nem tudom, van-e

szomorúbb, és demoralizálóbb, mint amikor egy el-vagyok-keseredve-napon, amikor minden félresikerül, mindenki nyűgös, szomorú, és odacsukjuk a macska lábát az ablakhoz, és Gedeon hazafelé végig sír, Webernél azt olvasom, hogy a kálvinista vallásos érzület alapja a magány, amit senkivel nem tud megosztani. Ne olvassatok Webert, ha szomorúak vagytok, mert legalább annyira elveszi a kedveteket, mint Az üvegbúra.

És még csak azt se mondhatom, hogy nem értek vele egyet.

A rémálmok. A sötétség délben. A mindig szotyogó vagy felgomolygó nedvesség. A hosszú magánhangzók elviselhetetlen pökhendisége. A hideg. A hányinger. A nedves gyapjú bűze. A napi két liter csalántea. A takony és a köhögés. A reggeli hányás. A bizonytalanság. Az undor. A csömör. A hat réteg ruha. A szél. Az álló levegő. A fakó színek. A télikabátok. A feketék. A zaj. A csend.

Reklámok
nem tudom, van-e

nem tudom, van-e” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Lassan közeledik ám a tavasz.
    Anyukám azt szokta volt mondani, ilyenkor már egy kakaslépéssel hosszabbak a nappalok :-))

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s