a dühöt időnként

felváltja a szomorúság, én nem mondom, van ebben egy nagy adag önsajnálat is, csak hogy ne mondhassa senki, hogy megint fényezni akarom magam. Az, amit normál állapotban távol tudok magamtól tartani, most letámad, és sírni van kedvem tőle. Nem, ez nem kedv, a zember nem jókedvében sír, hanem mert muszáj, és mert másképp nem tudja kifejezni az elesettségét. A protestáns etika súgdossa a fülembe, hogy biztosan ennek is van valammilyen rejtett pszichológiai haszna, de elhattgattatom, nem érdekel a haszon, nem azért szomorkodom, mert jót tesz, hanem mert nem tudok tenni ellene. És várom, hogy múljon.

A dolgon persze az sem segít, hogy szomorú zenéket hallgatok végtelenítve.

If I had my way I’d leave here today
I’d leave in a hurry
I’d find me a place where I could stay
And not have to worryA place I could use
A place I could lose the Tennessee Blues

I’d find me a spot on some mountain top
With no one around me
Valleys and streams, birds in the trees
And hills that surround me.

I’d try to forget all my regrets
I’d keep just the good times
I’d wake and I’d sleep, nothing but peace
Feel free all the time.

Advertisements
a dühöt időnként

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s