elemes fóka síneken, átható édeskömény-szag, kis bénázás

Azt hiszem, kissé túlvállaltuk magunkat azzal, hogy háromkor keltünk, és éjjel tizenkettőre értünk Casablancába. Ebben persze benne van az easyjet 2 órás késése.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Az idő Milánóban nagyon lassan telt, még akkor is, ha mind a két gyerek aludt egy kicsit, előbb Jakab, aztán Gedeon a McDonald’s egyik foteljében, négy órát.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

 

 

Aztán felébresztettük, hogy várjuk a gépet, leadtuk a csomagokat, és a csekinben vártunk négy órát, mire megjött a gép. Jakab és Gedeon a kacsával és a kutyával feltörölte az egész repteret, ilyen gamatnak rég nem láttam az állatokat. Arról nem is beszélve, hogy mekkora hiba volt Gedeonra sárga vászonnadrágot adni! Az persze látszott a gyerekeken, hogy nagyon fáradtak, de ahhoz képest jól bírták, Jakab csak egyszer hisztizett, mikor szálltunk le Casablancában, Gedeon folyamatosan duzzogott valamiért, de hát ez nála megvan.

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

Casablancában lementünk a vonathoz, de pont az orrunk előtt ment el, és másfél óra múlva jött volna a következő, és már negyed 11 volt, úgyhogy előbb megvettük a jegyeket, aztán megnéztük a menetrendet és kiderült, hogy csak későn van vonat, mérgelődtünk egy sort, hogy hiába fizettünk 100 dirhemet a jegyekért, és kimentünk a grad taxihoz, aki behozott minket Casablancába, de nem tudta, hogy hol a hotel, sem azt, hogy az utca hol van, de G.-nál volt gps, így mutattuk és mondtuk a texisnak, hogy merre menjen. Gedeon már a taxiban elaludt, Jakab meg aludt egy sort, de amikor megérkeztünk a szállodához, felélénkült, evett, és beszélgetett velünk még húsz percet.

Közben mi tusoltunk, és volt meleg víz, megittunk egy-egy korty fertőtlenítő pálinkát, és gyorsan lefeküdtünk, és aludtunk reggelig.

Kint jó idő volt, de a szoba nagyon meleg volt, de ettől még jól aludtunk. Gedeon aludt szépen reggelig, Jakab közben egyszer felkelt, evett, ivott, és visszaaludt.

Reggel egy hatalmasat reggeliztünk, 25 dirhemért egy egész tálca reggelit kaptunk. Volt benne croissant, kávé, narancslé, sajt, sütemény, vaj, kenyér, tej, lekvár, de mind a kettőnket elkapott kicsit az akklimatizációs betegség, egyrészt meleg van és nedves a levegő, másrészt nagyon fáradtak voltunk. Vásároltunk egy Auchanban, aztán összecsomagoltunk és elindultunk Rabatba. Gedeon a vonatban elaludt, aztán sajnos fel kellett költenem, mert az út rövid, és mindenki gyúródik a vonatra, így hátrálva és a hátizsákommal helyet csinálva nyomakodtam le a vonatból, egyik kezemben Gedeon és az a kurva kacsa, a másikban a gyerekkocsi, kijön belőlem az állat ilyenkor, komolyan.

Aztán becsekkoltunk a hotelbe, vettünk mindenféle játékot, ebédeltünk, aztán még vettünk játékot, aztán visszajöttünk a hotelbe, felhívtam az egyik tulajdonost, megnéztük a lakást a Medinában, vettünk elemet a játékba, olajbogyókat és vacsorát, megbeszéltem holnapra a másik lakást.

A tulajdonossal végig arabul beszéltem, magam is meglepődtem, hogy szinte minden szó eszembe jutott, amit mondani akartam, és 90 százalékát értettem, amit mondott,

Mivel net csak a hotel társalgójában van, ezért lejöttem, hogy beszámoljak.

***

Azért már vannak fura élményeink. A recepción el akartam magyarázni, hogy jönni fog egy ember, aki engem keres majd. Hát, a recepciós hölgy nagyon csúnyán nézett, mire elmondtam, hogy mi van, hogy lakást keresünk, és ő a tulajdonos. Ekkor sem enyhült meg. Végül angolul magyaráztam meg, ekkor megígérte, hogy jó, szólni fog.

Gedeonnak vettünk elemes fókát 3 kisfókával, ami síneken megy. Eddig ez volt a legnagyobb hibánk, iszonyú zajt csinál.

Elemes fókacsalád síneken.
Elemes fókacsalád síneken.

Eddig csak G. egyik pulóverjét hagytuk el, valószínűleg Milánóban.

Advertisements
elemes fóka síneken, átható édeskömény-szag, kis bénázás

elemes fóka síneken, átható édeskömény-szag, kis bénázás” bejegyzéshez ozzászólás

  1. calealenta szerint:

    Napi ötletszerűen hülye kérdés rovat: bemászott valamelyik gyerek a csomagméretezőbe a reptéren?:) Emlékeim szerint a sizer meg a kisgyerek az olyan párosítás mint a cica meg a doboz…:))
    Örülök, hogy megérkeztetek és jól vagytok:)

  2. calealenta szerint:

    Na. Van ilyen is:) De az utóbbi fél évben reptéren dolgoztam, és az emeleten, ahol volt hely és idő az ilyesmire (meg néha a fapados checkinben is, de inkább az emeleti boardingnál), a kisgyerekek azonnal a méretezőhöz sprinteltek oda és sutty, bele.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s