Holy motors (2012)

Megnéztem ezt az annyit dícsért, szétajnározott filmet, mert adok az olyan emberek véleményére, akik dícsérték, mert ők ún. szakemberek.

Illetve csak megnéztem volna, ha nem aludtam volna bele a felénél, mert halálra untam magam. Persze, biztosan az én művészi ízlésemmel van a baj, sose állítottam, hogy értenék a filmekhez, talán csak annyit lehet elmondani az ízlésemről, hogy az átlagnál egy kicsit műveltebb vagyok (de nem szakember), kissé jobban szeretem a művészfilmeket, azaz megnézek ilyeneket is, meg amerikai sikerfilmeket is (azoknál is húzni szoktam a szám), de nem tudok mit kezdeni a teljesen elszállt filmekkel, mert számomra ezeknek nincs mondanivalója. Én azért ragaszkodom ahhoz a gondolathoz, hogy nem árt, ha egy filmnek van története, és nem egymás után következő “nagyon művészien néző színészek” jeleneteiből áll. Ez a színházra is érvényes.

Kicsit olyan ez, mint a viszonyom a modern művészethez és modern komolyzenéhez.  Vagy Esterházyhoz, Ulickajához, Pamukhoz. Elismerem, hogy biztos jók, de én hülye vagyok hozzá. Az élet meg túl rövid, hogy olyan dolgokat nézzek, olvassak, hallgassak, amihez semmi kedvem nincs. Az imdb-n tőlem a film csak egy csillagot kapott.

Reklámok
Holy motors (2012)

Holy motors (2012)” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Ehhez képest a dupa dealuri, amit az ún. szakértők szidtak, egy nagyon emberi történet, mély emberi érzésekkel, amiről lehet vitázni, továbbgondolni, hat rám érzelmileg, bevon a történetbe, nem pedig eltávolít, mint a brechti színház.

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s