وجدة – Wadzsda

(vigyázat, szpojler)

Úgy tűnik, ez a keleti filmek TIFFje, meg a dokumentumfilmeké. Végre sikerült megnéznem a szaúdi játékfilmet, ami úgy volt beharangozva, mint az első szaúdi nagyjátékfilm, noha nem az, ezelőtt legalább kettő készült már, de egy olyan országban, ahol az IKEA-katalógusból kiretusálják a nőket, mert nincs rajtuk kendő, igazán nagy dolog, hogy egyáltalán létrejöhetett egy ilyen, ha úgy vesszük, akár rendszer-kritikus alkotás, ahol a nők láthatók kendő nélkül, idegen férfiak társaságában, és ahol a körömlakk bűnnek számít.

A film egy 11 éves lány története, aki szeretne egy biciklit, egy olyan társadalomban, ahol azt hiszik, hogy a biciklizés megakadályozza a fogantatást, és ha nyitva hagyják a Koránt, belemegy a Sátán. A bicikli 800 riyálba (kb. 48.000 ft, ez nekem elég irreálisnak tűnik) kerül, és persze a lánynak nincs erre pénze, de ha lenne, akkor sem vennék meg neki. Ez a történet egyik része, hogy hogyan juthat ő biciklihez.

A másik, talán sokkal érdekesebb része az, ahogy az anyja az apjához viszonyul. A film során kiderül, hogy nem lehet több gyereke, így nem szülhet fiút, ami elég indok arra, hogy az apa újranősüljön. Ezt a részét nem értettem pontosan a filmnek: elvileg a második feleség megléte nem jelenti azt, hogy elválik az elsőtől; ha nem válik el, akkor a két feleséget egyformán kell kezelje, azaz anyagilag ugyanannyi pénzt kell adjon neki (az arab társadalmakban a férfinak kötelessége eltartani a családját), és az éjszakákat is egyenlő arányban kell elossza a két feleség között – de ez nyilván csak elvben van így, főleg, ha a másiknak fiúgyermeke születik majd. Ha viszont elválik, a feleség magára marad egy olyan társadalomban, ahol a nők jogilag és mindenféle szempontból másodrendű állampolgárok. A film nagyon jól ábrázolja, hogy mennyire kiszolgáltatott egy nő egy ilyen társadalomban, de ugyanakkor azt is, hogy ennek a rendszernek maguk a nők is részei és fenntartói, és a legkisebb lázadás vagy a sorból való kilógás is bűnnek számít.

Itt egy szaúdi vélemény a filmről.

És itt a trailer.

Reklámok
وجدة – Wadzsda

وجدة – Wadzsda” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Éva Ádám szerint:

    Gyanítottam, csak nem sejtettem, hogy a TIFF az egy fesztivál:) A port.hu-n nem adtak meg semmilyen vetítési helyszínt, szóval várok szépen egy jó torrentre.

  2. Árpád szerint:

    Ha lehetne egy szolid kérésem: Amit láttál a fesztiválon, egy posztban ha összesítenéd, így tudnánk, hogy mely filmeket lesz érdemes figyelni ha lehetőség lesz megtekintésre, vagy urambocsá letöltésre. Mondjuk a Wadjda nagyon jónak nézek ki és ha van még ilyen gyöngyszem, akkor jó lenne róla tudni! :)

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s