azért azt

nem sokáig és nem sokszor lehet csinálni, hogy a zember ötkor kel és kilencre ér haza. És az elkövetkező időszak napjai mind ilyenek. Megint desperately vágyom egy kis pihentető alvás után, amire – persze – nem igazán fog sor kerülni. Minden percem be van osztva, és ha valami kibillent a ritmusból, minden dolgom felborul, elcsúszik. Mikor lesz már jövő péntek. Az olvasás luxus mostanság.

Arról nem is beszélve, hogy az orromat egész este csavargatja valami, nátha, úgy lehet, kettőt látok a fejfájástól és a fáradtságtól. A Moszkva téren szinte elfelejtettem leszállni, mert el voltam gondolkozva, és amikor a Kossuth-térre mentem, akkor is először elmentem a Déliig, mert a rossz metróra szálltam fel.

Arról nem is beszélve, hogy a tél-hó-hideg kombinációja mennyire rányomja a pecsét bélyegét a hangulatomra, mindent sokkal sötétebbnek látok,

az embereket gonoszabbaknak,

a helyzetet reménytelenebbnek,

a dolgaimat nehezebbnek,

a lelkiismeretet nyomasztóbbnak,

a bűnöket és a hibákat súlyosabbnak,

a terheket véglegesebbnek,

a rólam való véleményeket igazságtalanabbnak,

az embereket érzéketlenebbeknek,

a napsütést fakóbbnak,

a latyakot mocskosabbnak,

a feketét feketébbnek,

a szürkét unalmasabbnak,

a hideget hidegebbnek,

a cigarettát keserűbbnek,

az alkoholt feleslegesebbnek,

a macskát idegesítőbbnek,

az embereket fárasztóbbnak,

a kávét gyengébbnek,

a tejszínt hígabbnak,

a munkámat szokványosabbnak,

a panaszaimat feleslegesebbnek,

a nyafogást idegesítőbbnek,

a humort fárasztóbbnak,

a délutánt rövidebbnek,

a szegény kisgyermeket panaszosabbnak,

a metrót hangosabbnak,

a fejemet fájdalmasabbnak,

a hangomat fáradtabbnak,

a lelkemet magányosabbnak,

Istent távolibbnak,

a szenteket idegesítőbbnek

mint amilyenek valójában.

Reklámok
azért azt

azért azt” bejegyzéshez egy hozzászólás

Itt kommentelhetsz.

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s