a mai nap legfőbb

tanulsága, hogy igazam volt: mindig, mindenkiről a legrosszabbat kell feltételezni, igenis falakat kell építeni, és nem szabad hagyni, hogy közel kerüljenek hozzád. Az egyetlen lehetséges út a túlélésre az, ha a zember elég óvatos, és nem ad lehetőséget arra, hogy bántsák, és hogy sebezhető legyen. Ha hagyja magát, akkor nem hibáztathat senkit: helybe ment a pofért.

Kétféleképp lehet ezt megvalósítani: vagy olyan erős a zemberben a szeretet, hogy minden bántás lepereg róla, azaz szereteből épít falat, vagy nem ad lehetőséget arra, hogy megbánthassák, azaz megmarad távolságtartónak. Nekem egyik sem megy igazából.

Nem szabad hinni a szép szavaknak, sem az ígéreteknek, az pedig vállalhatatlan luxus, hogy megengedjem magamnak, hogy elkezdjek ragaszkodni helyzetekhez, emberekhez. Abban a pillanatban, hogy elkezdek én lenni, és nem csak a rám szabott szerep, ahogy megengedem valakinek, hogy a színfalak mögé lásson, rögtön jön a szar, amibe belenyomják az orrom. És én vagyok a hibás, mert egy pillanatra elhittem, hogy lehet más. Mint a Politika, azok is elhitték. Nem, nem lehet, bele kellene már egyszer nyugodni, ez a világ ilyen elcseszett, nem idealistáknak és sebezhető embereknek való vidék, és ezzel élni tudni. Hát nem megy ez nekem.

Úgy látszik, soha nem tanulom meg, hogy igenis meg kell tartani a három lépés távolságot, nem szabad, hogy az embert elvakítsa a saját hiúsága és mások személyiségének szép oldala.

Kevés keserűbb dolog van annál, amikor az embernek fél tizenegykor azt mondják, hogy de, fontos és számít, és fél egykor világosan kiderül, hogy ez hazugság volt, porhintés, és a valóságban egyáltalán nem vagyok fontos, hanem csak egy feláldozható paraszt a sakktáblán.

A Starkok is milyen becsületesek voltak, meg jó fejek, aztán hogy megszívták mind.

a mai nap legfőbb

lejárt a három napig

tartó celebség, vissza lehet térni a normálisba. Azaz nem történik semmi, a szokásos gyerekezésen, olvasáson és tanuláson kívül.

***

Illetve nem, ez nem igaz. Megtörtént ugyanis ugyanaz, ami Gedeon születése után: hiába voltam a szülés után vékony, rá két hónapra megjelent rajtam tíz kiló plussz, amit nem, vagy alig lehetett eltüntetni. Tavaly nyáron próbáltam meg, egy

kéthónapos böjttel,

és akkor sem sikerült igazán. Most ugyanez történt, pedig most nagyon vigyáztam, hogy ne zabáljak. Megint ott vagyok, ahol nem akartam lenni: sok háj a hasamon. Foghatok neki komolyan fogyókúrázni, sportolni, hasizom-gyakorlatokat végezni, hogy a kinyúlt hasam menjen vissza. Ha visszamegy valaha.

Aztán voltam ma megint turkálóban, mert Gedeon az óvodában nagyon gyorsan fogyasztja a nadrágjait, ma is

vettem neki hármat.

És ha már ott voltam, vettem magamnak egy “kis feketét”, ahogy öregszem, kezdem úgy érezni, hogy a nőies ruhák jobban kifejeznek, mint a hippisek. De lehet, hogy ez csak egy hóbort, és egy év múlva megint

segges nadrágokban

járok, és kipróbálom a rasztahajat. Majd lesz kép is, csak egyedül nem tudom felhúzni a cippzárját. A kis feketének, nem a rasztahajnak.

Aztán meg egy magán-beszélgetésben ismét az került elő, hogy mindig azokról derül ki, hogy tulajdonképp önértékelési problémáik vannak, akik kifelé a leginkább magabiztosaknak látszanak. Jó, persze, ez egy közhely. Ha magamból indulok ki, rólam se hiszi el senki, talán még a legközelebbi barátaim és családtagjaim sem, hogy gondjaim vannak saját magammal, mert annyira nem látszik, hiába mondom bárkinek, de inkább nem is mondom,

mert szemberöhögnek,

hogy biztos csak sajnáltatni akarom magam, olyan ez, mint amikor valaki izgul vizsga előtt, és mindig elmondja, hogy ő nem tud semmit, aztán mindig jelest kap – na az ilyent szokták a többiek nagyon utálni.

Ez a legbiztosabb módja annak, hogy az ember elrejtse az érzékenységét, és azokat a sebeket, amikről tudja, hogy nem akarja, hogy hozzányúljanak. Na persze nem sok embert lehet ezzel sem becsapni, mert titokban mindenki tudja, hogy a másik azért ilyen, azért épít akkora falakat, mert fél, mert nem tud túllépni a kapott sebeken, mert nem akar róla beszélni, még gondolni sem akar rá, csak hagyják békén a falak mögött,

közben meg pusztul meg,

úgy vágyik valakire, aki érti, és hajlandó végighallgatni és két órát csendben ülni vele szemben, és egy kis megértést mutat,

csak épp nem teremtődik meg annak a lehetősége, hogy erről beszélni lehessen. A fal-építésben pont ez a lényeg, ezért

nagyszerű ez a játszma:

én is tudom, te is tudod, mindenki tudja, szenvedünk is tőle rettenetesen, mégsem sikerül – vagy csak nagyon ritkán – kilépni belőle, olyan tinédzser-filingje van ennek, majd mondd meg x-nek, hogy mondja meg y-nak, és minél öregebb vagyok, annál inkább úgy érzem, hogy

képtelen vagyok

érdemben beszélni ezekről, vagy érdemben bármiről,

jobb a biztonság, jobb, ha senki nem nyúl semmihez, kis meleg dagonya, szar, de megszoktam, különben is kit érdekelne, akit igen, az nekem nem fontos, aki meg fontos, azt nem érdekli, és én nem tudok úgy beszélni, hogy ha valaki nem figyel, meg közbevág állandóan, mert akkor minek,

az a közlési kényszer, ami volt rég, mind eltűnt, legalábbis a szóbeli kényszer,

az írás nagyon

megnyugtatóan magányos tevékenység,

a wordpress nem beszél vissza, nem érzem magam kényelmetlenül, csak annyit mondok el, amennyit akarok, és ami még nem kínos, nem hoz zavarba, nem

állok bután egyik lábamról

a másikra, és nem várom, hogy legyen már vége, és ugyanakkor azt, hogy inkább sose legyen vége,

és így lesz szép lassan az egész élet süketek párbeszéde, mint az öregek, akik már nem egymással beszélnek, hanem egymás mellett,

hiába mondom a magamét, nem figyel oda. 

lejárt a három napig

nem sok pepecsebb

munka van, mint az olyan típusú tanulmányok írása, aminek az a lényege, hogy mit tanít ez és ez a hagyomány erről és erről a kérdésről. Ezt nálunk főleg a bibliai tudományok művelik, és legfőbb jellemzője, hogy hosszú oldalakon keresztül lehet sorolni a vonatkozó helyeket és az ahhoz hasonló bibliai verseket, ammitől a tanulmány úgy fog knézni, mint egy kötésminta.

Most ugyanezt csinálom a Koránnal és a hadíszokkal, egy tanulmányt írok arról, hogy mit tanít az iszlám a nem muszlimokról. Persze ehhez nem kell nagy tudomány, mert minden monoteista vallás ugyanazt tanítja, ami egy mondatban összefoglalható: ha nem vagy olyan, mint mi, akkor neked reszeltek, azaz térj meg.

Ahhoz, hogy egy ilyen típusú tanulmányt meg lehessen írni, fel kell kutatni az összes helyet a Koránban és a hadíszokban (mint már említettem, ez kb. húszezer oldalnyi anyag). Namármost a Koránhoz van egy papír-alapú konkordancia (egy olyan szókönyv, ami előfordulásuk szerint listázza a szavakat), amit még Flügel csinált az 1800-az években, csak épp az a Korán-kiadás, amit ő használt, és az, amit mi használunk most, nem talál, így a konkordancia szinte teljesen használhatatlan. A hadíszokhoz is van – állítólag – konkordancia, de nekem nincs meg, és egyelőre egy emberrel találkoztam, aki látta.

A megoldás így vagy az, hogy az ember az anyagot végigolvassa (a Koránnal ez lehetséges, kb. három nap kell hozzá), vagy megpróbálja kitalálni, hogy milyen keresőszavakkal tudná lefedni az egész területet. Aztán egyenként kiírja a megfelelő helyeket, elolvassa arabul, lefordítja, és rendszerezni. Most épp a káfir (hitetlen) szó előfordulásait vadászom. Az már csak hab a tortán, hogy a hadísz-gyűjteményekben nem lehet arabul keresni (ez 39 kötetnyi anyag, kötetenként kb. 500 oldallal, szóval szó sem lehet, hogy most újraolvassam), így valami más módszert kell kitalálnom.

Olyan ez, mintha könyvelnék, vagy egy nagy ebédlő-abroszra hímeznék keresztszemest. Nem látszik a vége.

nem sok pepecsebb

a mai nap se

volt semmi,

printsc

én azt hittem, hogy felmegy a látogatottság 500-ig, erre felment 5300-ra, az inzultálást 4392-en olvasták, ennyi embert sikerült ma megnevettetnek vagy felhúznom,

elromlott a mosógép,

Gedeon az óvodában olyan hisztirohamot kapott, mint még soha, visított, mint egy malac,

odaégettem a sárgaborsót.

Még kicsit írok, aztán mék lefeküdni.

a mai nap se

az inzultálás

meglehetősen jól sikerült, mindeki, aki csak dagadó kebellel, fennkölt érzésekkel, a lokálpatriotizmus és -matriotizmus nem túl diszkrét bájával tud Erdélyre gondolni, és aki azt gondolja, hogy Erdélyről csak tamásgáborosan lehet beszélni, könnyekkel a szemben, mejjre szorított kézzel, és akinek ez az érzés szent,

és aki mindenféle kritikáról (már ha őt személyesen érinti) azt gondolja, hogy az ördögtől való, és rögtön felpattan és hőzöng,

aki ennyire komolyan veszi saját magát,

és aki egy ilyen kis szinest komolyan vesz, és sértőnek talál, nem pedig egy véleménynek a sok százezer közül,

az most mind megsértődött. Mindenki tiszta ideg még ma még mámma, örülök, hogy az általános hisztériához egy hajszállal én is hozzájárulhattam.

Érdekes, hogy se a Tordai-hasadékért, se Vajdahunyadért nem ment senki ölre, ebből az következik, hogy mind a kettő megmenekült attól, hogy emblematikus hellyé váljon, és a turisták teljesen tönkretegyék.

A poszt tkp. csak annyiról szólt, hogy a nagyon frekventált turista-látványosságok helyett nézzenek meg az emberek valami mást. Ehhez képest kiderült, hogy

a tradicionális Erdély-képhez nem szabad semmilyen módon hozzányúlni, mert az szentségtörés,

saját magunkon nem tudunk nevetni,

minden kritika, még a kifejezetten humoros célzatú is, “lejáratás”,

az ízlésbeli kérdéseken lehet a legnagyobbat vitatkozni,

nincs vitakultúra, mindenki egyből a személyeskedéssel kezdni (kívácsi vagyok, mikor jutunk el a mocsok árulóig és a ballib értelmiségiig)

amiből én, mint kontár pszichológus, arra következtetek, hogy nagy baj van az önértékeléssel ott, ahol ennyire humortalanul állnak bizonyos dolgokhoz.

A kísérlet mindenesetre sikerült, a mai nap volt a leglátogatottabb evör.

az inzultálás

Tíz túllihegett hely Erdélyben (és helyette tíz kihagyhatatlan)

A Huffington Post szokott ilyen listákat csinálni, a turista-lelkűek és lokálpatrióták inzultálása céljából. Mivel ma estére sürgős inzultálhatnékom támadt, ezért itt az én listám arról, hogy ha először megy valaki Erdélybe, mit ne nézzen meg, hacsak nem akar turistákat nézni. És mit igen.

10. Tordai-hasadék

A Tordai-hasadék akkor volt utoljára jó, amikor még nem jártak oda turisták, vagy ha igen, megálltak a kocsmánál és nem mentek be a hasadékba, és amikor lehetett a felső végén sátorozni. Ha valaki mégis kimegy, tűsarkúban és cicanadrágban, valamint suhogósban és fekete bőrcipőben tipegő városiakat lát, akik hirtelen úgy érzik, hogy kimentek a természetbe, elmennek a végéig meg vissza, és azt hiszik, hogy hegyet másztak.

tordai hasadékHa valaki mindenképp Kolozsvár közelében akar vadregényes helyet nézni, az menjen a Remetei-sziklaszorosba, az sokkal vadabb, kevesebb benne a turista.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

9. Vajdahunyad vára

Ebből van egy Pesten is, ott sokkal gyakrabban jár a zember, hacsak nem Vajdahunyadon lakik.

vajdahunyad

Helyette inkább nézze meg mindenki Törcsvárt (Bran), Drakula kastélyát, nagyon tüchig kis kastélyt fog találni, medvebőrökkel, élhető léptékkel.

(UPDATE: Aki mostanában járt arra, azt mondja, hogy nem. szabad. ide. menni. Brutálisan zsúfolt. )

torcsvar__bran_kastely_1555091_2600

A kkor mindkettő helyett a Peles-kastélyt, a román királyi család kis vityilóját.

peles kastély

8. Királyhágó

A Királyhágó egy nagy kamionpihenő, sok miccsezővel, szeméttel, és kevés parkolóval. Ha valaki szeret kamiongőzben és zajban enni, akkor itt a helye.

kiralyhago_389722_92503Helyette érdemes megállni a Ruta 66 pihenőnél. Egész életemben ott ettem a legjobb miccset. Evör. Csak egy kicsit kell továbbmenni. Erről nem találtam képet.

7. Kőrösfő

Hogyan adjuk el az álnépviseletet, a szart és a giccset aranyárban. Csodálom a kalotaszegieket, mert régóta ebből élnek, nem is rosszul, biztosan ők találták ki a Kőleves meséjét. Ha az ember mindenképp vásárolni akar, akkor ismerőssel menjen, aki ért is a népművészethez.

kőrösfő

Helyette érdemes megnézni Torockót vagy Magyargyerőmonostort.

gyerő

6. Marosvásárhely

A Teleki-tékán kívül semmi érdemlegeset nem lehet látni Flekkenfalván. Ja, van állatkertjük is, medvével, egy olyan országban, ahol szinte bárhol a szabadban lehet medvével találkozni. Ez a kultúrpalota, az egyetlen igazán fotogén épület.

marosvasarhely_0

Helyette inkább érdemes megnézni Szebent, mert a felújított belváros gyönyörű.

nagyszeben

5. Csíkszereda

Csíkban is van egy utca, amin érdemes végigmenni, egy Makovecz-templom, ami egy nagyon szűk telekre épült, és van egy nap, amikor elviselhető az időjárás. Mindenki Csíkba megy, aki autentikus falusi életet akar látni, valódi teheneket, valódi füvet. Mivel mindenki odamegy, ezért nem érdemes odamenni, hacsak az embernek nincs kifejezett dolga ott. Vagy ott lakik. És ilyen egy elcseszett városkép.

csikszereda05

Helyette inkább menjen az ember Máramarosba. Sokkal kevesebb turista, faragott fa homlokzatok, vidám temető Szaploncán, falumúzeum, egy kis haszid utóérzés.

máramaros

4. Szent Mihály-templom, Kolozsvár, egy kis Agapé-val súlyosbítva

Mivel a templom akkora, hogy el sem lehet téveszteni, mindenki megnézni, de minek. Jó, nagy, meg gótikus, hurrá. Meg egy szimbóleum. Meg ott van a közelben Mátyás szülőháza meg a lovasszobor. És ott van parkoló. Ami mindig tele van. Az Agapé meg az a hely, ahol minden igazi magyar érzelmű ember és turista eszik.

Szent_Mihály_templom_szentélye

Helyette inkább érdemes megnézni Bánffyhunyad Árpád-kori templomát és a monostori Kálváriát, és a Varzariában enni.

kalvaria_templom

3. Csíksomlyó

Amióta az újpogányok rátelepedtek, nem érdemes odamenni, mikor búcsú van, kivéve, ha az ember tényleg a búcsúért megy. Rengetegen vannak. Viszont lehet pápa-nyalókát és hasonló vicces kegytárgyakat kapni.

1224570

Helyette inkább menjen az ember az Ezer Székely Leány napjára, nincs akkora tömeg, viszonyt ugyanannyi autentikus székely van.

ezer székely

2. Békási-szoros

Ja, nagy. Messze van. Tele van busszal. És giccsel. És turistával. A buszok meg se tudnak fordulni nyáron. Mindenki szuveníreket vásárol.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Helyette inkább menjen mindenki az Egyeskőre, az is ugyanolyan messze van. Ott tényleg kell mászni egy kicsit (jó bő három órát), de utána az ember azt érzi, hogy csinált valamit. És lehet még feljebb is menni, a Nagy-Hagymásra.

egyesko

1. Szent-Anna-tó.

A medvék és a kígyók nem kíváncsiak a turistákra. Tömeg van. Éjjel meg hideg. A tó mellett nem lehet sátorozni, mert ott vannak a medvék. A kemping el van kerítve, de mi az egy medvének. De azért mindig van egy-két őrült, aki lemegy a tóhoz este, hogy aztán meglátszódjék, hogy ketten jönnek elé az erdőből: az egyik futva, a másik medve.

szent anna

Helyette inkább a Radnai-havasok. Alig van valaki. Csend van. Ja, hogy gyalog kell menni?

radnai

Tíz túllihegett hely Erdélyben (és helyette tíz kihagyhatatlan)

elhatároztam, hogy

a nagy látogatottságra való tekintettel minden hétvégén írok egy isteneset, úgy látszik innen az elefántcsontoronyból, nagy igény van az ilyen posztokra.

Neki is futottam két posztnak: az egyiket Balavány publicisztikája ihlette volna (azért annyira mégsem ihletett, hogy poszt legyen belőle), két bekezdés után ugyanis ez a poszt a szemétben landolt, kiszerettem belőle.

Nekifutottam egy másiknak is, a tékozló fiú értelmezésének. Itt is megírtam két bekezdést, és elvesztettem az ihletet. Amióta nem kell kötelező módon minden vasárnap mondanom valami okosat Istenről (aki bizonyára jót nevetett rajtam meg az erőlködéseimen), azóta nem is tudok csak úgy, különlegesebb indok nélkül mondani sok okosat róla. Igaz, nem is kell megerőltetnem magam, nem kell belefeszülnöm a gondolkodásba, és éppen ezért nem is motivál semmi, saját magam kis érzelmi homokozóján kívül.

Ami az utóbbi időben – mondjuk úgy, hogy az elmúlt két évben – foglalkoztat vele kapcsolatban, az főleg három dolog:

1. lehet-e viszonzás nélkül szeretni valakit; azaz a szeretetből fakadó elvárásokat ki lehet-e kapcsolni önmagunkban; lehet-e úgy szeretni, hogy azt, amit az ember visszakap, ajándékként éli át, és nem jogos fizetségként. Néha azt gondolom, hogy nekem ez már nagyon primán megy, máskor meg azt, hogy még el sem kezdtem gyakorolni. Nem tudom, hogy tartok épp ebben a kettőt jobbra egyet hátra, majd kicsit oldalra összevissza mozgásban. Lehet-e ezt az egész problémát Istenre vonatkoztatni, azaz lehet-e Istent úgy szeretni, hogy cserébe ne várjak el tőle semmit.

2. lehet-e Istenről érvényes állításokat tenni (mármint a kijelentésen kívül, mert Isten persze mondhat magáról akármit). Azaz bármi, amit mondok Istenről, megállja-e a helyét, vagy csak az én fejemben létezik, saját képemre gyúrom-e Istent.

3. van-e Istennek humora, mert az nagyban megkönnyítené a problémákat.

 

elhatároztam, hogy

aki azt hiszi, hogy

állni könnyű a balettben, mert nem kell csinálni semmit, az próbálja meg ezt otthon:

két láb egymás mellett, lábfejek kissé nyitva, a külső talpszélen kell állni, boka hátrafeszítve, térdek befeszítve, combok befeszítve, fenékpofák lefelé szorítva, csípő bedöntve előre, has behúzva, mellkas felemelve, váll lefeszítve, nyak felnyújtva, karok kör alakban a test előtt, könyök ki, tenyér be, az ív nem törik meg.

És kitart. Sokáig. Amíg az összes izom be nem görcsöl.

41ifkwIaLTL

aki azt hiszi, hogy

ez a hét, ez a hét

teljesen szétesett, jó volt ez a konferencia, persze, csak ettől itthon minden kiszaladt a kezem közül, teljesen szétesett az időbeosztásom, amin a legfrissebben beszerzett megfázás és az ezzel járó gyilkos hangulat sem segít.

Mert az egy dolog, hogy szerdán pl. nem ettem, csak reggel csokit, és este, mikor hazaértem, mert nem volt időm, ezt el lehet intézni azzal, hogy úgyis le kell menjenek az úszógumik a hasamról.

Meg hogy elfelejtettem Jakabnak tápot rendelni.

Meg visszavinni egy könyvet a könyvtárba.

A ház fut, a ruhák nincsenek elrakva, tegnap vettem karfiolt, de tejfölet nem a rakott karfiolhoz, így ma megint boltba mentem, ami plusz félóra kitérő, viszont jó kis edzés, mert a zsákom legkevesebb öt kiló, meg elől a gyerek, az már rögtön tíz, megizmosodott a hátam.

Egy átlagos héten a napom percre ontosan be van osztva:

ahhoz, hogy reggel nyolckor kilépjünk a házból Jakabbal és Gedeonnal, legkésőbb hétkor fel kell kelnem, de jobb, ha hamarabb, mert akkor nincs időm nyugodtan meginni a kávém.

kilencre érek haza általában, délelőtt, amennyiben Jakab nem ordít, tudományosan tevékenykedem: olvasok, írok, készülök az óráimra, szavakat tanulok, fordítok, közben etetés, ringatás, szórakoztatás

délután végzem a házimunkát: kétnaponta mosás, terítés, vasalás, mosogatás, takarítás, rendrakás, főzés, családi logisztika: ki mikor mit kell csináljon

négykor megyek Gedeonért, ötre érek haza vele

öt és hét között Gedeon Micimackót néz, Jakab meg alszik, ha szerencsém van, így ilyenkor fészbúkozom, újságot olvasok, levelezek

héttől kilencig van az esti menet: vonatozás, fürdések, hisztik, vacsora, sétálás, meseolvasás, győzködés, közben G-val megbeszéljük a dolgokat, ami általában a süketek párbeszédéhez hasonlít, mert mindenki a magáét mondja, és mindenki egyszerre beszél, a macska is, ilyenkor elég nagy a zűrzavar, közben beleeszek G. vacsorájába, amit megpróbál megvédeni, és nevetünk, hogy aztán öt perc múlva ingerülten kitörjünk valami jelentéktelen apróság miatt, mostanában meglehetősen olaszosak vagyunk, főleg én

ha végre csend van,  kilenc után, mindenki kellőképp kimerült, iszunk egy pohár bort, olvasunk kicsit, és alszunk.

Emellett szerdán és pénteken bent vagyok az egyetemen. Ami az itthoni káosz után felüdülés, mert senki nem ordít a fülembe, nem fekszik az arcora éjjel, nem nyivákol óránként, nem rángatja a szoknyám szélét, nem keresi rajtama dolgait, nem bőg az elveszett plüssállat miatt.

Meg vagyok elégedve az életemmel: kellően izgalmas, kellően érzelemdús, kellően nagy teljesítményre sarkall, kellően tevékeny. Az, hogy az életem egy bolondokházához hasonlít: azt hiszem, nekem ez a boldogság.

 

ez a hét, ez a hét

a konferenciából

a következő momentumok ragadtak meg bennem:

1. hogyan magyarázzuk Aquinói Tamás egyik művének, a Summa contra gentiles c. opusnak a megszületését a Thompson-gazellák ugrálási szokásaival

2. a buddhista imafüzérben 108 szem van, és azért annyi, mert csak

3. a Buddha szerint ez a világ annyira szar, hogy jobb, ha az ember nem is foglalkozik vele

4. Kínában a Buddha egyik legnépszerűbb ábrázolása egy nagy, kövér, fogatlan, nevető, kerek hasú buddha, aki nagyon hasonlít Jakabhoz

 

a konferenciából

ma beköszöntött

az a rémes időszak, amikor befagy a vérem, a 40 fokos fürdővízben sem engedek ki, az mikor a hideg úgy lopakodik be a gondolataim közé, mint valami elvonási tünet, nem lehet másra gondolni,

amikor az intézményekben huszonöt fok van, megizzadok és aztán kimegyek a hidegre, és kész a megfázás,

amikor mindenki szürkében, feketében és barnában jár, sehol semmi szín,

hull az elsárgult levél,

tegnap hazafele szarrá áztam, úgyhogy ismét visszaesten a megfázásba, amiből néhány napja kimásztam, mert nem volt nálam esernyő, mert úgysem tudnám fogni, hátamon a zsák, egyik kezemben a kínai leves, másikkal fogom a Gedeonét, kellene még vagy tizenegy kéz,

olyan álmos vagyok, hogy csak aludnék egész nap.

Mikor lesz már május eleje.

 

Daisypath Vacation tickers

ma beköszöntött

Don Emmanuel

maga volt a két lábon járó rendellenesség. Apja kiváló, progresszív oktató volt Angliában, akiúgy döntött, hogy fiának is a saját tanintézetében kell nevelődnie, így hát Emmanuel félmeztelenül és szokatlanul nyers légkörben töltötte kamaszéveit. Apja közvetítésével megismerkedett a hatalmas szellei erejű és boldogtalan Bertand Russell-lel, és innentől kezdve érzelmi alapon gyűjteni kezdte Russell könyveit. Soha nem olvasta el őket, és aki belelapozott valamelyikbe, azt tapasztalhatta, hogy a könyvet ezer és ezer ponton fúrták át a termeszek, úgyhogy most mártényleg hatalmas szellemi teljesítmény lenne elolvasni a nagyon világosan fogalmazó filozófus gondolatait; de tényleg, a lyukaktól annyira összezavarodott a könyv, hogy az ember azt hihette volna, szürrealista verset olvas, esetleg Wittgenstein valamelyik amerikai tanítványát.

(részlet Louis de Berniéres Don Emmanuel háborúja c. munkájából.)

(Nagyon szeretem azokat a regényeket, amelyek finoman beszólnak a filozófusoknak. Ld. még ehhez Heller: Képzeljétek el c. könyvét, ami a műfaj utánozhatatlan remekműve).

Don Emmanuel

aznap este mindig

jó ötletnek tűnik meginni a bort, amit a fogadáson adnak, meg a sört, amit meg nem. Csak ebben a lepolgárosult, májkímélő, kiszámítható világban a másnap reggel már nem tűnik olyan jó ötletnek.

***

Fél hatkor arra ébredtem, hogy Gedeon leesett az ágyból (még szerencse, hogy nem emeleteságy, de azért volt sírás-rívás), Jakab felsírt (kapott enni), én meg csak kicsit öntöttem mellé a kávét, és így másfél órával az ébredés után kezdem úgy érezni, hogy már be tudom fogadni a külvilág információit.

Bónuszként egy agnosztikus beszélgetés a napokból:

– Éjszaka olyan álmos vagyok, hogy nem mindig találom el a száját.

– Hát nekem is volt már olyan, hogy a szája helyett az orrába akartam benyomni a cumit.

aznap este mindig

azért érdekes lesz

a holnapi nap, mert úgy kell hozzászólnom majd egy előadáshoz, hogy nem kaptam meg az előadás szövegét, és fogalmam sincs, hogy az előadó miről fog beszélni. Jó, a téma meg van adva: az iszlám viszonya a többi valláshoz, na de ez olyan tág téma, hogy fogalmam sincs, hogy az, aivel készültem, meg fog-e felelni.

Azt néztem meg ugyanis, hogy a Koránban és a hadíszokban vannak-e bibliai vendégszövegek, és ha igen, hogyan alakul át a mondanivaló. Nem feltétlenül a próféták történeteire gondolok, mert abból elég sok van a Koránban, hanem egyéb szövegekre.

Végülis egy szöveg forrását nem találtam meg a Bibliában, pedig tudom, hogy a Koránban levő részlet nagyon emlékeztet valamire, de se a saját Bibliámban, se a neten nem sikerült nyomára bukkanni a bibliai párhuzamnak. Ezekről az ájákról van szó:

Ő emelte fel a boltozatot, és szabta meg az arányait.

És ő sötétítette el az éjszakáját, és hozta elő a fényességet.

És aztán kiterítette a földet,

és előhozta belőle a vizét és a legelőjét,

és szilárddá tette a hegyeket,

gondoskodásul nektek és a jószágaitoknak.

(Kitaszítók/78,28-33)

 

 

Ha valakinek erről eszébe jut valami, ne fogja vissza magát. (Mindenesetre nem a 8. zsoltárra gondoltam).

A másik dolog, amivel készültem: hogy a Korán szerint lehet-e üdvösség a könyv népei számára, azaz létezik-e olyan monoteista vallás, amelyik nem vagy korlátozottan alkalmazza a megkülönböztetést.

azért érdekes lesz

Veronique Olmi: Tengerpart

Depressziós írásokat csak akkor szabad olvasni, amikor a zember elég jól van ahhoz, hogy kibírja a nyomasztást. Az Üvegbúra egy évig rányomta a bélyegét a hangulatomra, és azóta sem tudtam újraolvasni. A filmekkel ugyanígy van: aki látta a The Hours c. filmet, az tudja, hogy van egy tipikusan a nőiességre épülő, vagy abból fakadó nyomasztás, ami a női irodalom, már ha van ilyen, egyik fő témája.

Mikor depressziós vagyok, a Jane Eyre-t olvasom. Nagyon szeretem, ahogy a könyvben a főszereplő összeszedett, céltudatos, tele van belső erővel. És persze azt is, hogy egyfajta happy end a vége. A happy end mindig olyan megnyugtató, mint gyermekkoromban a mesék, hogy a végénmindenjóra fordul. Jó dolog ebben hinni még akkor is, ha tudom, hogy a valóság nem így működik.

A tengerpart egy kétgyerekes nőről szól, aki depressziós, pánikrohamai vannak, és elhatározza, hogy leviszi a két fiát a tengerpartra, egy szép élmény kedvéért. De a tengerparti városka – ha lehet – még nyomasztóbb, mint a normális élete, mindig esik az eső, sár van, hideg, a szálloda egy lepra hely, és még annyi pénzük sincs, hogy egyenek.

Aki szereti a noir könyveket, amelyekben állandóan hideg van és esik az eső, annak ez ideális olvasmány. Kiválóan van megírva.

Veronique Olmi: Tengerpart

az az Isten, amelyikben én hiszek,

mindig tudja a megfelelő válaszokat. Nem azt mondja, amit hallani akarok, hanem segít meghallani azt, amire szükségem van. Tudja, merre akarok menni tíz perc múlva, és követni tudja a bakugrásaimat. És nem sértődik meg, ha nem arra megyek, amerre ő mondja.

ott ül velem hajnalban a kanapén, amikor nem tudok aludni, és beköltözik hozzám a szomorúság. Velem együtt szomorú, és nem akar erőszakosan megvigasztalni. Hagy időt, hogy végigrágjam magam a szomorúság minden lépcsőfokán. Tudja, hogy ideje van a szomorúságnak is.

nem veszi személyes sértésnek, hogy kétségeim vannak, kérdéseim és nem válaszaim.

megtanít úgy szeretni, hogy ne várjak érte viszonzást. Kiszakít abból a természetes logikából, hogy az érzéseket is csak a viszonzásért adjam. És hagy időt arra, hogy eljussak oda, hogy a bennem levő szeretetnek a szeretetért magáért örüljek, és nem azért, amit visszakapok belőle, és hogy ne legyek szomorú akkor sem, ha semmit nem kapok vissza. Megtanít arra, hogy minden perc ajándék.

velem nevet a buta vicceken.

néha kilép a nagy metafizikai hallgatásából, és megszólal. Emberek vagy angyalok nyelvén.

(Ez a poszt egyfajta válasz erre a kérdésre.)

 

az az Isten, amelyikben én hiszek,