olvasóink kérték: Fogalmazás az almafáról

A műfajt Kövi Sára találta ki a román blogjában; segíteni akart azokon a szerencsétleneken, akik nem tudnak az internet nélkül megírni egy fogalmazást. Mivel ebbe a blogba is elég sok hasonló keresés érkezik, ezért a blog írója a maga legteljesebb jószándékában segíteni próbál azoknak a fantáziátlan idiótáknak szegényeknek, akik kezelni tudnak egy számítógépet, de nem tudnak leírni maguktól tíz értelmes mondatot. 

***

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy almafa. Egy nagy almafarm kellős közepén állt, az almatábla középső részén, egy kis dombocskán. Jó dolga volt erőssen, egész nap a leveleit süttette a nappal, dudorászott, balettezett az ágaival, és mozgatta az elgémberedett gyökér-lábujjait.

Hanem egyszer elunta magát a nagy semmittevésben, és elhatározta, hogy világgá megy. Kihúzta előbb a jobb lábát, aztán a balt, végül meg a középsőt, megrázta az ágait, megropogtatta a törzsét, ami elállt a sok egyhelyben álldigálástól, és leballagott a dombról, ki az útra. Az úton kiállt stoppolni, de nem jött senki. Várt, várt, de továbbra sem jött senki. Három napot és három éjszakát várt az út szélén étlen-szomjan, elgémberedve, se aludni nem tudott, se leülni (a fák nem tudnak ülni, édes gyermekem, csak állni vagy feküdni, mint a lovak). Úgy járt, mint Zarathustra, amikor lejött a hegyről a megvilágosodása után, telve térítői kedvvel: nem találkozott senkivel. Nem történt semmi, senki nem járt arra, csak egy kutya, az is csak annyit csinált, hogy lepisilte a bal lábát.

Meggondolkozott az almafa, hogy most aztán mit tévő legyen. De mivel az almafák nem a kreativitásukról híresek (csak állni tudnak, édes gyermekem, meg almát növeszteni), elég sokáig tartott neki, amíg eszébe jutott valami. Az jutott eszébe (ne várj tőle túl nagy felfedezést, édes gyermekem, nem az almafák találták fel a spanyolviaszt), hogy vagy itt marad az idők végezetéig, vagy visszamegy a helyére.

Ezen aztán eltöprengett egy darabig (az almafák kissé bambák), és úgy döntött, mégis inkább visszamegy a dombocskára, elég volt neki ennyi az individualizmusból, egyénieskedésből, mától rendestisztességes almafa lesz. Úgy is lett. Visszaballagott a domb tetejére, befúzta az almaféket, és szétnézett.

Körülötte az almafák ágain mint piros almák lógtak, csüggtek, mint gyümölcs a fán. És amikor meglátták az almafa almáit, gúnyosan húzták el a szájukat.

– Ez csak egy vacak golden – hallotta az almafa a suttogást. Lefeküdt a földre, és addig sírt, amíg ki nem száradt.

Reklámok
olvasóink kérték: Fogalmazás az almafáról

olvasóink kérték: Fogalmazás az almafáról” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Nanemár, hogy lefeküdt sírni és kiszáradni…
    Inkább büszkén kihúzta magát, hogy igen, az én almáim ragyognak, mint a Nap!

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s