a 19 éves

legfőbb problémája a tegnap az volt (már eltekintve a cigányoktól, az erdélyiektől, a hajléktalanoktól, a magukat eltartató nőktől (őt is eltartja az élettársa), a szemetelőktől, a mocskosaktól, a vécé után nem kezet mosóktól, a házban macskát tartóktól (, ráfekszik a gyerekre!!!, nekik kutyájuk van, és velük alszik), a saját korosztályának “kurváitól”, a bulizóktól, fészbúkozóktól, egyetemistáktól, apuci által eltartottaktól, és még sok más embertől, akik idegesítették), hogy az élettársa édesanyjának van még két alkesz fia, akiket az anyjuk tart el, és ő nagyon elítéli az anyát, hogy “miért nem rúgja picsán” ezt a két felnőtt férfit, mert igazán rájuk férne. Ennek a családtörténetnek a variációit hallgattuk legalább két órán keresztül, anélkül, hogy érdemben jutottunk volna valamire.

Amikor véletlenül szóhoz jutottam (mert Zsuzsa nevű szobatáram a saját családtörténetével vágott vissza), és egy idő után annyira belemelegedtünk a vitába, hogy be kellett csukni az ajtót, a következőkkel érveltem:

1. egy anya nagy valószínűséggel akkor sem fogja megtagadni a gyerekeit, ha másképp megérdemelnék (a válasz erre: ő ezt nem érti és elítéli, mert ő megtagadná; én csak annyit modtam, hogy majd meglátjuk)

2. a kihasználáshoz két ember kell, és ez egy elég bonyolult, szereteten és zsaroláson alapuló viszony, és nem lehet csak úgy egyszerűen “kilépni”, pont mint a bántalmazásos viszonyokból

3. ha az anya “picsán rúgja” a két fiát, akkor vajon a két fiúnak jobb lesz-e? azaz a 19 éves (még mindig nem tudjuk a nevét) által javasolt megoldás hoz-e érdemben változást bárkinek az állapotában (szerinte igen, mert elkezdenek majd dolgozni, szerintem nem, mert a szenvedélybetegség nem így működik)

4. ha ő fog ilyen helyzetbe kerülni, azaz neki lesz egy alkesz fia, fogja-e tudni mondani, hogy “picsán rúgom” (szerinte igen, szerintem nem)

5. szerinte minden a nevelésen múlik, és ő meg fogja tudni akadályozni, hogy neki ne legyenek ilyen gyerekei (szerintem ez ennél sokkal bonyolultabb, de hajrá)

6.szerintem az emberi kapcsolatok nem az egyenlőség alapján működnek, azaz nem attól kapod vissza, akinek adsz, és nem lehet az a mérce, hogy te kitől kaptál (ő ezzel nem értett egyet, szerinte ez nem így kellene legyen, mire én azt mondtam, hogy az tények makacs dolgok)

7. végül, mikor már sokadszorra vettük sorra az érveléseket, és ő egyiket sem volt hajlandó megfontolás tárgyává tenni (itt kezdtem azt gondolni, hogy a vita fölösleges, érvekkel nem lehet meggyőzni, még csak elgondolkozni sem hajlandó rajta, hogy lehet valaki 19 évesen ennyire begyepesedett, én ezt nem értem), elővettem az idősebbek legaljasabb érvét (nagyon utáltam, amikor nekem ezzel jöttek), és azt mondtam neki, hogy könnyű most ítélkezni, főleg hogy ő nincs abban a helyzetben, de majd ha abban lesz, akkor majd meglátja, és visszakapja. Majd meglátja, hogy ha ilyen kegyetlenül ítélkezik, rajta is ilyen kegyetlenül fognak ítélkezni (ez persze nem törvényszerű, hogy így legyen). Erre megsértődött (némileg jogosan, mert kissé nyersen fogalmaztam), és akkor lefeküdtünk.

Advertisements
a 19 éves

a 19 éves” bejegyzéshez ozzászólás

  1. elviselhetetlen ember! egyébként 19 éves, ilyenkor hajlamos az ember a “legokosabb” lenni, majd kap az élettől néhány olyan pofont, hogy a fal adja a másikat, attól kijózanodik. egyébként szerintem az egész az önhitetésről szül: velem nem lehet ugyanez, én más vagyok, és ezért más lesz az életem… ez hülyeség.

  2. vica57 szerint:

    Ááááá. Nem lettem volna képes ennyit sem beszélni vele. Hülye liba. Sajnálom a kisbabát, aki hozzá kerül.
    Igaz, hogy 19 évesen az ember azt hiszi, majd ő jobban tudja, mint bárki más, de akinek ennyire megmerevedett és türelmetlen, empátiahiányos a világlátása, az nemigen okul később sem. Van szerencsém ismerni pár ilyent (exem és az egyik húga is, és rengeteget próbáltam őket jobb belátásra bírni, a legcsekélyebb siker nélkül. Az ex kicsit leadott a türelmetlenségéből, de ehhez 35 év kellett neki, és egy másik asszony, aki jobban tudja kezelni :-), de a a húga teljesen rménytelen)

  3. igen, vannak ilyen emberek. Én segítni csak érvekkel és más szempontok felvillantásával tudok/tudnék, de erre a lány teljesen süket volt. Én nagyon sajnálom az ilyen embereket, mert sok rosszat okoznak maguknak és a környezetüknek.

  4. v10r1c4 szerint:

    Ez a csaj tényleg nem igazán van tudatában annak, hogy ő egy ember. Ő egy tizenkilencéves. Azért bosszant fel a karaktere, mert önkritikája minimális, baszogatásban profi, kinyilatkoztat és megítél, imád minősítgetni, és mint a mellékelt ábra mutatja, szaporodik is. Belőle lesz a túlkompenzáló white-trash-anyuka, aki ugyan nyúlós hangon ezmiattozik mindenre, de a gyerek csak vezényszóra hallgat, mivel anyuka neki is _megmondja_. Ami gáz, hogy ez nem csak a tapasztalatlanságából jön, hanem egy típus is, aki ha egyáltalán, akkor is idővel fog megkomolyodni annyira, hogy nem veszi magát körömszakadtáig komolyan és akár egy óra is eltelhet az ő szentséges véleményének a szirénázása nélkül.

  5. @v10r1c4 a felszín mögött ez a “típus” még bonyolultabb, mert mindennek, ami kívülről látszik, pont az ellenkezője van. totális bizonytalanság, szorongás, alkalmatlanság-érzet, kisebbségi komplexus, és persze, maga sem tudja, mit kezdjen magával, és abban látja élete értelmét, hogy másoknak meg akarja mondani, amit maga sem tud. legalább így csinál valamit. pocsék élet ez. amúgy kinőhető, persze, de opcionális. sok olyan tizenkilenc éves van, aki már közben hatvan lett.

  6. v10r1c4 szerint:

    Nyilván önvédelemből EKKORA a feje, nem azért, mert így született és ilyen marad a bölcsőtől a koporsóig kötelező jelleggel.
    Volt egy lakótársam, aki kb ilyen volt huszoniksz évesen, aztán kiderült, hogy az anyukája amikor kisebbek voltak, pillanatok alatt kiborult és minden szarembernek elmondta őket, hogy miért nem tudnak ezt vagy azt megcsinálni, apuka meg alkesz volt és az ágyból húzta ki őket, hogy végigverje a családot. Aztán apuka lekattant a piáról, anyuka meg szentasszony lett és vigyáz apukára, hogy vissza ne kattanjon. Cinikus vagyok, és gusztustalanul fogalmazok, mert ahogy ez a csaj előadta magát, meg ahogy az anyja coelhói magasságokból váltott fél perc alatt abba, hogy “részeg vagy lányom, ne pofázzá nekem” (józan volt a csaj természetesen), nos, az volt a gáz, nem az én megfogalmazásom… Úgyhogy persze, sora van annak, hogy valaki hogyan csúszik bele ebbe a pogácsaformába, és természetesen az ő döntése és energiája, hogy kizökken e belőle, vagy benne ragad. Csak az benne a ciki, hogy ennek a szisztémának pont az a lényege, hogy az ilyen ember kikapcsolja az önkritikáját, hogy eggyel kevesebb negatívum és meggondolandó vélemény boruljon a fejére.

  7. @v10r1c4 Susan Forward, Mérgező szülők című könyvében olvastam egy jó megfogalmazást a mérgező család működésére: mindenkinek nyilvánvaló lenne, aki nem a család tagja, hogy a nappaliban van egy dinoszaurusz (szörnyeteg), de a család úgy tesz, mintha nem lenne ott. Hihetetlen erőfeszítéseket tesznek azért, hogy ez nem csak hogy titokban maradjon, de lehetőleg “ne is létezzen”. Tömény hazugság. Mert az igazság félelmetes lenne, és valószínűleg szétrobbantaná a családot, vagy legalábbis belülről úgy tűnik. Az ilyen családban felnőtt gyerekekbe mélyen belevésődik, hogy minden próbálkozás a nyilvánvaló leleplezésére a család elleni támadás, és tabu. A gyerek bűn-részesnek érzi magát, sőt, legtöbbször egyedüli felelősnek (ha nem lennél, apád sem inni… és minden jó lenne), ezért kiterjeszti saját magára is a hazugság-mechanizmust. Ha őszintén szembenézne magával, kénytelen lenne előbb-utóbb a családjában tapasztaltakkal is szembenézni, de az tabu. Ezért nehéz ez a kör. Forward azt mondja, hogy ebből csak a szülőkkel szembeni konfrontációval lehet kilépni: szembesíteni őket saját tetteikkel, és kitartani amellett, amire rájöttél, még akkor is, ha a szülők ugyanúgy démonizálnak, mint addig is. Amikor valaki túlzóan erkölcsös, vagy ítélkező, felsőbbrendű, akkor ott mindig valami ilyesmi van a háttérben: ebbe kapaszkodik, hogy elleplezze a nyilvánvalót, hogy egy dinoszaurusz van a nappaliban. sz.

  8. Szazsi: az összes pszichológia, lelkigondozás, változásra való képesség mind-mind akkor működik, ha valaki érzelmileg érett erre az egészre, és még akkor is nagyon nehéz. Ezekben az esetekben azonban pont ez a probléma, hogy ezek az emberek képtelenek a saját panel-szövegeiken kívül bármi mást befogadni. Ez nagyon szomorú, hogy így van, de nekem úgy tűnik, hogy így van. Ezért működnek falun a közhelyek és a nóták, és ezért nem működik (vagy csak nagyon minimálisan) az a típusú lelkigondozás, amit mi tanultunk. A közhelyek és a nóták ugyanis egy bevált feldolgozási/megoldási kísérlet, olyan panelek, amelyek érthetők. Az önelemzés, a belátás, a lelki fejlődés, önkritika, szembefordulás mind olyan dolgok, amik csak bizonyos lelki érettség mellett alkalmazhatók, mind terápia.

    Nem vagyok benne biztos, hogy elég világos voltam, remélem, érted.

  9. @Anettka van de Mért Értem, és egyetértek. Én a testvéremmel átélem ezt, amit mondasz… :(. A lelki érettséghez elengedhetetlen, hogy olyan kihívások elé állítson az élet, amelyeket a bevett panelek és közhelyek nem tudnak magyarázni. Ki kell szakadni a megszokott világból, a családból, a mikrotársadalomból, egyébként magába nyel. sajnos igazat kell adjak.

  10. Én nagyon sokáig elhittem azt a szöveget, hogy a zember mindenre képes, csak akarni kell. Nekem annak belátása, hogy vannak esetek, amikor nem tudok tenni semmit, mert nem rajtam múlik, életem egyik legfontosabb felfedezése volt. És valószínűleg az egyik legszomorúbb is.

  11. Én sem hiszek a “csak akarni kell” elképzelésben, mert van, hogy amit akarsz olyan döntések előznek meg, amit nem akarsz, ezért hiába akarsz boldog lenne, vagy sikeres, vagy csak egyszerűen kiegyensúlyozott, mivel a megelőző döntéseket nem akarod, nem fogsz eljutni oda, amit akarnál. gyakorlatilag igazán nem is akarod. sok embert csak a kényszer képes kibillenteni abból, amiben van, és te kénytelen vagy rajta segíteni. nekem azt volt nehéz megtanulni, hogy nem az én felelősségem, hogy a közeli családtagjaim, vagy barátaim mit kezdenek az életükkel. ha kérdeznek, beszélek, de nem próbálom meggyőzni őket arról, amire még nem jutottak el, vagy soha nem is fognak.

  12. “hogy táéllehet valaki 19 évesen ennyire begyepesedett” — nekem a 19 éves nagyon képszerű leírásából inkább úgy tűnt, hogy szegény iszonyúan görcsös, és tele van reflektálatlan szorongásokkal. Az ilyenek szoktak kristálytiszta életszabályokba kapaszkodni. :) Ami pedig az idősebbek végső fegyverének bevetését illeti: évezredek óta ezt csináljuk a fiatalabbakkal, megérdemlik…. :) [és úgyse hiszik el.]

  13. Igen, ez egy nagyon jó szempont, egyetértek, hogy ha valaki ennyire ragaszkodik a saját kényszerpályájához, ott a mélyben szorongás van. Nekem az a szomorú ebben, hogy valószínűleg soha nem fog err rájönni, és ezért nem lehet rajta segíteni.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s