én, kéremszépen,

hiú ember vagyok, mindenki tudja ezt rólam, soha nem csináltam titkot belőle. Büszke vagyok arra, amit csinálok, szeretem csinálni, és tudom, hogy jól csinálom. Nem azért csinálom, hogy elismerjenek, hanem mert szeretem, ha a dolgok rendben vannak. Legtöbbször nincs szükségem se dícséretre, se elismerésre, mert elég a jól végzett munka öröme. Komolyan gondolom a kálvinista etikát, hogy a munka ugyanúgy lehet istentisztelet, mint a vasárnapi egy óra közhelygyújtemény a szószékről. Egy kedves tanárom annak idején úgy fogalmazott, hogy az élet istentisztelete. Hogy a jézusi etika nem valami külső kényszer, hanem belső, második természetemmé váló, zsigerből jövő viselkedés, olyan, amin szinte nem is látszik, hogy krisztusi, annyira természetes.

Jól tűröm a kritikát is, ha a szemembe mondják. Hajlandó vagyok az érveket megfontolni, és gond nélkül elismerem, ha másnak van igaza és én tévedtem. És ha valakivel bajom van, megmondom neki, ha megkérdezi, nem teszek úgy, mintha minden rendben lenne. És ilyenkor kíméletlenül őszinte vagyok, mert azt gondolom, hogy jobb az egyenes út, mint a kanyargós. Inkább tudja meg valaki, hogy mit gondolok róla, mert akkor tiszta vizet öntünk a  nyílt kártyákba. És nem tartok attól, hogy nem fognak szeretni, mert az esetek 99 százalékában nem érdekel, hogy szeretnek-e. Abban az egy százalékban igen, és rettenetesen megsebez, ha valaki, akit én szeretek és nagyra tartok, le se szar. De túlélem, ahogy az apám szokta mondani, egyenes háttal. Az ember ne hagyja, hogy az események leteperjék.

De azt, ha valaki sunyi, keresztbe szervez, a hátam mögött megkérdőjelezi a munkám értelmét: na, ezt nem tudom szó nélkül hagyni, legalább itt nem. Mert valóban, nekem ez olyan, mint egy pof. És odatartom a másik arcom is, és nem szólok semmit, és csinálom tovább, amiről úgy gondolom, hogy meg kell csinálni, és nem az elismerésért, hanem mert meg kell csinálni, és kész.

És – bár tudom, hogy ez nem túl keresztényi – számon tartom. Van egy kis füzet a fejemben, és abban fel van jegyezve. És nem felejtem el a megalázásokat, soha, senkinek. És tudok addig várni, amíg az ellenségem hullája elúszik előttem.

És akkor köpök egy nagyot. Ennyi.

Advertisements
én, kéremszépen,

én, kéremszépen,” bejegyzéshez egy hozzászólás

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s