nem csak azért

nem bírom a tanárom, mert állandóan belép a privát zónámba, ami nemcsak egy marokkóitól teljesen szokatlan, hanem egy európaitól is, hanem többek között azért is, mert ma kiröhögött, mert egy névszói mondatban nem találtam az állítmányt*. Egy viszonylag hosszú mondat volt, amit át kellett alakítani, és az elején nem értettem, hogy mi a hiba a mondatban. Mikor felírta a táblára, persze rögtön látszott, de akkor már késő volt.

Amióta megróbáltam átmenni egy másik csopotba, és Abrur-Rahmán ezen megsértődött, egy alkalmat sem mulaszt el, hogy kihangsúlyozza, hogy nem vagyok nyelvtanból olyan penge, mint ahogy gondolom magamról. (Ami persze nem igaz, én nem gondolom magamról, hogy penge lennék, de annál azért pengébb, minthogy a mondatban van alany, állítmány és tárgy.)

De ezen kívül van még egy csomó bosszantó tulajdonsága: nem válaszol a kérdésekre, akkor is elmagyaráz bizonyos dolgokat, ha mondom, hogy tudom, egyáltalán nem figyel oda arra, amit mi mondani akarunk.

***

* A mondat a következő volt: Nem folytatom a beszédet addig, amíg folytatjátok az ílymódon való megszakításomat (állandóan így a szavamba vágtok).

Ezt kellett átalakítani arra, hogy Addig, amig folytatjátok az ílymódon való megszakitásomat, nem folytatom a beszédet.

A másodikra két megoldási lehetőség is van, az egyik egy névszói mondat, amibe be kell tenni egy ti-t (amíg ti folytatjátok). Ezt én elmulasztottam, viszont az igét névszóvá alakítottam, hogy találjon az időhatározó vonzatával, így eltűnt belőle az állítmány. (A mondat kb. így nézett ki: Addig, amig a ti folytatásotok a megszakításomban ílymódon, nem folytatom a beszédet. Ami persze hülyeség, látszik rajta.)

***

Ha valaki tud arabul, itt vannak a mondatok:

1. A kiindulómondat:

لن اواصل الكلام طالما استمررتم في مقاطعتي بهذا الشكل

2. Az átalakítás első megoldása, igei mondattal:

طالما استمررتم في مقاطعتي بهذا الشكل فلن اواصل الكلام

3. Az átalakítás második megoldása, névszói mondattal:

طالما أنكم استمررتم في مقاطعتي بهذا الشكل فلن اواصل الكلام

nem csak azért

Marokkó az az ország, ahol

a becsületes szemtanúk kiverik a tolvajból a telefont, és ingyen visszaadják.

***

Tegnap lent voltunk a gyerekekkel a Medinában, én valami 4 dirhemes blúzzokat néztem, és közben ellopták a telefonom. Hozzá kell tennem, hogy egyértelműen az én hibám volt, a babakocsi zsebében volt, mert nem akartam táskát vinni magammal, hogy nehogy kilopják belőle. Nem egy drága telefon, eredetileg a G.-é volt, egy Nokia okostelefon, de össze is van karcolva, a hátlapja el van törve, és időnként leáll rajta az oprendszer. Csak épp most nagyon nem lett volna pénzünk új telefont venni, főleg nem okostelefont.

Eléggé el voltam keseredve, és rohantam haza, hogy cseréljek jelszót mondenhol. Mikor hazaértem, G.-t már felhívták, hogy náluk van a telefon, keressen valakit, aki beszél arabul. Mikor hazaértem, fel is hívtak valakik, hogy menjek ki a templomhoz, és nem kérnek semmit érte.

Két fiatal srác volt, és az egyik, amelyik beszélte az irodalmi arabot és jól szituált értelmiséginek tűnt, elmesélte, hogy  ő látta, mi történt. Ketten voltak, az egyik elállta az utat, a másik kivette a telefont. A tag utánuk ment, és ismert valakit a negyedből, ahol a tolvajok laktak, aki egy nagydarab, 190 magas, 120 kilós néger tag, aki ismerte a tolvajokat, és megmondta nekik, hogy szarrá veri őket, ha nem adják vissza a telefont, akik erre visszaadták. Ők pedig felhívták a telefonról az első számot, ami a G.-é volt, feljöttek a templomig, és visszaadták a telefont, miközben én eléggé sokkos állapotba kerültem az egész történettől, még most sem hiszem el, hogy ez megtörtént, és hogy velem történt meg, annyira felfoghatatlan és hihetetlen.

Mert az, hogy hülye vagyok, eddig is tudtuk. hogy ezt mások kihasználják, és ellopják a telefont, hát, megérdemlem. De hogy valaki vegye a fáradtságot, és visszaszerezze, ez egy emberi csoda, és annyira elképesztő, hogy nem találom rá a szavakat. Ez valami olyan nagylelkűség, amivel csak itt találkoztam az arab világban, és biztos vagyok benne, hogy van összefüggés az iszlám morálja és az ilyen jócselekedetek között.

Az már csak a hab a tortán, hogy amíg vártak rám a tagok, addig hobót hallgattak a telefonomon (mert csak az volt rajta).

Marokkó az az ország, ahol

az álomban

nincs, ami elterelje a figyelmem az érzelemről, amit álmodok, ma éjjel szomorúságot. Nincs más, csak a kerettörténet (egy barát elvesztése), és maga az érzelem, a maga abszolút valóságában, amit nem enyhít a külvilág, amiről nem terelődik el a figyelem, ami olyan intenzív, hogy utána soha többet nem akarok aludni.

az álomban

arról, hogy miért is

jó és fontos külföldön élni.

***

Turistáskodni is jó, persze, de egy másik kultúrában élni nap mint nap, megszokni a szagokat, fogyatékosságokat, belakni kicsit a helyet, köszönni a szomszéd ház portásának, elbeszélgetni a taxissal, ez egészen más élmény.

1. Mi az elég?

A költözésben az az egyik legjobb dolog, hogy mennyi minden dolog bizonyul feleslegesnek, nem életbevágóan fontosnak. Én gyakran érzem úgy, hogy elborítanak a tárgyak, és elindulni sem tudok, csak egy hosszas logisztikai folyamat után: ruha kiválasztása, smink, telefon, bérlet, napszemüveg, holatáskám, nem láttad a cipőm, mit keres ez a félig megrágott madelaine a kalapomban, stb. Az utazás során derül ki mindig, hogy túl sok tárgyunk van, és sokkal kevesebbel is vígan el lehet lenni (ha van net!). Ami életbevágóan fontos: a gyerekek plüssei, a telefon (van rajta szótár), a laptop, az iratok. Minden egyéb pótolható, és nem tartozik a személyiséghez. A gyűjtögetés és felhalmozás pedig egy idő után a zember agyára megy.

2. A komfortzóna

Utazni és máshol lakni azért is jó, mert a zember rákényszerül arra, hogy kilépjen a szertartásaiból, és elgondolkozzon azon, hogy miért is csinál dolgokat. Aztán persze nem meglepő módon új szertartások lépnek életbe. Miért is idegesít annyira ez vagy az a viselkedés? Tudok-e türelmes lenni? Egy kis jellemgyakorlat, két kézre és két lábra.

3. Az igazán fontos dolgok

Azok, amik elkezdenek hiányozni, és felértékelődnek. Amiket addig természetesnek tartottam (hogy utazhatok, hogy világot láttam), azok itt nem természetesek. Hogy Európában nem láthatóak a háborús menekültek (itt igen). Hogy még akkor is mekkora dolog európainak lenni szellemi értelemben, ha “csak” Kelet-Európáról van szó, és hogy mások ezt mennyire szeretnék utánozni. Azt hiszem, talán ez a legjobb az egészben, hogy látva az itteni élet sok nyomorúságát, felértékelődik az európaiság, az európai öntudat és a kritikai gondolkodás.

4. A váratlan meglepetések

Amikor a háziúr visszaad 30 dirhemet a villanyszámlából, csak úgy. Vagy ma, amikor megértettem, mit akart mondani a taxisofőr, aki dialektusban beszélt.

5. (Az időjárás. Ezt nem is mondom, hogy itt a tenger, fél óra séta, és október végén lehet benne fürödni.)

 

arról, hogy miért is

a mai strandolás

a szélben és a 22 fokos vízben (nagy hullámokkal) nem használt a megfázásomnak, a nátha átvonult a bal arcomból a jobb arcomba, valamint G. hazafele rátolta a babakocsit a sarkamra, ami annyira fájt, hogy elsírtam magam a medina kellős közepén, még sose voltam ilyen hálás egy napszemüvegnek, a könnyek sós csíkot mostak a homokos arcomba*. Most akkor épp mind a két lábamra sánta vagyok, az általános antibiotikum, amit a fosásra vettem be (just in case, ha bakteriális), a sarokfájásomat nem mulasztotta el, tehát nem gyulladás, hanem valami komolyabb, otthon el kell mennem vele orvoshoz.

***

 

*A hommokot a parton nem lehet lemosni, mert mindenhova fújja a szél.

a mai strandolás

ez a hét egy totális

káosz volt, egyrészt a hasmenéses lázas állapot miatt, másrészt azért, mert egyik éjjel lázasan úgy megizzadtam, hogy megfáztam, bedugult az orrom, rázott ahideg, köhögök, és minden, ami ezzel jár, emellett pénteken két vizsgát írtam betegen, a felsőfok kettő vizsgáját, ami 62 százalékos lett (ez azért nem rossz, betegen, egyedül felkészülve), másrészt a sajátomat, amiről nem tudok semmit, majd hétfőn.

Végül maradok a saját szintemen, mert a hármas könyv, ami a felsőfok, annyira nehéz, hogy nem akarom egyedül megtanulni (a másik csoport az ötös leckénél tart, így nekem négy leckét egyedül kellene megtanulnom), inkább mellette tanulok valami mást is, vagy újságot olvasok, vagy egyéb, hasznos dologgal foglalkozom, gyakorlom az igeragozást, teszteket töltök ki, elolvasok a kettes könyv szövegeit és megtanulom a szavakat, mondattant olvasok, stb.

Kicsit el voltam keseredve, hogy a magasabb szintű teszt nem sikerült elég jól, de hát azért igazából ennek a nyelviskolának egyetlen fontos tétje van, mégpedig az, hogy áprilisban sikerüljön a felsőfokú nyelvvizsgám, és jövő novemberben a két szakfordítói vizsga, amelyet egy évben csak egyszer rendeznek. Ehhez viszont főleg szövegértés, beszédkészség és mondattan kell, meg sok-sok szövegolvasás, meg az al-jazeera-learning használata, meg az otthoni nyelvtankönyvek feldolgozása, a szóanyag megtanulása. A diploma, amit itt adnak, úgysem jó sehol, csak szépen mutat majd a polcomon, a másik mellett. Szóval nem tudom, mit izgatom magam (mert minden semmiségen izgatom magam).

 

 

ez a hét egy totális

ma még itthon

ültem, mert nem éreztem elég jól magam. De holnap már ejsze jól leszek. Lázam nem volt, de antibiotikumot még vettem reggel (igen, tudom, az antit öt napig kell szedni, napi háromszor, de csak egy csomag van nálunk), így az időt tanulással, takarítással és fürdéssel múlattam, meg kimostam az egyik pokrócot kézzel, mert nem fért be a mosógépbe.

Ma már sikerült ennem is valamit (egy kis laskát meg vinettát) úgy, hogy nem lett tőle azonnal hányingerem, és még a reggeli kávém felét is sikerült meginnom.

Utólag az kell mondanom, hogy sem a babakocsi, sem a hálózsák nem volt buta ötlet, most, hogy az éjszakák hűvösebbek, nagyon jól fog a hálózsák, és a városban pedig a babakocsi. Az sem volt rossz ötlet, hogy Jakabnak két hálózsákot hoztunk (az egyiket itt fogjuk hagyni), állandóan cserélgetjük őket, mert hamar elhasználódnak.

Tegnap sikerült beszélnek szkájpon az anyámmal, és otthon mindenki jól van.

Ma éjszaka tanulnom kell, főleg szavakat és kifejezéseket, és el kellene olvasnom három hosszú olvasmányt (és kiszótározni). Ennyi mindenre úgysem lesz időm, ez a két nap betegség eléggé keresztülhúzta a számításaimat.

 

ma még itthon

híreket mondunk

Engem is utolért a hányós-fosós utazási betegség, ma itthon ültem és sajnáltam magam. Délutánra lett a legrosszabb, de aztán bevettem egy antibiotikumot és egy lázcsillapítót, és most már jobb. Szerintem a Báminál evett csokitorta a hibás, viszont Gedeon is evett, és neki semmi baja.

Az éjjel esett az eső (ez itt hír), és a kölcsön-kínai-perzsaszőnyegünk, amin a gyerekek szoktak kint játszani a teraszon, elázott. Dél körül feltettük a drótra, hogy száradjon, most már szinte meg van száradva.

A babakocsi is elázott, úgyhogy egyúttal kimostam, mert eléggé megviselte az utazás.

A ruhák is eláztak, de ez mindegy.

A ryanair miatt egész éjszaka nem aludtam, vagy rémálmodtam, mert a jó kicsi hazafelé utunkat tönkretették azzal, hogy a délelőtti gépet, amivel Madridba repültünk volna, áttették estére. Nekünk viszont Madridból este megy a gépünk. Úgyhogy találtunk egy gépet Tangerből Madridba, és arra átfoglaltuk. Ezzel az eredeti repülőjegyárhoz képest 110e forint minuszban vagyunk, és akkor ebben nincs benne az, hogy el kell menni Tangerig, és ott aludni egyet.

Ma főztem a gyomromnak édeskömény-teát. Ha van valami, aminek a szagával itt telítődtem, akkor az az édeskömény és a főtt csiga.

 

híreket mondunk

valahogy úgy képzelem

az idegen országban levést, mint az allergiát. Az elején minden rendben van, aztán gyűlnek a dolgok, amiket az ember furcsáll, nem szeret, idegesítik, és egyszer egy jelentéktelen semmiségtől betelik a pohár, és akkor egy napig minden nagyon rossz.

Tegnap kifejezetten minden nagyon rosszul sült el. Külön-külön ezek mind jelentéktelen marhaságok, amiken nem szoktam háborogni, de együtt valahogy felnyomták bennem a pumpát, hogy a végén ismeretlen autósokra is pofákat vágtam, mert bénán közlekedtek, pedig az igazán nem finom és nőies dolog.

Az egész még csütörtökön kezdődött, egy egyszerű mondattal, amiben volt alany, állítmány és tárgy. Namármost én az egyszerű mondatot elsőéves koromban tanultam az egyetemen, és igazán nem azért fizetek itt rettentő sok pénzt, hogy az egyszerű mondatot elemezzük, csak azért, mert a csoporttársam lusta a nyelvtanhoz és nem érdekli. Gyakorlatilag végigunatkoztam a két órát, amin nagyon felhúztam magam. Mert én azt gondolom, hogy a felsőfok 1 nevű kurzuson nem azzal kellene foglalkozni, hogy egy három elemből álló egyszerű mondatban miért van az alany alanyesetben és a tárgy tárgyesetben. Csütörtök este úgy gondoltam, hogy adok a kurzusnak még egy esélyt, és ha nem megy, akkor átkérem magam egy felsőbb csoportba.

Pénteken aztán teljesen elvesztettem a türelmem. A hét témája az irodalmi nyelv és a nyelvjárások közötti különbség, ami a magyarban kicsi, az arabban viszont óriási. És állandóan oda lyukadtunk ki, hogy a kormánynak kellene tenni valamit itt Marokkóban, mivel sokan nem értik az irodalmi arabot, mert nem az anyanyelvükön tanulnak. Ami érthető, hogy probléma, csak én meg azt nem értem, hogy hogy lehet az, hogy valaki nem érti az irodalmi arabot, mikor 12 évig ezen a nyelven tanul. Arról nem is beszélve, hogy hiába nincs Európában írástudatlanság, annál inkább van funkcionális analfabetizmus, úgyhogy sem az anyanyelvi oktatás, sem az általános írástudatlanság önmagában nem oldja meg a társadalmi fejlődést. Arról nem is beszélve, hogy amikor megkérdeztem, hogy jó, oké, nagy gond ez a rendszer, hogy három nyelvet használnak egyszerre (nyelvjárás, irodalmi arab, francia), illetve az amazigh származásúak négyet, de akkor miért nem használják a tanárok egymás között az irodalmi arabot? Persze nem kapok választ, az egyenes, a miérteket firtató kérdésekre mindig valami elterelés a válasz, tegnap pl. az volt, hogy azért beszélünk erről, mert ez a lecke témája. Namármost én ezen mindig kiborulok egy kicsit: ha elvárják tőlünk, hogy véleményünk legyen olyan távoli kérdésekben, mint a nyelvjárás szerepe Marokkóban, akkor megtisztelhetnének azzal, hogy elmondják a saját véleményüket.

Arról nem is beszélve, hogy belementünk a nyelvcsaládok kérdésébe is, és szinte összevesztünk azon, hogy az angol és a francia rokon nyelvek-e. Mert persze, az egyik újlatin, a másik angolszász (normann hatás? erről mért nem beszéltünk?), de hogy mind a kettő indoeuróai nyelv, mondtam én, mire a válasz az volt, hogy az régen volt. Hát istenem, a szászok is elég rég voltak, meg az újlatin nyelvek szétválása is. Namármost lehet, hogy az iskolában mindenki másnak hiányosak a nyelvészeti ismeretei, meg az általános műveltsége, amit nem hiszek, vagy nincsenek abban a pozícióban és nyelvi állapotban, hogy vitatkozzanak, engem viszont tegnapra már annyira felbosszantott minden, hogy csak azért sem engedtem el egyetlen lehetőséget sem a vitára. És (nem szép de) hangosan felröhögtem azon, amikor megpróbálta bebizonyítani, hogy az amazigh nyelv a legrégebbi nyelv a világon, mert legalább 3300 éves. Sumerek, nesztek, mehettek a levesbe. Abdur-Rahmán természetesen amazigh származású.

Ezek után bementem az adminisztrációhoz, és kértem, hogy kerüljek át egy másik csoportba. Mire az adminisztráció azt mondta, hogy beszéljek a tanárral. Erre beszéltem Abdur-Rahmánnal, aki azt mondta, hogy beszéljek az adminisztrációval. De én már el voltam határozva, hogy nem hagyom magam, és addig inszisztáltam, hogy arra a közös megállapodásra jutottunk, hogy a hónapközi vizsgán a következő szint vizsgáját írom, és ha sikerül, átmehetek a következő szintre. Erre visszamentem az adminisztrációhoz, hogy erre az egyezségre jutottunk, mire erre azt mondták, hogy oké. A kellemetlen az egészben az volt, hogy Adbur-Rahmán ezt úgy értelmezte, hogy nem vagyok megelégedve a teljesítményével (amiben azért van némi igazság), de a csoporttársnőm lustasága az igazi probléma, de azért őt sem akartam nagyon bemártani.

Ezek után leballagtam a villamoshoz, ahol kiderült, hogy baleset volt, és nem jár a villamos, aztán mégis jött egy, amire felgyúródott ezer ember, és néhány fiatal suhanc kihasználta a tumultust, hogy hozzám dörgölőzhessen, és nem volt hova elhúzódni.

A villamos csak az állomásig ment (vagy nem, nem derült ki), és ahhoz közel van egy nem szuper marsé, ahol jaurtot akartam venni, de nem volt (ez azért furcsa, mert itt mindenki rengeteg jaurtot eszik, tízezer féle van, és a jaurtos polc hosszabb, mint a húsos és a sajtos együttvévéve). Ezen eléggé felmérgelődtem, és elindultam gyalog a Carrefourba, ami onnan elég messze van, ott volt jaurt, de nem volt kenyér, és már épp azon anyáztam magamban, hogy hogy lehet, hogy az egész negyedben nincs egy bolt, ahol kenyeret lehet venni, amikor a lakásunktól öt percre véletlenül találtam egyet.

Ma meg úgy volt, hogy elmegyünk El-Dzsadídába, de nem megyünk, mert nekem gyorsan be kell szednem négy leckét a felsőfokú könyvből, hogy csütörtökön vagy pénteken megírhassam a következő szint tesztjét.

valahogy úgy képzelem

az új tanárom

beteg (minden hónapban más tanár van), ezért váratlanul két szabadnaphoz jutottam. Persze be fogjuk pótolni az órákat, de ez most akkor is nagyon jól jött, ismételek, nyelvtanozok, illetve egy tanulmányt írok egyszerre, abban a néhány csendes és nyugodt órában, amíg Jakab alszik délelőtt. Azt hiszem, most már beálltunk valamiféle rendszerre, hogy 11-től alszik 1-ig, fél 2-ig, és az elég neki egész estig.

Gedeon ilyenkor filmet néz, így ez a 2-3 óra az, amikor hatékonyan tudunk dolgozni.

az új tanárom

az ünnepre való

tekintettel ma kaptunk Hasmitól két kiló birkahúst, szóval a héten valamikor birkatokányt eszünk. Ezt nem lehet überelni. Marokkó az az ország*, ahol az ünnep teljes csendben és nyugalomban telik el, semmi hangoskodás, buli, zene. Lehet, hogy innen, a blokknegyedből mindenki hazament falura, és azért van ilyen csend.

Egyébként volt már két buli, amióta itt vagyunk (esküvőre tippelünk), de az is véget ért este tízkor.

***

* Az “az az ország”-sorozatot  postmodernystka kezdte, én csak folytatom.

az ünnepre való

lezárult az iskolában

az első négy hetes időszak, minden négy hét után van diplomaosztó, mert a zember teljesített egy szintet. Az írásbeli vizsgám 87 %-os lett, néhány helyesírási hiba, egy nembeli egyeztetés és egy igeragozási hiba volt benne. Ebből egyedül az igeragozási hiba az, ami fontos, a többi kinőhető idővel és a megszokással. A szövegértésben és az olvasási gyakorlatban nem volt egy hibám sem. Kaptam diplomát is, és megvolt a szóbeli is, ahol végülis arról beszéltem, hogy mi az a Vallástudomány, és az európai egyetemeken milyen formában beszélnek a vallásról. Ez eredetileg az előadásom bevezető része lett volna, de azt mondták, hogy max. tíz perc. Hát mit lehet a krisztológiai vitákról tíz percben mondani? Naugye. Persze utána voltak kérdések, és előkerült az, hogy hogy lehet a három hiposztázis egy Isten. Szóval mégiscsak bele kellett mennem kicsit a témába.

Ilája (nem így írják, ugye), a kolléganőm, hozta a szokásos szétcsúszott formáját. Szerda este 12-kor kérdezte meg, hogy akkor holnap vizsgázunk-e, csütörtökön nem jelent meg az írásbelin, pénteken megcsinálta az írásbelit, és az előadását is megtartotta, de teljesen szét volt esve. Közben ellopták a laptopját, és elment feljelentést tenni a rendőrségre, mert odaadta egy marokkói ismerősének, ő meg otthagyta valahol, a spanyol családja éppen készült őt meglátogatni a hétvégén, és ő megígérte, hogy megszervez nekik mindent (péntek délután még nem volt sehol semmi, úgy, hogy szombat délután érkeznek), miközben Ilája és a barátja sivatagi túrát terveztek erre a hétvégére, és a két kutyájuk felügyeletét szervezték. Hát na, egy jelenség az a lány, az biztos, mintha egy Rejtő-nőalak lenne, aki a kiváltságos osztály magabiztosságával, arroganciájával és nemtörődömségével száguld végig az életen és az embereken, mint egy szőke ciklon, és úgy vonzza a bajt, mint a Mágneshegy a vasat. Nos, én eddig nem hittem, hogy a valóságban léteznek ilyen nők.

***

A négy hét tapasztalatai a következők: most már folyamatosan beszélek arabul, de még nem elég helyesen. Az igazi akkor lesz, amikor a végződéseket is mind ki tudom tenni ott, ahol szokás, mert egyelőre végződések nélkül beszélek, és ez egy kicsit pongyola. De minden nap nő a szókincsem, és egyre magabiztosabb vagyok. Azt talán soha nem sikerül elérni, hogy úgy beszéljek, mint angolul (vagy románul!!!, az mindennek a teteje lenne), de most már biztos vagyok benne, hogy meg tudok tartani arabul egy egyetemi előadást, le tudok fordítani arabra egy akármilyen szöveget (és csak stilisztikai hibák lesznek benne), és jó úton vagyok afelé, hogy megértsem a tévét.

***

Megvettük a repülőjegyet visszafele Madridon keresztül. Mivel nem vettük meg idejében, a fene azt a hülye fejünket, pont a duplájába kerül, 210 ezer forintba. Ez kissé váratlanul érte a költségvetésünket, a következő két hónapban spórolnunk kell egy kicsit.

***

Annyiszor megyünk a strandra, ahányszor csak tudunk. A víz kiváló, kb. 23 fokos, a hullámok jó nagyok, kint még meleg van, csak estére hűl le az idő. A parti homok nagyon fura, keveredik a szárazföld vörös földjével, ami viszont fog, így az itt vásárolt két fürdőlepedő közül az egyiken már nagy foltok vannak. A homok nagyon ragaszkodó, nem jön le akkor sem, ha megszáradt, kissé agyagos lehet itt a föld, vagy mi. Ilyenkor az első dolgunk itthon testületileg bemászni a kádba, és vízzel lemosni, de még akkor sem jön le teljesen.

Jakab tegnap megnézte az óceánt. Ott sétált a parton, és mikor jött egy hullám, megróbált elszaladni. Nagyon fél a víztől szegény, fürdetni is csak úgy lehet, ha én fürdök vele, másképp hisztériás rohamot kap.

***

Két dolog hiányzik nagyon, amit el kellett volna hozni: a hagymavágó és az ikeás szösztelenítő, az ún. tekerő.

***

Mivel az első hajfestétes elég katasztrofálisnak bizonyult, megpróbáltoztam egy szőkítéssel, még borzalmasabb eredménnyel, ugyanis a szín maradt, viszont a hajvégeim kiégtek, így le kellett vágnom 15 centit a hajamból.

***

És akkor a képek:

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

lezárult az iskolában

ma van az eid al-adha

estéje, így a birkát ma a nyárikonyhában feltűnés nélkül levágták (tényleg nem hallottunk egy mukkot sem, egy disznót nem lehet ilyen csendben kinyírni), és Hasmi, a háziúr hozott nekünk az ünnep tiszteletére (és sűrű elnézéseket kérve a szagért) roston sült birkamájat birkahájban, amit persze azonnal elfogyasztottunk, majd később süteményekkel és jókívánságokkal viszonoztunk. A nyárikonyhát többször felmosták és fertőtlenítették, a szag viszont marad még néhány napig.

Egyébként mindenhol nagyon nagy csend van, még soha nem hallottam ezt a várost ekkora csendben.

ma van az eid al-adha

ma reggel átható

bűzre ébredtünk. Tulajdonképp nem is vagyok meglepődve, mert a hétvégén Eid al-Adha van, azaz az áldozati ünnep, amikor mindenki állatot vág, jellemzően bárányt, csak kissé váratlanul ért a szag a kávé előtt. A konyhaablak és a fürdőszobaablak ugyanis egy nyárikonyhának használt belső udvarra nyíliik, és ma reggel ott volt egy bárány (még mindig ott van, időnként panaszosan béget).

Namármost én vinettát sütök, így kompenzálandó a szar- és pisiszagot, de a szag sajnos nem kifelé áramlik, hanem befelé, így szar- pisi- és vinettaszag is van egyszerre.

WP_20141004_002

ma reggel átható