a kolozsvári színház

Móricz-darabját (Nem élhetek muzsikaszó nélkül) Nem. Szabad. Megnézni.

Reklámok
a kolozsvári színház

a tizenöt legolvasottabb bejegyzés 2013-ban

Mindenki ilyen listákat gyárt év végén, íme a blog listája.

15. helyre futott be az a poszt, amelyben roppan éleselméjűen és szellemesen a nagyérdemű tudtára adtam, hogy nem én vagyok Jézus. Bár én úgy gondolom, hogy ez az egyik legfontosabb lelki felismerésem, bármilyen viccesnek is hat.

14. helyen a vicces aneszteziológus és a műtőbeli párbeszéd végzett, az aneszteziológusnak ezúton is gratulálunk, hogy a blog egy népszerű figurája lett, én részemről örülök, hogy annyira jól végezte a dolgát, másrészt hogy ilyen kimeríthetetlen szórakozást szerzett az egész családomnak és ismerettségi körömnek, életem egyik legjobb sztorija lett. Továbbra is szeretném ezt meghálálni egy liter pálinkával, ha véletlenül idetéved.

13. helyre a kisebbségi létről mint előnyömre vált hátrányról szóló poszt úszott be, ezt különben folyamatosan olvassák valamiért.

12. hely a titkos rajongóké, akiknek egy virtuális intés/kézfogás/koccintás/mosoly/üdvözlet/ölelés. A bejegyzés különben a nyolc év összefoglalása, sok fontos linkkel.

11. helyen a szolg. közl. áll, ami egy használati utasítás hozzám, transcoezep stílusban. Ez az egyik legjobb, legviccesebb bejegyzésem, bár a legviccesebb szerintem a mitologia blogus, meg a versek, de ezeket valamiért senki nem olvassa.

10. helyet ért az inkvizíciós-rendcsinálós posztom. Mostanában úgy gondolom, hogy még sokkal nagyobb szükség lenne rendre.

9. helyre volt elég a 19 éves korházi szobatársam jellemfirkája.

8. helyre kúszott fel a hisztériarohamom a terhesség egy késői periódusában, és a virtuális sikoltozásaim arról, hogy mennyire kényelmetlenül érzem magam. És most, három hónappal a szülés után csak megerősíteni tudom: ezerszer jobb egy hason kívüli gyerek, mint egy hason belüli.

7. helyet szerezte meg a hősökkel kapcsolatos véleményem, ezt sokan nem szerették, mert azt hitték, hogy hullagyalázok, közben pedig csak annyit írtam, hogy nekem hétköznapi hőseim vannak.

6. helyre futott be Jakab születése.

5. helyen virít a székelyzászló-saga, itt már le kellett tiltanom sok kommentet az anyázások és árulózások miatt.

4. helyen áll a különvélemény, amelyben egyesek értelmezése szerint megvédtem a katolikus egyházat egy nagyon buta és kiábrándító ügyben, amiben senkinek sem volt igazán igaza. Szerintem nem a katolikus egyházat védtem meg, hanem a tényeket, de ez más lapra tartozik.

3., dobogós helyen áll az a poszt, amelyben beszóltam a prédikátoroknak, mert egyikük felmérgesített. És azóta elhatároztam, hogy ha egyszer elég időm lesz, fogok írni egy prédikációkról szóló blogot: elmegyek, meghallgatom és kielemzem. Én régebb azt gondoltam, hogy az a természetes, hogy ha valaki jól prédikál. Nagyot tévedtem.

2. helyen, ezüstéremmel áll a dobogón egy vallomásféleség Istenről, és arról, hogy reményeim szerint irgalmas és van humora.

1, és egyáltalán nem meglepő helyen a hova ne menjük Erdélyben, ha nem akarunk turisztokkal találkozni – posztom áll, ami minden idők egyik legbulvárabb posztja sok képpel, teljesen komolytalan szándékkal, csak a vicc kedvéért született, egy unalmas pillanatban, vasárnap este. És furcsa mód ez volt az, amelyik olyan sok embernek bekattant (akár jó, akár rossz irányban), és ezt osztják sokan azóta is, már nem tudom, hányadszorra járja körbe a netet. És ez engem arról győz meg, hogy noha fontosak a komoly témák, a humor (még ha nagyon buta óvodás humor is) olyan hiánycikk, amiből nem lehet elég.

a tizenöt legolvasottabb bejegyzés 2013-ban

Demény Péter: Bolero

Úgy tűnik, az erdélyi szerzők felfedezték a drámát, az utóbbi időben több jó darab, előadás és rendezés is volt. Azért kicsit féltem a Bolero-tól, mint ahogy minden olyan témától félek, ami olyan dolgokról is szólhat, amihez nem akarok hozzányúlni, és az erdélyi identitás mindig is ilyen, érzékeny pont, amihez csak nagyon óvatosan lehet.

***

Demény Péter darabjában tulajdonképp benne van minden, amit én nem szeretek Erdélyben, már csak ezért is érdemes volt megnézni, hogy a zember szembesüljön azzal, amit külön-külön nagyon jól tud, de így egyben ritkán lát. Benne van ebben minden vidékiesség, nyomasztás, kispolgárság, ez a nagyon zárt világ, ahol mindenki ismer mindenkit, és mindenki volt mindenkinek a barátnője, és mindenki mindenkinek az unokatestvére, és mindenhol van ismerős, aki elintézi, és az értelmiség vagy magyartanár lesz, vagy újságíró (vagy lelkész vagy színész vagy kivándorló), és ahol a társadalmi szerepek annyira meg tudnak merevedni, hogy sokszor nincs második lehetőség, és mivel mindenki tud mindent, még azt is (főleg), ami meg sem történt, elbújni sem lehet igazán, és magánéletre se nagyon van lehetőség. Benne van, hogy sokszor – noha ez a legnagyobb előnye – milyen szűk kis pocsolya ez az egész, és hogy még az sem garancia a boldogulásra, hogyha a zember valakinek a valakije.

Igazából a legszomorúbb az egészben az, hogy úgy tűnik, legalábbis Demény Péter víziójából, hogy a következő generáció ugyanúgy beáll ebbe a sorba (hát persze, a hazaszeretet és a kényelem), és ugyanolyan lesz ötven éves korára, mint a mostani ötven éves generáció.

A darab maga inkább jól elhelyezett csöndekből, kicsi dichis-ekből áll, és azt hiszem, ez a nagyon szoros szöveg az, amitől igezán feszült lesz az egész. Meg hogy mindenki magára ismer benne, és ez roppant kellemetlen.

Mindenesetre nézzétek meg, a színészek szinte hibátlanok benne, és Panek Kati ismét zseniális.

Demény Péter: Bolero

végül egy ilyen

Husky hátizsákot vettem szürke-feketében, 311 lejért, ami 20.000 Ft, mert megint leárazás volt a Nootkában, és mert G.-nak is ilyet vettünk tavaly, és nagyon bevált. Az eredeti ára 479 lej volt (32.000 Ft).

70 literes, 1,8 kg önsúlyú, nincs oldalzsebe, csak fenti, elég karcsú, hogy nekem is jó legyen, és elég magas, hogy jó helyen legyen a súlypontja, a háta állítható és szellőzik, és remélem, tényleg beválik majd, de ez csak az első túrán fog kiderülni.

végül egy ilyen

és te mivel?

Az idei karácsony egyik fénypontja kétségtelenül az volt, amikor sok, mindenféle protestáns, köztük teológiai tanár, lelkész és exlelkész, zenész, klasszika-filológus és könyvtáros azon vitatkozott éjjel tizenkettőkor, hogy akkor a pápa kinek fizet nyugdíjjárulékot, ha fizet egyáltalán, és kap-e fizetést.

És te, mivel töltötted a karácsonyt?

és te mivel?

hangulat a Városban

Ebéd után elmentünk egyet sétálni, mert szépen sütött a nap, és mert ilyenkor megnyugtatóan üres a város, csak a korcsolyapályánál volt tömeg. Sétáltunk egyet az óvárban, és minden háznál megállapítottuk, hogy akkor nekünk ez kell. Ettünk vattacukrot, Gedeon pedig a pácával hadonászott egész úton. Találtunk egy koktélozóhelyet, és megnéztük egy étterem menüjét, a húsvéti keresztelőn gondolkodva.

Kolozsvárban azt szeretem, hogy minden kicsit tákolva van, látszik, hogy itt tényleg laknak, és az egész olyan megnyugtatóan nem tökéletes és nem kirakatba való.

***

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

hangulat a Városban

ma végre kisü-

tött a nap, a paracsetamol-cévitamin-önsajnálat kúra végre kezd hatni, már nem gyűlölöm az egész világot, csak a kisebbik részét, éjjel csak háromszor kellett felkelnem, és Gedeon csendben filmet néz, nem pedig a játékvonatját csattogtatja, amit én vettem neki, hogy húzott volna rá valaki akkor a kezemre a laskanyújtóval.

***

Tegnap hátizsákokat nézegettem az internetben, mert ezt kértem karácsonyra, hozzájárulást egy új hátizsákhoz, mert a régi már nagyon megviselt, megszolgálta az idejét.

Tizennégy éves koromban kaptam, amikor bentlakásba költöztem. Megjárta kismilliószor a Budapest-Kolozsvár távolságot, volt Londonban, Spanyolországban, Szlovákiában, Horvátországban, Ukrajnában, a Vlegyászán, a Királykőben, a Retyezátban, a Hargitán, Szovátán, a Szent-Anna tónál, Szebenben, Torockón, aztán turnézott Szentgyörgy és Kolozsvár, majd Temesvár és Kolozsvár között, járt sokszor a tengeren, egyszer Marokkóban, és még sok más helyen, ami most nem jut eszembe, az utóbbi időben pedig piacra jártunk vele. Húsz évig szinte sehova nem mentem nélküle.

Nem szoktam a tárgyakhoz ragaszkodni, de most azért egy kicsit szomorú vagyok, hogy egy ilyen hűségesés jól szolgáló tárgyat nyugdíjba kell tennem.

ma végre kisü-

mivel az éjjel

hozzávetőlegesen tízszer keltem fel és vertem be magam mindenféle helyre, mert mindenkinek minden baja volt éjjel, háromnegyed ötkor, ami Pesten háromnegyed négy, az én biológiai órám szerint meg “még hajnal sincs”, inkább kijöttem Jakabbal a konyhába, hogy itt ordítson, miután evett és lehányta az ágyát. Most bezzeg alszik, mint egy kis angyal, de ha megmozdítom, azonnal folytatódik az ordítás, és Gedeon végre nyugodtan alszik, nem akarom felébreszteni. Milyen király, hogy mindenki nyugodtan alszik, kedvem volna belerúgni a macskába, kár, hogy itt nincs.

Szép kis karácsonyi gondolatok. Nincs karácsonyi hangulatom. Nem is tudom, milyen hangulatom kellene legyen karácsonykor, mindenesetre jó lenne, ha legalább én megfogadnám a saját tanácsom, de ez bedugult orral, náthásan elég nehéz. Utálom a telet, a hideget, a gyapjú zoknikat, a réteges öltözködést, a hideget, a ködöt, a náthát, az állandó trüszkölést, a hideget, a harisnyákat, a pulóvereket, a hideget, a sötétséget, a depressziót, a befagyott pocsolyákat, a karácsonyi zenét, a pontatlanul játszó kántorokat és a lassan száradó ruhákat. És a hideget. És nem értem, hogy minek egy orgonára annyi regiszter, ha úgyis csak kettőt használnak belőle, rosszul.

A prédikációból semmire nem emlékszem, csak arra, hogya  meglepődés volt a téma, és nekem az jutott eszembe, hogy bezzeg Heródes hogy meglepődött, mikor beállítottak hozzá a háromkirályok, hogy na, akkor jöttünk, mert láttuk az új király csillagát.

 

mivel az éjjel

az idén karácsonykor én

azt kérem, hogy kevesebb legyen a gyűlölet, tanuljuk meg jobban érteni és elfogadni egymást, ne legyenek vallási háborúk, a béke tényleg megérkezzen a világba, legyünk szolidárisak azokkal, akik éheznek, fáznak, nincs fedél a fejük felett, vagy különböző háborúk miatt menekült-táborokban laknak, akiket üldöznek. És legyünk hálásak azért, amink van: van mit enni, fedél van a fejünk fölött, meleg van a házban, ahol vagyunk, ajándékokat adunk és kapunk, egészségesek vagyunk.

Erez Tadmor és Guy Nattiv rövidfilmjével, a Strangers-szel kívánok mindenkinek Boldog Karácsonyt.

az idén karácsonykor én

ma futottam két

kört a Városban, ami persze főleg a belvárost jelenti, a katedrálistól az OJT-ig, ami most DM.

***

Bementem két Tábitába, de magamnak nem vettem semmit, csak Gedeonnak cipőt és gumicsizmát. Bementünk a művész-boltba, persze nem miattam, én nem vagyok művész, de azért én is vettem két, táblára író karjókát/filctollat, hallod, Zsófi, egy zöldet, és egy lilát! Végre lesz amivel a táblára írni.

Aztán meg bementünk a Humanitasba, és persze leragadtam a filozófia-polcnál, felmértem a középkoros forráskiadás-sorozatot, és vettem is rögtön hármat: Duns Scotust, Ibn Tufayl-t és Eckhardt mestert, mindegyik kétnyelvű kiadás, és összesen fizettem 5000 forintnak megfelelő lejt a három könyvért.

Az elmaradhatatlan karácsonyi megfázás most is utolért, de szerencsére csak engem, a gyerekeknek semmi baja.

ma futottam két

mivel négykor

keltem (és ilyenkor mindig úgy érzem, hogy egy hős vagyok), és mivel csak egyszer borítottam fel a kávéfőzőt, csak egyszer égettem meg a kezem, amikor a forró kávéfőzőt megfogtam kesztyű nélkül,

becsomagoltam (azt hiszem, semmit nem hagytunk otthon), és még arra is maradt időm, hogy a hajamat megfessem, és kilakkozzam a körmöm.

A vonat zsúfolásig volt, a hatszemélyes fülkékben hatan ültünk, így Jakab végig az ölünkben volt, nem csoda, hogy most ki van simulva. Gedeonnak elolvastam a Boldog Herceget, és a végére már aludt, igaz, ő is ötkor kelt, és a napot egy hányással kezdte, ami az óvodai hányós-fosós eredménye volt. Én a hányós-fosóst tölgyfahordóban érlelt szilvapálinkával kezeltem.

mivel négykor

ez valami női

agybaj, úgy jön rá a zemberre, mint hónap végén a menstruáció és húsvét előtt a nagytaki, ez a “csak még tízezer mézest”-, meg “ezt a kaját még megcsinálom”-őrület.

Olyan ez, mint másoknál a gyűjtőszenvedély meg a foci. Semmit nem lehet tenni. A zember megfőzi, megsüti, megpróbálja mindmegenni, aztán szomorúan elajándékkozza.

Ha karácsony után Pesten vagytok, és már annyit zabáltatok, hogy rá se bírtok nézni a töltelékes káposztára/halászlére/disznóságokra, menjetek a Müszibe, 28.-án du. (este) háromtól, lesz kajacsere.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

ez valami női

házicsoki, mézes,

kész a naracsíz, jó sűrű lett és kesernyés, első óvodai ünnepély, ajándékvásárlás, jaj, ne felejtsem el a virágot, vizsgáztatás, záras, mosás, vasalás, rendezés, dugd el az ajándékot, még mindig ordít, micsináljak, majd megunja, már megint nyávog, le akar menni, minek jön fel az ilyen, fáj a hátam, akkor együtt ebédelünk?, dm, persze elfelejtettem a törlőkendőt, abban a turkálóban mindig olyan príma dolgokat találsz, most 600 forint volt minden, a gyerekruhák 450, vettem neki egy pink vicsorgó kutyát, macskát kért, tudom, de csak kutya volt, nem tudod, hogy kell a brutust bekapcsolni a gépen?, nem lettek jók a képek.

házicsoki, mézes,

nem csak azért

viszem hordozóban a gyereket, mert bolond lennék azon a hatvan lépcsőn, ami a ház előtt van, még babakocsit is cipelni fel s le, hanem azért, mert úgy tekintek a gyerekhordozásra, mint egyfajta edzésre. Nekem ez a mindennapi edzés, hogy napjában legalább egyszer lemegyek Jakabbal az óvodába. De gyakran van úgy, hogy kétszer. És sokszor vásárolni is megyek, és nem azért, mert nem tudnánk másképp megoldani, hanem mert így olyan érzésem van, mintha kirándulnék egy kicsit. És a kirándulás most nagyon hiányzik.

Viszont nem azért viszem hordozóban, mert akkor majd így jobban fog kötődni hozzám. Csak és kizárólag önző szempontjaim vannak: nekem így kényelmesebb.

A rózsadombi spar kb. egy kilométerre van tőlünk, fel kell menni a dombon, jó meredek az emelkedő, és még van felfelé is vagy hetven lépcső. Jó kis combosító gyakorlat felfelé, mert Jakab van vagy hat kiló (szerintem több, mert november közepén volt 5,3), lefelé meg térderősítő meg vállizmom-erősítő. Ha úgy számolom, hogy Jakab hat kiló, akkor 18 kilót hoztam a hátamon lefele: 6 kiló narancs (a karácsonyi narancslekvárnak), másfél kiló gyömbér a kandírozott gyömbérnek (amit a múlt héten csináltam, megettük, meg elajándékoztam), 2 kiló cukor, 1 liter olaj, fél liter olivaolaj, 1 kiló disznóhús a pörköltnek. És még egy pungacekker volt a kezemben.

nem csak azért

Frederick Forsyth regénye, A kobra

annyira kritika nélkül ajnározza az amerikai bűnüldözést, hogy a zember, minden jobb meggyőződése ellenére végig a kokainbáróknak szurkol, hogy hátha ők nyernek. Persze FF regényében nem nyerhetnek. Edward “Hol Van Már A Tavalyi” Snowden hackje után már mindekinek világos, akinek eddig még nem volt az, hogy nincs jó hatalom, csak hatalom van. Még Amerikában is.

Frederick Forsyth regénye, A kobra

nemrégiben magyaráztam

valakinek, erdélyi magyarnak, hogy milyen érdekes, hogy itt, ahol senki nem beszél románul, mennyire hiányoznak nekem a románok. Azt hiszem, azokban, akik nem élnek huzamosabb ideig külföldön, nem is tudatosodik, hogy az erdélyi identitást milyen erősen átszövi és milyen erős otthonosság-érzést ad, ha valamilyen formában, egy szó, egy kifejezés,  egy élethelyzet, egy barátság alakjában felidéződik. Nem tudom, hogy ezzel azok, akik viszonylag homogén nyelvi környezetben nőnek fel, hogy is vannak, de én rengetegszer felfedezem magamon, hogy az én erdélyi identitásomhoz a románság, a román irodalom, a román politika, a balkáni összekacsintás, a “vannak viccek, amiket csak mi értünk” milyen erősen hozzátartozik.

Ugyanígy akkor válik nyilvánvalóvá, hogy van egy nyugati identitás, amikor kilépünk a “Nyugatból”, és elkezdünk olyanokkal beszélgetni, akiket másképp alakított egy kulturális közeg. Ez nem jobb vagy rosszabb, csak más. Életem egyik legérdekesebb élménye volt, amikor Marokkóban, a nyelv-csoportban egy amerikai zsidó (marokkói zsidó baráttal, litván és finn felmenőkkel), egy görög származású mexikói, egy dél-tiroli (német anyanyelvű, de magát olasznak valló), egy amerikai betért muszlim (keresztény feleséggel), egy Belgiumban élő marokkói származású muszlim, egy berber marokkói és egy arab marokkói, és én, a beazonosíthatatlan kelet-európai identitásommal megpróbáltuk megoldani a Közel-Kelet problémáit, úgy, hogy az arab senkinek nem volt az anyanyelve.

Nincsenek egyszerű idetitások, csak akkor, ha egyik részéről lemondunk.

nemrégiben magyaráztam