aki itt volt,

aki velem örült, velem sírt, kommentált, veszekedett, összevesztünk, kibékültünk, jól megmondtuk, visszafogtuk,

mosolyogtunk, nevettünk, kezet fogtunk, megittuk, megettük, megbeszéltük, elszívtuk,

lefáradtunk, örültünk, kiábrándultunk, csalódtunk, belemerültünk az érzésbe,

szomorúak voltunk, vidámak, depressziósak és eufórikusak,

akivel leveleztünk, megegyeztük, körbejártuk, kimerítettük, artikuláltuk a kérdéseket,

aki megölelt, megfogta a kezem, akit megöleltem, megfogtam a kezét,

aki megvígasztalt, kritizált, dícsért,

aki kapott és akitől kaptam, aki nem sajnálta és akitől nem sajnáltam,

aki lájkolt, feliratkozott, leiratkozott,

megsértődött, megbántódott, megengesztelődött, megbocsátott,

akinek jelentett valamit ez a mindennapos olvasmány, amit lassan hét éve írok,

barátaim, ismerőseim, üzletfeleim (és Kis):

elmúlnak esztendeink, mint egy sóhajtás.

Legyetek egymást szeretők, egymásnak megbocsátók, egymáshoz kedvesek, tárjátok ki egymás előtt a szíveteket, adjatok magatokból egymásnak, ne fosszátok meg magatokat egymástól, örüljetek az örülőkkel, sírjatok a sírókkal, szeressetek engem is kicsit, ha van időtök és érkezésetek, mert életünk ideje hetven esztendő, vagy ha több, nyolcvan esztendő, s úgy elmúlik, mintha repülnénk.

Az idő és a szeretet, egymás megértése és elfogadása a legértékesebb ajándék, amit egymásnak adhatunk.

Köszönöm, hogy itt vagytok.

aki itt volt,

én nem gondoltam

volna, hogy sok év aktív sziklamászás után egyszer át fogom élni az intenzív, fizikai rosszulléttel járó tériszony élményét. Miért van az, hogy a Tordai hasadékban, egy kötélen függve semmi bajom nincs, és nincs bennem félelemérzet, míg egy biztonságosan elkerített mélység felett hányingerem lesz?

Persze ehhez hozzáadódott az is, hogy utálok a föld alatt lenni, még a metróban is, és itt is nagyon nyomasztó volt a fejem fölött levő kőtömegek súlya. Soha nem szerettem barlangokban mászkálni, mindig nagyon féltem, bár a sóbányában ez az érzés kevésbé volt jellemző, mert túl nagy a hely ahhoz, hogy klausztrofóbiám legyen tőle.

De azért ettől függetlenül nagyon zavarbaejtő és félelmetes és felkavaró érzés, még akkor is, ha a gyerek mellett az embernek nincs ideje elgondolkodni azon, hogy fél.

Egy adott pillanatban a félelem olyan erős volt, hogy fizikailag is rosszul lettem tőle. Milyen érdekes ez, hogy az érzelmek ilyen erővel tudnak hatni rám, aki máskor olyan racionális vagyok. Meg azon is gondolkodtam, hogy mennyire lehetetlen ezeket az érzéseket nyíltan bevallani (bármilyen érzéseket, mintha az érzések is tabunak számítanának), mennyi hazugság van a társadalmi együttélésben, és még azok is, akik azt gondolják, hogy ismernek, mennyire nem tudják, eszükbe se jut, hogy mi játszódik le bennem.

Elég tökéletesre fejlesztettem a külvilágnak való hazudozást.

én nem gondoltam

a tordai sóbányában

voltunk ma, a sok meghülésre való tekintettel, meg amúgy se voltunk még, mióta felújították (én azelőtt se).

A hangulat eléggé Trónok harca-i, Gedeon jól érezte magát, van lent játszótér, óriáskerék, csónakázótó, meg minden, amit egy ilyen régi tárnából csak ki lehet hozni turisztikailag. Végre egy projekt, amit nem barmoltak el, hanem tényleg szépen meg van csinálva.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

a tordai sóbányában

Legjobb posztok 2012-ben

Legolvasottabbak:

1. nők az egyházban

2. párhuzamos valóságok

3. az Istennel való viszonyról

4. soha nem fogják

5. a szelídségnek

Az én kedvenceim (nem fontossági sorrendben):

1. agnosztikus dialógusok 12

2. a reformáció

3. ó, a sárgát, a sárgát

4. ha 1500-ban élnék

5. az alapállásról

6. az istenélményről

7. valahogy csökkentértékű

8. muszlim kultúra vs keresztény kultúra

9. itt van

10. Májy Ubul: Ravaszodik

11. agnosztikus dialógusok 23

12. az a baj az őszinteséggel

13. agnosztikus dialógusok 22

14. a kísértés úgy támad

15. nem ismerek kegyetlenebb

16. 1967. poszt arról, hogy

17. hanem hogy betöltsem

18. rítusok és racionalizáció

Legjobb posztok 2012-ben

Seven psychopaths (2012)

Ha láttátok az In Bruges című fekete komédiát, ami az én film-toplistámat elég sokáig vezette, akkor ugyanattól a rendezőtől, Martin McDonaghtól itt egy másik, ugyanolyan fekete komédia.

A történet viszonylag egyszerűen kezdődik: egy forgatókönyv-író írói válsággal küzd, mert hét pszichopatáról akar filmet írni, úgy, hogy közben a film a békéről szól, nem pedig az erőszakról, és nem akarja felhasználni a Hollywoodban szokásos pszichopata-paneleket a sorozat-gyilkosokról.

De ahogy halad előre a film, úgy lesz egyre bonyolultabb és izgalmasabb, a forgatókönyv szereplői hirtelen valóságos, az író életében is résztvevő szereplőkké lesznek, és egy adott pillanatban már nem tudjuk, hogy a filmbeli író írja a forgatókönyvet, vagy a könyv lett független entitás a filmben, és írja a szerelpőit. Ez így nagyon bonyolultnak hangik, de a film nem az, hanem egy nagyon szellemes, végig szórakoztató, sokértelmű és sokféleképpen értelmezhető, kiváló film, amiben semmi nincs plusszban és minuszban, és nincs benne egyetlen hamis hang sem.

A filmben minden van, amitől szerintem jó lehet: feszes történetvezetés, abszurd párbeszédek, fekete humor, nagyszerű alakítások.

Hosszú idő óta ez az egyik legjobb amerikai film, amit láttam.

A szerelői gárda is egészen parádés:

Colin Farrel (In Bruges), Sam Rockwell (Frost/Nixon), Christopher Walken (Pulp Fiction, Annie Hall), Woody Harrelson (No country for old men, The Hunger Games), Tom Waits (őt senkinek nem kell bemutatni), Michael Pitt (The Boardwalk Empire), Michael Stuhlbarg (The Boardwalk Empire).

Seven psychopaths (2012)

mikor az ember

szembesül azzal, hogy másokhoz viszonyítva mekkora luxusban él, akkor azért mindig elgondolkozom.

Tegnap volt kántálni Tibi (aki kolozsvárias hangsúllyal Tííbinek kell ejteni) és a felesége, az itthoniak házi-“kliense”, aki elszállítja a papírt (és kap érte 5 lejt), meg elviszi a használt ruhákat. Egy nagyon szép román kolindát énekeltek két szólamban, milyen kár, hogy nem jutott eszembe, hogy felvegyem, bár, amilyen zenei memóriám van, azt hiszem, emlékszem rá.

Most egy foglalt házban laknak, ahol nincs gáz, víz és villany, havi 230 lejből élnek (kb. 16.000 ft), van egy kicsi gyerekük, és mégse panaszkodnak. Persze, időnként benéznek valami adományért. De nem isszák el a pénzt (Tibi erre nagyon büszke), és persze meg vannak áldva a nagyon szegények minden simulékony alázatosságával, de ha én ilyen szegény lennék, én is ezt csinálnám.

Mert ilyenkor mindig eszembe jut, hogy én szerencsésebb helyzetben élek: mostanában nem szorultunk zsíroskenyérre, van hol laknunk, van mit ennünk, és tulajdonképp nem kellett személyiséget-próbáló kompromisszumokat kötnünk ezért. Egészségesek vagyunk, a gyerek okos, a családban viszonylagos béke van.

mikor az ember

a meghüléssel

nem az a baj, hogy fáj a zembernek mindenfelé, az izületei, a füle, az arca, meg egyebek. Hanem ez az általános levertség, életundor, kiábrándultság, az “én lefekszem és alszom, hagyjatok békén” teljesen antiszociális magatartása. Meg a koncentrálóképesség hiánya.

a meghüléssel

aki szereti, ha a regény

egy teljesen új, koherens világot épít, és abba helyezi szereplőt, az biztosan szeretni fogja Glukhovskyt és a Metró-regényeket. Nem olyan rég olvastam a Metró 2034-et, most pedig karácsonyra megvettük a Metró 2033-at. Remélem, lesz még több is a sorozatból.

A történet kerete meglehetősen banális: az atomkatasztrófát csak néhány ezren élték túl a moszkvai metróban, az emberek a metró-állomásokon élnek, mindenféle államformába rendeződnek, harcolnak egymással, és a atomkatasztrófa előidézte szörnyekkel. A felszín annyira sugárszennyezett, hogy nem lehet felmenni. Vannak trockisták, Che Guevara-fanok, fasiszták, sztálinisták, a polisz, ami az emberi tudás utolsó fellegvára, kaukázusi maffia, a Hanza.kereskedőszövetség, féreghívők, mutánsok, zombik, és a titokzatos Smaragdváros, az Egyetem, ahol állítólag tovább folyik a tudományos munka.

Ami régebb, metróval egy óra alatt megtehető volt, most gyalog sok napba és mindenféle kalandos-misztikus viszontagságba kerül, de szerencsére a misztika nem nyomja rá a bélyegét a történetre, ott lappang csendesen a háttérben.

A könyv különben letehetetlen, csak akkor fogjatok neki az olvasásnak, ha van rá három napotok.

Ugyanebben a kategóriában nekem még nagyon kedves az Alapítvány-sorozat, Merle-től pedig a Malevil (szintén egy atomkatasztrófa túlélői)

aki szereti, ha a regény

karácsonyi ajándékok

Nagyon vicces, hogy az idén csak román könyveket kaptunk. A román könyvkiadás annyi szép könyvet termelt az utóbbi időszakban, sokkal olcsóbban, mint a magyar, hogy igazán érdemes román könyveket vásárolni.

Az ajándékok közül nekem a Polirom-könyvek a kedvenceim, a Biblioteca Medievala-sorozat (Középkori könyvtár), lassan meglesz a teljes sorozat ebből, és mivel kétnyelvűek (nem vagyok annyira penge latinból, hogy csak úgy menjen), így viszonylag könnyű lesz elolvasni.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

A másik kedvenc ajándékom a háziszőttesek, nem szőnek ma már ilyeneket a Szilágyságban, ezek régebb beszerzett dolgok. Balról jobbra haladva a piros csíkos szilágygörcsöni, a kék csíkos varsolci, a piros csíkos krasznai, a kockás szilágygörcsöni. A monogrammosokat senki nem tudja.

karácsonyi ajándékok

mörfi

törvénye az, hogy a dolgok, ha elromolhatnak, el is romlanak.

Pedig milyen szépen elterveztem ezt a karácsonyt, erre tessék, este már lázam volt, fájt a torkom, és négykor felébredtem, hogy nem tudok aludni, azóta itt bambulok a gép előtt.

De Gedeon szépen helyrejött, alig tudott tegnap elaludni, annyira túlpörgött estére, a sok ajándék meg élmény, elég sokat kellett kérincsélni, mire elaludt.

Most akkor feküdjek vissza? Másfél óra múlva úgyis fel kell kelni. Legalább eszembe jutott, hogy betegyem a lázmérőt, hogy ne megint a szomszédból kelljen kéregetni.

mörfi

mai menü: az idei karácsonyi különlegesség

a kandírozott gyömbér, a táfelspicc receptje alapján.

Hozzávalók:

1 kg gyömbér, 0,5 kg cukor.

Megpucoltam a gyömbért, odatettem főni, és főtt kb. 15 percet. Azután a cukrot beletöltöttem a lébe, rátöltöttem a maradék mézeket, és hagytam főni kb. egy órát, kis lángon.

Miután megfőtt, leszűrtem, a szörpöt félretettem, a gyömbéreket sütőpapírra tettem, meghintettem porcukorral, és betettem száradni a lerbe. Száradt vagy két órát. Most már készen van, és nagyon finom.

A család készítheti a gyomrát, mindenki kap belőle.

Ehhez a diavetítéshez JavaScript szükséges.

mai menü: az idei karácsonyi különlegesség

ha letiltok a fészbúkról

mindenkit, aki szalonzsidózik, -románozik, -arabozik, -cigányozik, kurucinfót, magyarnemzetet, magyarhírlapot linkel be, fanyalog a karácsony miatt vagy nyálas képeket oszt meg és teleszemeteli az üzenőfalam, kiábrándult értelmiségi alkoholista farok, akinek semmi se jó, csöpögő szőke tündibündi vagy hősanya, vagy csak szimplán idegesít, akkor nagyon egyedül fogok maradni. Úgy kell nekem.

ha letiltok a fészbúkról

itthon nincs tévé,

ezért viszonylag könnyű ellenőrizni, hogy Gedeon milyen mesefilmeket néz. Nem is nagyon tervezzük, hogy legyen tévénk, egyrészt a szinkron miatt, másrészt a nézhetetlen tévéadások miatt.

Engem egyedül az al-Jazeera érdekelne, nyelvtanulási célokból, de az meg a legtöbb kábelesnél nincs, viszont van neten. Más egyebet amúgy se néznék.

Amiket otthon néztem (Ora de stiri, AXN, Discovery, Animal Planet és NG angolul, az itt mind szinkronizálva van).

A youtube-on keresgélve fedeztük fel ezt a remek, és nagyon szürreális cseh bábfilmet, ami egy hónapja Gedeon kedvence lett, de az egész család hangosan röhög rajta. Pat a mat, úgy kell rákeresni.

itthon nincs tévé,

micsoda egy nap volt!

Mert reggel még alig volt valami lepreparálva a hatoldalnyi Arisztóterézből, úgyhogy reggel gyorsangyorsan felkeltem és nekifogtam, mert ma pótóra volt, preparáltam, preparáltam,

aztán gyorsangyorsan bevágtattam az egyetemre tagadamtagadam, megtartani az arabosoknak a gyakorlóórát, tagadamtagadam, de még nem volt kinyomtatva a feladatlap, nem ettem és nem volt pénzem, úgyhogy előbb a pénzvételező automatához mentem, tagadamtagadam, kivettem a falból a pénzt,

vettem szendvicset gyorsangyorsan, és kiderült, hogy a Burger nem fogadja el a Bözsit,

aztán elvágtattam a fénymásoldába, kinyomtattam, aztán fel az órára, nem késtem el, ettem, megoldottuk a feladatlapot, az óra végén két zsidó, néhány keresztény és egy agnosztikus tanítványom elénekelte nekem a lent megtalálható dalocskát, ami arról szól, hogy mind muszlimok vagyunk, és a víz finom, és nevettünk,

és akkor gyorsangyorsan elvágtattam teáért, hogy ne aludjak bele Arisztóterézbe, tagadamtagadam, és megkezdődött az óra, amiből kiderült, hogy a tíz egy tökéletes szám, és ha nincs tíz mozgó égitested, akkor ki kell egészíteni tízre, erre van az ellenföld, és a világegyetem középpontjában Hesztia van, de sem ő, sem az ellenföld nem látszik, csak logikai úton lehet következtetni rá, és hogy a világmindenség számokból áll, és a számok vagy párosak, vagy páratlanok, ha párosak, akkor határtalanok, ha páratlanok, akkor határosak, az egy pedig mindkettő, páros és páratlan egyszerre, és még sok ilyesmi, tagadamtagadam,

és akkor felhívott az apám, hogy Gedeon nagyon sír és a fülét fájtatja, és akkor tagadamtagadam kivágtattam Érdre vonattal, közben megszerveztem a tb-kártyája odaszállítását az orvoshoz, felszedtem a gyereket, aki nagyon el volt anyátlanodva szegény, elvágtáztunk az orvoshoz, én magassarkúban (ez csak természetes), az ölemben a tizenöt kilós gyerekkel tagadamtagadam, ez már lassabb vágtázás volt, aztán vártunk háromnegyed órát az orvosnál, mire bejutottunk, aki megvizsgálta, megállapította, hogy be van gyulladva a füle, és felírt négyféle gyógyszert, aztán megszerveztük G.-vel, hogy a gyerek hazakerüljön, a pénz és a receptek hozzám (nem egyszerű ez, ha a zembernek csak két keze van, és a négy kézből kettő gyerekkel van tele)

és akkor tagadamtagadam elvágtattam a gyógyszertárba, kiváltani a gyógyszereket, kivenni pénzt és vacsorát venni, mert ma persze nem volt időm főzni, aztán meg haza, tagadamtagadam, ez már elég fáradt vágtatás volt a magassarkú cipőben,

és még megszerveztem a vasárnapi karácsonyozást hozzánk, és kaptam egy meglepetés-ajándékot, amit Gedeon azonnal elszedett, mert annyira tetszik neki, de ez már egy külön poszt.

micsoda egy nap volt!

nekem az ünnep

rend, tisztaság, tökéletesség. Szépen tálalt ételek. A “minden kész”-érzés.

Megvan bennem az igény (ősi vagy nem ősi nőiesség) az ünnep előtti takarításra, rendezésre, és ahogy a szekrényekben készül a rend, ahogy a könyvek rendeződnek a megfelelő polcra, ahogy a környezetemben születik meg a rend, úgy kerülök mind közelebb és közelebb ahhoz a valamihez, ami az ünnep.

Fura és érdekes, hogy még soha nem gondoltam ezt így át, hogy az ünnepek és a rend milyen mélyen összefüggnek. A rendetlenség, a lustaság és a kényelem, az ünnep, a csillogó rend és a kényelmetlen ruhák, az igény, hogy az adott időre minden készen álljon, mint a szüzek példázatában.

Ahogy a takarítással haladok fizikailag, úgy készítem fel a gondolataimat az ünnepre. Az ünnep a család: egyik helyen négy generáció hat fővel, másik helyen három, tíz fővel. Az ünnepi asztal, a karácsonyfa. Az idén én főzök, mandulás csirkét.

És az ünnep a nagyon komoly, nagyon ünnepélyes találkozás. A fogadalmak megújítása. Számvetés, bűnbánat, feloldozás.

nekem az ünnep