na persze

mikor abba akarom hagyni az írást, rögtön történik valami, amiről írnom kell, mert másképp nem tudok szabadulni tőle. Így sem, persze, de talán visszafekhetek aludni, ha már megnyugodott a kislelkem.

***

Van Kiplingnek az a története, hogy Szulejmán bin Daud, azaz Salamon, Dávid fia egyszer meg akarta vendégelni a világ összes állatát, és ezért egy nagy ebédet adott, hogy megmutassa, hogy milyen gazdag. Mikor elkészült az ebéd, kijött egy állat a tengerből, és az egészet egy falásra bekapta, és közölte Szulejmán bin Dauddal, hogy náluk a legkisebbek ezt eszik villásreggelire. És utána Szulejmán bin Daud többet nem kérkedett.

Kínos lehetett. Azért szeretem nagyon ezt a történetet, mert tökéletesen jellemzi, mekkora idióta tudok lenni. Én persze nem tanulok a történetből, mint Szulejmán bin Daud, és évente legalább egyszer belefutok egy ilyen pofonba. Amikor biztosan tudom, hogy igazam van, jogos, amit csinálok. És szinte azonnal kiderül, hogy nincs igazam. Sokszor a legbanálisabb tévedéseken keresztül derül ki, hogy vegyek vissza az arcomból. Huh, ezek azok a pillanatok, amelyeket soha nem fogok elfelejteni, és amelyeket legszívesebben kitörölnék az emlékezetemből. A zember minden szart elfelejt, de ezt soha, a kínos pillanatokat. Olyan alaposan fel lettek írva valahova az emlékezetembe, mint a Mene, mene, tekel, ufarszin. Megmérettél és híjjával találtattál. Jajj, de kínos.

Tegnap épp egy arab nyelvi probléma idézte ezt elő. Egy teljesen banális, ezerszer hallott mondat nyelvtani elemzését tévesztettem el, tudtam rosszul, mert meg sem fordult a fejemben, hogy esetleg rosszul tudom, annyira biztos voltam abban, hogy nekem van igazam, hogy törvényszerű volt, hogy kiderüljön egyszer, hogy nem. Ilyenkor persze mindig gyanakodni kellene és utánanézni, nem hiába mondta az egyik kedvenc arab tanárom, hogy neki negyven év után is az a tapasztalata, hogy mindent, a legnyilvánvalóbb dolgokat is meg kell nézni a szótárban. Én ezt elmulasztottam, és akkorát égtem, hogy biztosan Ausztráliában is látszik a füstje. És még kérkedtem is, mint Szulejmán bin Daud az ebédjével.

Ha le lehet nullázni egy egész féléves tanítási folyamatot (le lehet), és el lehet veszíteni egyetlen pillanat alatt azt a nemlétező tanári tekintélyt, amiről azt gondoltam, helytelenül, hogy talán mégis létezik, akkor nekem ezt ma egyetlen pillanat alatt sikerült, ennél nagyobb öngólt ritkán sikerül rúgnom.

Ha létezik isteni/történelmi igazságszolgáltatás az ilyen apró dolgokban, hogy ti. az ember visszakapja azt, amit ad, akkor most ennek én vagyok a tipikus példája.

***

Ilyenkor nincs mit tenni, be kell vallani, bármilyen kínos, hogy az ember tévedett, és a másiknak igaza van. Mert mindig van egy másik, a zember soha nem csak saját maga előtt ég le, hanem valaki előtt.

Ettől persze semmi nem lesz könnyebb, jön éjjel a mene, mene, a zember felébred, és nem tud visszaaludni, mert ez a híjjával találtattál elrontja a magáról alkotott, a lehetőségek szerint pozitív képet, szembesít a hibákkal, megtöri a nehezen kialkudott koherenciát, és eljuttat oda, hogy hiába fogadtad meg legutóbb, kb. egy éve, amikor ismét fatálisat tévedtél, hogy soha többé, hát nem megint elkövetted? Jellemfejlődés? Blah. Nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba belelépni? Csak figyelj.

A zember, jelen esetben én, teljesen reménytelen, minél inkább azt gondolja, hogy igaza van, annál nagyobbat téved, minél inkább önelégült, és nélkülözi a tanításhoz szükséges alázatot, annál nagyobb a tévedés esélye. Csak azt tudom biztosan, hogy semmit sem tudok – mondta Szókratész. Ide kellene egyszer eljutni.

Reklámok
na persze

na persze” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Warda szerint:

    Szerintem a mai világban már az is nagy teljesítmény, ha az ember elismeri, hogy tévedett, bár ez már nem a Te szinted. Az élet, egy szadista tanító, addig ismételtet, amíg meg nem tanulja az ember a leckét. Mivel az életből, nem szállhatsz ki, és nem kezdheted újra, nincs más választás csak a folytatás,, küzdés. Ha ez vigasztal, úgy vagyok túl az ilyen szituációkkal, miután hosszasan emésztenek, hogy a jövőben úgy sem találkozok azokkal az emberekkel, akik előtt égtem, és kielemzem a helyzeted, mi vezetett ideáig. Nincs más hátra, mint imádkozni a csodáért, hogy tökéletesek legyünk. Komolyra fordítva a szót, ne légy szigorú magadhoz, ne ragaszkodj annyira a jézusi képhez, amiről egyszer írtál.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s