képek

Mivel a telefonommal fényképeztem, mert a fényképezőgép töltője még mindig nincs sehol, a telefonom fényképezőjén meg van egy nagy karcolás, ezért a képek olyanok, amilyenek.

A Duna a tenger előtt. A Duna-csatornát is le kellett volna fényképezzem, ahol az 50-es években olyan sok politikai fogoly meghalt.

IMAG1289Ez a régi Duna-híd, amit Saligny tervezett, most már nem használják.

IMAG1290

Ha három lábon gyámbokorsz.

IMAG1294Ragyogó napsütés, hajók, motorcsónakok, atm-ek, szörfök nélkül.

IMAG1295Alkotók.

IMAG1299Papa la Soni (Zaba Sanyinál), a kedvenc vendéglőnk.

IMAG1316

 

Nyári frizura. Ezúttal hajlakk és hajhab nélkül.

 

IMAG1322

Amelyen acélosan nézek a messzeségbe.

IMAG1337Eszközök a plázsán.

IMAG1357

Egy majdnem isteni autó. A tetragrammaton utolsó betűje lemaradt.

IMAG1369

A has, amelyik önálló életre kelt.

IMAG1445Versenyautók, Gedeon gyűjteménye.

IMAG1472

Így aludt az utód.

IMAG1461Elképzesztően tiszta a tenger, a Vama Veche és 2 Mai közötti partszakasz természetvédelmi terület.

IMAG1457

 

 

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

képek

Gedeon épp az előbb

pisilte le a vendéglői asztal lábát, majd utána gondosan betemette homokkal. Én csak arra lettem figyelmes, hogy csorgás hangját hallom. Hát igazán remek. Reggel meg arra ébredtem, hogy szemen vágott a kacsával (van benne egy műanyag zörgős rész, ami kemény), így csak reménykedni tudok, hogy nem lilul be, mert mindenki azt fogja gondolni, hoy ver a zuram.

Gedeon épp az előbb

az mindenesetre bebizonyosodott, hogy

ha van tipikus turista, akivel nem akarunk a nyaralás alatt találkozni, akkor azok a nagyszájú székelyek, akiknél a parasztság, a provincialitás és a nagy száj elviselhetetlen keveréket alkot, és akiknek az ordibálás, a pálinka, a bazmeg és a románozás (románul, egy román szállásadónál) ki sem esik a szájukból.

Tegnap délben, 12-kor bepálinkáztak, besöröztek, utána kiültek a 35 fokra, és este hatra már teljesen kokszok voltak, és részegen gajdolva jöttek keresztül az egész településen. És az, amit az ember elnéz egy tizenévesnek azzal, hogy biztos csak keresi önmagát az alkoholban, felnőtt emberektől elviselhetetlen. De ez már többször bebizonyosodott Vama Veche-n, hogy ide a románok közül a normálisabb, olvasós-üldögélős réteg jár, a magyarok közül viszont nagyon sokan vannak, akik nem tudnak viselkedni. De most láttunk először olyat, akiknek este hatra sikerült seggrészegre inniuk magukat. Hát gratulálok, valóban az ő seggükből süt a nap.

 

az mindenesetre bebizonyosodott, hogy

köszi mindenkinek, aki

aggódott, netmentes helyen vagyunk, Vama Veche-n, Románia nagy hippi nyaralóhelyén, ami sajnos eléggé lepolgárosodott, amióta utoljára voltunk. Nem csinálok semmit, csak bámulom a tengert és szigorúan nézek egész nap, ahogy majd a képeken is látszik. Mindenki megnyugtatására írom, hogy nem égtünk le (nem, Gedeon sem), sokat eszünk, főleg Jakab, a vinetta a Papa la Soninál nagyon finom, a szállás teljesen rendben van, a tenger iszonyú kék, az idegeink kisimultak, Gedeon meg, amióta lefizettük egy szürke autó ígéretével, folyton a szürke autóra gondol és jól viselkedik.

köszi mindenkinek, aki

csak hogy minden

igazán jó legyen, előjött az allergiám, szerencsére nem abban a brutális formában, mint legutóbb, amikor a sürgősségre kerültem vele, hanem 4, rettenetesen viszkető, ekcéma-szerű folt formájában, amik a bokám körül helyezkednek el.

Mivel az allergológus legutóbb azt mondta, hogy tulajdonképp semmire nem vagyok allergiás (minden egyes tetszt negavít lett), hanem lelki alapon ütök ki, most megint azon gondolkodom, hogy mi az az elviselhetetlen probléma, amit a szervezetem így akar jelezni, de semmi nem jut eszembe. A saját mércém szerint jól vagyok, többé-kevésbé aludtam is az utóbbi időben, mostanában kevésbé vannak önértékelési problémáim, csak annyi, mint máskor is, nem tudok felfedezni magamban semmiféle olyan belső feszültséget, ami indokolttá tenné, hogy kiüssek. Szóval nem tudom.

Mindenesetre ma vettem a patikában egy mentolos krémet, ami a tüneteket elmulasztja (mást úgysem lehet most tenni), de egyelőre nem múlnak.

csak hogy minden

avagy miért nem

beszélgetek a játszótéri anyukákkal.

Vica kérdezte egy másik posztnál. Ma megismerkedett velem az egyik nagymama (nem én akartam, ő jött oda), aki megkérdezte, hogy miért nem látott eddig a játszótéren. Mondtam, hogy dolgoztam, azért. Hol, kérdezte. Mondom, hogy doktorandusz és tanár vagyok az ELTÉ-n. Erre semmi perc alatt kifejtette, hogy az ELTÉ-vel kapcsolatban a kormánynak van igaza, mert minek annyi diák, meg hogy az elmultnyolcévben szétloptak mindent, meg hogy az óvodába, ahova Gedeont felvették, az ő unokáját azért nem vették fel, mert az egyetemi tanárok lefizetik az igazgatónőt, és az ő fia cukros és asztmás, és csak egy bolti eladó. Na, többek között ezért nem beszélgetek a játszótéren.

Meg a következő indokok miatt:

1. Én nem vagyok hősanya. Nem hiszek ebben az egész anyasági ezoterikus katyvaszban, amiről mostanában az anyaság szól, nem vagyok és nem is akarok ennek a szubkultúrának a tagja lenni. Nem hiszek abban, hogy bűn az, ha egy gyerek cukorkát eszik és megiszik néha egy fantát.

2. Nem hiszek a jobboldali ideológiában (semmilyen ideológiában nem), de ha már választani kell, akkor – elhatárolódva a teljes magyar baloldaltól – inkább baloldali vagyok, és tgm-ista. Mert ő legalább okos. Semmi szükségét nem érzem annak, hogy ugyanazt a szart halljam a játszótéren, mint amit a média rám borít egész nap.

3. Nekem nincs időm small talkra, azaz udvarias fecsegésre. Akkor inkább az olvasás vagy a semmibe bámulás.

4. Unom az itteniek sablonos Erdély-képét. Unom őket állandóan kijavítani, és magyarázkodni, hogy a dolgok nem is úgy vannak.

5. Mert unom állandóan elmagyarázni, hogy az itteniek nevelési elvei és az enyémek egyáltalán nem találnak, és hogy miért nem.

6. A játszótéri anyukák egy sajátos fajta, sajátos problémákkal. Én már a saját problémáimat is annyira unom, hogy eszem ágában sincs meghallgatni másokat.

7. Mert én olyanokkal ismerkednék, akik olvasnak a játszótéren. De ilyent eddig egyet láttam.

És még sorolhatnám, azt hiszem, napestig.

avagy miért nem

avagy miért nem tudok semmit

csinálni itthon, pedig egész nap itthon vagyok (kivéve játszótér). Ezúton szeretném jelezni mindenkinek, hogy a telefonomat nem veszem fel, aki valamit akar tőlem, írjon emailt. De mindenkinek jobb, ha nem akar, mert ma megint harapok.

A következő mondatok kb. öt perces megszakításokkal hangzanak el, különböző emberek szájából.

– Csinálj a mercedesznek kereket.

– Szeretnék filmet nézni.

– Csinálj a mercedesznek kereket.

– Kérek szörpöt.

– Kell pisiljek.

– Éhes vagyok.

– Csinálj a mercedesznek kereket.

– Töltsd ki ezt, légyszi, és küldd vissza.

– Nem, ők nem jönnek a ballagásra.

– Hogy írják?

– Kérek szörpöt.

– Kell pisiljek.

– Hol a kacsám?

– Ráborult a szörp a laptopra.

– Kell pisiljek.

– Mikor megyünk a játszótérre?

– Mikor megyünk a játszótérre?

– Kell pisiljek.

– Mikor megyünk a játszótérre?

– Vettem szörpöt, este meg almot.

– Kérek parizert.

 

avagy miért nem tudok semmit

a kálvinista munkaetikáról

Mert a zember nem tud ülni napi négy órát csak úgy, hogy semmit nem csinál. Ilyenkor kicsit irígylem a keletieket, akik rendelkeznek ezzel a képességgel, nekem a játszótéren minden perc olyan, amit valahogy ki kell bírni, nem pihenés, hanem komoly szellemi küzdelem, amiben saját magamat redukálom.

Egyrészt, mert a hasamtól már nem tudok kényelmesen ülni. Se feküdni. Tegnap párnát is vittem, az se volt jó. A hasam folyamatosan ott van, és nem tudsz vele mit csinálni. Mikor rosszabb, akkor a has rúg is, fokozva az alien-utóérzést. A legrosszabb mégis az, amikor belülről csiklandoz, mert nem tudod megvakarni. Sok egyéb normális tevékenység, úgyint a körömvágás, lakkozás, keresztbetett lábbal ülés, felállás, leülés, lefekvés, felkelés, megfordulás, lehajolás, pisilés (nincs a játszótéren egy kurva budi, így nem zsenírozom magam, amikor a bokorba pisilek), a labda kiszedése a bokorból, a gyerek beemelése a hintába, etc. – komoly akadályokba ütközik. A négyéves nem érti meg, hogy nemet mondok neki, és hiába mondok nemet, mikor látom, hogy a szája elkezd lefele görbülni.

A legnagyobb megkönnyebbülés az, amikor jön valaki sorstárs, hasonló korú fiúgyermekkel, és lefoglalják egymást.

Eközben én olvasok, krimiket. Semmi komolyabbra nem futja, mert nem lehet úgy olvasni igazi irodalmat vagy filozófiát, hogy a zembert ötpercenként megszakítják. Nehezen találok vissza a történethez. Azt már megemésztettem, hogy meg leszek szakítva ötpercenként – az első játszótéri évben állandóan sikítani akartam az idegességtől, hogy kétoldalanként kiesem a történetből. Ma már rezignáltan (rezignáltabban) tűröm, hogy a négyéves a türelmemen és a tűrőképességemen ugráljon. Más szülők úgy oldják meg ezt, hogy állandóan a gyerek után koslatnak, vagy small talk-ba bonyolódnak más szülőkkel.

Jó lenne kézimunkázni, még mindig ott vár rám a befejezetlen írásos abrosz. Most nem érzek magamban elég nagy türelmet ehhez, ülhet ott még néhány évet a szekrény tetején.

Leginkább viszont tanulni kellene. Nagyon nehéz úgy eltölteni sok órát az életemből, hogy közben nem csinálok valami hasznosat. Ez az, aminek belátása nagyon nehéz, hogy az is hasznos, hogy én ott ülök a játszótéren, és krimiket olvasok, Tibetről és egy kínai felügyelőről.

A haszontalanság és mellékesség tudata, a csendes félreállás kötelessége, amikor egy négyéves kötelező tartozéka vagy csak, anyukaaaaa. És a kérdés, amikor hazajövök: – Na, milyen volt?

Hát milyen lehetett, egy szellemi idill, az. Az erős törekvés, hogy úgy áldozzam fel az időmet, céljaimat, itthoni kötelességeimet és munkáimat, hogy ne faragjak magamból áldozatot. Hogy ne merüljek bele az önsajnálatba, és igyekezzem a dolgok jó oldalát látni.

a kálvinista munkaetikáról

mai menü – tojássárgája cukorral

Nem volt – ugye – csoki, csak valami borzalmas cukorkák, amikor én gyerek voltam. Így amikor édességet akartam enni, akkor ezt ettem. Ma nagyon kívántam valami édeset, de semmi nincs itthon, mert alapállapotban nincs itthon édesség, mert minek, és mikor már harmadszor mentem a hűtőhöz, hogy hátha mégis találok valami finomat, eszembe jutott, hogy én ezt mennyire szeretem.

Emlékszem, hogy ezt valamire gyógyszerként is ettük, csak épp arra nem emlékszem, hogy mi volt az.

mai menü – tojássárgája cukorral

a módszerről

G. azt mondja, hogy én vagyok az egyik legmódszeresebb ember, akit ismer. A másik is nő.

***

Én ezt inkább úgy mondanám, hogy szeretek rendszereket előre kitalálni. Ha valamit meg kell tervezni (pl. egy kéthetes nyaralásra a neszeszert), akkor ez a rend, meg hogy mit kell vinni, már előre készen van a fejemben. Vagy a könyvespolcok berendezése. Mindenféle szervezés, legyen szó a mosogatás megszervezéséről (mi után mi következik), vagy egy rendezvényről. Ha van igazi, amerikai értelemben vett szkillem, akkor ez biztos az.

Először is optimalizálni kell a munkafolyamatot, a lehető legkevesebb mozdulattal kell elvégezni egy munkát, pl. a mosogatásnál, vagy a takarításnál.

Optimalizálni kell a helyet: a lehető legkisebb helyre a legtöbb dolgot kell betenni, pl. egy neszeszernél. Nem teljes samponos-üveget, hanem csak egy kis adagot. El kell találni, kb. mennyi kellhet két hétre. Vagy félig üres flakonokat, amiket ki lehet dobni, mikor kiürültek. A csomagolásnál az aljára tenni azt, amit várhatóan nem fogunk használni. Listát írni a ruhákról, majd a felét kihúzni.

Előre végiggondolni a lehetséges helyzeteket, lehetőségeket. Mi az, ami feltétlenül kell, és ami ott is beszerezhető olcsóbban. Mi az, amit semmiképp nem szabad itthon hagyni (kacsa!, hálózsák, töltő).

Újabb listát írni, majd kihúzni a felét.

***

Én így működöm. Tudom, hogy ez a környezetemen nem látszik, mert a dolgaimmal nagyon rendetlen vagyok. De a fejemben rend van.

a módszerről

volt ez a cikk

az origo-n, és komolyan elfogott a kísértés, hogy kommenteljek, amíg el nem olvastam alatta a kommenteket. Tudom, tudom. Már egy hónapja nem tudok szabadulni a problémától, hogy mire volt jó, hogy ennek a sok hülyeségnek felületet adjanak az újságok, de már annyit bosszankodtam ezen, és annyira és olyan sokszor kifejtettem mindenkinek, akivel találkoztam, hogy lassan én is kezdem unni magam, szóval ugorgyunk. Mindenesetre ez az oka, hogy ide kommentelen, és nem a cikk alá, ha valakit érdekel.

***

Volt több olyan film is az életemben, ami valamiféle primordiális félelmet ébresztett bennem, és amiktől nagyon nehezen tudtam szabadulni, pl. A hetedik pecsét, meg sok horrorfilm, amit gyermekként ostobán megnéztem. Felnőttként már van erőm hozzá, hogy kikapcsoljam az első kifogásolható jelenetnél, vagy kimenjek a moziból.

De van Lars von Triernek az Antikrisztus c. filmje, ami máskülönben egy elég pocsék film – szerintem -, de az első jelenet az egyik legfélelmetesebb, legszebb, a legmélyebb félelmeimet felszínre hozó jelenet, amit valaha láttam. Ha Trier csak ennyit rendezett volna, akkor is bevonult volna a filmtörténetbe. G. persze azt mondja erre a jelenetre, hogy hatásvadász (lehet, hogy az), de rám nagyon mélyen hatott. És itt hosszan lehetne beszélni a szexualitás és a bűn, a szépség és a bűn, a véletlen és a bűn(tudat), a felelősség és a véletlen, a lelkiismeterfurdalás és a szexuálitás kapcsolatáról, de nem teszem. De a jelenet keresztény (morális) kontextusától nem lehet eltekinteni. És mivel maga a jelenet gyönyörű, ezért ettől sem lehet teljesen. És attól sem, hogy kivált-e, és ha igen, miért, a brutalitás (ami a flmben ezután következik) szexuális ingert.

És igen, nagyon sokszor van az, hogy nyitott ablakra nézek, és ez a jelenet jut eszembe. Nem teszem be a videót, csak a linkjét, mert én azt ajánlom, hogy akinek kisgyereke van, az ne nézze meg, csak ha jók az idegei.

 

 

volt ez a cikk

mai menü – pulykahús meggymártásban

A másik pulykacombbal is kellett kezdenem valamit, mert ott kuksolt szerencsétlen a hűtőben, úgy, ahogy a levesből kivettem.

Mivel a narancsos kacsát nagyon szeretjük, arra gondoltam, hogy hátha más főtt hús is beválik édesmártással. Ezt csináltam vele:

kimagoztam fél kiló meggyet, odatettem főni cukorral (5 evőkanál), kis citromlével. Mikor felfőtt, belekevertem három kanál maradék eperlekvárt (eedetileg narancslekvárt akartam, de kiderült, hogy elfogyott), a fűszerkeverékemet (szerecsendió, kesudió, mittoménmilyen dió, fahéj, szegfűszeg, szegfűbors összedarálva), 2 dl gyümölcsjaurtot, egy chilit és 4 szem fehérborsot. Reszeltem bele narancshéjat és citromhéjat.

Az egész sötétpiros kulimászt összefőztem a főtt hússal.

Rizs vagy sima főtt krumpli talál hozzá.

mai menü – pulykahús meggymártásban

sokáig azt

gondoltam, hogy az Arisztotelész-szövegolvasások, amikre már két éve járok, valami olyasmik, mint az üveggyöngyjáték: nagyon szép agytorna, de azokon kívül, akik nem ezzel foglalkoznak életvitelszerűen, másoknak nem túl hasznos. Annyi hasznot láttam belőle, hogy az arab filozófia, amivel tulajdonképp foglalkoznom kellene, nagyon erősen támaszkodik az arisztotelészi problémákra és nyelvezetre.

De a napokban arra jöttem rá, hogy Arisztotelész megtanított nekem egy nagyon fontos dolgot: mégpedig azt, hogy hogyan kell egy problémát módszeresen az alapjaira szétszedni, majd összerakni újból, körbejárni minden oldalról, végiggondolni az összes lehetséges felvetést a problémával kapcsolatban.

És úgy jártam vele, mint minden, kezdetben teljesíthetetlennek tűnő, majd szép lassan a bőröm alá kúszó dologgal: hirtelen azon kapom magam, hogy élvezem a fordítást és az arisztotelészi problémák felett való problémázást.

sokáig azt

Kedves újságírók!

Nem, nem kell tudni arabul ahhoz, hogy megtudjuk a magyar nyelv alapvető szabályát: azokat a nyelveket, amelyek nem latin karakterkészlettel dolgoznak, fonetikusan írjuk át, mint pl. az oroszt. Az arabot is. Ehhez semmi mást nem kell tenni, mint megtanulni arabul megkérdezni valakit, aki tud arabul, és ki tud olvasni néhány nevet és fogalmat. Nem értem, miért akkora feladat ez, ha valaki veszi a fáradtságot, és iszlám/egyiptomi témáról ír. És gondolok itt az origora, az indexre, a transindexre, a 444-re és a hvg-re. De belinkelhetném bármelyik cikket (bármelyik újságból), mindegyik tele van hibával. És ez még csak a helyesírás. Nem hiszem el, hogy egyszerűen egy külügyi újságírónak sem jut eszébe ez az apró körülmény. És nem, nem az angol átírást használjuk hozzá, hanem a fonetikusat.

Nos, akkor egy kis exkurzus:

Mubárak. Hosszú ával. Mert ez egy olyan á, amit jelölnek írásban, ergo kötelező kiírni. Mert ettől megváltozik a hangsúly. Nem hátulról a harmadikon van, hanem mindig ott, ahol a hosszú magánhangzó van.

Muszlim Testvérek. Vagy esetlen Muszlim Testvériség. A Muzulmán Testvériség az egyik legrosszabb választás.

Nászir.

I. Fárúk. Hosszú ával és hosszú úval.

‘Adlí Manszúr.

‘Abdul Fattáh asz-Szíszí. A névelő hasonul, és mind a két í hosszú.

al-Dzsamá’a al-iszlámijja (vagy esetlen al-gamá’a al-iszlámijja).

tamarrud. szigorúan 2 r-rel. Mert ez egy ötös maszdar (-ás- és végű főnévi igenév, és lázadást jelent).

Házim (Házem) Szaláh Abú Iszmá’íl. Az aposztrófot ki kell tenni bizonyos esetekben, mert az egy betűt, az ajint jelöli, amit a muszlimok kiejtenek.

Mohamed/Muhammad el-Barád’ej – a második a hosszú, utána egy kötelező aposztróf, ami egy betűt jelöl, a végén j, és nem i.

Kadafi: al-Qazzáfí – kötelező módon az al-névelővel, és q-val, középen kettős mássalhangzóval

Ahmed/Ahmad at-Tajjib (az Azhar nagysejkje)
Házim al(el)-Babláví(Bebláví)
Hisám Barakát.
‘Abdel Medzsíd (Megíd) Mahmúd.
Al-Dzsazíra.
A rövid magánhangzók nem számítanak. A a lehet e is, az u o is. Az mindegy, mert ez egy ilyen nyelv. A hosszúakat viszont kötelező kiírni, mert azok látszanak az írásképen. Az egyiptomi dialektusban a dzs betűt g-nek ejtik, így az egyiptomi neveknél mind a két ejtési mód helyes. És mert magyarul sem Micimackó-stílusban (mg sk bldg szltsnpt kvnk) írunk.
Kedves újságírók!

azt írja Michael Chabon

a Jiddis rendőrök szövetsége c. krimiben, ami szintén igen kiváló olvasmány, hogy minden hászid nemzedékben van egy ember, a Cáddik ha-Dór, akiben megvan a lehetőség arra, hogy Messiássá váljon.

“Mendelének különleges természete volt gyerekkorában. Nem csodákról beszélek. A csodák csak terhet jelentenek a cáddik számára, nem annak bizonyítékát, hogy ő kiválasztott. A csodák nem bizonyítanak be semmit senkinek, kivéve azokat, akiknek a hitét nagyon olcsón meg lehet venni. Volt valami Mendelében, belül. Valami tűz. Ez egy hideg, sötét hely, nyomozó urak. Szürke, nedves hely. Mendele fényt és melegséget sugárzott. Az ember a közelében akart lenni. … És ez a csoda. Csak ennyi.”

 

És egész egyszerűen vannak ilyen emberek a világban, akik valami titokzatos módon fényt árasztanak magukból, és ezért mindenki a közelükben akar lenni. Ők maguk ezt tehernek fogják fel, és legtöbbször elutasítják a közeledőket, vagy nincsenek is tudatában annak, hogy ők maguk ilyen hatással vannak a környezetükre. Azt hiszem, a fény és az elutasítás egyaránt része ennek a “jelenségnek”. És az ember semmi mást nem akar, csak ott lenni egy kicsit, megmelegedni a személyiségnek ebben a sugárzásában, hogy a világ ne legyen olyan vígasztalanul szürke és kiábrándító hely, mint amilyen szokott lenni.

azt írja Michael Chabon

agnosztikus dialógusok 61 – másfél óra

– És képzeld, másfél órát állt a hús nélküli pástétomok előtt, és nem tudott dönteni! Másfél órát!

– Te három öltöny előtt álltál másfél órát.

– Az más.

– Ha te csinálod, az más. Ha más, akkor az ostobaság.

– Az esetek 70 százalékában ez így van. A magam számára mindig sokkal könnyebben találok indokot.

agnosztikus dialógusok 61 – másfél óra

lehet irigykedni

– És hány kilóval több most, mint a terhesség elején?

– Kettővel. Az ötödik hónapig csak fogytam.

– És mit eszik?

– Mindent, még édességet is.

– És hányszor?

– Kétóránként. Zabálok. Mármint magamhoz képest.

– Jó magának. És két kilót hízott.

– Igen.

lehet irigykedni

ezt egész egyszerűen

gyűlölöm a terhességben, ezt az érzelmi hullámzást, jobban igénybe vesz, mintha napi negyven kilométert gyalogolnék. Jobban gyűlölöm, mint amikor folyamatosan depressziós vagyok, mert ilyenkor az elviselhetetlenségik kontrasztos az állapot, és nagyon gyors a váltás.

ezt egész egyszerűen

mai menű: pulykapörkölt

– Te tudtad, hogy a pulykacomb ilyen nagy? Már nem volt kacsa a piacon.

– Igen. A pulyka egy húszkilós állat. A kacsa meg kb. 3-4.

– Most már én is tudom, a kacsacombok helyett pulykacombot vettem. Baj?

***

Mert mondtam a zuramnak, hogy vegyen a hétvégre kacsát, egyrészt, mert szeretjük, másrészt mert a levese nagyon finom, az összes hús közül a legjobb. Úgyhogy gyorsan ki kellett találnom, mit is kezdjek két qrrvanagy pulykacombbal. Az egyiket megfőztem levesnek és főtt húsnak, ma csinálok neki valami savanykás szószt, valószínűleg meggyszószt, a másikat megcsináltam pörköltnek.

Leszedegettem a combról a húst, felvágtam kockákra, és egy fej felvágott hagymával odatettem, hogy piruljon meg kicsit. Megfűszereztem: háromféle borsot (fehér, zöld, fekete) összetörtem a mozsárban, tettem bele egy kanál borsikafüvet, és görög sültekhez való fűszerkeveréket egy kanállal. A húst feltöltöttem forró vízzel, és hagytam, hogy főjjön addig, amíg készen van.

mai menű: pulykapörkölt