az egész húsvét alatt, üldögélve

a templomban tulajdonképp egy történet járt a fejemben (na jó, kettő, de a másodikat nem biztos, hogy megírom): Gencsi Szeráf atya története, aki Nógrádsipeken megfeszítettette magát. Én nagyon tisztelek mindenféle önfeláldozást, fájdalomtűrést, a hit bármiféle kinyilvánítását, a szenvedésben való részvételt. Felnézek azokra, akik kezelni tudják és felül tudnak emelkedni azon a konfliktuson, amit a világban való levés és a keresztény ideál között feszül, mert én erre képtelen vagyok. Nagyon nagyra tartom azokat az embereket, akik igazán, az érzelmi inteligencia tekintetében is felnőnek a kereszténységhez, és nem hazudnak maguknak. Nem célom kritizálni semmiféle más felekezetű vallásgyakorlatot, mert nem az én dolgom, semmi közöm hozzá. Ez a történet mégis nagyon erősen foglalkoztat.

***

Az egész keresztény vallásgyakorlat központi eleme az imitatio Christi, illetve ennek a populárisabb változata: ha Jézus a helyedben lenne, mit tenne? Legyetek szentek, legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, legyetek tökéletesek – sokszor szerepel ez az Újszövetségben. Ha Jézus Isten Fia, akkor nekünk őt kell követni és hozzá kell hasonlítani: minél inkább, annál jobb. Ennek a gondolatrendszernek a része az is, hogy ha valamilyen módon részt veszek a Jézushoz hasonló szenvedésekben, akkor közelebb kerülök ahhoz a titokhoz, amit Jézus személye jelent minden keresztény egyházban. Átélhetem azt, amit Krisztus átélt a kereszten. Ha megközelítem etikában, viselkedésben, fájdalomban Jézust, akkor egy idő után olyan leszek, mint ő. A keresztények célja: addig igyekezni azon, hogy Jézushoz hasonlítsunk, amíg a különbség egyszer csak eltűnik, a személyiségünk feloldódik Jézusban, és egyek leszünk.

Szerintem ez a gondolatmenet, bár nagyon vonzó, mégis hibás. A keresztény egyház legnagyobb, legérthetetlenebb, de központi gondolata a keresztáldozat, ami csak akkor jelenti azt teológiailag, amit jelent, ha Jézus rendelkezik kettős természettel: istenivel és emberivel. Ha csak emberivel rendelkezne, akkor a bűnért való áldozat érvénytelen lenne, mert egy ember nem vállalhatja át a másik ember bűneit. Ha csak Isten lenne, az áldozat akkor is érvénytelen lenne, mert akkor felesleges lenne, elég lenne a bűnöket csak eltörölni. A keresztény teológia egész épülete összeomlik, ha kivesszük belőle Jézus kettős természetét. Jézus valamilyen módon egyszerre Isten és ember, teljes mértékben. Arról viszont, hogy ez a két természet milyen viszonyban van egymással, nem sikerült kétezer év alatt bármiféle értelmes megegyezésre jutni.

Az egyik központi kérdés ebben a történetben az, hogy Jézus életében, amikor szenvedett, isteni természete is szenvedett-e, vagy csak az emberi. Mert ha csak az emberi szenvedett, akkor kétségtelen, hogy ebben a szenvedésben részt lehet venni, lehet utánozni, és reménykedni abban, hogy a hasonló hasonlót fog kiváltani, azaz valamilyen módon a szenvedés által az ember részesedik Jézusból, és hsonlítani fog hozzá. Ha viszont a mind két természet szenvedett a kereszten (és nem csak, hanem egész életében), akkor ebben a fájdalomban, és Jézus életében részt venni lehetetlen, sőt, kísérlet az önerőből történő megistenülésre.

A kereszténység egyik legnagyobb problémája a teljesíthetetlenül magas morál, amelyről Jézus beszél, és az az életforma, amit Jézus képvisel. Ha az a cél, hogy olyanok legyünk, mint Jézus, akkor ez egy olyan cél, amit nem lehet teljesíteni, hogy miért, arról már írtam itt. Jézus emberi természetébe emberként el lehet merülni, de az isteni természetébe semmiképp. Illetve lehet-e teljesen lemondani a saját emberi természetünkről és “felöltözni a Krisztust”? Lehet-e teljes mértékben átlényegülni?

Ez olyan megfelelési kényszert eredményez, amit szinte lehetetlen feloldani: az ember akármennyire igyekszik, Jézus mindig egy lépéssel előtte van. Vajon kér-e tőlünk Isten teljesíthetetlen dolgot? Szerintem nem. Akkor meg talán az értelmezéssel lehet a gond, lehet, hogy az imitatio Christi-t rosszul értjük.

A szenvedésben való részvétel arról is szól(hat), hogy azzal, hogy részt akarunk venni Jézus szenvedéseiben, részt akarunk venni a megváltás művében is, ami nyilvánvalóan lehetetlen. Senki ember nem teheti meg ugyanazt, amit Jézus tett, az áldozat ettől egyedi és megismételhetetlen. Semmiféle szenvedéssel és önsanyargatással nem lehet elérni, hogy mi is megváltók legyünk. Jézust nem lehet utánozni.

És végül: szerintem nagy emberi hiúságra vall azt gondolni, hogy én is lehetek olyan, mint Jézus, mert az a gondolat van mögötte, hogy nekem bűnös emberként ugyanaz sikerülni fog, ami Jézusnak a kettős természetével, amiből az emberi bűntelen. Az imitatio Christi mélyén néha megvan ez a hiúság és nagyképűség, a majd én megmutatom. Lehet ezzel kísérletezni, de szerintem ez a lelki fejlődés szempontjából tévútra vezet, és éppen hogy erősíti az ego-t, és nem pedig alárendeli Istennek.

Reklámok
az egész húsvét alatt, üldögélve

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s