a legnagyobb dícséret

amit egy képzésre el lehet mondani, az, hogy annyira jó volt, hogy szívesen visszamennék még egy kőrre. Tegnap, mikor jöttem hazafelé az államvizsgából, ezen gondolkoztam, hogy mennyire sajnálom, hogy vége. A legnagyobb előnye talán mégis az volt, hogy egy nagyon fontos készséget adott: megtanított értelmezni egy vallási jelenséget, azaz gondolkodni tanított, ami nagyon ritka eredmény egy képzéstől.

Az államvizsga két órát tartott, ketten feleltünk egy-egy órát.

Sokféle zenét hallgattam ez alatt a két év alatt, de valahogy az alapvető hangulatomat a “most múlik pontosan” határozta meg, a zenék, amiket hallgattam (Örök kalotaszeg, Tom Waits, Kispál, Janis) mind ennek az alaphangulatnak a variációi voltak. Nem tudom, hogy mi múlt állandóan most pontosan, de ahogy visszanéztem a bejegyzéseimet, ez lépten-nyomon előkerül: a befejezettség, a véglegesség, a tehetetlenség tudata, az emberi akarat és képességek határa és az efölött érzett – néha kissé nyálas szomorúság és értelmiségi fanyalgás.

Volt persze úgy is, hogy kalotagsegi legényest hallgattam reggel, hogy lélekben valamiféle harci állapotba hozzam magam, de ez volt a ritkábbik eset.

Úgyhogy akkor most mindenkinek egy kis Csík zenekar.

Reklámok
a legnagyobb dícséret

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s