miért pont az arab?

Mindenkinek ez az első kérdése, amikor meghallja, hogy mivel foglalkozom. Erre én általában azt szoktam válaszolni, parafrazálva a bácsikát a viccben*, hogy héberül már tudok, vagy hogy eredetileg lelkész vagyok, mintha ez bármiféle magyarázat lenne. Illetve az, csak elég körülményes úton. De a magyarázat nagyon sántít. Egyrészt mert nem tudok elég jól héberül, azaz annyit tudok, mint bárki, aki elvégzi a teológiát: szótár és nyelvtan segítségével preparálni tudom a héber szöveget. Egyszer nekifogtam, hogy komolyan megtanuljak héberül, de nem sikerült, és feladtam. Másrészt a teológia mintha eleve kizárna indenféle egyéb tudományt, legalábbis az emberek szemében. Pedig ez nem így van. Arról nem is beszélve, hogy ha létezik komparatív teológia, tehát ha össze lehet vetni a judaizmus és a kereszténység teológiai elképzeléseit (szigorúan tudományos alapon, persze, és már ha egyáltalán létezik ilyen tudomány), akkor az iszlámot, amely ennek a hagyománynak a harmadik nagy eleme, miért nem értjük hozzá? De ezek nagyon messzire vezetnek.

***

Az okok az utolsó két év lelkészi szolgálatában vannak elrejtve.

1. Szóval az egész úgy kezdődött, hogy a lelkészi szolgálaton 4.-5. éve felé kezdtem azt érezni, hogy elfogyott a mondanivalóm, közhelyeket mondok a szószékről, elvesztettem a lelkesedésem. Arról talán egyszer írni fogok, hogy milyen nehéz egy ilyen munkát belső és külső motivációs tényezők, lelkigondozó, pozitív visszajelzések és értelmiségi környezet nélkül végezni. Mivel mindenki a könnyebb ellenállás felé mozdul, nagyon gyorsan eljön az az idő, amikor elkezdni azt gondolni magában, hogy minek készüljek, minek vegyem elő az eredeti szöveget, olvassak kommentárokat, szakirodalmat (amihez alig lehetett akkor hozzáférni), vagy minek vegyek le egy prédikációs kötetet a polcról legalább, Julcsi néninek úgy is jó lesz. Úgysem tudják a különbséget. Ha megfeszülök a készülésben, akkor sem lesznek többen a templomban. Akik meg jönnek, úgysem miattam jönnek, nélkülem is jönnének.

Én nagyon igyekeztem legalább szinten tartani magam, sokat jártam Kolozsvárra (nem szerette a gyülekezet), sokat olvastam, képeztem magam (minek annyit tanulni?), de így is elfogyott az energiám. Én tényleg azt gondolom, hogy aki ezt nem tudja szívből csinálni, hanem elkezdi rutinból nyomni, annak abba kell hagynia.

2. A másik ok a gyülekezeten belüli és a kollégákkal való állandó és visszatérő cicaharc. Rettentő kicsinyes és felőrlő volt ez az egész. Hogy vagyok felöltözve, pletykálták a kollégák a hátam mögött (nem kosztümben mentem a papi gyűlésre. Mert általában vonattal mentem, és át kellett szálljak Buziáson, hogy eljuthassak Lugosra, és inkább kényelmesben vonatoztam.). Miért megyek ki szerdánként a piacra, és miért vásárolok ott ruhákat. (Hát a 800 lejes, kb. 60e forintos fizetésemből másra nagyon nem telt, úgy, hogy én fizettem rezsit az egyháznak, szemben a többiekkel.) Miért nem a helyi kollégákat hívom imahétre, és miért a barátaimat (mert jobban prédikáltak, azért, a helyieket akármikor meg lehet hallgatni).

Aki lakott már huzamosabb ideig falun, az tudja, hogy kell egy fajta monotónia-tűrés az ottani élethez. Mindig ugyanazok a problémák. A lelki-szellemi fejlődés szinte teljes hiánya. Évezredes problémamegoldó mintázatok, amiket nem/vagy szinte nem lehet alakítani. Az észérvek teljes hatástalansága. Olyasmiről beszéltem nekik, ami teljesen kínaiul volt: arról, hogy ebből az évezredes rutinból ki lehet lépni, meg lehet bocsátani, újra lehet kezdeni. Ez teljesen ellentmondott a tapasztalataiknak. Ha pedig én alkalmazkodom, akkor tényleg felelsleges volt a sok tanulás, én nem akartam átlagos falusi pap lenni, aki káposztát termel és piacra jár. Nem tudtam ezzel a feszültséggel mit kezdeni, nem találtam meg azt az üzenetet, ami hozzájuk szólt volna.

És voltak olyan érzelmi feszültségek a gyülekezeten belül, amelyeket nem tudtam kezelni. Alkoholisták, közvetlen munkatársaim közül kettő is. Érzelmi zsarolók, amiket bizonyos személyes tapasztalatok miatt nem tudtam kezelni és lereagálni profi módon. Férfiak, akik a feleségük szeme láttára megpróbáltak felszedni egy bálban. Az állandó pletyka, hogy épp ki a szeretőm (azt talán mondanom sem kell, hogy eszembe sem jutott a faluból senki, de a tények nem zavarták a falut). Hogy miért iszok sört. Miért tartok macskát. Miért engedem el este a kutyát. Miért napozok a kertben. Miért olvasok annyit. Hogy csak vasárnap dolgozom, minek az ilyennek fizetés. Hogy az nem is munka. Miért ezzel beszéltem istentisztelet után, és miért nem azzal. Hogy hiába prédikálok bármit, őt úgysem tudom megváltoztatni. És ez, végtelenítve, állandóan. Engem ez felőrölt. És egy konkrét eset, amiből nyilvánvalóvá vált, hogy hiába van nekem igazam, és hiába ismeri el a gyülekezet, hogy igazam van, nem fognak mellém állni.

3. Az egyházban található visszásságok és törvénytelenségek. Erről nem is akarok semmit mondani, csak annyit, hogy nem hivatásosként könnyebb a lelkiismeretem, és könnyebb kereszténynek lenni. Lelkészként állandóan kompromisszumot kell kötni a lelkiismerettel, vagy beleállni egy eleve csak elveszíthető harcba, és felvenni a mártír-szerepet. Egyik sem volt túl vonzó a vége felé.

4. A gyülekezetnek hirtelen nagyon sok pénze lett. Ismerve az egyházi adminisztrációt, én úgy gondoltam, és mind a mai napig úgy gondolom, hogy nekem ez a pénz túl nagy kísértés lett volna. Ha nem is nyúlok hozzá, állandóan foglalkoztatott volna a gondolat, hogy hogyan tehetném meg. Tisztában vagyok a képességeimmel és korlátaimmal.

***

Ezek szép lassan gyűltek. Felvételiztem Kolozsváron a doktorira rendszeres teológiából, egy évet készültem rá, de nem sikerült a felvételim, mert megbuktam latinból (jogosan, középkori latin, Kálvin-szöveg), és angolból (jogtalanul, ahogy a tanár is informálisan, egy közös barátunknak elismerte utána. Nem akarták, hogy odamenjek doktorálni, mert aláírtam azt az aláírásgyűjtő ívet, ami szerint a teológia diszkriminálja a lányokat, mert minden hat fiú után vesznek fel egy lányt. Leszartam a kalapács nyelit. Ezt így utólag megértem, és azt gondolom, hogy az ELTÉ-vel sokkal-sokkal jobban jártam, mert itt valódi tudósoktól tanulhatok, és nem kell azon problémáznom, hogy elfogadják-e a diplomámat. A sors iróniája, hogy az Ókortudományi Konferencián az a tanár is előad, aki a doktori felvételimet elmeszelte. Meg én is. Szerenécsre nem ugyanabban a szekcióban.) Aki két tantárgyból bukik, az meg kell ismételje az egészet, de én megsértődtem, szerintem jogosan. Bármi másból elmeszelhettek volna, és jogosabbnak éreztem volna. De pont angolból, ahol egy ismert szöveget kellett fordítani, amit előre kiszótároztam. Ugyan már.

És ekkor kiderült, hogy a teológia nincs akkreditálva, tehát azért tanultam kilenc évet, hogy legyen egy érettségim. Tehát állami egyetemre sem mehetek doktorálni Romániában. Talán ez volt az utolsó csepp. Úgy gondoltam, hogy akkor szerzek egy rendes diplomát, ahol nem lehet kérdés, hogy elfogadják-e, és addig kitalálom, hogy mit akarok kezdeni az egyházi szolgálatommal. Még nem találtam ki.

Mivel nyelvekből mindig is jó voltam, úgy gondoltam, hogy érdemes olyan ritka nyelvet tanulni, amiből később meg lehet élni. Két ötletem volt, az arab meg a kínai. És mivel egy sémi nyelvet, a hébert már ismertem, ezért az arabot választottam, a kínai túl nagy falatnak tűnt. Arra gondoltam, hogy a héber segíteni fog az arab megtanulásában. Nem segített, sőt, hátráltatott.

Arab szak Bukarestben van és Pesten, Kolozsváron nincs. Ha Pestre megyek, emelt szinten kell érettségiznem magyarból és angolból, ha Bukarestbe, vagy akkreditáltatnom kell a magyarországi érettségim, vagy leérettségiznem románból. Ez két munka mellett (az iskolában is tanítottottam heti tíz órát) lehetetlennek tűnt, így Pestet választottam. Leérettségiztem még egyszer, és felvételiztem az arab szakra. Előtte még a CEU-ra is (gender studies-ra), de oda nem vettek fel, egy pont hiányzott a TOEFL-vizsgámból. Az ELTÉ-re meg felvettek, és ez eldöntötte a dolgot.

Az arabbal úgy voltam, mint mindenki más: rengeteg előítéletem volt. A sajtóból és az olvasmányaimból ismertem a kultúrát. És egyszer csak megváltozott a hozzáállásom, beszippantott ez a világ. Véglegessé akkor vált a szerelem, amikor először voltunk Marokkóban. És ekkor döntöttem el, hogy arra fogok specializálódni, amivel nagyon kevesen: filozófiára és teológiára.

És így döntöttem a vallástudomány MA mellett. Arab szakon iszlám tanulmányok és arabisztika MA van. Az iszlám tanulmányokon kell tanulni törökül és perzsául (a török ellen nem is lett volna kifogásom), az arabisztika meg nyelvészet, és az engem nem érdekel. A vallástudomány MA alatt meg elvégeztem az iszlám MA-ból azokat a tárgyakat, amelyek érdekeltek, úgy, hogy közben nem kellett olyasmit tanulnom, ami nem érdekelt.

Hát így volt. Ezt nem tudom egy mondatban elmondani senkinek, főleg nem ismeretleneknek.

 

*****

* Felmegy a székely bácsi Kolozsváron a teológiára, hogy őt tanítsák meg héberül. Megkérdezik a tudós professzorok, hogy miért akar héberül megtanulni.

– Hát, tudják, azért, hogy ha a mennyországba kerülök, tudjak az Úristennel beszélgetni.

– És mi van, ha a pokolba kerül?

– Románul már tudok.

Advertisements
miért pont az arab?

miért pont az arab?” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ahogy Schimmel írta: People often ask me: “Why do you like Islam?” and my regular answer is: “Because the Muslims take God seriously;
    they are aware that God the One is near us here and now, and yet cannot be described, either by intellectual or by supra- intellectual means but can be experienced by the pure and loving heart…

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s