semmi vígasztaló nincs

egy minden szempontból tökéletes Istenben. A minden szempontból tökéletes Isten olyan, mint egy gömb: nem lehet megközelíteni. A szentekben ugyanez a legfélelmetesebb és legszomorúbb: olyan tökéletesre csíszolják az életüket, hogy megközelíthetetlenné válnak, minden érzelem és próbálkozás lepattan róluk, nincs egy rés, ahova az emberi szorongás befészkelhetné magát. A szentek elegek önmaguknak, tökéletesre csíszolták a kifelé történő impulzusaikat, hogy a tökéletes világukat semmi ne zavarhassa meg.

Az ember-prófétákban épp az emberség az, ami vígasztaló, nem pedig a “szentség”. Az ember-próféta nem tökéletes, jelleme fejlődik, be lehet lépni abba a térbe, ami csak ő, a szövegeken keresztül kapcsolatba lehet vele kerülni. A próféta magányos, és ezért emberi társaságra vágyik. A szentek világában senkinek nincs helye rajtuk kívül. A szent tökéletesen kizárja magából a külvilágot, elégséges saját magának. A szent nem magányos, mert elégséges saját magának.

A próféta együttérez. A szent a teljes érzelmi idióta. Semmit nem vesz észre és semmi nem érdekli magán kívül. Ha másról beszél, akkor is magáról beszél, csak kerülgető szavakkal. A szent az a Narcissus, aki saját magára azt mondja, hogy Isten. A szentet nem lehet szeretni.

Reklámok
semmi vígasztaló nincs

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s