agnosztikus dialógusok 72 – k, mint Polos

– Mit játszottatok ma Kolossal?

– Mentünk a motorral, felborultunk, meghaltunk. Nagyon vicces volt. Polos is ment.

– Kolos. K, mint Kolos.

– Az. Polos.

– Kolos.

– De angolul nem tudom.

– Pedig mondhatod angolul is. Ká. Kolos.

– Ká, ká. Polos.

agnosztikus dialógusok 72 – k, mint Polos

mi változott, amióta

van gyerekem?

Van a bezzeganyán egy cikk a nevelési elvekről, amiket képtelenség betartani. Én ezt egy kicsit kitágítom, annyira, hogy miben változtam a gyerek hatására.

***

Nevelési elvek – voltak nekem is elképzeléseim arról, hogy én majd milyen pöpec kis anya leszek. Aztán gyorsan kikezeltettem őket.

1. Nem zsarolom a gyereket – ó, dehogynem. Ha nem csinálod ezt és ezt, nincs film/túró rudi/csokoládé/hazamegyünk. Nem vagyok rá büszke, hogy ez van, de ez van. Két dolgot nem mondok neki: ha nem leszel ilyen és ilyen, szomorú leszek, illetve ha nem bármi, akkor nem szeretlek. Szóval kicsit úgy alakult, hogy játékkal, édességgel, dolgokkal lehet zsarolni, érzelmekkel azonban szigorúan tilos.

2. Majd sokat játszunk együtt – nos, erre se vagyok túl büszke, hogy nem sok türelmem van játszani vele. Viszont van, aki játsszon vele (az apám, az óvodában).

3. Egy idő után nem kelek fel hozzá éjszaka – dehogynem. Egyet nyöszörög, és nekem már ki is pattant a szemem. Ilyen erővel akár fel is kelhetek.

4. Időben lefektetem, utána olvasok. Ha van valami, ami végképp nem működött, akkor ez az. Egyrészt mert nem lehetett lefektetni időben, másrészt én addigra már olyan fáradt voltam (aki végigcsinálja az esti két órát a vacsorától az alvásig, az tudja), hogy sokszor én aludtam el hamarabb. Az esti két óra a nap legnehezebb része, főleg, hogy én tartsam magam az időhöz, és mindenki mást rávegyek arra, hogy tartsa magát az időhöz, hogy a gyerek kilenckor aludjon.

5. Nem veszek meg neki minden francos játékot. Hát, ha mindent nem is, de sok játékot kapott. Az elv az, hogy ha viszem magammal vásárolni, akkor egy valamit kap, amit szorongathat.

6. Nem leszek magammal szemben trehány. Na, ez az, ami az egyik legnagyobb erőfeszítést igényli, hogy a napi rutin mellett a zember epiláljon, sminkeljen, pakolást rakjon magára, krémezze az arcát, a kezét, bekenje magát testápolóval, ne hagyja a haját lenőni, tiszta legyen a szemüvege, szépek a körmei, ne szaladjon a szem a harisnyáján, ne kinyúlt pólóban, hanem vasalt ingben menjen akárhova. A sminkelést kivéve talán sikerül ezt tartani, ha nem is azon a szinten, mint a gyerek előtt, de egy elviselhető szinten. Nem kell szégyenkezem, ha emberek közé megyek.

Amit elhatároztam, és többé-kevésbé sikerül tartani magamat hozzá:

1. Nem neveljük egymás ellen a gyereket, egymás szülői tekintélyét nem kérdőjelezzük meg, a gyerek előtt nem teszünk a másikra rosszindulatú megjegyzéseket. Egy-egy kivételtől eltekintve sikerül, én befogom, és akkor beszéljük meg, amikor alszik. Szerencsére nincs sok ilyen, szinte mindenben egyetértünk.

2. A lehetőségekhez képest a gyerek nagycsaládban nőjjön fel. Én nem akarom, hogy a gyerek csak hozzám ragaszkodjon, hanem lásson maga körül sok embert, akik szeretik. Így lehetősége lesz, hogy mindenkitől a legjobbat eltanulja. Ezért sokat van a szüleimnél, G. szüleinél nyáron, és amikor lehet, és sokat járunk a keresztszüleihez, igaz, most ebben az évben miattam kevesebbet voltunk. Én egy olyan családot álmodtam számára, ahol sok a gyerek, sokféle emberrel találkozik és soha nem unatkozik.

3. A lehetőségekhez képest megadni neki a maximális szabadságot. Amiben már tud dönteni, abban dönthessen, pl. hogy akar-e este fürdeni, melyik játékával alszik el, mit visz az óvodába, milyen innivalót kér a boltban (általában gyümölcslevet), az óvodába melyik úton megyünk, stb.

4. Hagyjon bennünket is létezni. Azaz játsszon időnként önállóan, mert nem tudjuk mindig szórakoztatni, mikor beszélgetni akarunk (vagy épp muszáj valami nagyon fontos dolgot megbeszélni), akkor legalább kicsit maradjon csendben. Nem tudok kétfelé figyelni, ha beszélek valakivel, szeretek csak rá figyelni, és amikor vele beszélgetek, akkor a teljes figyelmem az övé.

Amiben én megváltoztam:

1. Nem harcolok vele, csak ha nagyon fontos az a dolog. Pl. orvosság bevételénél nincs megbeszélés, nem kérdezem meg, hogy akarja-e. Be kell venni, kész. Ha a dolog nem nagyon fontos, inkább ráhagyom. Kinek van arra energiája, hogy állandóan egy négyéves makacsságával csatázzon?

2. Sokkal jobban oszton be az időmet. Mert muszáj, hogy nagyon fegyelmezett legyek, másképp nem működnek a dolgok. Így is gyakran fut a ház, mert nekem ez a fajta fegyelem nagyon nehéz. De azért nagyon igyekszem.

3. Megváltozott a viszonyom a kompromisszumokhoz. Nem akarom, hogy mindenáron nekem legyen igazam. Nem megyek bele a család többi tagjával felesleges és parttalan csatákba.

4. A családi logisztikát, ami a gyerek szervezését, a ruhák és mindenféle vackok szervezését, az időbeosztást, a házimunkát, az egyetemet, és mindent sokkal inkább meg tudok szervezni.

5. Sokkal jobban értékelem, hogy van némi szabadidőm. Ami a fenti következménye. Hogy egyáltalán van szabadidőm, amikor írok, olvasok, vagy csak nézek ki a fejemből.

6. Nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb vagyok. Aki ismert korábban, az talán látja is ezt a változást, én viszont érzem magamban. Mikor gúnyolódni akarok magamon, akkor azt mondom: le vagyok polgárosodva. Amikor nem, akkor meg azt, hogy megállapodtam, az élet a lehetőségekhez képest jól folyik, a stresszt a minimálisra csökkentettük, a vágyaink kis erőfeszítéssel megvalósíthatók. Valószínűleg igen unalmas lehetek.

mi változott, amióta

a hiba a gondolkodással

van. Mikor beállít hajnalban sz inszomnia.

***

Mert soha nem úgy ébredek fel, hogy nem fogok tudni visszaaludni. A forgatókönyv általában a következő: felkelek, kimegyek a vécére. Az már jó, ha nem megyek neki semminek, egyrészt mert szédülök, másrészt nem szoktam villanyt gyújtani, mert az szinte fizikai fájdalom, amikor éjjel a sötétséghez szokott szemembe bevilágít a villany. Ha nem megyek neki semminek, akkor félálomban vissza tudok feküdni.

Alig szundítok el, Gedeon kéri a kacsáját. Villanygyújtás, a kacsa megtalálása, a gyerek megnyugtatása, vissza az ágyba. Villanyoltás.

Arrébb rugdosom a macskát, aki kihasználja azt az egy percet, és rátelepedik a hálózsákomra. Sértődötten nyávog. Elhelyzekedem.

Megint ki kell mennem. Most a telefonnal világítok.

Vissza az ágyba, elhelyezkedem. Megkeresem a kispárnán a leghűvösebb pontot. Betakarom a derekam. Arrébb rugdosom a macskát.

Megfordulok. Eszembe jut, hogy mi lenne/mi lett volna, ha. kétségbeesetten próbálok az alvásra koncentrálni. Hiába. A gondolatok jönnek, nem lehet tőlük aludni. Forgolódom egy darabig és reménykedem.

Megnézem a telefont, most már teljesen ébren vagyok. Felkelek, kimegyek, bekapcsolom a laptopot, hátha este kilenc óta történt valami a világban.

Igen. Líbia egy tartománya kikiáltotta az autonómiát. A szaúdi nők tüntetni fognak a vezetés-betiltás miatt. Néhányan írtak blogot. Elolvasom.

Megnézem a gyereket, mert be van dugulva az orra. Nagyon melegnek találom a homlokát. Aggódom, hogy akkor mi lesz a holnapi nappal, kontrollra kell mennem, ki fog rá vigyázni, ha itthon kell tartanom. Megfontolom, hogy kellene adni neki lázcsillapítót, de sajnálom felkölteni. Reggel viszont orrszívás, ezt elhatározom, bármennyire tiltakozik is. Kimegyek a kanapéra.

Rájövök, hogy már megint milyen rettenetesen éhes vagyok. Állandóan éhes vagyok. Megeszek négy kekszet. Még mindig éhes vagyok.

Kimegyek szörpért, majd benézek a fészbúkra, hátha más is inszomniás. Lassan négy óra, fél három óta frec menta (csinálom a semmit) kint a kanapén, hallgatom, hogy mindenki milyen jól alszik, irigykedem. Még a macska s hortyog, ismét a hálózsákomon.

Megint megnézem a gyereket, le van izzadva, de a homloka most nem meleg. Nyugodtan alszik. Reeménykedem, hogy nem lázas.

Újabb kör a vécére. Egyáltalán nem vagyok álmos.

 

a hiba a gondolkodással

ma semmi érdemleges

nem történt azon kívül, hogy szinte felgyújtottam a konyhát, és megtámadott egy lódarázs.

***

A konyhát vacsorafőzés közben próbáltam meg felgyújtani, amikor datolyás rizset főztem, és az olajban piruló datolyákra rátöltöttem egy kis mártást, ami elkezdett sercegni, a sercegő olaj meg begyulladt. Aztán, mire csináltam volna bármit is, magától elaludt. Szerencsére magas a belmagasság, nem lett kormos a plafon.

A lódarázs (4 cm hosszú) fürdés közben jött be a fürdőbe, amitől én nagyon megijedtem, mert allergiás vagyok a darázscsípésre, a terhesség, a begyulladt aranyér, a vizesedés, a cukor, a diéta és a túlhordás mellett pont az hiányzik még, hogy megcsípjen és allergiás sokkot kapjak. A darázs erre fejest ugrott a fürdőkádba (nem tudtam, hogy a darazsak ilyen sportosak), amiben épp ültem, erre én visítottam egyet, és behúzódtam a legtávolabbi sarokba, amitől Gedeon megijedt, és elkezdett sírni és izgulni, egyedül a darazsat nem látszott zavarni a fesztivál, amit csinált, nyugodtan úszott a vízben, amíg G. kihalászta.

ma semmi érdemleges

álomban kirándulni

voltunk, rengeteg ismerőssel, közelebbivel és kevésbé közelivel, és megint ugyanazt az érzést álmodtam, hogy az, akivel én beszélgetni szeretnék, nem beszél velem, mert mindig van körülötte valaki, aki fontosabb, nem tudok hozzáférkőzni, az elutasítottság és viszonzatlanság érzése végignyomasztotta az egész álmot, amiben

éjszakára meg is érkeztünk a Balaton/tenger partjára, ahol nagy tábortüzezést és alkoholizálást rendeztünk, amiből én persze kimaradtam, és egy adott pont után mindenki fürödni akart, és meztelenül fürödtünk a vízben, és ismét ugrottam fejest, ami álmomban nagyon prímán megy, de a valóságban nem, a vízben rengetegen voltak, többek között a macskám is, aki búvárüzemmódban működött épp, én meg kiskalanakat szedtem a víz aljáról, mert kerestem egyet, ami az enyém, de nem találtam, találtam viszont sok másikat, ami nem az enyém,

és az álom végén, miután kifürdőztük magunkat, valami lepra szállodában aludtunk el nagyon kiábrándulva és nagyon szomorúan, hálózsákban.

álomban kirándulni

az én mindenségeim

csipkepittynek. Ami persze még soha senkit nem vígasztalt meg, hogy másnak is szar.

***

Az első mindenségem szép. És sikeres. Nem keresi az utat, mert már megtalálta. És okos, sokkal okosabb, mint én. Sokkal többet olvasott, sokkal hamarabb csinált mindent, ezért mindenben sokkal előrébb tart. Jól osztja be az idejét, nem forgácsolódik szét. Sebezhetetlen, fegyelmezett, nem tükröződnek rajta érzelmek. Soha nem hozza magát ostoba helyzetbe. Az első mindenségem kerek, minden lepattan róla, elérhetetlen. Még az irigység sem érhet fel hozzá, lepereg róla.

A második mindenségem kitartó, szorgalmas, mindig mindent jól csinál, szinte mindig igaza van, letett valamit az asztalra és meg is tartotta, olyan ember, aki emléktábla lesz halála után, és versenyt neveznek el róla. Egy igazi Tiszteletreméltó. Akinél soha nem érheti szó a ház elejét. Aki küzdött és nyert. A második mindenségem kocka, annyira tökéletes.

A harmadik mindenségem vidám, ember maradt, ő tényleg méltó az irigységre. A legműveltebb ember, akit ismerek. Aki úgy tud nonkonformista lenni, hogy ez nem póz, hanem természetes. Megengedheti magának ezt a luxust. Akiről sugárzik, hogy minden rendben van vele. És akitől végül tanulni kellene, hogy hogy csinálja. A harmadik mindenségem derékszög. Nyitott, megközelíthető, mégis arányaiban tökéletes.

az én mindenségeim

Ravensbrücky Máté: Őszi pár-lat

A karba maró vért alól

a farat ütve megrabol.

Ha kend növényen élt begyes,

az ék fatályogtól csecses.

Miattam elborul kigyed

a hús vadulva felbizseg,

a csont, a hő is egy heves

sikollyal önt magán keres:

báthory-krémes bájakon

nélkülőzik az irgalom.

***

Én látszom, de ti begyedem gomolyan.

Ravensbrücky Máté: Őszi pár-lat

agnosztikus dialógusok 71 – barokk palota

– Büszke lehetsz, mert többet jelentesz nekem, mint egy barokk palota.

– ?

– Már nem mentem vissza a Várba, hogy megnézzem, hanem hazajöttem.

– Hát most mit mondjak. Köszi.Tudod még fokozni?

– Igen.

– És a betűtípusoknál?

– Egy kicsivel többet.

– Remek, mit mondjak.

agnosztikus dialógusok 71 – barokk palota

ez a gyerek szivat engem

dali-persistence-clockTegnap este már harmadszorra gondoltam azt, hogy akkor most menni kell. De nem, semmi, jönnek a görcsök, elég szabályosak, elég hosszú ideig tartanak, hogy mindent bepakoljak a kórházi táskába, nem alszom egész éjjel, mert ha igen, akkor azt álmodom, hogy császározni akarnak, és erre itt a reggel, és semmi, a gyerek vígan rugdossa a bordáimat, és jelét se adja annak, hogy meg akarná látni Isten áldott napsütését, pedig milyen szép ez az őszi napsütés. Telihold van pedig (kérdés, hogy ez mennyire számít, mindenesetre tudományosan nem lehet bizonyítani), meg hétvége is, szóval minden ideális lehetne.

A legzavaróbb az egészben az, hogy a 32. héten azt mondták, hogy örüljek, ha a 36. hétig kihúzom. Most a 40. hét vége van. Ez nyolc hét kivételes, felfokozott állapot. Az elmúlt időszakot valami állandó készültségben és várakozásban töltöttem, minden kis fájdalomra összerándulva, hogy akkor na most. És ugyanilyen készültségben töltötte a család is, akik benne vannak a szervezésben, hogy Gedeon élete se boruljon fel nagyon, de apás szülés is legyen.

És aztán semmi. És megint semmi. És még mindig semmi. Fáj, fáj, görcsölget, úgy tesz, mintha. És ha van valami, ami fel tud őrölni, akkor ez a parttalan várakozás, aminek nem lehet látni pontosan a végét. Nem lehet tervezni, még holnapra sem. Nem lehet az időt beosztani, és ezzel barátságossá tenni. Az idő most: ellenség. Olyan lassan folyik, mintha megállt volna. Mint a hosszú álmos falusi nyári napok, amikor nagyon sokáig nem történik semmi. Mint egy Tarr Béla film. Mint egy olyan túra, ahol ismeretlen terepen haladsz, és nem tudod, mikor fogsz odaérni. Mint az első túrám a Vlegyászára, és az a hosszú utolsó szakasz az erdőben, amikor az erdő a zistennek se akar elfogyni.

– Maga hogy készül lelkileg a szülésre?

– Hát hogy. Ülök és várom, hogy fájjon.

 

ez a gyerek szivat engem

mai duracell

Hat adag mosás, terítés, megszáradt ruhák elrakása, főzés (almaleves, rakott krumpli), 2 polc felfúrva, utána takarítás, rendezés, a gardrób rendbetétele, harminc ing kivasalása három menetben, listák írása, Midsomer murdersből egy epizód, mert a másodikba már belealudtam, semmiféle szellemi munka. Hasznos nap volt.

Végre felszámoltam a vasalnivalót, már nagyon nyomasztott a sok hosszú ujjú ing, most mind szépen ülnek a szekrényben. Holnap valódi pihenőnapot tartok (bár kellene takarítani, ablakot mosni, amíg szép az idő, meg varrni egy sapkatartót, meg megvarrogatni az elszakadt dolgokat).

Mennyire ironikus ez, hogy hirtelenhirtelenhirtelen ilyen házias lettem.

mai duracell

mennyibe kerül egy terhesség – második kiadás

Amikor Gedeonnal voltam terhes, akkor is írtam, hogy mennyibe kerül terhesnek lenni, meg azt is megírtam, hogy mennyibe kerül, ha az ember nem terhes.

Most is főleg azért írom le, mert mindig vannak bezzegelők, hogy igen, mert “mi ott Pesten” mennyit keresünk, de nem tudjuk megfogni a pénzt, és felelőtlenek vagyunk.

Ha nincs semmi plusz bevétel egy hónapban, a család össz-bevétele 280.000 Ft.

Ebből minden hónapban fix kiadás:

81.500 Ft az albérlet + közös költség.

3850 Ft diákbérlet

30.000 Ft mindenféle számla (telefon, gáz, villany, stb., csak nyáron ennyi, télen a duplája)

50.000 Ft étel és DM (és itt ebben semi luxus nincs: hétvégente 10.000 Ft vásárlás és egy 10.000 Ft-os DM havonta). Ez csak akkor ennyi, ha nagyon spórolunk.

Gedeon ebédpénze 10.000 Ft. (A tavaszi hónapokban 65.000 Ft volt a bölcsöde).

Ez minden hónapban legkevesebb 175.350 Ft fix kiadás, amin nem tudunk spórolni. Az első félévben ez havi 230.000 Ft volt összesen. Legjobb esetben marad havi 100.000 forint, a legrosszabban havi 50.000, vagy annál is kevesebb.

Nincs tévénk. Nem eszünk étteremben, nem veszünk új ruhát, új cipőt, nincs autónk, könyveket csak akkor veszünk, ha plusz pénzünk van. Egy évben egyszer elmegyünk nyaralni, általában haza, amire előre spórolunk. Közben volt születésnapunk, nem vettünk semmit magunknak. Egy év várakozás után sikerült mind a kettőnknek új szemüveget csináltatni, ami 70.000 Ft-ba került. A nyaralásunk kb. 100.000 Ft volt, két hét, tengerpart és falu, sok vonatozással.

A terhesség így alakult:

ultrahang: 12.000 Ft x 8 = 96.000 Ft

orvosi vizsgálat: 13.000 Ft x 12 = 156.000 Ft

labor: 8.000 x 3 = 24.000 Ft

genetikai vérvétel: 28.000 Ft

gyógyszerek: kb. 20.000 Ft

Ez 324.000 Ft, ami elosztva 8 hónapra havi 40.000 Ft (az első hónap nem számít, mert akkor még nem tudtam, hogy terhes vagyok). Persze nem így oszlott meg, mert volt olyan hónap, amikor csak egy orvosi vizsgálat volt, és ebben a hónapban lassan a 100.000 Ft-nál tartok, amit kifizettem az orvosi rendelőnek.

Igen, van diákhitelem, és becsszóra szülök még egyet, ha elengedik egy részét, most az egyszer hadd legyek én is célcsoport.

A tanításért nem kapok semmit, az egyetem nincs abban a helyzetben, hogy fizessen a tanító doktoranduszainak. Szerelemből tanítok, meg azért, mert úgy érzem, hogy én az egyetemi tanáraimtól sokat kaptam emberileg. Szeptembertől van három magántanítványom, most ebből a pénzből élünk. A doktori iskola fizetős hallgatója vagyok, tavaly volt ösztöndíjam, kifizették a tandíjat. Az idén is beadtam, hátha.

Szóval ne mondja senki, hogy nem jól gazdálkodunk. Nincs miből félretenni, ennyi.

Ezt nem panaszképp mondom, ezek a tények. Tulajdonképp mindenünk megvan, amire szükségünk van (na jó, könyveket tudnék venni százat, ezeret).

mennyibe kerül egy terhesség – második kiadás

kreditszámlálás

Még az is lehet, hogy a következő két félévben időben befejezem a doktori iskolát. Ma ugyanis eltöltöttem másfél órát kreditszámlálással, és ha a következő félévben mindent megcsinálok, amit kell, és ebben a félévben is fel tudok venni mindent, amit szeretnék, akkor jövőre megleszek. És akkor gondolkozhatok azon, hogy mihez kezdek az életemmel.

kreditszámlálás

most egy füveskönyv-szerű

bejegyzést kellene írnom a munkáról, de inkább csak nyafogok.

Egyrészt mert nekem a tanítás nem munka. Mindenki megkérdezi, hogy ugye nem dolgozom már, és a hivatásosoknak azt mondom, hogy persze, hogy nem, eszem ágában sincs vitatkozni velük.

Másrészt nem vagyok jól, nem fizikailag, mert az kevésbé számít, hanem lelkileg. Abban a pillanatban, ahogy van időm gondolkodni, elborít valami borzalmas önsajnálat, sírnom kell állandóan, türelmetlen vagyok és kiállhatatlan, mint Szulejmán bin Daud kilencszáz-kilencvenkilenc veszekedős felesége együtt, ezért nem akarok gondolkodni, nem akarok egyedül maradni, tudom, hogy a hormonok csinálják ezt az érzelmi megfeszülést, és nagyon nem szeretem, amikor a hormonok mondatnak velem dolgokat, és alig tudom kontrollálni őket. Persze, könnyű mindent a hormonokra fogni. Csak tudom, hogy normálisan nem ilyen vagyok.

Az egyetlen lehetséges megoldás ilyenkor az, ha elterelődik a figyelmem, és valami fontosra koncentrálok. A tanítás ilyen, ezért nagyon jó, hogy tanítok még, és szülés után is fogok. Legalább abban a heti néhány órában nem forgok magam körül, mint egy szédült éjjelilepke, hanem másokra figyelek, máshova koncentrálok, és közben telik az idő, amíg elmúlik rólam a hülyeség. Minden, így megnyert perc nyereség, és győzelem saját magam felett.

Mert kívülről úgy tűnik, hogy én ezt a tanítást önzetlenül csinálom. Nem, ez nem igaz. Azért csinálom (amellett persze, hogy mindeki jól jár), hogy ne süllyedjek el alami elképesztően ragadós lelki mocsárba, amelyről már tudom, hogy milyen. Nem akarok oda visszakerülni, és erre az egyetlen módszer, ami nekem bevált: a fegyelmezett munka. A munka most: ajándék.

 

most egy füveskönyv-szerű

a következő dolgokat szeretném, nagyon gyorsan

– hason aludni

– reggel nem öklendezni reggeli közben

– fejfájásra Advilt bevenni

– nem beverni mindenbe a hasam

– a streccs nadrágjaimat felenni

– az ingeimet felvenni

– begombolni a nadrágokat

– megfordulni álmomban

– gumicukrot enni

– visszakapni a hasizmomat

– rendesen pisilni

– fájdalom nélkül leülni

– szédülés nélkül állni

– a fotelből erőlkodés nélkül felállni

– nyugalomban lenni

 

a következő dolgokat szeretném, nagyon gyorsan

hasznos nap

Felkeltem többé-kevésbé önkéntesen 5.20-kor. Gedeon nyöszörgött, így nem volt teljesen önkéntes, de akkor már nem feküdtem vissza.

Megittam a kávém, megállapítottam, hogy tegnap este kilenctől mostanáig nem történt semmi érdemleges.

Elmosogattam. Másfél óra. Igen, minden edényünk koszos volt, kissé elvesztettük a ritmust az utóbbi időben. Lemostam a kályhát, eltörölgettem az edényt.

Elraktam a tiszta ruhát, háromnegyed óra. Négy adagnyi volt a fotelben.

Előkészítettem a vasalást (azaz a vasalnivalókat felhalmoztam a vasalódeszkára).

Kimostam és kiterítettem két adag mosást. A mosógép hattól megy.

Belehallgattam a klubrádióba. A bemondójuk nem tud felolvasni.

Reggeliztem, mert muszáj.

Mint egy duracell-nyuszi. Fákk. De hát mindegy, délután már annyira görcsöl a hátam, hogy semmit nem tudok csinálni, így muszáj mindent reggel megcsinálni.

Másnak is munkamániás szép napot.

hasznos nap

közírónak, publicistának

kellene mennem, amúgy is mindenről véleményem van. Tegnap a blog rekordokat döntögetett, a harmadik legnépszerűbb bejegyzés lett a különvélemény, közvetlenül a nők az egyházban és a ma a prédikáció c. bejegyzéseim után.

Nem értem, tényleg ekkora igény van a teológiai/vallási tartalmú cikkek iránt? Jó lenne érteni, mitől ilyen népszerű ez a három, általam eléggé szakmainak, és ezáltal belterjesnek gondolt cikk.

A másik érdekesség, hogy azt gondolnám, hogy ha egyszer valaki idetéved, és elolvas egy cikket, akkor talán többet is elolvas, belenéz az archívumba. Ehhez képest csak egy új olvasó van (mármint akiről én tudok), akit ezúton is üdvözlök itt szürreáliában.

közírónak, publicistának

különvélemény

A napokban minden azzal van tele, hogy egy katolikus tankönyv szerint a homoszexualitás halálos bűn, és kering a neten egy petíció, hogy tiltsák be ezt a tankönyet, mert ez egy meghaladott álláspont, és öngyilkosságba kerget. Na, erről akarok írni kicsit.

Ad1. Egy katolikus hittan-tankönyvről van szó, amit katolikus gyerekeknek fognak tanítani, akiket azért adtak katolikus hittanra, mert a szüleik azt akarják, hogy oda járjanak. Ha a katolikus egyház azt tanítja, hogy ez halálos bűn, akkor a hittanköny nem állíthat mást. A református egyház is tanítja a kárhozatos bálványimádást, és én, ha hittant tanítok, akkor ezt nem hagyhatom ki, még akkor sem, ha nem értek vele egyet, mint ahogy több dologgal nem értek egyet a kátéból, de ez az én különvéleményem, amit nem hangoztatok akkor, amikor hivatalos minőségemben vagyok, prédikálok vagy tanítok. A református lelkészek esküt tesznek arra, hogy az egyház hitvallásaihoz tartják magukat a szószéken, és ezt nem lehet megszegni. A szószékről nem lehet ideológiai különvéleményt megfogalmazni. Így működik az egyház, akinek ez nem tetszik, az keressen más közösséget magának.

Ad2. Mint magánember, én nem tartom bűnnek a homoszexualitást. Nem tudom bűnnek tartani azt, ha két ember szereti egymást és senki másnak nem ártanak ezzel. Nehezemre esne olyan Istenben hinni, aki a szeretetet elítéli.

Ad3. Szerencsére nem kell nyilatkozon a kérdésben, nem vagyok semmiféle tanítói hivatal tagja, se vezető egyházi személy. Konfliktusmentesen lehet ideológiai különvéleményem, amit alakíthatok a Biblia alapján, senki nem mondhatja, hogy ne tegyem. Az én üdvösségem – reményeim szerint – nem függ az egyháztól, csakis Istentől. És én reménykedem benne, hogy Isten pont olyan jóságos, ahogy Jézus látja, irgalmas, ahogy Hóseás, és jó a humorérzéke, mint ahogy a hadíszok.

Ad4. A nyilatkozat szerzői (nem katolikusok) nem a tankönyet, hanem az egész Katolikus Egyházat ítélik el, mert olyant tanít, ami szerintük nem PC. Ez pont olyan, mintha én az egész zsidóságot elítélném azért, mert van egy ima, amiben hálát adnak, hogy zsidónak és férfinak születtek. Engem ez az ima mélyen, emberségemben sért(ene, ha figyelembe kellene vegyem), mert sem zsidó nem vagyok, se férfi. Tudomásul kell venni, hogy a monoteista vallások természetüknél fogva kirekesztik azokat, akik nem tagok, és mindenkit, aki épp dogmatikai alapon eszükbe jut, és nem tudok kivételt mondani. A keresztény felekezetek egymást (és mindekit, aki nem keresztény), a zsidó felekezetek egymást (és mindenkit, aki nem zsidó), a szunniták és siíták egymást (és többé-kevésbé mindenkit, aki nem muszlim), tessék ehhez olvasni egy kis Assmannt, és mindjárt világos lesz a jelenség.

Ad5. “a tankönyv értékrendjét mind az egyházi, mind a világi fórumok rég meghaladták” – írja a petíció. Ez egész egyszerűen butaság, és nem igaz. A katolikus egyház nem haladta meg ezt az álláspontot.

Ad6. A fenti mondat úgy állítja be a haladást, mint a feltétlen és elérendő jót, és a konzervativizmust, mint az elítélendő gonoszt. Ez meglehetősen szűk történelmi látószöget feltételez.

Ad7. “annak egy XXI. századi magyarországi általános iskolában semmi helye” – akkor holnaptól én is beleszólok, mit kell a katolikusok hittanon tanítsanak, meg a zsidó felekezeti iskolák. Pl. Jézus Istenségét, nem?

Ad8. Milyen liberális az, aki meg akarja szabni, hogy a másik mit gondoljon egy adott kérdésben?

Ad9. A tankönyv azért rossz (szerintem), mert reflektálatlanul hagy egy fontos emberi problémát. Már az is kérdés, hogy mit keres ez egy ekkora gyerekeknek szánt tankönyvben. De ha már, akkor csak így idevetve ez nem elégséges. Teológiai fogalmakat (mint pl. a halálos bűn) ekkora gyerekeknek tanítani szerintem több kárral, mint haszonnal jár. Szándékosan lelkiismeret-furdalást kelteni benne olyasmi miatt, amiről még azt sem tudja, micsoda: ez is bűn. De a tankönyet a katolikus egyház kell kijavítsa, nem a civil társadalom. Ha érvényes az egyház és állam szétálasztásának elve (ami jelenleg igen jó kérdés), akkor ez a civil társadalomra is vonatkozik: a civil társadalom nem pofázik szól bele az egyházi ügyekbe, amíg nem történik olyasmi, amivel az egyház megszegi az állam törvényét (lop, csal, gyerekeket molesztál, öl, stb.).

Ad10. Tudomásul kellene már egyszer venni, hogy a keresztény egyházak nem demokratikusan működnek, még a magyar protestáns egyházak sem, ott is csak a képviseleti demokrácia látszata van meg. Miért kellene egy társadalmi szerveződési formát alkalmazni egy más típusú közösségre? Nem a demokrácia az egyetlen kormányzási forma, és nem látom be, hogy mitől lenne a legjobb, mindenütt kötelező módon alkalmazandó norma, és minek.

Ad11. “Túl azon, hogy a felvilágosult értékrendtől eltávolodó, intoleráns ifjúságot nevelnek ki, megannyi érintett fiatalt depresszióba, akár öngyilkosságba taszíthatnak.” – írja a kiáltvány. Ez a mondat számomra túl patetikus, célzott, hatásvadász, én nem látok kapcsolatot a kettő között, vagy ha van, kérek róla tudományos eredményeket, hogy a katolikus egyház tanítása és az öngyilkosság egyenes összefüggésben áll egymással. Avagy ne buktassunk meg gyerekeket, mert arra is több példa volt már, hogy valaki a rossz bizonyítványa miatt öngyilkos lett.

Tehát összefoglalva: nem értek egyet a Katolikus Egyház tanításával, ami a homoszexualitást illeti. Szerencsére nem is kell nekem, nem vagyok katolikus. De tiszteletben tartom, hogy a Katolikus Egyház taníthatja ezt a Szentírás és a hagyomány alapán, ehhez minden joga megvan, és addig, amíg az állam törvényeit nem sérti, nincs jogom beleszólni abba, hogy mit tanít. És elvárom ugyanezt a típusú toleranciát akkor, amikor én tanítok hittant reformátusoknak.

A kiáltvány szerzőivel nem értek egyet, mert egyrészt butaság, amit állítanak, szenzáció-hajhász, nem megalapozott, nem átgondolt, és nincsenek abban a helyzetben, hogy beleszóljanak. Az pedig nem liberalizmus, hogy mindenkitől elvárom, hogy azt gondolja és tanítsa, amit szerintem PC.

Ne redukáljuk az Egyházat az erkölcsi tanításaira, ez olyan túlzott leegyszerűsítés, amivel nem érthetek egyet.

 

különvélemény