kedves ellenségem!

Umberto Eco esszéit olvasom, és az első arról szól, hogy nem élhetünk ellenség nélkül, ha nincs senki, csinálunk magunknak, mert ez szükséges a személysiéghez és a közösségi tudathoz. (Az mellékszál, hogy erről TGM húsz évvel ezelőtt már írt a Törzsi fogalmakban, és ez volt az egyik gondolat abból a kettőből, amit megértettem belőle.)

Magyarországnak nincs külső ellensége, hacsak a pirézeket ide nem számítjuk, nincs kit utálni (Romániában, Szerbiában, Kárpátalján Szlovákiában ez a helyzet nem áll fent, mert ott van “valós” ellenség, nem kell csinálni egyet), ezért utálják a cigányokat, a zsidókat (ha valaki jobboldali), az arabokat (ha valaki épp kritikátlan filoszemita), melegeket, hajléktalanokat, vagy bárkit, aki épp a lemezen van (egy darabig mi is voltunk, erdélyiek, amíg be nem ütött a kritikátlan Erdély-imádat, ami legalább ennyire káros, mert azt hiszi, hogy egy skanzen vagyunk, tiszta levegővel, favágással és tehészarral, Csíksomlyóval és szilvapálinkával).

És elgondolkoztam azon, hogy nekem milyen ellenségeim vannak (mert mindenkinek vannak, akinek meg nem, az nem vallja be). Mert azzal, hogy elmondod, milyen az ellenséged, azt is elmondod, hogy te mi vagy (ki vagy). Kik azok, akik annyira idegesítenek, hogy legszivesebben megütnéd őket. Kik azok, akik erős indulatokat váltanak ki belőled.

Az én ellenérzéseim nem nemzetiségi alapon struktúrálódnak. Nem szeretem az erdélyieket jobban csak azért, mert erdélyiek. Meg a magyarországiakat sem csak azért, mert ugyanazt a nyelvet beszéljük. Kérdés, hogy van-e olyan csoport egyáltalán, amelyhez kapcsolódhatna az én közösségi identitásom (ha nem lennék ekkora rohadt nagy egyéniség).

Marokkóban az volt a tapasztalatom, hogy létezik valamiféle “nyugati” típusú identitás, igenis vannak dolgok, amik ebben a kultúrában egyértelműek, és egy arab háttérrel rendelkező számára magyarázatra szorulnak. Ez nagyon érdekes tapasztalat volt.

Az én ellenségeim a buták, és azok, akik csak és kizárólag egysíkúan hajlandók látni a világot, csak fekete-fehéren. Akiknek nem lehet szempontokat felvillantani. Akik csakis érzelmi alapon hajlandók beszélni valamiről, és ezért nem lehet velük vitatkozni.

Ti kiket utáltok nagyon-nagyon? Aki akarja, ki is fejtheti a kommenteknél.

Reklámok
kedves ellenségem!

kedves ellenségem!” bejegyzéshez ozzászólás

  1. utálom a babakocsis mamákat, akik nem fékezik le a babakocsit a buszon/villamoson, állandóan félek, hogy hirtelen fékez/kanyarodik a busz, kiborul a kocsi, jaj (normális vagyok-e vajon)
    utálom a képmutatókat: akik a Bátor Táborba azért jönnek, hogy utána kiírhassák a fb-ra, hogy ők milyen menők, és akik folyton fotózkodnak a táborban, hogy utána kiírhassák a fb-ra, hogy ők milyen menők (ezt mindenféle jótékonykodással kapcsolatban utálom: a HÖK-öt is, amiért szerveztek egy karácsonyi kórházlátogatást, mintha azzal az egész évi nulla empátiát kompenzálni lehetne)
    utálom a szűklátókörűeket, akiknek minden fehér vagy fekete
    nem utálom, de nehezen értem meg azokat, akikben semmi empátia nincs, és nem tudják magukat beleképzelni a más helyzetébe
    nem utálom (bár néha de), de nehezen értem meg azokat, akik azt mondják, őket nem érdekli a politika
    néha utálom a gazdagokat
    néha utálom a butákat (de igyekszem inkább sajnálni őket, bár nem tudom, az jó-e)
    gyűlölöm azt, aki (telt kupa mellett, bort iszogatván…) olyasmi miatt utál vagy néz le másokat, amiről az illető nem tehet (homofóbok, antiszemiták, rasszisták, stb-stb)

  2. közben eszembe jutott, hogy pl. a szabálytalankodó és engem veszélyeztető bicikliseket is utálom, akik nem állnak meg a pirosnál.

    meg azokat, akik – bármilyen kicsi hatalom legyen a kezükben, pl. egy pénztárosnak vagy hivatalnoknak – rögtön megragadják az alkalmat, hogy mindenkivel éreztessék. beleértve a tanulményi osztály bizonyos dolgozóit is.

  3. Milyen jól összeszedtétek, kiket is utálok én…
    Mondjuk még hozzátenném azt a főnököt (legyen bármilyen kicsi alfőnök), akihez odamész segítséget kérni – mivel ő pontosan azért lett kinevezve, mert elvileg jól ismeri a folyamatokat – hogy egy adott esettel, amilyennel korábban még nem találkoztál, mit csináljál, és a válasz: oldd meg, járj utána.
    Aha. Csak éppen darabbérben dolgozol, és nem igazán van időd kutatni, meg nem is tudod, hol kezdd el máshol, mint őnála…

  4. én utálom a fundamentalistákat, és úgy gondolom, aki fundamentalista az szociálisan és emocionálisan is fejletlen, visszamaradott. Utálom azokat, akik azt hiszik, hogy jobban tudják, hogy másiknak hogyan kellene viselkedniük, gondolkodniuk, beszélniük, élniük, és természetesen utálom, hogy ezek az emberek általában majd beledöglenek abba, hogy megpróbáljanak úgy tenni, mintha kiegyensúlyozottak lennének, miközben mind egy kupac sz*r. Utálom azokat a vallásosokat és bármilyen eszmét követőket, akik azt hiszik, hogy mindenki más, aki nem azt és nem úgy hiszi, ahogyan ők, azok MÉG nem világosodtak meg. Utálom az összeesküvés-elmélet-hívőket, mert szerintem az egész arról szól, hogy úgy gondolják, ha valaki mást hibáztatnak, akkor elmenekülhetnek saját lustaságuk elől, és talán nem kell szembenézniük azzal, hogy mindenért meg kell dolgozni. Utálom az irigyeket, mert képtelenek azt mondani, hogy valaki másnak azért van több, mert többet tett érte, vagy csak egyszerűen képtelenek azt mondani, hogy de én elégedett vagyok azzal, amim van. Azokat utálom talán mégis a legjobban, akik annyira képmutatóak és álszentek, hogy legszívesebben beletaposnék az arcukba. Utálom azokat az ötvenes-hatvanasokat is, akik utálják a fiatalabbakat, mert szerintem szerencsétleneknek annak ellenére, hogy már kellene, hogy legyen elég, mégsincs önbizalmuk. Féltik a kis seggüket a taknyosoktól. Utálom azokat, akik ha hatalom van a kezükben, úgy tesznek, mintha bármit megtehetnének, és hogy ez már örökké így is marad. És persze utálom azokat a fiatalokat, akik úgy tesznek, mintha kilencven évesek lennének. Utálom azokat, akik fitogtatják a tudásokat, és főleg azokat a sznobokat, akik úgy viselkednek, ,mintha legalábbis történetünk kétszáz évvel ezelőtt a császári udvarban játszódna. Utálom, akik nem látnak az orrukig sem a nagy jólétben, és értetlenkedve fintorognak, hogy mások mit sírnak, hiszen minden so happy. Ja, és utálom, hogy kénytelen vagyok utálni embereket, és hogy ezt csak úgy nem mondhatom el sehol, mert mekkora egy sz*r ember már az, aki utálja a másikat… Ez van. Köszi a lehetőséget. RM

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s