beszólni vagy nem beszólni

ez itt a kérdés. Sokat gondolkodom azon mostanság, hogy mi a jobb technika az agresszív butasággal szemben: megmondani neki, hogy buta is, ráadásul agresszív (nem fogja érteni, hogy mi a bajom), simán csak beszólni neki, hogy érezze meg magát (nem fogja), vagy hagyni az egészet a francba (ő nyer). Ez egy olyan érzelmi játszma, amiben én semmiképp nem nyerhetek, csak vesztes lehetek. Lehet, az lenne a megoldás, hogy belenyugodjak ebbe az állandó vereségbe.

Ezeket az embereket nem lehet elkerülni. Az már jó napnak számít, amikor eggyel sem találkozom, se az egyetemen, se amikor tömegként közlekedem.

Mind a három megoldással megpróbálkoztam már, a butaság és az agresszivitás különböző fokain álló emberekkel. A butaság csak akkor ennyire idegesítő ugyanis, ha agresszivitással párosul. Az első megoldási technikám az volt, hogy megmondam neki: az, amit mondott vagy csinált, vagy ahogy viselkedik, szerintem butaság, sértő, a megjegyzései ostobák, nem illenek a témához. MIvel én leggyakrabban az egyenes (és ezért sokszor udvariatlan) megoldás híve vagyok, úgy gondoltam, hogy az a jó megoldás, ha megmondom neki (bárkiről is legyen szó). Gondoljátok, hogy használni szokott ez a módszer? Eltaláltátok. Nem érdemes ezzel kísérletezni, egyrészt mert az ostobát nem mented meg az ő ostobaságától, azaz neki nem lesz jobb azzal, hogy megmondtad, hogy szerinted ostoba, hanem ezek után sértődötten agresszív ostoba lesz. Az egyetlen előnye ennek a módszernek, hogy az ember nem dühöng utána napokig, hogy hallgatott.

A másik megoldás, hogy éreztesse az ember vele, hogy hülyeségeket beszél. Ez persze csak akkor működik, ha te vagy előnyösebb helyzetben, és nem fordítva. Pénztárosokkal, nővérkékkel, hivatalnokokkal ez a megoldás nem működik. Illetve nem, akkor sem. Nem veszi észre magát. Ha finom vagy és ironikus, lepereg róla. Nem tudod olyan helyzetbe hozni, hogy ő legyen nevetséges, és ezt érezze is. Az ostoba ember személyiségét olyan páncél védi, amin szinte lehetetlen áthatolni.

A velem szemben hatalmi helyzetben levők agresszivitása ellen van egy jól begyakorolt mondatom: “Maga mindig ilyen paraszt, vagy csak velem?” – de még nem volt alkalmam kipróbálni. Ha olyan helyzetbe kerülök, ahol várhatóan le fognak agresszálni, ezt mondogatom magamnak, aztán, amikor megtörténik, állok bután és megalázva.

És lehet semmit nem csinálni. Lenyelni az agresszivitást, a másét és a sajátod, legyinteni. Ez az, amit egy igazi kereszténytől elvárnak, hogy tartsd oda a másik arcod. Ezért van tele minden egyház agresszív ostobákkal, és ha beszólsz nekik, te vagy a szemét, aki megszegte a keresztény játékszabályokat. Ez a viselkedési illemtan az egyik igen fontos oka, hogy nem szeretem a keresztény közösségeket. Ezzel is próbálkozom sokszor. Hallgatni és bölcs maradni. Hát, én legfeljebb ideges maradok, nem bölcs. Ez is egy vesztes játszma, tehát.

Reklámok
beszólni vagy nem beszólni

beszólni vagy nem beszólni” bejegyzéshez ozzászólás

  1. Szerintem mindegy, a másik mit gondol, és nem cél legyőzni sem, nem kell nyertes-vesztes játszmában gondolkodni — csak akkor lenne értelme, ha egyenlő felek lennétek (intellektuálisan), meg ő is értené, hogy mit csinál, de nem érti, ez a lényeg. Ezért magadban élheted át mindig a diadalt, hogy te nem vagy paraszt, és nyugodt fölénnyel viseled az ő parasztságát, esetleg egy határozott, nem gúnyos, nem agresszív mondattal leállítod, ha már tényleg sok.

    Belső menedék, indiánság. A férjem volt ebben nagymester. Ja, és igyekszem nem járni a városba.

  2. Igen, ha racionálisan gondolkodom, akkor teljesen igazad van. Ezt kellene csinálni. Csakhogy ez teljesen ellentétes a személyiségemmel, és úgy kissé nehéz, próbálkozom, persze, csak nagyon nagy erőfeszítés. Mert – nem szép, és nem PC, de – én alapvetően akkor vagyok elégedett, ha 1. nem kell játszmázni; 2. ha már kell, akkor én győzzek. A visszavonulás a magányomba típusú magatartás sajnos nekem nem okoz semmiféle lelki kielégülést.

  3. Szerintem az első módszer mégis a legjobb. Az nem baj, ha neki nem használ, nem a te dolgod megmenteni öt az ő butaságától. Az sem kell, hogy neki jobb legyen.
    Viszont neked jobb lesz, mert nem fojtod vissza a mondanivalódat, nem kell vesztesnek érezned magadat. A vesztes ő, még ha nem is tud róla.

    Szoktam mondani, hogy az agresszív emberek belőlem is kihozzák az agresszivitást. Az exem szerint engem még nagyon meg fognak verni valamikor, mert belemegyek a helyzetekbe. Pl. pár éve a túlzsúfolt vonaton egy srác tolakodni kezdett kifelé a fülkéből az oldalfolyosóra, ahol szinte féllábon álltak az emberek. Mivel nem húzódtam arrább, sőt, megvetettem a lábamat, jókorát lökött rajtam, nekiestem az előttem állónak.
    Én meg odafordultam és visszalöktem a fülkébe :-))
    Aztán a leszálláskor direkt kiengedtem mindenkit a fülkékből, csak hogy még lassabban tudjon leszállni :-))
    Motyogott valamit a HP vén banyákról (akkor is voltam már kb. 50 éves), amit én “nem hallottam meg” (tényleg, mivel valóban nem hallok jól, de a metakommunikáció egyértelmű volt), csak magamban derültem, hogy dúl-fúl. Szóban veszekedni a hallássárülésem miatt nem akartam, közlekedéshez nincs rajtam a “fülem”, mert zavar a háttérzaj, főleg a vonaté, metróé.

    Azóta is jólesően gondolok vissza az egészre, nem stresszel. Közben meg az ismerőseim 99%-a még egy indulatosabb szót sem hallott tőlem soha.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s