húsvéti menü

Na, mintha tudnék írni ekkora felfordulásban. Inkább nekifogtam a húsvéti menünek, ami ebben az évben semmi extra, klasszikus erdélyi vasárnapi ebéd, se sonka, se hal, se töltelékes káposzta, se kalács (G. vett egy rahátosat a piacon, nagyon finom, de nem fog húsvétig tartani).

Mivel tudtam, hogy nincs sok időm főzni az idén húsvétkor, a legegyszerűbb és legkönnyebben elkészíthető ünnepi ebédet választottam.

Franciasaláta, csirkehús-leves, sült csirke petrezselymes krumplival, vagy krumplisalátával, puding. Ha nagyon bedurvulok, sütök valami tészát (süteményt).

Most egy egész csirkét főztem meg. Addig főztem, amíg kb. megpuhult, a zöldségeket kicsit tovább. Kivettem a csirkét, levágtam róla a combjait, szárnyát, mellét, és elkezdtem sütni borsos-fokhagymás mártásban. Közben fő a krumpli. A krumplisaláta egyszerű: főtt krumpli, sok hagyma, majonézes-tejfölös szósz.

A legbonyolultabb a franciasaláta, amibe ugye marhahús kellene, de most a csirkeaprólékot teszem bele, hátát, szívét, máját, zúzáját, ez el fog tartani egy darabig, aímg a csontról lepiszkálom a húst. A levesben főtt zöldségeket (murok, petrezselyem, karalábé, zeller) apróra vágom egy kis bóti uborkával együtt. Majonézt keverek, és az egészet összekeverem egy nagy tálban.

A pudingba teszek egy kis hubertusba áztatott kekszet az aljára, hogy ne csak úgy szimplán együk.

húsvéti menü

ez csak egy

mentegetőzés.

A hétvégén be kell fejeznem az államvizsga-dolgozatom, ki kell bírnom, hogy nem hányok, össze kell csomagolnom, le kell preparálnom némi Arisztotelészt, meg kell főznöm a húsvéti ebédet, el kell mennem templomba úrvacsorát venni (meg egy kicsit bűnt bánni), át kell költöznünk a másik lakásba, aminek ki kell találnom a rendszerét, hogy mit hova teszünk (anélkül, hogy percenként összevesznénk, mert ugye hozzám mostanában nem lehet szólni, mert harapok*), közben meg a gyerek itthon van, mert nincs kire hagyjam. Van teherbíró-képességem, meg nem bánom, ha sok mindent kell csinálnom, de most nagyon úgy érzem, hogy túl sok minden van rám hagyva, és képtelen vagyok helytállni. És nem azért, mert az időm egy részét szórakozással töltöm, hanem mert a kötelességeimet sem tudom megcsinálni. Elegem van.

Szóval csak azt akartam mondani, hogy nincs időm gondolkodni blogbejegyzéseken, ne haragudjatok, mikor a fentiek lementek, írok bővebben mindenről.

 

*Az hányja rám az első követ, aki egy ilyen állandó másnapossággal, rosszulléttel, fémes szájízzel, szagingerenciával, hányásokkal, hormonszint-ingadozással, általános testi-lelki kényelmetlenséggel járó három hónapot kibír ingerlékenység nélkül.

ez csak egy

ezek az arabok

kissé kiborítóak.

H17-SahihMuslim_3Da

A napokban végignéztem a hat kanonikus hadísz-gyűjteményt, mind a 37 kötetet. Mindegyik kétnyelvű kiadás, jó a fordítás, nagyon szép betűkkel, bőrbe kötve, aranyozva és díszítve. És szinte mindegyiknél előfordul, hogy képtelenek helyesen megszámozni a fejezeteket. Az egyiknél a harmadik kötetben teljesen hiányzik a fejezetszámozás, majd a negyedik kötetben a 26. fejezet helyett a 23.-kal folytatódik a számozás, hibásan.

Számomra ez elképesztő, hogy megcsinálnak egy ilyen gyönyörű összkiadást, és képtelenek 26-ig elszámolni. Beszámoznak kötetenként kb. 7000 hadíszt helyesen, és elcseszik a fejezeteket.

A képen a Szahih Muszlim, a második legfontosabb gyűjtemény 7 kötete látható.

ezek az arabok

úgy tűnik, ma

megleszek az államvizsga-dolgozatom egyik fő fejezetével, ami kb. 40 oldalt fog kitenni. Ez a rész a hadísz-gyűjtemények kategorizálásával, jellemzésével és tartalmával foglalkozik.

Ha ez a rész készen van, akkor már kezd látszani a vége, valószínűleg jövő héten be is fejezem. Akkor még egy hét ellenőrzés, kiegészítés, jegyetanyag-készítés és fordítások, és le is tudom adni.

úgy tűnik, ma

na, minden

rendben, egyelőre. A gyerek szerencsére él, mozog, megvakarta a fejét vizsgálat közben, arrébb ment, szopta az ujját. Munkaneve JakabLujza (a változtatás jogát fenntartva) szemmel láthatólag jól elvan odabenn.

Mivel elég öreg vagyok, genetikai teszteket is kell végezni. Választhattam, hogy vért vesznek kétszer, vagy hagyom, hogy a magzatvízből mintát vegyenek, és hasba szúrjanak egy akkora tűvel, mint a Pulp Fiction-ben. Szerintem aki látta azt a jelenetet, nem kockáztat. Na, melyiket válaszottam szerintetek?

Nyilván a vérvételt. Ez is elég jó eredményt ad. Így ma vért is vettek tőlem. Ami plussz 30.000 forintba került, a 24.000 mellett, amit az ultrahangért és a dokiért fizettem. És ugyanezt még egyszer meg kell ismételni egy hónap múlva.

Egyelőre nem híztam, még mindig 68 kiló vagyok, ami azt jelenti, hogy fogytam, ami a sok rosszullét miatt nem is csoda. A vérnyomásom is 104/55 volt.

A hányingerre felírtak B6-vitamint. Ha tudtam volna, hogy ez ilyen egyszerű, akkor nem várok vele eddig.

na, minden

ma megyek

vissza a orvoshoz, a 12. heti, Down-kórt vizsgáló ultrahangra.

Ha minden rendben találtatik, akkor a legrosszabb és legveszélyesebb részén túlvagyok. Régen nem volt már erre ilyen hosszú egy hónap, ilyen sok tehetetlen aggodalom, ilyen sok rémálom.

A rémálmokat – a hormonszint ingadozása miatt – szerencsére időnként erotikus álmok váltják. Ez a terhesség eddigi egyetlen pozitív hozadéka.

 

 

 

ma megyek

agnosztikus dialógusok 39.

– Megvan a sajt, amit délután kerestél.

– Hol volt?

– Az esernyőben.

– Hol?

– Az esernyő oda volt támasztva a hűtőhöz, hogy csepegjen le. A sajt valószínűleg beleesett. Gedeon most felrúgta a esernyőt, és a sajt kiesett belőle.

– Ott biztosan nem kerestem volna.

agnosztikus dialógusok 39.

ez az a bizonyos

könyv, amit vettem, ennek a fordítása, kommentárja, jegyzetekkel való ellátása, és egy nagy tanulmány megírása al-Gazáliról lesz a doktori disszertációm.

Megvolt már maga a könyv, amit még Marokkóban vettem, de ez, amit most vettem, kétnyelvű. Az már Avicennánál kiderült, hogy filozófiai szövegeket nem lehet kontroll-fordítás nélkül átültetni magyarra, úgyhogy mihelyst végzek az államvizsga-dolgozatommal és Avicennával, ennek fogok nekiállni.

Ez, mármint a Filozófusok inkoherenciája különben a középkorban is híres szöveg, senkinek nem fog ártani, ha meglesz magyarul.

A zöld sorozatot különben meg fogom venni végig, ami megjelent, mert nagyon szépek az arab betűk (egyáltalán nem mindegy, mennyire olvasható egy szöveg), és mert elfogadható az áruk. A másik kiadásban is ugyanezt a betűtípust használják, de azért a kétnyelvű szöveg mégiscsak jobb.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

ez az a bizonyos

miért jó terhesnek lenni?

1. Mert úgy vagy hónapokig másnapos, hogy nem ittál a mentateánál erősebbet, egy fillérbe se kerül.

2. Rézkilincs nyalogatása nélkül is állandóan fémes íze van a szádnak.

3. Rájössz, hogy nem csak mindenki más büdös, hanem te is, sőt, a saját szagod a legelviselhetetlenebb.

4. A legkisebb stresszhelyzettől is ordítasz.

5. Nem kell amerikai film hozzá, hogy sírj.

6. Feljogosítva érzed magad, hogy megszabadulj a női ruhatár borzalmaitól: a melltartótól (viszlát egy év és egy mellműtét után) és a harisnyától (úgyis szorítani fog, még ha hatost veszel is).

7. A legváratlanabb pillanatokban alszol el.

miért jó terhesnek lenni?

így írom az államvizsgám

Leülök írni, megnyitom a munkafáljt. Ne nyúlj bele a konnektorba. Visszaolvasok egy bekezdést. Ne csapkodj. Belenézek valami szakirodalomba. Jajj, megütötted magad? Gyere az ölembe. Leírok egy mondatot. Tedd le, veszélyes. Újabb bekezdés a szakirodalomból. Ne gyámbászd a macskát. Még egy mondat. El fogsz esni. Gondolkodás. Ne rugdosd az ágyat. Szakirodalom. Ha még egyszer…, ráütök a fenekedre. Keresgélés a neten, hogy mit jelenthet az a fogalom, ami nincs a szótárban. Gedeon, ne csapkodj, széthasad a fejem. Vissza a munkafáljhoz. Mit csinálsz? Megpróbálom felvenni a gondolatmenetet. Igen, persze, hozok szörpöt. Hol tartottam? Nem, nem megyek most veled síneket építeni, egyedül is tudsz. Hol az a kurva algopyirin?

így írom az államvizsgám

végre egy védőnő, aki

kedves és barátságos, de nem olvad el

nem néz teljesen ostobának és nem kezel le

nem mondja nekem, hogy anyuka

nem akar kioktatni

rugalmas az időbeosztása és szivesen alkalmazkodik hozzám

minden fontos információt megkérdez, de semmit se kérdez feleslegesen

 

végre egy védőnő, aki

agnosztikus dialógusok 38.

– Az óvodában is mindenkit nevel, van egy ilyen korszaka a gyerekeknek.

– Teljesen megértem, valahogy bosszút kell álljanak.

– Akkor innentől kedve te neveled, álljon rajtad bosszút.

– Azt hittem, azt fogod mondani, hogy már megint a pumával vagyok.

– Igen, megint a pumával vagy.

***

Pistike dicsekszik Ancsikának:
– Te, képzeld, tegnap megtámadott egy puma!
– Nem mondod! És mit csináltál?
– Elkezdtem futni!
– De Pistike! A puma is tud futni!
– Jó jó, de én átugrottam a patakot is!
– Ugyan már, Pistike, a puma is átugorja a patakot!
– Na de én utána felmásztam a fára!
– De Pistike! A puma is mászik fára!
– De de én átugrottam egy másik fára!
– Jaj, Pistike! A puma is simán átugrik a másik fára!
– Most akkor te kivel vagy, velem, vagy a pumával?

agnosztikus dialógusok 38.

Ezek rám gondoltak!

Fel kell akasztani a árulókat! – skandálta a tömeg a hétvégén Marosvásárhelyen, miköben lobogtak a székely zászlók. Eltelt vagy két nap, amíg rájöttem, hogy ezek a kurvák rám gondolnak. Rám is. Meg az a bácsika is, aki savat akart önteni egy egyetemista arcába. Hát remek, jobboldal, igazán remek embereket sikerült magatok köré gyűjteni.

Mert én nem gondolom azt, hogy az autonómia beköszöntével eljön a Kánaán, és Székelyföld minden problémája megoldódik. Maradnak a korrupt politikusok, ugyanúgy lopni fogják az erdőket, még kevesebb pénz lesz útjavításra, nem lesz könnyebb se a románsággal, se a cigánysággal való együttélés, ugyanannyi lesz a alkoholista. Hiába változik meg a külső forma, ha az emberek mentalitása nem változik meg.

Mert én azt gondolom, hogy a politikusok a valódi ellenség, a magyar politikusok és a románok is, és nem a szomszéd román, se pedig a vaslui-i. Velük kellene összefogni, civilekként küzdeni mindenféle területi autonómiáért.

Mert azt gondolom, hogy a másik nemzet nem ellenség, hanem szövetséges, egy másik kultúra megtanulása érték és nem deficit, és a békesség fontosabb a büszkeségnél, a kompromisszumos-tárgyalásos megoldások a forradalomnál, az egyes ember szeretete az ideológiánál.

Mert azt gondolom, hogy az autonómia ügyének nem használ ez a “megmutattuk nekik”-attitűd. A hosszas, kitartó tárgyalások segíthetnének.

Mert gyávaságnak tartom, hogy a tüntetést Vásárhelyre szervezték, és nem Bukarestbe.

És azok, akik ennek ellenkezőjét gondolják, könnyedén minősítenek (és fognak minősíteni) árulónak, mert

nem hiszem el a szlogeneket, nem sírok krokodilkönyeket egy szoboravatáson, és nem hatódom meg, amikor valaki százegyedszerre is elszavalja az Üzenet haza! c. verset;

mert a nacionalizmust inkább károsnak, mint hasznosnak látom, kínosnak és idejétmúltnak, amelyik mondvacsinált problémákkal foglalkozik a valódiak helyett, és ezáltal hamis képet fest a valóságról; és azokat, akik ezt elhiszik, butának, vaknak és érzelmek által vezérelt embereknek gondolom, akik bűnbakot keresnek, mert nem tudják megoldani a saját problémáikat;

mert nekem nem jelentenek semmit a zászlók, államilag vagy a tömegek által generált, a dicső múltról zengedező ünnepségek, mert meguntam már ezt a köldöknézegető múltidézést, és úgy gondolom, ideje lenne már a jelennel is foglalkozni;

mert nem gondolom azt, hogy valaki attól árulóvá válik, hogy a saját személyes boldogulása érdekében kivándorol; erre várt a szüleim generációja negyven évet, hogy végre szabadon jöhessen-mehessen egész Európában;

és mert igen, én kétszer is otthagytam az édeserdélyt, másodszor önként, a saját személyes boldogulásomat keresve, és egyáltalán nem szégyenlem magam.

Szóval tudom, hogy ezek rám gondoltak. Rám is. Meg arra a néhány emberre, akiket otthon még a barátomnak tudok.

Ezek rám gondoltak!

brace yourselves

megjött a könyvem, amit az Amazonról rendeltem, amit abból a pénzből vettem, amit ti küldtetek, ezúton is köszi mindenkinek. Este majd teszek fel képeket is.

***

Másképp a kivételes állapot továbbra is fennáll, képtelen vagyok a szigorúan muszájon kívül bármit is csinálni, leginkább alszom, amikor lehet. 19.-én kell menjek megint az orvoshoz, a 12. heti ultrahangra, hogy kiderüljön, hogy munkaneve JakabMilánLujzaTekla hogy érzi magát idebenn.

brace yourselves

az én női példaképeim

Bevallom, én jobban szeretném, ha ezt a mai napot a ismét a dolgozó nő napjának hívnák (ez egy munkásmozgalmi ünnep volt anno), és ha nem azt ünnepelnénk, hogy nagy dudorok vannak rajtam, hanem a jogegyenlőséget, amit a nők kiharcoltak maguknak. Azt pedig, hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el magának. Mert arról, hogy nagy dudorok vannak rajtam, egyáltalán nem tehetek, születés kérdése, olyan ez, mint a magyarság, kis gyári hiba, kondicionálás a világfájdalomra, nem tudok olyasmire büszke lenni, ami nem a saját teljesítményem, vagy nem a női nem teljesítménye.

Nőnek lenni önmagában – és szerintem – nem más minőség, nőnek lenni önmagában nem teljesítmény, a nők nem gondolkoznak másképp (mert ez implikálja, hogy a “férfi” gondolkodás a norma, amihez képest a nő a másképp). Embernek maradni épp elég nagy feladat.

Az én példaképeim nem a Katalinok, Rihannák és egyéb dívák, hanem azok, akik szellemi vagy egyéb teljesítményük miatt kiemelkedőek.

Ők azok (a teljesség igénye nélkül, a sorrend nem értékrend):

Sylvia Plath, Charlotte Bronte, Jane Austin, Simone de Beauvoir, Hervay Gizella, Szilágyi Júlia.

És kicsit szomorú vagyok, de a tanáraim közül senki nő nem jut eszembe, aki maradandó befolyást gyakorolt volna rám.

az én női példaképeim

igen, mindenki

azt mondja, hogy jó, hogy rosszul vagyok, mert az jó jel. Én ezt értem az agyammal, és igazat is adok mindenkinek. De a hangulatomon nagyon nem segít.

Mert nagyon közel állok ahhoz (ami rám egyáltalán nem jellemző), hogy hagyjam az egész egyetemet, üljek itthon és sajnáljam magam, feküdjek, ki se másszak az ágyból, vagy csak a vécéig. Jó, persze, az, hogy sajnáljam magam, jellemző máskor is, mondja a kis gonosz hang a fejemben. Hanem ez a tespedés, fáradtság, kedvetlenség, az akarat hiánya – ez annyira nyomasztó, hogy legszivesebben szegre akasztanám a hárfámat és sírnék.

És sírok is. Utolért megint az elérzékenyülős korszak, állok lent a metróban, nézem az utazásos kiállítás plakátját, és folynak a könnyeim a szomorúságtól.

Szeretném visszakapni a normális önmagam.

igen, mindenki