megint volt mostanában

az origo-n egy cikk a nyomasztó filmekről, meg csipkepitty is arról ír, hogy nem beszélünk a könyvekről. Az jutott eszembe, hogy vajon a könyvek gyakorolnak-e ilyen hatást gyerekkorban? A nem megfelelő helyen és időben olvasott könyvek vagy a horror-sztorik kiváltanak-e hasonló nyomasztást, vagy szükségünk van vizuális élményre ahhoz, hogy valóban féljünk? Nektek van ilyen könyv-élményetek?

Nekem két ilyen jut eszembe hirtelen:

az egyik egy francia meséskönyv, már nem emlékszem a címére, a mesék tele vannak benne királykisasszonyokkal, akik mindenféle erdőkben csavarognak, ahonnan nem találnak vissza. Nagyon szerettem ezt a könyvet, mégis féltem tőle, és főleg az erdőtől. A mesék nagyon nyomasztóak voltak, mai napig emlékszem a hangulatukra, ami ingadozott a depresszió és a horror között valahol.

A másik ilyen élményem: kb. tizenhárom éves voltam, amikor először olvastam Leslie L. Lawrence-t, a Sindzse szemét. Emlékszem, annyira álmos voltam, hogy ragadtak le a szemeim, de annyira féltem, hogy egy éjszaka alatt végigolvastam a könyvet, hogy megtudjam, ki a gyilkos (most szimplán megnézem, és kész). Ha vannak könyvek, amiknek olvasása alatt, és sokszor még utána is, nagyon féltem, akkor ezek a krimik azok.

Advertisements
megint volt mostanában

megint volt mostanában” bejegyzéshez ozzászólás

  1. vica57 szerint:

    Két olyan könyvélmény van, amire gyerek koromból, mint borzasztóra emlékszem.
    Az egyik Fekete István Őszi vásár c. önéletrajzi jellegű novelláskötetében a Nadrágszíj és a Fészekrablás c. írások. Ezektől rettegtem gyerek koromban, Az egyik a torokgyíkban meghaló gyerekekről szól, a másik a fészekből kiszedett bagolyfióka miatti lelkiismeret furdalásról. A könyv 62-es kiadású, valószínűleg a nagymamám olvasott fel belőle, akkor 5 éves voltam, és rengeteg mesét fogyasztottam az ölében ülve. Ez a két írás egymás mellett van, a lapokat ma is láthatóan összevarrták, nehogy ismét felolvassa. Már kamasz voltam, amikor felfejtettem a varrást.

    A másik egy francia mesekönyv, a címe: Kellemes kanyarót! Ezzel csak az volt a baj, hogy 7-8 éves koromban sokat voltam beteg, mit tesz Isten, egymás után jött a kanyaró, bárányhimlő és mumpsz, amiről a könyvben írnak. És én szentül hittem, hogy a könyvtől kaptam el, így egyik alkalommal lendületből a sarokba vágtam .-)
    Később kerestem, de addigra elsüllyesztették valahová. Aztán felnőtt koromban, amikor újra kiadták (reprintben), megvettem magamnak .-)

    Egyébként úgy általában nem szívesen olvasok kifejezetten szomorú végű könyveket, irodalmi érték ide vagy oda, ezért Jókai sem a kedvencem éppenséggel. De maga a történet borzasztósága (pl. Lőrincz L. Lászlótól elég sok könyvem van, meg Robin Cooktól is) nem okoz gondot, csak nyerjék el a büntetésüket a gonoszok :-)

  2. vica57 szerint:

    Most vagy nem olvasnak, vagy sikeresen elkerülik a nyomasztót (esetleg szülők cenzúrázzák?), vagy csak nem vallják be?
    :-)

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s