valahogy úgy képzelem

az idegen országban levést, mint az allergiát. Az elején minden rendben van, aztán gyűlnek a dolgok, amiket az ember furcsáll, nem szeret, idegesítik, és egyszer egy jelentéktelen semmiségtől betelik a pohár, és akkor egy napig minden nagyon rossz.

Tegnap kifejezetten minden nagyon rosszul sült el. Külön-külön ezek mind jelentéktelen marhaságok, amiken nem szoktam háborogni, de együtt valahogy felnyomták bennem a pumpát, hogy a végén ismeretlen autósokra is pofákat vágtam, mert bénán közlekedtek, pedig az igazán nem finom és nőies dolog.

Az egész még csütörtökön kezdődött, egy egyszerű mondattal, amiben volt alany, állítmány és tárgy. Namármost én az egyszerű mondatot elsőéves koromban tanultam az egyetemen, és igazán nem azért fizetek itt rettentő sok pénzt, hogy az egyszerű mondatot elemezzük, csak azért, mert a csoporttársam lusta a nyelvtanhoz és nem érdekli. Gyakorlatilag végigunatkoztam a két órát, amin nagyon felhúztam magam. Mert én azt gondolom, hogy a felsőfok 1 nevű kurzuson nem azzal kellene foglalkozni, hogy egy három elemből álló egyszerű mondatban miért van az alany alanyesetben és a tárgy tárgyesetben. Csütörtök este úgy gondoltam, hogy adok a kurzusnak még egy esélyt, és ha nem megy, akkor átkérem magam egy felsőbb csoportba.

Pénteken aztán teljesen elvesztettem a türelmem. A hét témája az irodalmi nyelv és a nyelvjárások közötti különbség, ami a magyarban kicsi, az arabban viszont óriási. És állandóan oda lyukadtunk ki, hogy a kormánynak kellene tenni valamit itt Marokkóban, mivel sokan nem értik az irodalmi arabot, mert nem az anyanyelvükön tanulnak. Ami érthető, hogy probléma, csak én meg azt nem értem, hogy hogy lehet az, hogy valaki nem érti az irodalmi arabot, mikor 12 évig ezen a nyelven tanul. Arról nem is beszélve, hogy hiába nincs Európában írástudatlanság, annál inkább van funkcionális analfabetizmus, úgyhogy sem az anyanyelvi oktatás, sem az általános írástudatlanság önmagában nem oldja meg a társadalmi fejlődést. Arról nem is beszélve, hogy amikor megkérdeztem, hogy jó, oké, nagy gond ez a rendszer, hogy három nyelvet használnak egyszerre (nyelvjárás, irodalmi arab, francia), illetve az amazigh származásúak négyet, de akkor miért nem használják a tanárok egymás között az irodalmi arabot? Persze nem kapok választ, az egyenes, a miérteket firtató kérdésekre mindig valami elterelés a válasz, tegnap pl. az volt, hogy azért beszélünk erről, mert ez a lecke témája. Namármost én ezen mindig kiborulok egy kicsit: ha elvárják tőlünk, hogy véleményünk legyen olyan távoli kérdésekben, mint a nyelvjárás szerepe Marokkóban, akkor megtisztelhetnének azzal, hogy elmondják a saját véleményüket.

Arról nem is beszélve, hogy belementünk a nyelvcsaládok kérdésébe is, és szinte összevesztünk azon, hogy az angol és a francia rokon nyelvek-e. Mert persze, az egyik újlatin, a másik angolszász (normann hatás? erről mért nem beszéltünk?), de hogy mind a kettő indoeuróai nyelv, mondtam én, mire a válasz az volt, hogy az régen volt. Hát istenem, a szászok is elég rég voltak, meg az újlatin nyelvek szétválása is. Namármost lehet, hogy az iskolában mindenki másnak hiányosak a nyelvészeti ismeretei, meg az általános műveltsége, amit nem hiszek, vagy nincsenek abban a pozícióban és nyelvi állapotban, hogy vitatkozzanak, engem viszont tegnapra már annyira felbosszantott minden, hogy csak azért sem engedtem el egyetlen lehetőséget sem a vitára. És (nem szép de) hangosan felröhögtem azon, amikor megpróbálta bebizonyítani, hogy az amazigh nyelv a legrégebbi nyelv a világon, mert legalább 3300 éves. Sumerek, nesztek, mehettek a levesbe. Abdur-Rahmán természetesen amazigh származású.

Ezek után bementem az adminisztrációhoz, és kértem, hogy kerüljek át egy másik csoportba. Mire az adminisztráció azt mondta, hogy beszéljek a tanárral. Erre beszéltem Abdur-Rahmánnal, aki azt mondta, hogy beszéljek az adminisztrációval. De én már el voltam határozva, hogy nem hagyom magam, és addig inszisztáltam, hogy arra a közös megállapodásra jutottunk, hogy a hónapközi vizsgán a következő szint vizsgáját írom, és ha sikerül, átmehetek a következő szintre. Erre visszamentem az adminisztrációhoz, hogy erre az egyezségre jutottunk, mire erre azt mondták, hogy oké. A kellemetlen az egészben az volt, hogy Adbur-Rahmán ezt úgy értelmezte, hogy nem vagyok megelégedve a teljesítményével (amiben azért van némi igazság), de a csoporttársnőm lustasága az igazi probléma, de azért őt sem akartam nagyon bemártani.

Ezek után leballagtam a villamoshoz, ahol kiderült, hogy baleset volt, és nem jár a villamos, aztán mégis jött egy, amire felgyúródott ezer ember, és néhány fiatal suhanc kihasználta a tumultust, hogy hozzám dörgölőzhessen, és nem volt hova elhúzódni.

A villamos csak az állomásig ment (vagy nem, nem derült ki), és ahhoz közel van egy nem szuper marsé, ahol jaurtot akartam venni, de nem volt (ez azért furcsa, mert itt mindenki rengeteg jaurtot eszik, tízezer féle van, és a jaurtos polc hosszabb, mint a húsos és a sajtos együttvévéve). Ezen eléggé felmérgelődtem, és elindultam gyalog a Carrefourba, ami onnan elég messze van, ott volt jaurt, de nem volt kenyér, és már épp azon anyáztam magamban, hogy hogy lehet, hogy az egész negyedben nincs egy bolt, ahol kenyeret lehet venni, amikor a lakásunktól öt percre véletlenül találtam egyet.

Ma meg úgy volt, hogy elmegyünk El-Dzsadídába, de nem megyünk, mert nekem gyorsan be kell szednem négy leckét a felsőfokú könyvből, hogy csütörtökön vagy pénteken megírhassam a következő szint tesztjét.

Reklámok
valahogy úgy képzelem

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s