a cassandra-effektus

Annyira kiábrándító, amikor újra és újra megtörténik, hogy igazam lesz. A legrosszabbat feltételezem valakiről, és utána megpróbálom meggyőzni magam, hogy nem, én vagyok a rosszindulatú, a gonosz, ő biztosan nem az, én értettem félre a dolgokat, biztosan van a dolognak valami egész más magyarázata, és bebizonyosodik, hogy tévedtem.

Szinte könyörgés-szerűen mondogatom magamban, hogy ne, ne legyen igaz, mintha a szavaknak varázsereje lenne, és meg tudnák változtatni a már megtörtént dolgokat.

Mert nagyon szeretném, ha a világ élhető hely lenne, az emberek egymással legalább az udvariasság szintjén kedvesek legyenek, lehessen az emberekről mindig a jót feltételezni. Egy olyan világot szeretnék, ahol a tisztelet, a jóindulat és az udvariasság a norma. Álmodozom én is itten.

És annyira kiábrándító, hogy mindig – szinte mindig – beigazolódik, hogy nekem van igazam akkor, amikor a legrosszabbat feltételezem az emberekről: a legrosszabb indulatokat, a legkicsinyesebb érzéseket, a legaljasabb mozgatórugókat. Nagyon szomorú vagyok.

Advertisements
a cassandra-effektus

a cassandra-effektus” bejegyzéshez ozzászólás

  1. hajni szerint:

    közhelyesen azt mondhatnám, welcome to the club… :( pár hónapja próbálom kidolgozni a megfelelő stratégiát az ebből a kiábrándult-hangulatból való kilábalásra. nehezen tudok (egyáltalán nem tudok?) átállni arra, hogy nem tudom az embereket megváltoztatni, nekem kell változnom. nem feltétlenül hozzájuk idomulásra gondolok, hanem egy másfajta hozzájuk-állásra… egyelőre itt tartok. hosszú lesz ez az út, úgy érzem…:(

  2. Hát, nehéz ez :S Nekem is van olyan tönkrement kapcsolatom, ahol még mindig azt keresem, hogy mi az, amiben én voltam a hibás és képes vagyok ezen újra és újra rágódni. Pedig legbelül érzem, hogy nem rajtam múlt és le kéne tennem a dolgot.
    A másik, hogy talán még rosszabb az általad leírtnál, amikor saját magam legmélyén vélem felfedezni a “: a legrosszabb indulatokat, a legkicsinyesebb érzéseket, a legaljasabb mozgatórugókat”.

  3. Hajni, én már eljutottam oda, hogy ne akarjam az embereket megváltoztatni, most csak annyit akarnék, hogy ne avatkozzanak bele kártékonyan az életembe, s hagyjanak békén, hogy csináljam, amit tudok. De úgy tűnik, ez is túl nagy elvárás.

  4. zsuzska: én készséggel elismerem, hogy nem vagyok tökéletes, hogy sokszor aljas indulatok mozgatnak. de arra nagyon igyekszem, hogy ezzel másnak ne okozzak kárt. és azt hiszem, nem jutna eszembe hiúságból alátenni valakinek. ha az illető már megtette, akkor elképzelhető, hogy én is viszonzom. de inkább nem, mint igen. mert a bosszú nagyon kellemes érzés, de szerintem visszaüt, és az okos ember csak akkor áll bosszút, ha biztos benne, hogy nem üt vissza.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s