a hősökkel ugyanaz

a bajom, mint a szentekkel. És a zsenikkel és élsportolókkal is, ha már itt tartunk, csak hogy ők is részesüljenek. Nem, nem Erőss Zsoltot akarom kritizálni, elismerem a teljesítményét, és sajnálom, hogy meghalt, Isten nyugtassa.

De meg kell mondanom, hogy én az apámat, aki 73 éves, és mindig lejött a hegyről, mert tudta, hogy hol van a saját határa, sokkal nagyobb hősnek tartom. Nem lett világhírű hegymászó, sohasem lett élsportoló, viszont megtanította a legfontosabbat a hegyekről: a hegyen nem lehet hősködni, és az óvatosság az egyetlen lehetséges módja annak, hogy az ember életben maradjon. És ez igaz a kicsi hegyekre is. A Bucegiben ugyanúgy meg lehet halni. Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, akinek ma eszébe jut az 1983-os bucegi-i mászóverseny, ahol ketten meghaltak, mert kihűltek éjjel, lefelé jövet. Aki nem tudja, az olvassa el Cseke Gábor A bozót c. könyvét, ami nekem tinédzserkorom egyik legmeghatározóbb olvasmánya volt.

Mert hiába voltak fenn néhány évvel ezelőtt a Retyezátban a hegyi mentők, amikor megrándítottam a térdem a gerincen, még fájdalomcsillapítójuk sem volt. És a Bucura-tótól le kellett jönni lábon, úgy, hogy a térdem dinnyényirre volt dagadva, és G. hozta a hátizsákot. És esett, az összes szikla csúszott.

Én akkor nagyon erősen megfogadtam, hogy soha de soha nem megyek feljebb, mint amit az épp aktuális kondícióm és kompetencia-szintem megenged. Ez mostanában nagyjából a Vlegyásza-Radnai szint.

***

Az én hőseim, szentjeim, zsenijeim, példaképeim leginkább hétköznapi emberek. Olyanok, akik harmóniába tudják rendezni az életüket és a hivatásukat úgy, hogy közben emberek maradnak. Akiket nem emészt fel egy szenvedély, tehetség, teljesítmény, és akik nem áldozák fel ennek oltárán azokat, akik szeretik őket. Akik nem mondják, hogy a családjuk alkalmazkodjon a hivatásukhoz.

Én nem tudok azonosulni azzal a hőstípussal, ami az európai civilizációban annyira népszerű. Azt gondolom, hogy a legtöbb hősiesség, szuperképesség, kiemelkedő teljesítmény mögött alapvetően egy elég önző attitűd áll. Én nem tudok mit kezdeni se az elvekkel, se a küldetéstudatokkal, se önmagunk fontosságával. Számomra az Antigonék, Akhileuszok, Romulusok, Jeanne D’Arcok, Jack Bauerek nem pozitív példaképek, hanem legtöbbször a kíméletlenség mintapéldányai. Monte Christo grófja csak akkor válik kicsit is pozitívvá, amikor közel enged magához bizonyos érzelmeket, amelyek felfedik esendőségét és gyengeségét. Petőfi hősiessége és teljes hősköltészete inkább nevetséges, a Felhők-ciklus az egyetlen, amit olvasni tudok tőle. Az az igazán hős, aki nem akarja magát két lábon járó emlékművé faragni. Akinek nem az a célja, hogy emléktábla legyen egy ház falán.

“Könnyebb hősnek lenni egy másodpercig, egy óráig, mint néma heroizmussal viselni a mindennapot. Vállald magadra, hogy viseled a szürke, hétköznapi életet, végzed a munkát, amelyért senki nem dicsér, amelynek hősiességét senki nem veszi észre, amellyel nem kelted föl senki érdeklődését magad iránt; aki elviseli ezt a szürke hétköznapot és mégis ember marad, az igazán hős.” – mondja Dosztojevszkij.

Advertisements
a hősökkel ugyanaz

a hősökkel ugyanaz” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Novák Ildikó szerint:

    Aha…csakhogy nem írhatnánk itt egymásnak az ilyen zsenik,őrültek,stb. nélkül. Hála az égnek,nem vagyunk egyformák.

  2. Árpád szerint:

    Gyönyörű gondolatok, kitűnő meglátás… szívből szólt, szívhez… köszönöm…

  3. Én soha nem mondom, hogy mindenkinek ugyanazt kell gondolnia, amit nekem, nem akarok senkit meggyőzni semmiről. Csak a saját hozzáállásomat igyekszem tisztázni bizonyos jelenségekhez. Rémes lenne, ha mindenki egyforma lenne.

  4. v10r1c4 szerint:

    Ezekre a szent őrültekre is szükség van, de utánozni nem is lehet őket, de nem is kell.
    Esetleg felfigyelek tőlük egy témára, de nyilván ha én nem vagyok gyárilag egy ilyen vadfanatikus, akkor nem akarok mellettük emléktáblát kapni, miután harminc évesen kitörtem a nyakam/éhenhaltam/lelőttek a csatatéren. Nem lehetnek kizárólag ők a példaképek, mindig, mindenkinek.

  5. Igazában én nem tartom Erőss Zsoltot hősnek (nyugodjon békében, igaz, én a családját sajnálom jobban), ahogyan azt a tavalyi pasast sem, aki átkenuzott vagy kajakozott Amerikába.
    Megszállottak igen, de nem hősök, és igen, végtelenül önző emberek a szememben.

    Petőfi kissé más tészta, de ő a halálakor is csak 26 éves volt, Ebben az életkorban és abban a történelmi helyzetben még megjárja, ha valakit elkap a hevület és egy magasztos célért feláldoz mindent. Egyébként sokszor elgondolkoztam azon, neki az a korai és hősies halál nagyon jól jött, mert a bukást követő érában tutira nem találta/állta volna meg a helyét, ha megússza is a kivégzést.

    Dosztojevszkijjel egyet értek teljesen.

  6. Más kultúrák kiválóan megvannak szuperhősök nélkül. Szerintem az európai civilizáció egyik jellegzetes vonása ez, hogy ennyire népszerűek, és hogy az emberek ennyire igénylik, hogy egy hőssel azonosulhassanak.

    Igazából engem az egész jelenségben főleg az zavar, hogy akkor lesz valakiből hős, ha meghal. Én sokkal nagyobb teljesítménynek tartom azt, amit az a spanyol mászó, Soria is csinált: belátta, hogy ez most nem megy, és visszafordult. Elolvastam vele az interjut spanyolul, és az ő értelmezésében úgy tűnik, hogy a bajok már akkor kezdődtek, amikor felfele mentek.

  7. Egy élő hőssel az a baj, hogy ember. Vannak neki is rosszabb napjai, hülyeségei, esetleg pont a megszállottsága miatt a tyúkszemünkre lép, ráadásul a média is felkapja/csinál belőle hőst, amit lehet irigyelni.

    Ha már meghalt, nekünk többieknek marad a jóleső érzés, hogy mi élünk, mindegy, hogyan.
    Ráadásul ha rajongunk érte, azt képzeljük, hogy a hősi aurából ránk is sugárzik.

    Én azért nem hinném, hogy más kultúrákra nem jellemző a hősimádat. Ha így lenne, nem volnának pl. öngyilkos terroristák a muszlimok között.

    Biztos vagyok benne, hogy a távol-keleti kultúra is teli van hősökkel, legfeljebb mi nem ismerjük őket, a naagy európai beszűkültségünkkel. Gondolj pl. a Rámájána hőseposzra.

    Lehet persze, hogy egy japánnak, hindunak, muszlimnak nem jut eszébe olyan ökörség, hogy egy hegy miatt áldozza fel az életét. De ez nem is igazi hősiesség. Még akkor sem, ha műlábbal mászik fel. Az nagyon jó, ha megmutatja, egy végtag elveszítése nem feltétlenül jelenti a tartalmas élet megszűnését, de ugyanezt az energiát számtalan más, sokkal nagyobb hősiességet kívánó tevékenységbe is beleölhette volna.

    Mondjuk, itt rátérhetnénk a média felelősségére, de minek. Végeredményben a TV-t, rádiót, egyéb csatornákat el lehet zárni, le lehet tenni a kézből. Akkor máris nincs ez a felhajtás, és lehet, hogy Erőss Zsolt is élne, mert talán nem mászta volna meg a kelleténél eggyel többször a Himaláját. Ha nem nézi senki, akkor minek tegye? Önmagát, a sérültségét már legyőzte, amikor a sérülése után először ment fel.

    Na, most látom, és sose gondoltam volna, hogy ENNYI ellenérzésem van ezzel kapcsolatban.

  8. a másik dolog, ami miatt nekem mindenféle élsporttal kapcsolatban ellenérzéseim vannak: nem érzem, hogy ezzel hozzátennének valamit az emberiséghez. Attól, mert valaki megmássza az összes csúcsot, még nem lesz jobb hely ez a világ. És sokszor úgy tűnik, hogy maguk a hegymászók sem lesznek “jobbak” saját teljesítményüktől, mert aki képes azon agyalni 7000 méteren, hogy ő jobb mászó, mint a másik, mert ő oxigénpalack nélkül mászik, bezzeg a többi, aki használja a serpák segítségét, az nem is igazi mászó, az kb. óvodás szinten van, amikor azzal dicsekszenek, hogy kinek az apukája erősebb. Soriának abban nagyon igaza van, hogy az alpinista-kollegalitás nem feltétlenül jellemző a csúcsmászókra. Pedig a szolidaritás nélkül nehéz túlélni.

  9. ezt írta Kollár a spanyolokról: “Persze ehhez a serpás-oxigénes népség nem alkalmas, ehhez mászók kellenek. Be kell vállalni egy 200 méteres, biztosítás nélküli fölmenetet 8300 méteren.”

    És le kell tudni jönni utána. csak ezt elfelejtette hozzátenni.

  10. Nem elfelejtette, az nem tartozik hozzá, a kisóvodás mentalitás miatt.

    Az élsport meg a másik. Már semmi más, mint médiacirkusz, meg doppingbotrány.
    Gondolj Armstrongra, aki szintén hős volt a közelmúltig, amíg le nem taszajtoták a piedesztáljáról.
    Pedig ha csak azt nézzük, ahogyan megküzdött a daganataival, akkor tényleg hős, legalábbis példakép lehet abban, hogy nem szabad feladni. Kár volt a doppinggal elcseszni az egészet.
    Csak épp ha nem doppingol, nincsenek szájtátató eredményei…

    Vagy ott volt/van a hiszti Janics Natasa körül, Most ebben mi a hősies?? Ráadásul valóban, nem jobb lett a világ tőle, hanem csak kicsit rosszabb, mert most már szerbek-magyarok azon is vitázhatnak, hogy Janics kié…

    Asszem, megint beletrafáltál valamibe .-))

  11. az apám, akivel reggel sokat beszéltünk erről (EZS egyik első edzője volt, őt személyesen is érinti ez), és aki szintén volt a Himaláján, azt mondta, hogy számára felfoghatatlan, hogy Zsolt hogy hibázott ekkorát, mert mindent, amit el lehet mondani pro és kontra, mind tudott, nem tapasztalatlan kezdő volt. Meg hogy teljesen mindegy, hogyan teljesíti valaki a csúcsot, ha élve lejön. A bucegi-i tragédia hátterében ugyanezek az okok voltak: teljesítménykényszer, a felszerelés hányossága (most olvastam valahol, hogy EZS-ék nagyon kevés vizet vittek magukkal), és a fáradtság miatt hozott rossz döntések.

  12. Sajnálom, hogy édesapádat ennyire közelről érinti.
    Én nem értek hozzá, mert nem vagyok sportoló, na pláne nem magashegységi alpinista.
    De úgy emlékszem, olvastam régebben, hogy az oxigénhiány, a kimerültség és a hideg, na meg a folyadék hiánya érdekes agyi folyamatokat tud eredményezni, amelyek következtében a helyzet józan felmérésének a lehetősége egyszerűen megszűnik. ezen az sem változtat, ha valaki überhegymászó. A kevés vizet én is olvastam tegnap este, és egyszerűen nem értem, hogyan indulhat valaki FÉL lityi vízzel (ketten összesen) egy ilyen túrára.

    Mint embert, sajnálom őket, mert mindenki pótolhatatlan.
    De megérteni sosem fogom, és hősként tisztelni sem.

  13. Én azt nagyon jó értem, hogy lesz valaki hegymászó, én is műveltem egy darabig, és a túrázós részét most is, amikor épp nem vagyok terhes vagy nem kell otthon ülni a kicsi gyerekkel, vagy valami balesettel.

    Amikor az ember ott lóg a kötélen, és alatta a szakadék, és lenéz, az valami olyan elképzelhetetlen érzés, hogy csak az tudja, aki átélte. Meg éjjel kint aludni a hegyen. Meg a magashegyi eufória. Mert aki nem akklimatizálódott, annál ez már 1500 méter fölött is jelentkezik, irodalmi példának ott van a Varázshegy.

    Ez a Retyezátos kirándulásom volt azonban az összes közül az egyetlen, ami rosszul is végződhetett volna. A gerincen voltunk, ragyogó napsütésben, fényképeztünk. És egyik pillanatról a másikra megváltozott az idő, esett, hideg lett, minden csúszott, és mi még mindig a gerincen voltunk, a csúcstól kb. tíz percre, a sátortól meg kb. 2-2,5 órányira, amikor megrándítottam a térdem.

    Az ilyen alacsony, 2200 körüli hegyen ir történhetnek nagyon váratlan, kiszámíthatatlan dolgok.

  14. v10r1c4 szerint:

    Ez az élsportosdi azért veszélyes megint, mert teljesen elvont, és nem lehet felfogni, hogy ebben így ebben a formában mi a jó. Egy élő csónakmotor – egyfelől tisztelem az ilyet és de jó lenne néh ilyennek lenni, másfelől meg ennyire? Ugyan már, ez nem az alapjárat, ez valami plusz laza csavar. Nem lehet mindenki ilyen, mi a fenének?
    Az önzőség nem szempont, mert aki megszállott az megszállott, nem ítélem meg, nem sírom el magam rajta, amiért nem marad otthon, nem áldozza fel magát, nem törik a gerince. Egy ilyen ember ne is erőszakolja be magát a konyhába, mert abból is csak a baj van. Csinálja, tőlem… Csak egy ilyen nagyon dróton húzott megszállottságból könnyen lehet egy ilyen dolog, mint Erőss Zoltnál, hogy komoly felnőtt hegymászóként iksz év tapasztalat után elköveti azt a gyogyós hibát, hogy megy, megy és megy, és megmutatja. Aztán kereshetik a hegyoldalban, mert minő döbbenet, ő sincs vasból. Le a kalap és Isten nyugosztalja, de ezt ő tolta el.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s