érvek és ellenérvek az izraeli-palesztin konfliktusban

disc. Értem és megértem, ha valaki a kérdésben érzelmileg érintett, akármelyik oldalon. Én sajnos mind a két oldalon érintett vagyok érzelmileg. A legegyszerűbb az, ha valaki az egyik oldalra áll, és ellenségnek tekinti a másikat. Azt is megértem, hogy nagyon könnyű ebbe belemenni, ha lőnek rád, ha állandó félelemben élsz, hogy felrobbantanak, lelőnek, lerakétázzák a házad, a családod, a gyerekeid, ismerőseid. Ha valaki olvassa ezt a posztot, kérem, hogy fontolja meg az érveket, és tegye félre az érzelmi érintettségét, amennyiben ez lehetséges. A kommenteket meg moderálom. 

***

1. A “minden úgy kezdődött, hogy Kobak visszaütött” érv. Ezt mind a két oldal sikerrel alkalmazza a saját agendájában, eltolva magától a felelősséget, és teljes egészében a másikra hárítja. Ki lőtt először, mi számít agressziónak, jogos önvédelem, mi csak reagáltunk. Az érvvel alapvetően három baj van: egyrészt hogy részrehajló, másrészt, hogy áthárítja a felelősséget, harmadrészt, hogy ad infinitum visszavezethető. A konfliktusnak tulajdonképp nincs kezdete, de ha lenne, akkor is teljesen mindegy volna, mert a megoldás nem az, hogy a másikra mutogatunk, hogy ő a hibás, hanem elkezdjük magunkban keresni a hibát. Addig, amíg a zsidók és palesztinek kölcsönösen nem ismerik fel a másik érvelése mögötti félelmet, és nem próbálják magukat a másik helyzetébe beleélni, addig lesz háború. Én megértem, hogy ez nagyon nehéz, de nem hiszem, hogy van más út. 

 

2. A “ki volt itt előbb”-érv. Ez egy teljesen abszurd, mindkét oldalról elfogadhatatlan érv, amivel szintén a végtelenségbe vissza lehet menni. Az érv problémája, hogy egyrészt a történelemmel próbálja a jelenkori agressziót legitimálni, másrészt nem ad választ arra a kérdésre, hogy “és akkor mi van?”, azaz a jelenlegi állásra egyáltalán nem reflektál. Emellett szintén egy érzelmi érv: mindenki a saját történelmét tartja fontosabbnak és hitelesebbnek. Ha ehelyett az érv helyett egy, a jelenlegi helyzetre alkalmazható modus vivendi kitalálásába fektetnék a felek az energiákat, sokkal többre mennének. (A Hamasz részéről Izrael állam elismerése, Izrael részéről a blokád feloldása. Pl. Idealista vagyok, tudom.)

 

3.  A “te vagy a gyerekgyilkos”-érv. Izrael a Hamasz-ra mutogat, a hamasz meg Izraelre, és a vádaskodások közepette gyerekek halnak meg. Ez egy tény, amit mindenki eltart magától, mert senki nem képes magára úgy gondolni, mint gyerekgyilkosra, ezért magán kívül keresi a gyerekek halálnak okát. Izrael azt mondja, hogy a Hamasz gyerekeket használ élőpajzsként, a Hamasz meg azt, hogy szándékosan lőnek civileket. Gáza a világ egyik legsűrűbben lakott területe. Akárhova lőnek, civileket és gyerekeket fognak eltalálni, mert az átlagéletkor 17 év. A Hamasz akárhonnan lő vissza, csak civil épületeket használhat (nem lehet katonasága, ugye). Emellett mivel nem reguláris hadsereg, gyakorlatilag nem lehet eldönteni, ki hamaszos, mert mindenki civil. A gyerekek haláláért egyformán felelősek, teljesen mindegy, hogy a többi érvük mennyire jogos, senki nem tehet ki és gyilkolhat gyerekeket. Addig, amíg a felelősségüket mind a ketten el nem ismerik, a háború folytatódni fog. 

 

4. A “mi békét akarunk, de”-érv. mind a két fél azt mondja, hogy békét akar. Ez egyszerűen nem igaz. Ha a politikusok és az országok polgárai békét akarnának, akkor megtalálnák a lehetőséget a békére. Addig, amíg a lakosság nagyrésze bosszúra szomjas (támogatják azokat a politikusokat, akik nem békepártiak, úgy gondolják, hogy a háború jogos), nem lehet békéről beszélni. A megoldás az lenne, hogy Izrael felszámolja az illegálisan felépített telepeket Ciszjordániában, feloldja a blokádot, a Hamasz pedig elismerje Izrael államot és beszüntesse a lövöldözést és a gerilla-háborút. Jelen körülmények között ez teljesen elképzelhetetlen. 

 

5. Az “el vagyok nyomva”-érv. mind a két oldal azt gondolja, hogy valamilyen formában elnyomás alatt van: Izrael a Hamasz rakétái miatt érzi magát állandó fenyegetettségben, Palesztina pedig – főleg a Gáza-övezet – mindenféle szempontból kiszolgáltatott: nincs áram, nincs munka, sarokba vannak szorítva. Mind a két oldal lakossága meg van félelmlítve: ha valaki hajlandó megfontolni a másik oldal érveit és igányeit, rögtön árulóvá válik. Aki a palesztin igényeket figyelembe veszi, az rögtön terrorista gyerekgyilkos antiszemita (arról nem is beszélve, hogy Magyarországon még ráadásul szélsőjobboldali is), aki az izraeli igényeket, az rögtön elnyomó gyerekgyilkos agresszor (Magyarországon libsibolsi buzináci). Lehet versenyezni, hogy ki van jobban elnyomva, mintha ettől bármilyen gyerekgyilkosság jogossá válna. Addig, amíg elég ember ki nem lép ebből a mókuskerékből mind a két oldalon, ez így is marad. 

 

 

Hosszasan lehetne még sorolni érveket, sérelmeket. De a vita, a kommentháború, az indulatok nem megoldás, csakis az, ha mindenki elkezd a békén munkálkodni, és nem vár arra, hogy a másik tegye meg az első lépést. 

érvek és ellenérvek az izraeli-palesztin konfliktusban

mindig megdöbbenek, még

sok év házasság után is*, hogy a zuramnak milyen rejtett szkilljei vannak. Ma ugyanis áram nélkül maradtunk, kiégtek azok a kis bigyók a biztosítéktáblán, én persze már egy éve mondom, hogy hívjunk szerelőt, mert égett szagot érzek. Az elromlások Murphy-törvénye szerint természetesen a végleges elromlás vasárnap délelőtt történt.

Hosszas filozófiai eszmecsere és telefonos segítségkérés után arra jutottunk, hogy akkor elmegyünk a praktikerbe (ugye milyen praktikus, hogy vasárnap is nyitva van, az ilyen szerencsétlen értelmiségiek számára?), és vettünk három kis bigyót, b16-osat, amin a kapcsoló van, amit fel kell kapcsolni, ha lekapcsolódik, ha túl sok mindent kapcsolok be egyszerre.

Ha már ott voltunk, bementünk a dm-be is, mert ez a gyerek annyit szarik kieszik a vagyonunkból, kellett neki pelenka, táp, egyebek.

Jakab csak kicsit ordított közben, de én is ordítanék, ha egyszerre négy fogam jönne.

És – láss csodát – mégsem kell az estét romantikus gyertyafényben eltölteni, mert bekötötte a nemtommit az izébe, és lett világosság. Épp fél percel az eső előtt értünk haza.

 

 

*sose tudom pontosan, mennyi is, talán nyolc.

mindig megdöbbenek, még

agnosztikus dialógusok 99 – Gedeon értelmezése a tüntetésről

– Apa, ugye a te társadat kidobták.

– Igen.

– A rendőrök.

– Nem, a rendőrök azért voltak ott, hogy vigyázzanak az emberekre.

– Kidobták a rendőrök az ablakon és kórházba került.

– Se-ngroașă glumea (kb. hízik a poén).

– Kidobták a rendőrök a tóba és megfulladt.

(Gedeonnak nem igazán sikerült elmagyarázni, miért voltunk tüntetni, így a maga apokalitikus* módján csinált belőle egy mesét.)

 

*ez itt egy elírás. apokaliptikus (hiába szerelték meg, Jakab eléggé kinyírta a laptopon a p-betűt). Gedeon mostanában állandóan világkatasztrófákról vízionál: kitör egy vulkán a kertben, jön a vihar és elviszi a tetőt, meghal, megfullad, stb.

agnosztikus dialógusok 99 – Gedeon értelmezése a tüntetésről

agnosztikus dialógusok 98 – kommentálja a 444-et

(Esténként felolvassuk egymásnak a vicces részeket a sajtóból. Gedeon mai kommentárja a felolvasásomhoz:)

– Mi a legjobb, ami történhet? Híres leszek. Mi a legrosszabb, ami történhet? Büdös leszek.

– Mi a legjobb, ami történhet? Ha kakálunk.

agnosztikus dialógusok 98 – kommentálja a 444-et

agnosztikus dialógusok 97 – nagyot ment

– Pesten három pályaudvar van: a Déli, a Reggeli és az Esti.

– A Déliből indulnak a gyorsvonatok, a Reggeliből a szeszélyvonatok.

– A vágány mellett, kérem, vigyázzanak! – mondta be Jean-Paul Bemondó.

 

agnosztikus dialógusok 97 – nagyot ment