ma végre kisü-

tött a nap, a paracsetamol-cévitamin-önsajnálat kúra végre kezd hatni, már nem gyűlölöm az egész világot, csak a kisebbik részét, éjjel csak háromszor kellett felkelnem, és Gedeon csendben filmet néz, nem pedig a játékvonatját csattogtatja, amit én vettem neki, hogy húzott volna rá valaki akkor a kezemre a laskanyújtóval.

***

Tegnap hátizsákokat nézegettem az internetben, mert ezt kértem karácsonyra, hozzájárulást egy új hátizsákhoz, mert a régi már nagyon megviselt, megszolgálta az idejét.

Tizennégy éves koromban kaptam, amikor bentlakásba költöztem. Megjárta kismilliószor a Budapest-Kolozsvár távolságot, volt Londonban, Spanyolországban, Szlovákiában, Horvátországban, Ukrajnában, a Vlegyászán, a Királykőben, a Retyezátban, a Hargitán, Szovátán, a Szent-Anna tónál, Szebenben, Torockón, aztán turnézott Szentgyörgy és Kolozsvár, majd Temesvár és Kolozsvár között, járt sokszor a tengeren, egyszer Marokkóban, és még sok más helyen, ami most nem jut eszembe, az utóbbi időben pedig piacra jártunk vele. Húsz évig szinte sehova nem mentem nélküle.

Nem szoktam a tárgyakhoz ragaszkodni, de most azért egy kicsit szomorú vagyok, hogy egy ilyen hűségesés jól szolgáló tárgyat nyugdíjba kell tennem.

Reklámok
ma végre kisü-

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s