majd meggyógyít a koporsó deszkája

világítás

Ég az asztalomon a három mécses,  a háromnak, aki nem érhette meg, hogy gyermek legyen belőle, és sírjuk sincs, orvosi hulladékként végezték. És égnek a mécsesek mindazokért,  akiket az út során elvesztettem, akikkel egyszer közünk volt egymáshoz. Még akkor is, ha tudom, hogy élnek valahol, és hogy többé-kevésbé jól vannak, egészségesek. Sok halottam van, és egyiküknek sincs sírja. Nem lehet szertartások nélkül élni.

***

Mikor kicsi voltam, ilyenkor mindig kimentünk a Házsongárdba világítani. Este mentünk, nagyapámnak és Ica néninek vittünk virágot, aki Kolozsvár egyik híres varrónője volt, fent lakott az Attila úton, egy öreg-szagú házban, és már nagyon vén volt, amikor én láttam,és akire az apám mindig olyan nagy szeretettel emlékezett,

meg Mami halottainak, az elsőszülöttjének, aki addig sírt, míg a nagyapám kizavarta Mamival a minusz húszba, hogy sétáljon ott vele, ahol tüdőgyulladást kapott, és utána meghalt, nem volt még akkor antibiotikum, Annus néninek és a férjének, akik öngyilkosok lettek, mert elvették a nagy hóstáti családtól a földet, dédanyámnak, aki végigélt két háborút, felépítette a nagy gazdaságot, amit aztán elvett tőle a kommunizmus, és aki visszazavarta Mamit a nagyapámhoz, hogy ha hozzáment, akkor éljen vele, mit számít az, hogy veri, miért nem választott jobban.

Égtek a gyertyák, mindenhol a fenyő, a krizantém, az őszirózsák és a gyertyák illata, az egész temető úszott a fényben, pedig akkor nem volt könnyű jó gyertyát szerezni, és nem volt olyan világos, mint most, minden és mindenki kicsit sötétebb volt, a ruhák kicsit kopottabbak, csak az érzések elevenek, ahogy mindenki csendesen beszélget a sírok között, igazi társadalmi esemény, mintha a halottak még köztünk lennének, és a tragédiák meg sem történtek volna.

Mert azok a tragédiák, amiket nem lehet meg nem történtté tenni, és nem lehet feldolgozni őket.

Panek Kati pedig kalotaszegit énekel.

Reklámok
majd meggyógyít a koporsó deszkája