a legérdekesebb dolgok

1. A közlekedés. Hogy hogy nem hal meg mindenki az utakon ilyen morál mellett. Csak amit az elmúlt napokban láttam: görkorcsolyás srác a belső sávban, autó a külső sávból visszafordul a belső sávon és a kettős záróvonalon át, egy autó a külső sávban, egy háromsávos sugárúton minden előzetes jelzés nélkül megáll, a mama kiszáll, és senki nem sérül meg, miközben a többiek hetvennel mennek.

2. A lakberendezés. Most egy blokknegyedben lakunk, és a mosógépek meg a vízmelegítők a teraszon vannak. Hát igen, félfévente egyszer esik, akkor meg letörlik.

3. Ezen minden nap kétszer felhúzom magam: amikor villamossal közlekednek, nem várják meg, hogy mindenki leszálljon, hanem begyúródnak az ajtóba. És ha már sikerült begyúródniuk, akkor megállnak az ajtóban, pedig a kocsi belsejében rengeteg hely van.

4. A palackozott gáz. Tegnap, miközben főtt a húsleves, kifogyott a gáz, és addig bénáztunk, hogy csak ma reggel sikerült kicserélni, mert délután nem volt nyitva az üzlet, ami különben itt van szemben, aztán meg elmentünk itthonról, mikor hazajöttünk, nyitva volt, de közben fektettük a gyerekeket, és mire elaludtak, már bezárt. Úgyhogy ma G. kicserélte a palackot, és ettünk húslevest, és bárányragut (vagy nem). A palackozott gáz 42 dh volt, ami 1184 forint.

Advertisements
a legérdekesebb dolgok

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s