggel, mint Băsescu), Johannis mögött ott állt az, hogy Szeben háromszor visszaválasztotta, az, ahogy Szebent feltette Európa térképére. Erre nem csak a szebeniek voltak büszkék, hanem egész Erdély, és talán kicsit egész Románia, legalábbis a városiak.

4. Ha nagyon leegyszerűsítem a dolgot, akkor a szavazás úgy nézett ki, hogy Európa vs. Balkán. Ez természetesen nem teljesen igaz, de nagyon sokan látták ezt így, Románia Johannissal Európa mellett is szavazott. Biztos vagyok benne, hogy Erdélyben, de talán máshol is a románok is követik azt, ami Magyarországon történik, és jelentős részük nem akarja, hogy Románia erre a sorsra jusson.

5. A fiatal “fészbúk”-generáció Romániában nem apolitikus, hanem igenis van véleménye, és ehhez megtalálja az eszközöket.

***

Attól függetlenül, hogy mi lesz Johannissal, beváltja-e a reményeket vagy sem, tud-e majd a PDS-s kormánnyal együttműködni, és a rengeteg kérdés ellenére, amit ez az egész felvet, ma nagyon büszke vagyok Romániára, és arra, hogy román állampolgár vagyok. Nem sokszor adatik meg az embernek, aki erdélyi magyar, ez az érzés, és most szeretnék neki örülni addig, amíg lehet.

áj szív Románia

narancsos valami

G. már három hónapja mondja, hogy akkor majd felkel reggel és kimegy a halpiacra. Ma, mivel ott jártam, úgy döntöttem, hogy veszek valami halat. Valami olyasmit akartam, ami nem nagyon halszagú, és nem kell pucolni, így vettem valami halat, azt hiszem, hogy bébicápát, mindenesetre bőre van, nem pikkelyei, és kék szeme.

Elég drága volt, 60 dirhem fél kiló, de egyszer ezt is ki kell próbálni. Én persze utálom a halat, a szagát is, a halpiacon is alig vettem levegőt, annyira iszonyat büdös van. De azért megsütöttem.

Megmostam a halat, kicsit megpirítottam, rávágtam egy citromot, égy narancsot és egy nemtommit (valami másféle narancs, kicsi és kemény) héjjastól, rátöltöttem két deci narancslevet, megszórtam fehérborssal és fahéjjal, megsóztam, és hagytam, hogy süljön meg. Kuszkuszt főztem hozzá.

WP_20141115_005[1]

narancsos valami

agnosztikus dialógusok 107 – válasz a miértre

(Mikor a nap négyszázadik miértje után elfogy a türelmem, azt szoktam Gedeonnak válaszolni, hogy azért, hogy a Bikficek legyen mit kérdezzenek. Erre ma:)

– Miért tetted magadhoz azt a párnát, Gedeon?

– Hogy az apák legyen mit kérdezzenek.

agnosztikus dialógusok 107 – válasz a miértre

kis összefoglaló az elmúlt 25 évről

1. Lett sok diplomám. (Egy MA, egy osztatlan képzés, egy lelkészi, egy BA, két érettségi (igen, kétszer érettségiztem, 12 év különbséggel, a pontok miatt), három nyelvvizsga-bizonyítvány, egy népdalvetélkedő, egy amatőr színjátszó). Magasan képzett állásnélküli vagyok (mert munka van). Még egy diploma lesz, insallah. Mivel ez csak és kizárólag az én munkám és szorgalmam, ezekre vagyok a legbüszkébb, ezt tartom a legfőbb teljesítményemnek. Emellett tanítottam a középiskolás szintet kivéve mindenhol: óvodában, általánosban és egyetemen. A legnagyobb élmény ebből a hat-hetedikes korosztály és az arab csoportjaim voltak.

2. Tizenegy évesen két nyelvet beszéltem jól. Azóta megtanultam még hármat jól, és néhányat funkcionálisan, azaz ha muszáj, használom őket. Megpróbáltam megtanulni hollandul és németül, kevés sikerrel. Tervben van még két nyelv, a török és a francia.

3. Nem tanultam meg tisztességesen semmiféle hangszeren játszani. Tudok gitározni – kicsit, tábortűz szinten, meg a holdfény-szonáta elejét el tudom zongorázni, és tudok kottát olvasni. Nem szeretem a komolyzenét, csak az olyan populáris opuszokat, mint Verdi operái meg Mozart Lacrimosa-ja.

4. Szültem két gyereket (öt terhességgel). És túléltem, bár a császár vágása nagyon csúnya lett, úgysem látszik, viszont álladóan viszket. Ha még egyet szülnék, gondolkodás nélkül a császárt kérném, az utána való két nagyon fájdalmas nap és az érzéstelenítés ellenére.

5. Jártam a következő országokban: Ukrajna, Horvátország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Németország, Olaszország, Spanyolország, Franciaország, Belgium, Hollandia, Anglia, Marokkó. Felmásztam a Krivánra (még fiatal voltam és bohó), és a Bucura-csúcsra (ez hülyeség volt). Négy országban laktam hosszabb ideig.

6. Volt egy bokatörésem, egy lábujj-törésem, egy kézujj-törésem, levált két porc a térdemből (az egyiket megműtötték, a másikat nem), voltam kétszer himlős, kétszer tüdőgyulladásos, egyszer volt lumbágóm, tbc-gyanúm, terhességi cukorbetegségem. Egyszer kihullott a hajam fele. Az első terhesség után híztam tíz kilót. A második után is. Legsúlyosabb Jakab születése után voltam, 78 kiló.  A versenysúlyom 60 és 65 kiló között van.

7. Kosaraztam, kajakoztam, futottam, hegyet másztam. Gyűlöltem a szertornát és a német nyelvet. Olyan egyetemet választottam, ahol garantáltan nem kell matematikával foglalkozni. Ha felnőttként sportot kell választani, akkor a hegymászásnál és a balettnál maradok.

8. Szerelmes voltam hét emberbe. Hárommal jártam, kettőhöz férjhez is mentem. A hétből egy nem tudta, hogy szerelmes vagyok belé, vagy ha tudta, nem érdekelte.

9. Megróbáltam megváltoztatni a világot. A kísérlet tizenkét évet tartott, nem sikerült, viszont sok hasznos tanulsággal szolgált. Az első az, hogy az ember ne akarjon a kompetencia-szintje fölött csinálni dolgokat. És hogy a nagy ego semmire se garancia. És hogy a helyes önismeret hosszú és fájdalmas úton érhető el, főleg, ha a zember kos, és állandóan fejjel megy a falnak tiszta erőből.

10. Kevés barátság állja ki az idő próbáját. Én is hülye vagyok, nem szeretem a múltat, a csitcsetet, és kínos úgy ismerőssel találkozni, hogy évek óta nem láttuk egymást. Nem tudom, hogy miért kínos.

11. Egy helyhez ragaszkodom nagyon, és az Kolozsvár. nem vagyok nacionalista, hanem lokálpatrióta. A lokálok a hazám. (Jó, nem bírtam ki.)

12. Elolvastam sok okos könyvet, hallgattam sok okos embert. Néhányan nagyon erős benyomást gyakoroltak rám. Ők a példaképeim, írásan, humorban, gondolkodásban, karizmában.

13. A hitem kibírt minden megrendülést és életkrízist. Az Istennel való találkozást nem lehet meg nem történtté tenni. Van olyan “istenes” hely a világban, ahol otthon érzem magam.

14. Az alapvető rossz tulajdonságaimat megtartottam, a jellemem nem változott, csak udvariasabb lettem. A butaság és igénytelenség ugyanúgy felidegesít, mint rég, tudok nagyon agresszív  lenni. Ez van, kérem.

kis összefoglaló az elmúlt 25 évről

zászlók

– Te, maradt egy kis neonzöld anyagom, mit csináljak vele?

– Csinálj belőle zászlót.

– Nem jó, nem elég nagy.

– Varrj össze két darabot, úgy elég nagy lesz.

– Most látom, hogy maradt rózsaszín meg kék is.

– Azokat is varrd meg.

– Jó, és akkor mi?

– Kitesszük.

– Hova?

– A kórháznál van egy körforgalom, oda.

– És miért?

– Csak.

WP_20141111_006[1]

zászlók

pontosan ma van

huszonöt éve, hogy azt gondoltuk, hogy magunk mögött hagytuk a diktatúrát. Nálam négy színes toll, úgynevezett pix volt, amikor életemben először átléptem a határt, mielőtt lezárták volna a nemtomhányadik kongresszus miatt.

Most is van nálam négy színes toll, úgynevezett pix. és már nem gondolom, hogy a diktatúrát magunk mögött lehet hagyni. Néha meg lehet róla feledkezni, lehet úgy tenni, mintha nem éltem volna benne, de a pavlovi reflexek megmaradnak.

Az egyenruhától való félelem és irtózás A gyomorgörcs mindenféle határon. A tekintély és az összes problémája. A passzív és aktív ellenállás problémája. A szolidaritás, mint képzet. A mögöttes tartalom. Annak a tudata, hogy a harmadik világot ösztönösen sokkal jobban érzem, mint az elsőt. Annak a frusztráló tudata, hogy soha nem leszek olyan magabiztos, mint az, aki szabadon nő fel, annak tudatában, hogy jogai vannak, amikre lehet hivatkozni.

Az állandó és folyamatos határátlépések, a két ország között, sok kultúra között létezés. A szabadság lehetősége. A világot látás.

Te mit csináltál 25 évvel ezelőtt?

pontosan ma van

az utolsó hónap nyelvtanulás

kezdődött meg a múlt héten, ismét új tanár, Marjam, aki már három éve is tanított. Egyedül vagyok a csoportban, csoporttársnőm nem ugrotta át a lécet, de nem is nagyon erőlködött.

Most a harmadik könyv – C1 – felénél vagyunk, jelentősen megváltozott a szókincs, nehezebbé és hosszabbá váltak a szövegek. Az előző szöveg az amerikai sajtóról szólt (arab szemszögből), a mostani olvasmány egy esszé pedig az arab költészet jövőjéről, három oldal sűrűn szedett szöveg a4-esben, magyarul 5-6 oldal lenne. Engem különösebben nem érdekel az arab költészet, mert soha nem fogok azon a szinten tudni arabul, hogy egy vers finomságait megértsem, de maga az esszé érdekes.

Emellett elkezdtem kijegyzetelni a magyar-arab szótárt, meg egy másikat. Összeállítok magamnak egy tematikus szótárt, néhány néészerű téma köré csoportosítva, mint pl. politika, iszlám és szakkifejezései, kereszténység, zsidóság, vallástudomány, filozófia, vallás és társadalom, politikai iszlám, az irodalmi és a nyelvjárási arab viszonya, művészetek, ünnepek és szokások, utazók, tudósok, az iszlám történelme, földrajz – elnevezések és szervezetek, iskola és egyetem, jog és kereskedelem, ételek és italok, flóra és fauna, idő, sajtó és média, egészségügy és az emeri test, és stb. A román felsőfokút veszem alapul,  bár az azért biztos, hogy olyan szókincsem soha nem lesz, mint románból.

az utolsó hónap nyelvtanulás

Tíz tanács gyerekkel utazóknak

Ma obvious kapitány leszek, és nyilvánvaló dolgokat fogok leírni.

***

0. Nem szoktunk autóval utazni. egyrészt, mert nincs, és még egy darabig nem is lesz, amíg nem muszáj, másrészt csak akkor megyünk autóval, ha valamelyik kedves családtag elvisz, mert nem vezetünk (tudunk, csak még nem próbáltuk). Szóval a tapasztalatok alapvetően vonatos, és némiképp repülős tapasztalatok, illetve annak a taasztalatai, hogy a gyerekek hogyan illeszkednek be egy idegen kultúrába.

1. Ha a puják jól vannak, mi is jól vagyunk. Azaz a gyerekek kényelme, pihenése, jókedve mindennél fontosabb, így minimalizálni lehet a napi hiszti-mennyiséget. Ez a legfőbb alapelv, ha utazunk.

2. Repülőn és várakozás közben – ésszerű határokon belül – veszünk nekik lefizető dolgokat. Autókat, édességet, csipszet, kólát, amit normális esetben nem kapnak, vagy csak ritkán. Ha jól vannak lakva és van mivel játszaniuk, máris egy stresszforrással kevesebb.

3. Utazás közben nem aggódom a ruhájuk tisztasága miatt. Ha a földön akarnak kúszni a koszos reptéren, megtehetik. Talonban van tiszta ruha, törlőkendő.

4. A babakocsi az egyik legfontosabb eszköz. Jakab abban pihen napközben, abban tologatjuk mindenhova, Gedeon azon áll, ha elfárad. Remélem, még kibír két hónapot, mert eléggé elhasználtuk. A hordozó is bevált, csak Jakab nehéz. Ha viszont hisztizik, akkor kéznél van, felkötözzük és csend van.

5. A két plüss fontosabb, mint az útlevelek, mert azokat lehet pótolni, de a plüssöket nem.

6. Mindig van előkészítve néhány gyerekfilm, ezzel is minimalizálni lehet a hisztit. Ha vonaton megyünk, ez nagyon hasznos szokott lenni, Gedeon figyelmét 3-4 órára leköti.

7. Nem tervezünk 1-1,5 óránál hosszabb programot, vagy csak játszótér után. Ha mégis, akkor étel-ital-édesség kombinációval szoktuk átvészelni. Jakab még nem szokott unatkozni, de Gedeon már igen, vele üzletet szoktam kötni: ha jól viselkedik, kap nyalókát. A játszótéren nagyon vicces: ő magyarul beszél, az itteni gyerekek meg a helyi nyelvjárásban. Jól megértik egymást.

8. A napi futás-adagjuk meg kell legyen, enélkül este a lakásban rohangálnak, aminek – mint tudjuk – sírás a vége. Gedeon már tudja, hogy a fárasztás célja, hogy éjszaka jól aludjon.

9. Az egyik legfontosabb feladat a napirend beállítása. A gyerekeknek fontos, hogy körülbelül ugyanaz történjen ugyanúgy, ugyanabban az időben. Ezért a napi programot úgy alaktíjuk, hogy nagy vonalakban ez betartható legyen.

10. Ha egész nap utazunk, másnap pihenés és alvás van. Ezt nem tudjuk mindig betartani, de azért igyekszünk.

***

Ezek így elmondva nagyon nyilvánvaló dolgok (én szóltam), de sokszor egyáltalán nem könnyű betartani őket. Állandó üzletelés-kompromisszum folyik a mi igényeink és az övék között, és persze van úgy, hogy valakiben felmegy a pumpa. ilyenkor mindenki a maga vérmérséklete szerint mérgelődik. Én kiabálok és öt perc alatt levezetem, G. nem csinál semmit, csak csúnyán néz, Gedeon sértődötten félrevonul és érzelmi zsarol, Jakab toporzékol és fejhangon visít. Mikor mindenki egyszerre csinálja mindezt, akkor vidám egy család vagyunk. Én ebben semmi rosszat nem látok, nem tartom rossznak a negatív érzelmeket, és egyáltalán nem nevelem arra a gyerekeimet, hogy nem szabad ezeket kimutatni, vagy nem helyes ilyeneket érezni, vagy hogy amikor érzik ezeket, akkor ők rosszul csinálnak valamit. Minden joguk megvan arra, hogy dühösek legyenek, hisztizzenek, haragudjanak egymásra és ránk, kifejezzék a maguk módján azt, amit épp éreznek.

Egy dolgot nem szoktam hagyni: azt, hogy Gedeon visszaéljen azzal, hogy ő az erősebb.

Emellett nem szoktuk túlaggódni a dolgokat, még akkor sem, ha betegek. Szerencsére még egyszer sem voltak komoly betegek, amióta itt vagyunk.

Tíz tanács gyerekkel utazóknak

a húsz dirhemes nadrág

Mivel beállt a hideg idő, és a házban ugye nincs fűtés, elindultunk tréning-nadrágot vadászni magunknak. Az első ötletem az volt, hogy turkálókban nézem meg, de nem találtam, csak drágát, és sajnáltam 100 dirhemet/2800 forintot adni egy ronda, használt Nike-ért, csak azért, mert Nike. A második ötletem a Marjane nevű bolt volt, ami kb. egy kisebb Auchannak felel meg, hátha van valami leárezás. Volt is, egy polár nadrág itt 99 dirhembe került.

Végül ma a medinában ténferegtünk az eső ellenére, és találtunk egy árust, aki márka nélküli polár-szerű nadrágokat árult. a nadrág darabja húsz dirhem, így gyorsan vettünk kettőt, egy szürkét nekem, és egy türkízkéket G.-nak (az volt, nem nagyon volt miből válogatni, volt még pink is).

Itthon megnézve arra jutottam, hogy ezt valaki itt varrja, saját varrógépével. Egyszerű szabás, egy gyakorlott varrónőnek kb. fél-egy óra munka. Mennyi anyag lehet egy ilyen nadrágban? Kevesebb, mint egy méter. Ha az anyag métere 10 dirhembe kerül, akkor, ha saját maga árulja, nadrágonként 10 dirhem a haszon rajta, amiben a munkabér is benne van. Ami azért nagyon kevés.

És mégis, minden tiszteletem ezeké az embereké, mindenki csencsel, dolgozik valamit, próbálkozik, leleményesebbnél leleményesebb ötletekkel próbál pénzt keresni. Ez valami elképesztő, hogy milyen élni- és boldogulni akarás van itt az emberekben, és senki sem panaszkodik.

a húsz dirhemes nadrág

agnosztikus dialógusok 106 – József Pista

– Anya, a szomszéd csajok azt mondják nekem, hogy Gedőke.

– Nem szép azt mondani, hogy csajok. Szomszéd lányok.

– Gedőke. Ez a melléknevem.

– És miért mondják neked, hogy Gedőke? Van neked rendes neved.

– Hát ezt mondják.

– Elég buták, hogy nem tudják a nevedet megjegyezni. Gedeon, akiről a nevedet kaptad, a Bibliában egy hős volt, megállította a napot délben.

– Minden nap?

– Nem, csak egy nap. De akkor nagyon.

agnosztikus dialógusok 106 – József Pista