fénykoromban napi

tíz bogyót is szedtem. Olyan volt, mintha kilencven éves vénasszony lennék, akinek mindene fáj, és már az iszappakolás is csak arra jó, hogy szokja a földet. Aztán egyszer meguntam és önhatalmúlag abbahagytam, de nem mondtam senkinek. Főleg akkor hagytam abba, amikor elfogyott, és nem vettem sok ezer forintért másikat.

***

Terhesvitamin, napi három vastabletta, 2 omega-3 halolaj-kapszula, magnézium, venoruton. Ebből még egy reggeli is kitelik. Aztán ahogy fogytak, először a venorutont hagytam abba, főleg azért, mert elmúlt a visszereimről a gyulladás. A gyógyharisnyát meg se vettem. Sokat sétáltam, ahogy a doki mondta, meg féloldalasan aludtam, mert nagy hassal nem is lehet másképp. Aztán elfogyott a terhesvitamin, valamikor a nyolcadik hónapban. Nem vettem másikat. A magnéziumot szedtem, de csak a nyolcadik hónapban, hogy ne legyen koraszülött. Most elfogyott a halolaj is. Ezt sem veszek többet. Még van a vastabletta: itt tényleg úgy érzem, hogy használ valamit, nem vagyok olyan felmosórongy-állagú,  mint egyébként.

A második gyerekkel már homeopátiás golyókat nem is szedtem. Mert egy gyógyszer vagy működik, vagy nem, és nem attól,hogy hiszek benne.

Változatosan eszem: sonkát, sajtot, zöldséget (főleg hagymát), libazsírt, barna kenyeret, csirkeszárnyakat a KFC-ből, marhahúst, gyümölcsöt, tojássárgáját cukorral. Nem eszem egyszerre sokat, mindig csak egy keveset.

Az egyetlen gyógyszer, amit igazán nagyra tartok: az algocalmin/algopirin. Minden fájdalomra jó. A szívfájdalomra meg ott van Tom Waits, a hegyek, a költők meg a vörösbor.

Advertisements
fénykoromban napi

fénykoromban napi” bejegyzéshez ozzászólás

  1. hahó szerint:

    Legyen hála a metamizol-nátriumnak (ez a hatóanyag), de a 80-as évek elején azt mondták, károsítja az immunrendszert, ezért aggyák mostmár csak recepre, de aztán kiderült, hogy mégse annyira rossz

  2. ago szerint:

    “Az egyetlen gyógyszer, amit igazán nagyra tartok: az algocalmin/algopirin. Minden fájdalomra jó. A szívfájdalomra meg ott van Tom Waits, a hegyek, a költők meg a vörösbor.”
    A mai nap mottója, röhög.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s